1. Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
(Promotions)
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
2. Tankcsapda: Fejes Tamás elindította a videót, de közben intim dolog történt a háttérben
(Femcafe)
A Tankcsapda énekese, Lukács Laci pont csinált valamit a háttérben, és ezt szóvá is tette.
3. Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy in...
(Rakéta)
A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.
4. Forsthoffer Ágnes nem vacakolt, pillanatok alatt aláírta ezt a törvényt
(Femcafe)
Az új jogszabályt csütörtök esti Magyar Közlönyben hirdette ki az ideiglenes államfő, azaz Forsthoffer Ágnes.
5. Alkut kötött a párjával az ATV műsorvezetője: Egy híres magyar énekes miatt volt rá szüksé...
(Femcafe)
Különleges magánéleti titokról rántotta le a leplet Nagy Angéla. Az ATV Fórum műsorvezetője a Nap Hírének vallott a több mint tízéves szenvedélyéről.
6. Véget ért egy korszak: hivatalosan is megerősítették, hogy halottnak nyilvánítják az egyik...
(Rakéta)
A Mars körül keringő szonda utoljára 2025. december 6-án adott életjelet, amikor egy rutinmanőver során a bolygó mögé került. Az űrszonda leállításával egy évtizedes tudományos munka zárul le.
7. Viharos széllel és zivatarokkal csap le a péntek – az időjárás ismét 180 fokos fordulatot ...
(Promotions)
Pénteken több helyen megerősödik a szél, északkeleten zivatarok és jégeső fenyeget! Tudd meg, milyen időjárás vár ránk július 24-én és a hétvégén, s enyhül-e végre a pusztító aszály!
8. Charlie Chaplin unokája a világ egyik legszebb nője: a 44 éves Kiera modellként hódít
(Femcafe)
Charlie Chaplin neve egyet jelent a filmtörténelem aranykorával, ám a legendás színész és rendező családjában ma is akadnak olyan leszármazottak, akik saját tehetségükkel vívták ki az elismerést. Közéjük tarto
9. Újdörögdi kézigránát-baleset: elutasították a mindkét kezét elvesztő nő panaszát
(Wmn)
Szabálytalanságokat találtak, de felelős nincs. Legalábbi büntetőjogi értelemben.
10. A paprika nadrág lesz az ősz slágere, ha csak egy új darabot veszel, ez legyen
(Femcafe)
A nyarat az élénk, neon árnyalatok uralják évek óta, de idén ősszel sem maradunk izgalmas színek nélkül. A 2026-os koraőszi szezon egyik kedvence lesz a paprika nadrág, amit jól kombinálhatsz a klasszikus színekkel
11. Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott ...
(Femcafe)
Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám
12. Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
(Sportposzt)
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
13. Számíthatnak idén plusz pénzre a nyugdíjasok? Kiderült, hogyan alakulnak a számok
(Hóvége)
Csak akkor, ha a gazdaság jól teljesít.
14. Brüsszel megint belenyúlt Magyar Péter egyik fontos törvényébe – ezért nem szavazhattak az...
(Economx)
A vasúti fejlesztésekhez szükséges törvénycsomag zárószavazását az utolsó pillanatban halasztották el, mert az Európai Bizottság újabb technikai módosításokat kért a magyar szöveghez. Az ügy jól mutat ...
15. Durva zivatarok csapnak le az újabb kánikula előtt: 6 vármegyére él a riasztás
(Dívány)
Hat vármegyére adtak ki riasztást péntekre zivatarok veszélye miatt. A vészjelzés szerint az érintett területeken heves széllökések lehetnek és jegéső is előfordulhat.
16. 50 felett ilyen fürdőruhákban lehetsz magabiztos a strandon: nőies, előnyös fazonok
(Femina)
Ezek a fürdőruhák tartást adnak a kebleknek, nyújtják vagy karcsúsítják az alakot, eltüntetik a kis pocakot és kiemelik a nőiességet.
17. Borzalmas véget ért az éjszakai fürdőzés
(Infostart)
Éjszaka, a kifolyócsatornán át bejutva fürdött a Hévízi-tóban egy német férfi, belefulladt a vízbe – közölte a police.hu oldalon a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
18. A TEK-es Hajdu János egyik helyetteséből megyei rendőrkapitány lett, állami céghez is kerü...
(Telex)
A kormányváltás előtt a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárságának kabinetfőnökeként dolgozó Kiss Attila Borsod megyei rendőrkapitány lett.
