1. Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
(Promotions)
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
2. Alkut kötött a párjával az ATV műsorvezetője: Egy híres magyar énekes miatt volt rá szüksé...
(Femcafe)
Különleges magánéleti titokról rántotta le a leplet Nagy Angéla. Az ATV Fórum műsorvezetője a Nap Hírének vallott a több mint tízéves szenvedélyéről.
3. Véget ért egy korszak: hivatalosan is megerősítették, hogy halottnak nyilvánítják az egyik...
(Rakéta)
A Mars körül keringő szonda utoljára 2025. december 6-án adott életjelet, amikor egy rutinmanőver során a bolygó mögé került. Az űrszonda leállításával egy évtizedes tudományos munka zárul le.
4. Charlie Chaplin unokája a világ egyik legszebb nője: a 44 éves Kiera modellként hódít
(Femcafe)
Charlie Chaplin neve egyet jelent a filmtörténelem aranykorával, ám a legendás színész és rendező családjában ma is akadnak olyan leszármazottak, akik saját tehetségükkel vívták ki az elismerést. Közéjük tarto
5. Újdörögdi kézigránát-baleset: elutasították a mindkét kezét elvesztő nő panaszát
(Wmn)
Szabálytalanságokat találtak, de felelős nincs. Legalábbi büntetőjogi értelemben.
6. A paprika nadrág lesz az ősz slágere, ha csak egy új darabot veszel, ez legyen
(Femcafe)
A nyarat az élénk, neon árnyalatok uralják évek óta, de idén ősszel sem maradunk izgalmas színek nélkül. A 2026-os koraőszi szezon egyik kedvence lesz a paprika nadrág, amit jól kombinálhatsz a klasszikus színekkel
7. Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott ...
(Femcafe)
Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám
8. Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
(Sportposzt)
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
9. Brüsszel megint belenyúlt Magyar Péter egyik fontos törvényébe – ezért nem szavazhattak az...
(Economx)
A vasúti fejlesztésekhez szükséges törvénycsomag zárószavazását az utolsó pillanatban halasztották el, mert az Európai Bizottság újabb technikai módosításokat kért a magyar szöveghez. Az ügy jól mutat ...
10. Durva zivatarok csapnak le az újabb kánikula előtt: 6 vármegyére él a riasztás
(Dívány)
Hat vármegyére adtak ki riasztást péntekre zivatarok veszélye miatt. A vészjelzés szerint az érintett területeken heves széllökések lehetnek és jegéső is előfordulhat.
11. 50 felett ilyen fürdőruhákban lehetsz magabiztos a strandon: nőies, előnyös fazonok
(Femina)
Ezek a fürdőruhák tartást adnak a kebleknek, nyújtják vagy karcsúsítják az alakot, eltüntetik a kis pocakot és kiemelik a nőiességet.
12. Borzalmas véget ért az éjszakai fürdőzés
(Infostart)
Éjszaka, a kifolyócsatornán át bejutva fürdött a Hévízi-tóban egy német férfi, belefulladt a vízbe – közölte a police.hu oldalon a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
13. Tragédia a lánykérés után: Menyasszonyáért áldozta fel az életét a rendőr
(Femcafe)
Élete legboldogabb pillanatait követően vesztette életét egy 24 éves rendőr, aki a saját testi épségét kockáztatva ment a menyasszonya után.
14. Így büntetik Európában és Amerikában, ha leköpik a miniszterelnököt
(Index - kf)
Magyar Péter nem akart feljelentést tenni, de képzeljük el, mit csinált volna a titkosszolgálat, ha ugyanez Donald Trumppal történik.
15. Hirtelen 9 ezer új melós kell a BYD-nek, akkora a kereslet
(Totalcar)
A megnövekedett kereslet miatt kapacitásbővítésre van szükség a BYD-nél, hogy tudják tartani a lépést.
16. Drámaian csökkenő internetes forgalommal találkoznak a lakossági szolgáltatók
(PiacProfit)
Átalakuló algoritmusok, fejüket fogó kkv-k. Hol az ügyfél?
17. Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Bookin...
(Wmn)
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
18. 200 ezer forintra büntethetnek a Balatonnál, ha ezt csinálod: különösen figyelik nyáron a ...
(Hóvége)
Kellemetlen fordulatot vehet a nyaralás.
