- Masszívan korrupt, de legális; jóérzésű ember ilyenbe nem megy bele, a nemzetbiztonsági tu... Forrásaink szerint nem a hála áll a Szijjártónak kínált állás mögött, a forgóajtó jelenség pedig a világon mindenütt működik – igaz, tőlünk nyugatabbra vannak szabályai.
- A Mol megszünteti az Új Európa kekvát, több tízmillió részvény kerülhet vissza a céghez A megszűnésről szóló döntés néhány héttel azután született meg, hogy az ügyészség nyomozást rendelt el az alapítvány támogatási gyakorlatával kapcsolatban. A Mol szerint a lépés hátterében a megváltozott
- A fideszes képviselők nem hallgatták meg Varga Mihály jegybankelnök beszámolóját Varga Mihály szerint az MNB visszatért klasszikus jegybanki feladataihoz, az infláció 2025 végére 3,3 százalékra csökkent, miközben a devizatartalék rekordszintre, 61 milliárd euró fölé emelkedett.
- Velkey: A BYD szinte ugyanannyi vendégmunkásnak kért engedélyt, mint ahány munkahelyet ígé... A Tisza Párt politikusa egy Facebook-posztban bírálta a kínai vállalathoz igazoló volt külügyminisztert. Állítása szerint több ezer harmadik országbeli dolgozó érkezhet a szegedi gyárba.
- Csütörtökön ismét nagyot ugrik az üzemanyagok ára Hamarosan ismét 600 forint fölött lehet egy liter benzin ára.
- Az euró és a vízhiány fogja mozgatni a lakásárakat Budapesten már közel 100 millió forint az átlagos lakásár, Debrecen szorosan a főváros nyomában jár.
- Svájcban landolt közpénzek: már pénzmosás a vád Nobilis Kristóf ellen, akitől 1,7 milliárd... A vád szerint a milliárdos üzletember ismerte a hozzá köthető panamai cég számlájára érkező pénzek eredetét.
- A Fidesz-kormány bukása után megszüntette a Puskás Akadémia támogatását Szíjj László cége A NER állami közbeszerzéseinek egyik legnagyobb nyertese gondolta meg magát.
- Száraz István egy cégtemetőként is használt címre költöztette vállalkozását Száraz István szerint költségcsökkentés áll a költözés mögött, a Dry Holding megszüntetése fel sem merült.
- Népszava: A volt NAV-elnök rokonainak cége újabb 150 milliós szerződést kapott a Magyar Ál... A cég kizárólagos jogai miatt más nem is indulhatott a 150 milliós államkincstári megbízásért.
- Felgyűlt a papírhulladék Újbudán: a Mohu elismerte, hogy fennakadások vannak a hulladékszá... A Mohu Budapest elismerte, hogy az utóbbi hetekben több budapesti területen is fennakadások voltak a hulladékszállításban.
- Kapitány István bejelentette, ki vezeti a Magyar Turisztikai Ügynökséget Vezetett már korábban is állami céget, ahonnan 2026 februárjában távozott.
- Fidesz: Kapitány István adja el a Shell-részvényeit! A benzinárstop újbóli bevezetését követeli az ellenzéki párt.
- Rendkívüli támogatást kapnak az aszály sújtotta kukoricatermelők A támogatásra azok a gazdálkodók jogosultak, akiknél az illetékes hatóság igazolta a 30 százalékot meghaladó várható terméskiesést a 2025-ös kukoricatermésben.
- Öt adónem eltörlését és a levegőterhelési díj megduplázását jelentette be Magyar Péter A miniszterelnök az uniós források megszerzésével is indokolta a magyar adórendszer átalakítását. A NAV elnöki posztjára nyílt pályázatot írnak ki.
- Az üzemanyagimport leállása miatt aggódnak a benzinkutasok A benzinkutasok szerint az import akadályozása, a csökkenő gázolajkészletek és a logisztikai problémák együttesen komoly ellátási kockázatot jelenthetnek Magyarország számára.
- Újraindul a Mol Bubi, ennyibe fog kerülni A próbaidőszakra közel 15 ezer felhasználó jelentkezett, tapasztalataik alapján a BKK a kerékpárok beállításain és az árazáson is módosított.
- IKEA-sztrájk: beállt a pult mögé és kasszázni a menedzsment, hogy ki tudjanak nyitni az ár... Csütörtökön az IKEA minden részlegéből jelentős számban szüntették be a munkát.
- Mesterséges intelligencia a hazai agráriumban - így alakítja át a vidékfejlesztést az AI A mesterséges intelligencia (AI) rendkívül gyors ütemben fejlődik, és ma már egyre több területen
- Óriási pusztítást okozott a törökbálinti tűz – segítséget kér a polgármester Nem csupán a természetben keletkeztek súlyos, évekre ható károk.