19. Megint megérkezik a forróság, de lesz egy csavar – kiadtak figyelmeztetéseket is
(Infostart)
Visszatér a kánikula a hétvégére, vasárnapra már 28-30 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Vasárnap délutántól egyre többfelé alakulhat ki zápor, zivatar – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előr
20. Doszpot Péter és gyönyörű felesége már 26 éve elválaszthatatlanok: a 90-es évek sztárzsaru...
(Femina )
Doszpot Péter és Evelin már több mint két évtizede alkotnak tökéletes párost.
21. Tragédia a lánykérés után: Menyasszonyáért áldozta fel az életét a rendőr
(Femcafe)
Élete legboldogabb pillanatait követően vesztette életét egy 24 éves rendőr, aki a saját testi épségét kockáztatva ment a menyasszonya után.
22. Így büntetik Európában és Amerikában, ha leköpik a miniszterelnököt
(Index - kf)
Magyar Péter nem akart feljelentést tenni, de képzeljük el, mit csinált volna a titkosszolgálat, ha ugyanez Donald Trumppal történik.
23. Igencsak beszédesek az elektromos autók kárigényadatai
(Infostart)
Egy brit garanciaszolgáltató adatai tanúskodnak a villanyautók megbízhatóságáról.
24. Ők biztosítják a működést – Sulyok Tamással tárgyalt Forsthoffer Ágnes
(Infostart)
A köztársasági elnöki jogköröket gyakorló házelnök a Facebookon számolt be a megbeszélésről.
25. Diszmorfofóbia – Amikor a tükör torzít
(Webbeteg)
A diszmorfofóbia - mai nevén testdiszmorfiás zavar (Body Dysmorphic Disorder, BDD) - olyan pszichiátriai betegség, amelyben az érintett személy kóros mértékben foglalkozik egy vélt vagy minimális testi hibával. Gyakra
26. Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
(Player)
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
27. Hirtelen 9 ezer új melós kell a BYD-nek, akkora a kereslet
(Totalcar)
A megnövekedett kereslet miatt kapacitásbővítésre van szükség a BYD-nél, hogy tudják tartani a lépést.
28. Egészen elképesztő: először sikeresen megszökött, majd utána támadást indított az OpenAI M...
(Rakéta)
Az OpenAI egyik kísérleti MI-ügynöke egy teszt során kilépett a számára kijelölt környezetből, majd hozzáférést szerzett egy másik vállalat rendszereihez.
29. Drámaian csökkenő internetes forgalommal találkoznak a lakossági szolgáltatók
(PiacProfit)
Átalakuló algoritmusok, fejüket fogó kkv-k. Hol az ügyfél?
30. A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját
(Player)
Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
31. Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Bookin...
(Wmn)
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
32. 200 ezer forintra büntethetnek a Balatonnál, ha ezt csinálod: különösen figyelik nyáron a ...
(Hóvége)
Kellemetlen fordulatot vehet a nyaralás.
33. Robin Williams 75 éves lenne ma: 43 éves fia kísértetiesen hasonlít rá
(Femina )
Félelmetes a hasonlóság Robin Williams és a gyermekei között: legidősebb fia apja kiköpött mása.
34. Török Gábor a Forsthoffer–Sulyok találkozóról
(24.hu)
Egy analitikus metaforával írta le a helyzetet.
35. Ez az oka, ha idejekorán potyognak le az almák az almafáról.
(Agroinform)
Pánik helyett nyugodj meg, amikor nyáron potyogni kezd az alma! A júniusi gyümölchullás nem kár, hanem a természet okos „üzemmódja”, hogy csak a legjobb termések érjenek be.
36. „Olyan választást nem lehet elveszíteni, amit ki sem írnak” – három éve lejártak a mandátu...
(Telex)
A helyi közösségi tanácsok mandátuma három éve lejárt, mégsem tartottak új választást. A megszólaló szabadkaiak szerint ez nem normális, sokan mégsem foglalkoznak vele.
37. Szegedi boszorkányok: 12 embert küldtek máglyára
(24 - td)
A vádak között szerepelt, hogy hét évnyi esőt adott el a töröknek. A hordói alatt rejtegette zacskóba kötve.