19. Robin Williams 75 éves lenne ma: 43 éves fia kísértetiesen hasonlít rá
(Femina )
Félelmetes a hasonlóság Robin Williams és a gyermekei között: legidősebb fia apja kiköpött mása.
20. A divatrajongók azonnal kiszúrták: Katalin hercegné ismét Diana egyik kedvencét vette fel
(Femcafe)
Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy a királyi gardróbban semmi sem történik véletlenül. Egy olyan időtlen mintát választott, amelyet annak idején Diana hercegné is imádott – és most újra mindenki ezt aka
21. Török Gábor a Forsthoffer–Sulyok találkozóról
(24.hu)
Egy analitikus metaforával írta le a helyzetet.
22. Földrengés volt hajnalban Ausztriában, Magyarországon is érezni lehetett a földmozgást
(Liner)
Földrengés keletkezett Ausztriában a hajnali órákban, amit nemcsak az epicentrum közelében élők, hanem Nyugat-Magyarország több településének lakói is érzékeltek.
23. Nem mindenkinek tesz jót az őszibarack – vannak, akiknek jobb óvatosnak lenniük
(EgészségKz)
Az őszibarack a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse: lédús, édes, vitaminokban és antioxidánsokban gazdag, ezért sokan szinte naponta fogyasztják. Bár a legtöbbünk számára egészséges választás, vannak olyan hely
24. Műsorváltozás az RTL-en: lekerül a képernyőről Sváby András műsora, kiderült, mi váltja
(Blikk)
Az RTL műsorrendjében változás várható, ugyanis A legjobb ajánlat című műtárgykereskedő-show helyét augusztus 3-tól Majka vetélkedője, a Tizenkét okos ember veszi át. A döntés hátterében az állhat, hogy a TV
25. Vészjelzés érkezett az egészségügyből: már hónapokat kell várni a legfontosabb szakrendelé...
(Index - g)
Mutatjuk, hol a legrosszabb a helyzet.
26. Több mint fél évszázad után bezárt a Balaton legendás üzeme
(Haszon)
Egykor teherautók álltak sorban Balatonbogláron, hogy mindenfelé az országban – és még azon túl is – szétszórják az itt készült italokat. Napjainkban azonban már csak a csend uralja a BB üzemét, amely 2026. jú
27. Vége a milliós fizetéseknek? Bérplafont húz a kormány az állami cégeknél
(HRportal)
A kormány jelentősen, a törvényi minimumra csökkenti az állami cégeknél megbízott felügyelőbizottsági és igazgatósági tagok számát, és csökkentik a díjazásukat is - közölte a miniszterelnök a kormányszóvi
28. Fordulat Sulyok Tamás ügyében, az Alkotmánybíróságtól kér segítséget a Fidesz és a KDNP
(Economx)
A Fidesz–KDNP parlamenti képviselői utólagos normakontrollt kezdeményeztek az Alkotmánybíróságnál az alaptörvény 17. módosítása miatt, és több rendelkezés – köztük a Sulyok Tamás köztársasági elnöki m .
29. Kiderült, mennyi közpénzt költött a külügy Orbánék tusványosi útjaira – igen zsíros ...
(ATV)
Több mint 202 millió forint közpénzt költött a Külügyminisztérium az Orbán-kormány alatt a tusványosi táborra.
30. Megrengett a föld éjszaka: több magyar településen is érezték
(Infostart)
Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában péntek 1.59 órakor – közölte a HUN-REN Földfzikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.
31. A tökéletes reggeli rutin, hogy már napindításkor csökkentsd a kortizolszintet
(Glamour)
Valljuk be, nem könnyű stresszmentesen indítani a napot, különösen ha nagyvárosban élünk. Gondoljunk csak arra, hogy be kell szállnunk egy zsúfolt metrókocsiba vagy órákig állnunk kell autónkkal a dugóban... Mire
32. Több magyar városban érezhető földrengés volt Ausztriában
(24.hu)
A földrengés Bécsújhelytől délnyugatra történt.
33. Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jele...
(Infostart)
Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolg
34. Tényleg a legdrágább porszívó a legjobb? Márkás termék bukott el a nagy teszten: íme az er...
(Pénzc.)
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 317, hazai üzletekben és webshopokban kapható vezetékes, vezeték nélküli álló- és robotporszívót tesztelt.