- Drágulás a jogosítványoknál péntektől: nő a Kresz-vizsga és a forgalmi vizsga díja A díjalap a mindenkori minimálbérhez kapcsolódik.
- Szalmonella miatt minden Reeva instant tésztát visszahívnak Magyarországon A forgalmazó arra kéri a vásárlókat, hogy egyetlen Reeva instant levest vagy tésztát se fogyasszanak el, hanem vigyék vissza az üzletekbe.
- Péntektől áremelkedés várható a benzinkutakon A 95-ös benzin beszerzési ára újabb 6, a gázolajé 8 forinttal emelkedik, ami már a töltőállomások áraiban is megjelenhet.
- Kapitány István 1,6 milliárd eurót ígér a magyar vállalkozások fejlesztésére A tárcavezető szerint az elmúlt 30 évben kevés nemzetközi szinten is sikeres magyar céget láttunk.
- Erste-vezér: Le kell bontani a régi rendszert Az Erste vezetője szerint a rendszerváltásnak része a múlt feltárása is, még akkor is, ha ez kellemetlen vizsgálatokkal és elszámoltatással jár.
- Itt vannak a legfrissebb átlagkeresetek A bruttó átlagkereset 8,7, a nettó 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A fogyasztói árak 1,8 százalékos emelkedése mellett a reálkeresetek 9 százalékkal nőttek.
- „Nem vagyunk mi papírkutyák” – már éjjel-nappal sztrájkolnak az IKEA dolgozói Az ikeás dolgozók nem elégedettek a béremeléssel, a cég viszont nem akarja megadni júliustól a követelt további 6 százalékos emelést.
- Szijjártó új munkaadója, a BYD „kalózhajóként” foglalja el a nyugati autópiacokat Trump ta... Miközben Szijjártó Péter a magyar állam által bőkezűen támogatott BYD vezetésében kap szerepet, egy Donald Trump-közeli amerikai kereskedelempolitikai tanácsadó szerint a kínai autógyártó állami segítséggel sz
- Tízmilliárdokkal segítette az Orbán-kormány azt a kínai céget, ahová Szijjártó Péter tart A BYD elektromos buszgyártó cége kétszer is kapott egyedi kormánydöntéssel odaítélt támogatást a Szijjártó érában.
- Martin József Péter: Hosszú ideig tart majd a vagyonvisszaszerzés, a gazdasági csodát ne e... Ezek miatt lehet kihívás több tízezer milliárd forintnyi közpénz nyomába eredni.
- Spar: újabb 20 milliárddal foltozzák a lyukat, amit az Orbán-kormány intézkedései ütöttek Lépni kellett, zsinórban négy éve halmozódik a veszteség.
- Magyar Péter: A Fidesz az alaptörvény-módosításra hivatkozva lobbizik Brüsszelben az uniós... A miniszterelnök úgy fogalmazott: „az eddig ellenségnek beállított Brüsszelben lobbiznak”.
- Három fontos ponton módosítanák Kármán Andrásék az idei költségvetést Ebből a legfontosabb az MFB tőkeemelése.
- Mozdonyvezetők Szakszervezete: minden jogi csatát elvesztett a MÁV, milliárdos bérpótlékot... Az eddig jogerőssé vált 300 bírósági ítélet következményeként a MÁV-nak már több mint 1,2 Milliárd forintos fizetési kötelezettsége van a mozdonyvezetők felé.
- Megjelent a balatoni vendéglátósok rémálma: árvaszúnyograjzásról számoltak be Siófokon Baljós felvételek kerültek napvilágra.
- Szerdán sztrájkot tartanak a Telekom egyik cégének dolgozói Nem sikerült megegyezni a munkáltatóval.
- Leváltottak két NAV-vezetőt, akik érintettek az aranykonvoj ügyében A vizsgálat két olyan vezetőt kaszált el, aki valamelyest ellenállt a nyomásnak, nem ítélte bűncselekménynek az ukránok pénzszállítását, és csak tanúként volt hajlandó kihallgatni őket.
- Befagyasztják a béreket, lojalitást várnak el a dolgozóktól a győri Audi-gyárban Nagy ára van a munkahelyek megőrzésének.
- Nagyot nő az üzemanyagok ára szerdától A drágulás kétszámjegyű lesz a benzin esetében.
- Határidőre figyelmeztet a NAV: vállalkozók tízezreinek törölhetik az adószámát Rengetegen elmulasztották közzétenni a beszámolójukat.