38. Földrengés volt hajnalban Ausztriában, Magyarországon is érezni lehetett a földmozgást
(Liner)
Földrengés keletkezett Ausztriában a hajnali órákban, amit nemcsak az epicentrum közelében élők, hanem Nyugat-Magyarország több településének lakói is érzékeltek.
39. Matt Damon és Ridley Scott klasszikus sci-fije szinte verhetetlen
(Liner)
Ismét a nézettségi listák élére tört a Mentőexpedíció, miután Matt Damon legújabb mozifilmje ráirányította a figyelmet a klasszikusra.
40. Nem mindenkinek tesz jót az őszibarack – vannak, akiknek jobb óvatosnak lenniük
(EgészségKz)
Az őszibarack a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse: lédús, édes, vitaminokban és antioxidánsokban gazdag, ezért sokan szinte naponta fogyasztják. Bár a legtöbbünk számára egészséges választás, vannak olyan hely
41. Kiégés, másodállások, agresszió? Megszólalt a vezető, miután pécsi ápolók ájulásig vertek ...
(HRportal)
A pécsi betegbántalmazási ügyben megszólalt a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Klinikájának vezetője. Dr. Kanizsai Péter László szerint nincs magyarázat arra, hogy négy ápoló ájulásig bánta
42. Műsorváltozás az RTL-en: lekerül a képernyőről Sváby András műsora, kiderült, mi váltja
(Blikk)
Az RTL műsorrendjében változás várható, ugyanis A legjobb ajánlat című műtárgykereskedő-show helyét augusztus 3-tól Majka vetélkedője, a Tizenkét okos ember veszi át. A döntés hátterében az állhat, hogy a TV
43. Vészjelzés érkezett az egészségügyből: már hónapokat kell várni a legfontosabb szakrendelé...
(Index - g)
Mutatjuk, hol a legrosszabb a helyzet.
44. Durva statisztika: ezekben az országokban elszabadultak a rablások, pironkodhatnak a nagyá...
(ATV)
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot az európai bűnözési hullámról: miközben Nyugat-Európa számos népszerű országában kirívóan magas a lakosságarányos rablások száma, Magyarország meglepően előkelő, bizt
45. Személyre szabott hívókártya beállítása Androidon: így formálhatja a telefonálás élményét ...
(Blikk.)
A Google Telefon alkalmazásának legújabb fejlesztése, a hívókártya funkció teljesen átformálja a megszokott hívásképernyőt. Az újítással a felhasználók saját fotókkal, egyedi betűtípusokkal és színekkel te
46. Iskola mellett terítette a kristályt a 65 éves józsefvárosi nagymama – a rendőrök és...
(ATV)
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és végrehajtandó fegyházbüntetést indítványoz azzal a 65 éves nővel szemben, aki - a vád szerint - a Blaha Lujza téren és környékén árulta a kristály nevű dr
47. Több mint fél évszázad után bezárt a Balaton legendás üzeme
(Haszon)
Egykor teherautók álltak sorban Balatonbogláron, hogy mindenfelé az országban – és még azon túl is – szétszórják az itt készült italokat. Napjainkban azonban már csak a csend uralja a BB üzemét, amely 2026. jú
48. Vége a milliós fizetéseknek? Bérplafont húz a kormány az állami cégeknél
(HRportal)
A kormány jelentősen, a törvényi minimumra csökkenti az állami cégeknél megbízott felügyelőbizottsági és igazgatósági tagok számát, és csökkentik a díjazásukat is - közölte a miniszterelnök a kormányszóvi
49. Fordulat Sulyok Tamás ügyében, az Alkotmánybíróságtól kér segítséget a Fidesz és a KDNP
(Economx)
A Fidesz–KDNP parlamenti képviselői utólagos normakontrollt kezdeményeztek az Alkotmánybíróságnál az alaptörvény 17. módosítása miatt, és több rendelkezés – köztük a Sulyok Tamás köztársasági elnöki m .
50. Rövidebb tanévek jöhetnek az iskolákban – emiatt csípnének le a tanítási napok számá...
(ATV)
A klímaváltozás és az egyre elviselhetetlenebb nyári kánikula miatt a jövőben akár csökkenhet is a kötelező tanítási napok száma Magyarországon. Bár a 2026–2027-es tanév megszokott rendjén egyelőre nem válto
1. Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy in... (Rakéta) A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.