35. Viharos széllel érkezik a hidegfront, mutatjuk, hol lehet zivatar
(ACNews)
Hidegfront érkezik: erős szél, záporok és zivatarok törhetik meg a napsütést, miközben fejfájás és rosszullét is jelentkezhet. A Viharos széllel érkezik a hidegfront, mutatjuk, hol lehet zivatar bejegyzés először
36. Videón Norris emlékezetes ünneplése, amivel 15 milliós kárt okozott Verstappennek a Hungar...
(Player)
Felejthetetlenül nagyot ünnepelt Lando Norris a 2023-as Magyar Nagydíjon.
37. Irán már káosszal fenyegetőzik – reagáltak Donald Trump tervére
(Liner)
Újabb diplomáciai üzenetváltás élezheti az Egyesült Államok és Irán közötti feszültséget, miután Donald Trump az iráni pénzeszközök felhasználásáról írt, erre pedig Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszter k
38. Az ország egyik kedvenc énekese lett: fiatalon mindenkitől azt hallotta, hogy semmire nem ...
(Femina )
Caramel senkitől sem kapott biztatást, mégis elképesztő sikeres énekessé vált.
39. Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában
(Telex)
A 4,5-es magnitúdójú földrengés Bécsújhelytől 35 kilométerre délnyugatra volt.
40. Megrohamozták a magyarok a mozipénztárakat: mindenki erre a filmre kíváncsi, ilyen az Avat...
(Pénzc.)
Az Odüsszeián túl gyerekfilmek és horrorok uralják a friss mozis toplistát.
41. Nemcsak a Fidesz van válságban, de a húsz éven át épített hálózata is halálos sebeket kap
(Telex)
A mandátumkorlátozás nemcsak fideszes politikusok sorsát pecsételte meg, de a párt 2006 óta épített hálózatára is hatással lesz. Ha pedig a sokáig befolyásosnak hitt kiskirályoknak sincs jövőjük, a gazdasági sz
42. Újabb védővámokat vet ki Trump az USA, legalább hatvan ország érintett
(Telex)
A döntés a legfőbb gazdasági partnereket, köztük az Európai Uniót, Kínát, az Egyesült Királyságot, Kanadát, Japánt és Indiát is érinti
43. Önvezető autók jelennek meg a forgalomban Magyarországon – mutatjuk, hol és milyenek
(Infostart)
A közúti kísérleti tesztelés célja az elektromos, igényvezérelt és önvezető közlekedési rendszerek, valamint az ezek működéséhez szükséges digitális infrastruktúra fejlesztése.
44. Íme az ikonikus bommer divattrendek, amik kiállták az idő próbáját
(Elle)
A Z generáció sok mindenen szeret viccelődni a boomerekkel kapcsolatban, de a divatban azért van néhány darab, amit érdemes nekik megköszönni.
45. „Gyógyul a bennem élő kislány” – Elképesztően szexi bikinis fotókkal üzent luxusnyaralásár...
(Promotions)
Aryee Claudia Dedei, ismertebb nevén Tücsi egy csajos utazáson vesz részt Montenegróban, ahonnan lélegzetelállító, hófehér bikinis fotókkal örvendeztette meg a követőit.
46. 6 hétköznapi szokás, amely észrevétlenül rombolhatja a bélflórádat – Nem csak az számít, m...
(HáziPatika)
A bélrendszer egészsége nem egyetlen "csodaszeren" múlik, sokkal inkább a mindennapi szokások összességén. Mutatjuk, a legtöbben milyen hibába esnek, amikor az emésztőrendszerükről van szó.
47. A Mi Hazánk eltörölné az inkasszó intézményét
(ATV)
Megszüntetné az inkasszó intézményét, de legalábbis szigorú szabályokat vezetne be az intézkedés alkalmazása során a Mi Hazánk Mozgalom, mert az "teljes egészében kizsigereli a magyar társadalmat" - közölte szer
48. Át akarta sétálni a Velencei-tavat, végül a vízirendőröknek kellett kimenteniük
(NLC)
A Velencei-tó alacsony vízállása miatt egy férfi gyalog próbált átkelni a tavon, de a mélyebb víz és a süppedős iszap miatt végül a vízirendőrök segítségére szorult.
49. A fizetésünk felét is elviheti a továbbtanuló gyerek albérlete
(Azénpénzem)
A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése azonnal beindítja az egyetemi városokban a hagyományos nyári rohamot a megfizethető albérletekért. Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, akinek nem jut kollégiumi f
50. Hatalmas támadást fontolgat Donald Trump Irán ellen
(Liner)
Az Egyesült Államok immár a 13. egymást követő éjszakán hajtott végre katonai csapásokat Irán ellen.
1. Véget ért egy korszak: hivatalosan is megerősítették, hogy halottnak nyilvánítják az egyik... (Rakéta) A Mars körül keringő szonda utoljára 2025. december 6-án adott életjelet, amikor egy rutinmanőver során a bolygó mögé került. Az űrszonda leállításával egy évtizedes tudományos munka zárul le.
2. Újdörögdi kézigránát-baleset: elutasították a mindkét kezét elvesztő nő panaszát (Wmn) Szabálytalanságokat találtak, de felelős nincs. Legalábbi büntetőjogi értelemben.
3. A paprika nadrág lesz az ősz slágere, ha csak egy új darabot veszel, ez legyen (Femcafe) A nyarat az élénk, neon árnyalatok uralják évek óta, de idén ősszel sem maradunk izgalmas színek nélkül. A 2026-os koraőszi szezon egyik kedvence lesz a paprika nadrág, amit jól kombinálhatsz a klasszikus színekkel
4. Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott ... (Femcafe) Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám
5. Brüsszel megint belenyúlt Magyar Péter egyik fontos törvényébe – ezért nem szavazhattak az... (Economx) A vasúti fejlesztésekhez szükséges törvénycsomag zárószavazását az utolsó pillanatban halasztották el, mert az Európai Bizottság újabb technikai módosításokat kért a magyar szöveghez. Az ügy jól mutat ...
6. Durva zivatarok csapnak le az újabb kánikula előtt: 6 vármegyére él a riasztás (Dívány) Hat vármegyére adtak ki riasztást péntekre zivatarok veszélye miatt. A vészjelzés szerint az érintett területeken heves széllökések lehetnek és jegéső is előfordulhat.
7. 50 felett ilyen fürdőruhákban lehetsz magabiztos a strandon: nőies, előnyös fazonok (Femina) Ezek a fürdőruhák tartást adnak a kebleknek, nyújtják vagy karcsúsítják az alakot, eltüntetik a kis pocakot és kiemelik a nőiességet.
8. Borzalmas véget ért az éjszakai fürdőzés (Infostart) Éjszaka, a kifolyócsatornán át bejutva fürdött a Hévízi-tóban egy német férfi, belefulladt a vízbe – közölte a police.hu oldalon a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
9. Tragédia a lánykérés után: Menyasszonyáért áldozta fel az életét a rendőr (Femcafe) Élete legboldogabb pillanatait követően vesztette életét egy 24 éves rendőr, aki a saját testi épségét kockáztatva ment a menyasszonya után.
10. Így büntetik Európában és Amerikában, ha leköpik a miniszterelnököt (Index - kf) Magyar Péter nem akart feljelentést tenni, de képzeljük el, mit csinált volna a titkosszolgálat, ha ugyanez Donald Trumppal történik.
11. Hirtelen 9 ezer új melós kell a BYD-nek, akkora a kereslet (Totalcar) A megnövekedett kereslet miatt kapacitásbővítésre van szükség a BYD-nél, hogy tudják tartani a lépést.
12. Drámaian csökkenő internetes forgalommal találkoznak a lakossági szolgáltatók (PiacProfit) Átalakuló algoritmusok, fejüket fogó kkv-k. Hol az ügyfél?
13. Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Bookin... (Wmn) Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
14. A divatrajongók azonnal kiszúrták: Katalin hercegné ismét Diana egyik kedvencét vette fel (Femcafe) Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy a királyi gardróbban semmi sem történik véletlenül. Egy olyan időtlen mintát választott, amelyet annak idején Diana hercegné is imádott – és most újra mindenki ezt aka
15. Török Gábor a Forsthoffer–Sulyok találkozóról (24.hu) Egy analitikus metaforával írta le a helyzetet.
16. Földrengés volt hajnalban Ausztriában, Magyarországon is érezni lehetett a földmozgást (Liner) Földrengés keletkezett Ausztriában a hajnali órákban, amit nemcsak az epicentrum közelében élők, hanem Nyugat-Magyarország több településének lakói is érzékeltek.