2. Forsthoffer Ágnes nem vacakolt, pillanatok alatt aláírta ezt a törvényt (Femcafe) Az új jogszabályt csütörtök esti Magyar Közlönyben hirdette ki az ideiglenes államfő, azaz Forsthoffer Ágnes.
3. Véget ért egy korszak: hivatalosan is megerősítették, hogy halottnak nyilvánítják az egyik... (Rakéta) A Mars körül keringő szonda utoljára 2025. december 6-án adott életjelet, amikor egy rutinmanőver során a bolygó mögé került. Az űrszonda leállításával egy évtizedes tudományos munka zárul le.
4. Újdörögdi kézigránát-baleset: elutasították a mindkét kezét elvesztő nő panaszát (Wmn) Szabálytalanságokat találtak, de felelős nincs. Legalábbi büntetőjogi értelemben.
5. A paprika nadrág lesz az ősz slágere, ha csak egy új darabot veszel, ez legyen (Femcafe) A nyarat az élénk, neon árnyalatok uralják évek óta, de idén ősszel sem maradunk izgalmas színek nélkül. A 2026-os koraőszi szezon egyik kedvence lesz a paprika nadrág, amit jól kombinálhatsz a klasszikus színekkel
6. Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott ... (Femcafe) Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám
7. Brüsszel megint belenyúlt Magyar Péter egyik fontos törvényébe – ezért nem szavazhattak az... (Economx) A vasúti fejlesztésekhez szükséges törvénycsomag zárószavazását az utolsó pillanatban halasztották el, mert az Európai Bizottság újabb technikai módosításokat kért a magyar szöveghez. Az ügy jól mutat ...
8. Durva zivatarok csapnak le az újabb kánikula előtt: 6 vármegyére él a riasztás (Dívány) Hat vármegyére adtak ki riasztást péntekre zivatarok veszélye miatt. A vészjelzés szerint az érintett területeken heves széllökések lehetnek és jegéső is előfordulhat.
9. 50 felett ilyen fürdőruhákban lehetsz magabiztos a strandon: nőies, előnyös fazonok (Femina) Ezek a fürdőruhák tartást adnak a kebleknek, nyújtják vagy karcsúsítják az alakot, eltüntetik a kis pocakot és kiemelik a nőiességet.
10. Borzalmas véget ért az éjszakai fürdőzés (Infostart) Éjszaka, a kifolyócsatornán át bejutva fürdött a Hévízi-tóban egy német férfi, belefulladt a vízbe – közölte a police.hu oldalon a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
11. A TEK-es Hajdu János egyik helyetteséből megyei rendőrkapitány lett, állami céghez is kerü... (Telex) A kormányváltás előtt a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárságának kabinetfőnökeként dolgozó Kiss Attila Borsod megyei rendőrkapitány lett.
12. Megint megérkezik a forróság, de lesz egy csavar – kiadtak figyelmeztetéseket is (Infostart) Visszatér a kánikula a hétvégére, vasárnapra már 28-30 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Vasárnap délutántól egyre többfelé alakulhat ki zápor, zivatar – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előr
13. Tragédia a lánykérés után: Menyasszonyáért áldozta fel az életét a rendőr (Femcafe) Élete legboldogabb pillanatait követően vesztette életét egy 24 éves rendőr, aki a saját testi épségét kockáztatva ment a menyasszonya után.
14. Így büntetik Európában és Amerikában, ha leköpik a miniszterelnököt (Index - kf) Magyar Péter nem akart feljelentést tenni, de képzeljük el, mit csinált volna a titkosszolgálat, ha ugyanez Donald Trumppal történik.
15. Igencsak beszédesek az elektromos autók kárigényadatai (Infostart) Egy brit garanciaszolgáltató adatai tanúskodnak a villanyautók megbízhatóságáról.
16. Ők biztosítják a működést – Sulyok Tamással tárgyalt Forsthoffer Ágnes (Infostart) A köztársasági elnöki jogköröket gyakorló házelnök a Facebookon számolt be a megbeszélésről.
17. Diszmorfofóbia – Amikor a tükör torzít (Webbeteg) A diszmorfofóbia - mai nevén testdiszmorfiás zavar (Body Dysmorphic Disorder, BDD) - olyan pszichiátriai betegség, amelyben az érintett személy kóros mértékben foglalkozik egy vélt vagy minimális testi hibával. Gyakra
18. Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda (Player) Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
19. Hirtelen 9 ezer új melós kell a BYD-nek, akkora a kereslet (Totalcar) A megnövekedett kereslet miatt kapacitásbővítésre van szükség a BYD-nél, hogy tudják tartani a lépést.