17. Nem mindenkinek tesz jót az őszibarack – vannak, akiknek jobb óvatosnak lenniük (EgészségKz) Az őszibarack a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse: lédús, édes, vitaminokban és antioxidánsokban gazdag, ezért sokan szinte naponta fogyasztják. Bár a legtöbbünk számára egészséges választás, vannak olyan hely
18. Vészjelzés érkezett az egészségügyből: már hónapokat kell várni a legfontosabb szakrendelé... (Index - g) Mutatjuk, hol a legrosszabb a helyzet.
19. Vége a milliós fizetéseknek? Bérplafont húz a kormány az állami cégeknél (HRportal) A kormány jelentősen, a törvényi minimumra csökkenti az állami cégeknél megbízott felügyelőbizottsági és igazgatósági tagok számát, és csökkentik a díjazásukat is - közölte a miniszterelnök a kormányszóvi
20. Fordulat Sulyok Tamás ügyében, az Alkotmánybíróságtól kér segítséget a Fidesz és a KDNP (Economx) A Fidesz–KDNP parlamenti képviselői utólagos normakontrollt kezdeményeztek az Alkotmánybíróságnál az alaptörvény 17. módosítása miatt, és több rendelkezés – köztük a Sulyok Tamás köztársasági elnöki m .
21. Kiderült, mennyi közpénzt költött a külügy Orbánék tusványosi útjaira – igen zsíros ... (ATV) Több mint 202 millió forint közpénzt költött a Külügyminisztérium az Orbán-kormány alatt a tusványosi táborra.
22. Megrengett a föld éjszaka: több magyar településen is érezték (Infostart) Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában péntek 1.59 órakor – közölte a HUN-REN Földfzikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.
23. Több magyar városban érezhető földrengés volt Ausztriában (24.hu) A földrengés Bécsújhelytől délnyugatra történt.
24. Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jele... (Infostart) Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolg
25. Tényleg a legdrágább porszívó a legjobb? Márkás termék bukott el a nagy teszten: íme az er... (Pénzc.) A Tudatos Vásárlók Egyesülete 317, hazai üzletekben és webshopokban kapható vezetékes, vezeték nélküli álló- és robotporszívót tesztelt.
26. Viharos széllel érkezik a hidegfront, mutatjuk, hol lehet zivatar (ACNews) Hidegfront érkezik: erős szél, záporok és zivatarok törhetik meg a napsütést, miközben fejfájás és rosszullét is jelentkezhet. A Viharos széllel érkezik a hidegfront, mutatjuk, hol lehet zivatar bejegyzés először
27. Videón Norris emlékezetes ünneplése, amivel 15 milliós kárt okozott Verstappennek a Hungar... (Player) Felejthetetlenül nagyot ünnepelt Lando Norris a 2023-as Magyar Nagydíjon.
28. Irán már káosszal fenyegetőzik – reagáltak Donald Trump tervére (Liner) Újabb diplomáciai üzenetváltás élezheti az Egyesült Államok és Irán közötti feszültséget, miután Donald Trump az iráni pénzeszközök felhasználásáról írt, erre pedig Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszter k
29. Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában (Telex) A 4,5-es magnitúdójú földrengés Bécsújhelytől 35 kilométerre délnyugatra volt.
30. Megrohamozták a magyarok a mozipénztárakat: mindenki erre a filmre kíváncsi, ilyen az Avat... (Pénzc.) Az Odüsszeián túl gyerekfilmek és horrorok uralják a friss mozis toplistát.
31. Nemcsak a Fidesz van válságban, de a húsz éven át épített hálózata is halálos sebeket kap (Telex) A mandátumkorlátozás nemcsak fideszes politikusok sorsát pecsételte meg, de a párt 2006 óta épített hálózatára is hatással lesz. Ha pedig a sokáig befolyásosnak hitt kiskirályoknak sincs jövőjük, a gazdasági sz
32. Újabb védővámokat vet ki Trump az USA, legalább hatvan ország érintett (Telex) A döntés a legfőbb gazdasági partnereket, köztük az Európai Uniót, Kínát, az Egyesült Királyságot, Kanadát, Japánt és Indiát is érinti
33. Önvezető autók jelennek meg a forgalomban Magyarországon – mutatjuk, hol és milyenek (Infostart) A közúti kísérleti tesztelés célja az elektromos, igényvezérelt és önvezető közlekedési rendszerek, valamint az ezek működéséhez szükséges digitális infrastruktúra fejlesztése.
34. A Mi Hazánk eltörölné az inkasszó intézményét (ATV) Megszüntetné az inkasszó intézményét, de legalábbis szigorú szabályokat vezetne be az intézkedés alkalmazása során a Mi Hazánk Mozgalom, mert az "teljes egészében kizsigereli a magyar társadalmat" - közölte szer
35. Át akarta sétálni a Velencei-tavat, végül a vízirendőröknek kellett kimenteniük (NLC) A Velencei-tó alacsony vízállása miatt egy férfi gyalog próbált átkelni a tavon, de a mélyebb víz és a süppedős iszap miatt végül a vízirendőrök segítségére szorult.
36. A fizetésünk felét is elviheti a továbbtanuló gyerek albérlete (Azénpénzem) A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése azonnal beindítja az egyetemi városokban a hagyományos nyári rohamot a megfizethető albérletekért. Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, akinek nem jut kollégiumi f
37. Három pilóta is rosszul lett egy Indiából Londonba tartó járaton, ételmérgezés okozhatta a... (Index - kf) Ételmérgezés okozhatta a panaszokat, vizsgálatot indított a British Airways.
38. Hatalmas támadást fontolgat Donald Trump Irán ellen (Liner) Az Egyesült Államok immár a 13. egymást követő éjszakán hajtott végre katonai csapásokat Irán ellen.
39. Ezekre az egyetemi képzésekre vették fel a legtöbb diákot (Mfor) Több mint százezren örülhettek csütörtök este a felsőoktatási felvételi eredményeknek. Az alap-, a mester- és az osztatlan képzéseken is emelkedett a hallgatók száma.
40. Vörös kód az egészségügyben: csúnya számok érkeztek a kórházakból (Economx) A legfrissebb államkincstári adatok szerint a kórházak lejárt adóssága június végére már elérte a 49,5 milliárd forintot – mondta Rásky László, az OSZ főtitkára lapunknak. A szakértő szerint, ha a fol ...
41. Donald Trump bekeményített, 60 országra vet ki új vámokat, az Európai Unió sem ússza meg (Index - kf) Az Egyesült Államok szinte a teljes importra kiterjeszti a terheket.
42. Az alpesi kisváros, ami nyáron is olyan, mintha egy képeslapon járnál (NLC) Vipiteno színes házai, karcsú tornya és alpesi háttere nyáron is ünnepi hangulatot áraszt: mintha egy életre kelt karácsonyi képeslapba csöppennénk hirtelen.
43. Sorponban és Kőszegen is érezték a szomszédban történt földrengést (Economx) Megmozdult a föld Ausztriában éjjel kettőkor.
44. Cukrot a gyepre? Dúsabb, egészségesebb lehet tőle. (Agroinform) Ha szebb, sűrűbb gyepre vágysz, nem feltétlenül kell drága szereket venned. Egy egyszerű konyhai alapanyag, a fehér cukor is segíthet a talaj életének támogatásában.
45. Így vált egy kopár magyar vidék buja erdővé több generáció munkájával (Rakéta) A Keszthelyi-hegység déli részén ma virágos kőrisből, molyhos tölgyből és számos értékes elegyfajból álló erdők fogadják a látogatót.
46. Öt időközi választás is lesz, de a Fidesz egyiken sem indul (24.hu) Teljesen padlón a volt kormánypárt.
47. Pengeélen táncol a magyar autógyártás, de biztatóak az új üzemek (Mfor) Magyarország autóipara egyszerre profitál a nagy nemzetközi beruházásokból és szembesül a globális autópiac bizonytalanságaival. Egyértelműen pozitívum, hogy a BMW debreceni üzeme, a Mercedes kecskeméti kapacitás
48. A kreatin nem csak izomépítésre jó: a daganatok elleni harcban is segíthet (Dívány) A kreatinról a többségnek azonnal a testépítők, az edzőtermi fehérjeturmixok és a teljesítményfokozó sporttáplálék-kiegészítők jutnak az eszébe. Nem véletlenül: ez az egyik legtöbbet kutatott és legnépszer
49. Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahe... (Femina) Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
50. Rendkívüli! Földrengés rázta meg a határt az éjszaka közepén: Magyarországon is érezni leh... (Pénzc.) Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában péntek 1.59 órakor - közölte a HUN-REN Föld?zikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium
Kevesebb bulvárt!
Több bulvárt!