20. Egészen elképesztő: először sikeresen megszökött, majd utána támadást indított az OpenAI M... (Rakéta) Az OpenAI egyik kísérleti MI-ügynöke egy teszt során kilépett a számára kijelölt környezetből, majd hozzáférést szerzett egy másik vállalat rendszereihez.
21. Drámaian csökkenő internetes forgalommal találkoznak a lakossági szolgáltatók (PiacProfit) Átalakuló algoritmusok, fejüket fogó kkv-k. Hol az ügyfél?
22. A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját (Player) Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
23. Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Bookin... (Wmn) Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
24. Török Gábor a Forsthoffer–Sulyok találkozóról (24.hu) Egy analitikus metaforával írta le a helyzetet.
25. Ez az oka, ha idejekorán potyognak le az almák az almafáról. (Agroinform) Pánik helyett nyugodj meg, amikor nyáron potyogni kezd az alma! A júniusi gyümölchullás nem kár, hanem a természet okos „üzemmódja”, hogy csak a legjobb termések érjenek be.
26. „Olyan választást nem lehet elveszíteni, amit ki sem írnak” – három éve lejártak a mandátu... (Telex) A helyi közösségi tanácsok mandátuma három éve lejárt, mégsem tartottak új választást. A megszólaló szabadkaiak szerint ez nem normális, sokan mégsem foglalkoznak vele.
27. Földrengés volt hajnalban Ausztriában, Magyarországon is érezni lehetett a földmozgást (Liner) Földrengés keletkezett Ausztriában a hajnali órákban, amit nemcsak az epicentrum közelében élők, hanem Nyugat-Magyarország több településének lakói is érzékeltek.
28. Matt Damon és Ridley Scott klasszikus sci-fije szinte verhetetlen (Liner) Ismét a nézettségi listák élére tört a Mentőexpedíció, miután Matt Damon legújabb mozifilmje ráirányította a figyelmet a klasszikusra.
29. Nem mindenkinek tesz jót az őszibarack – vannak, akiknek jobb óvatosnak lenniük (EgészségKz) Az őszibarack a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse: lédús, édes, vitaminokban és antioxidánsokban gazdag, ezért sokan szinte naponta fogyasztják. Bár a legtöbbünk számára egészséges választás, vannak olyan hely
30. Kiégés, másodállások, agresszió? Megszólalt a vezető, miután pécsi ápolók ájulásig vertek ... (HRportal) A pécsi betegbántalmazási ügyben megszólalt a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Klinikájának vezetője. Dr. Kanizsai Péter László szerint nincs magyarázat arra, hogy négy ápoló ájulásig bánta
31. Vészjelzés érkezett az egészségügyből: már hónapokat kell várni a legfontosabb szakrendelé... (Index - g) Mutatjuk, hol a legrosszabb a helyzet.
32. Durva statisztika: ezekben az országokban elszabadultak a rablások, pironkodhatnak a nagyá... (ATV) Megdöbbentő adatok láttak napvilágot az európai bűnözési hullámról: miközben Nyugat-Európa számos népszerű országában kirívóan magas a lakosságarányos rablások száma, Magyarország meglepően előkelő, bizt
33. Iskola mellett terítette a kristályt a 65 éves józsefvárosi nagymama – a rendőrök és... (ATV) A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és végrehajtandó fegyházbüntetést indítványoz azzal a 65 éves nővel szemben, aki - a vád szerint - a Blaha Lujza téren és környékén árulta a kristály nevű dr
34. Vége a milliós fizetéseknek? Bérplafont húz a kormány az állami cégeknél (HRportal) A kormány jelentősen, a törvényi minimumra csökkenti az állami cégeknél megbízott felügyelőbizottsági és igazgatósági tagok számát, és csökkentik a díjazásukat is - közölte a miniszterelnök a kormányszóvi
35. Fordulat Sulyok Tamás ügyében, az Alkotmánybíróságtól kér segítséget a Fidesz és a KDNP (Economx) A Fidesz–KDNP parlamenti képviselői utólagos normakontrollt kezdeményeztek az Alkotmánybíróságnál az alaptörvény 17. módosítása miatt, és több rendelkezés – köztük a Sulyok Tamás köztársasági elnöki m .
36. Rövidebb tanévek jöhetnek az iskolákban – emiatt csípnének le a tanítási napok számá... (ATV) A klímaváltozás és az egyre elviselhetetlenebb nyári kánikula miatt a jövőben akár csökkenhet is a kötelező tanítási napok száma Magyarországon. Bár a 2026–2027-es tanév megszokott rendjén egyelőre nem válto
37. Kiderült, mennyi közpénzt költött a külügy Orbánék tusványosi útjaira – igen zsíros ... (ATV) Több mint 202 millió forint közpénzt költött a Külügyminisztérium az Orbán-kormány alatt a tusványosi táborra.
38. Több magyar városban érezhető földrengés volt Ausztriában (24.hu) A földrengés Bécsújhelytől délnyugatra történt.
39. Tényleg a legdrágább porszívó a legjobb? Márkás termék bukott el a nagy teszten: íme az er... (Pénzc.) A Tudatos Vásárlók Egyesülete 317, hazai üzletekben és webshopokban kapható vezetékes, vezeték nélküli álló- és robotporszívót tesztelt.
40. Viharos széllel érkezik a hidegfront, mutatjuk, hol lehet zivatar (ACNews) Hidegfront érkezik: erős szél, záporok és zivatarok törhetik meg a napsütést, miközben fejfájás és rosszullét is jelentkezhet. A Viharos széllel érkezik a hidegfront, mutatjuk, hol lehet zivatar bejegyzés először
41. Videón Norris emlékezetes ünneplése, amivel 15 milliós kárt okozott Verstappennek a Hungar... (Player) Felejthetetlenül nagyot ünnepelt Lando Norris a 2023-as Magyar Nagydíjon.
42. Irán már káosszal fenyegetőzik – reagáltak Donald Trump tervére (Liner) Újabb diplomáciai üzenetváltás élezheti az Egyesült Államok és Irán közötti feszültséget, miután Donald Trump az iráni pénzeszközök felhasználásáról írt, erre pedig Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszter k
43. 50 felett sem késő új karriert kezdeni – 11 tanács azoktól, akiknek sikerült (HRportal) Sokan érzik úgy, hogy 50 év felett már késő új karriert kezdeni, pedig egyre több példa bizonyítja ennek az ellenkezőjét. Vannak, akik 60 vagy akár 70 évesen indítottak sikeres vállalkozást, szereztek diplomát va
44. Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában (Telex) A 4,5-es magnitúdójú földrengés Bécsújhelytől 35 kilométerre délnyugatra volt.
45. Megrohamozták a magyarok a mozipénztárakat: mindenki erre a filmre kíváncsi, ilyen az Avat... (Pénzc.) Az Odüsszeián túl gyerekfilmek és horrorok uralják a friss mozis toplistát.
46. Nemcsak a Fidesz van válságban, de a húsz éven át épített hálózata is halálos sebeket kap (Telex) A mandátumkorlátozás nemcsak fideszes politikusok sorsát pecsételte meg, de a párt 2006 óta épített hálózatára is hatással lesz. Ha pedig a sokáig befolyásosnak hitt kiskirályoknak sincs jövőjük, a gazdasági sz
47. Át akarta sétálni a Velencei-tavat, végül a vízirendőröknek kellett kimenteniük (NLC) A Velencei-tó alacsony vízállása miatt egy férfi gyalog próbált átkelni a tavon, de a mélyebb víz és a süppedős iszap miatt végül a vízirendőrök segítségére szorult.
48. A fizetésünk felét is elviheti a továbbtanuló gyerek albérlete (Azénpénzem) A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése azonnal beindítja az egyetemi városokban a hagyományos nyári rohamot a megfizethető albérletekért. Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, akinek nem jut kollégiumi f
49. Hatalmas támadást fontolgat Donald Trump Irán ellen (Liner) Az Egyesült Államok immár a 13. egymást követő éjszakán hajtott végre katonai csapásokat Irán ellen.
50. Három pilóta is rosszul lett egy Indiából Londonba tartó járaton, ételmérgezés okozhatta a... (Index - kf) Ételmérgezés okozhatta a panaszokat, vizsgálatot indított a British Airways.
Kevesebb bulvárt!
Több bulvárt!