- Személyi igazolvány: nyugdíjasok tízezreinél jár le az érvényesség augusztusban – ezt kell... A Belügyminisztérium szerint a családtagok segítsége kiemelten fontos.
- Banánkirály: 3,7 milliárd forint áfát csalt el a bűnözői kör mire a NAV lecsapott rájuk A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint lakat alá került az áfacsaló banánkirály.
- Gyáravató: duplájára nőtt a kecskeméti Mercedes kapacitása Hétfőn átadták a kecskeméti Mercedes-gyár új gyártóegységét – az lett Európa legnagyobb, egyúttal a világ második legnagyobb Mercedes-üzeme.
- Két új városba indít járatot Budapestről a Wizz Air Októbertől új helyekre repülhetünk.
- Gyógyszeráfa lenullázása: de mennyit nyerünk ezzel? A gyógyszeráfa tervezett lenullázása szakértők szerint inkább gesztus, a betegek nem várhatnak tőle túl nagy megtakarítást.
- 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kiknek jár, mit érdemes tudni róla? A szülőknek nem kell külön kérvényezniük a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás folyósítását.
- Forró a helyzet a Hormuzi-szorosnál: kilőtt az olajár, gyengül a forint, erősödik a dollár Idegesek a piacok az USA és Irán újabb háborús lépései miatt.
- Felmondták a szerződést a Balásy Gyula-féle céggel, egy hónap alatt kell megszervezni az a... A terv szerint 20-30 perces tűzijáték is lesz, kérdés, ki tudja megvalósítani.
- Nagy Márton horribilis szállásköltségei: miniszterként fél éven belül háromszor szállt meg... Kipereltük a leköszönt gazdasági miniszter szállodafoglalásait.
- Tartósan olcsóbb lett a tej a boltokban – de miért? A fogyasztók számára kedvező változás nem tart örökké, akár már az idén helyrebillenhet a piac.
- Vitézy elárulta, mikor indulnak újra a komlói vonatok Három héten belül befejeződik a pályaszakasz felújítása.
- Eldőlt, mi kerül a Villányi úti volt MSZP-székház helyére Akadtak, akik tiltakoztak az önkormányzat jóváhagyása miatt.
- Három kerületből még jelentkezhetnek a panel-korszerűsítésre A felújítás nyomán csökkenhet a panellakások rezsije, miközben nő az értékük.
- Az euró bevezetése kockázatos kísérlet volt – a közös valuta azonban túlélte Európa válság... Magyarország számára ezért az euró kérdése ma már nem pusztán monetáris vagy gazdaságpolitikai dilemma.
- „Nem csináltam semmit” – nem adott meg semmilyen kódot, mégis lenullázták a kártyáját Minden előzmény nélkül tűnt el pénz olvasónk bankszámlájáról. Utánajártunk, hogy mi történhetett.
- Áder Jánosék esete a fekete katona-legyekkel és a 10 milliárdot bukó lárvagyárral „Haverom kérdezi az ex-elnök úrtól, hogy mi a szitu az üllői lárvagyár ügyében?” Utánajártunk.
- Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak az IKEA magyarországi boltjaiban A szakszervezet szerint a béremelésről folytatott tárgyalások eredménytelenek voltak, ezért elfogadható ajánlat hiányában akár teljes sztrájk is következhet.
- Átlátszó: a Gysev azbesztes köveket használhatott a vasútfelújításnál A vasúttársaság vizsgálatot indít az ügyben.
- Pénzügyminisztérium: nincs döntés a 14. havi nyugdíjról és az anyák szja-mentességéről Az új hiánycélt a kormány augusztus végén határozza meg
- Egy alig ismert hazai vállalat gyűrheti maga alá az Audit és a Samsungot Egy komáromi high-tech gyártóközpont lett a magyar ipar húzóereje.
- Ekkora lenne a hiány, ha a Fidesz marad hatalmon – drámai adatokat közölt Kármán András A Pénzügyminisztérium 400 milliárd forintnyi olyan extra kiadást talált, amely nem szerepelt a költségvetésben.
- Átírják a Kresz-t Vitézyék, szigorúbb büntetések jöhetnek Hamarosan megjelenhet egy társadalmi egyeztetési kérdőív.
- Financial Times: Végleg kivonulhat a Tesco Magyarországról A lánc egyben feladná terjeszkedési törekvéseit.
- Friss adatok: drasztikusan csökkentette a költségvetési hiányt a Tisza-kormány Egyetlen hónap alatt 424 milliárd forintos többletet sikerült összehozni.
- Elhunyt Kádár Béla, az Antall-kormány minisztere A közgazdász 92 éves volt.
- Hiába a kormányváltás, sorra nyerte a megbízásokat a NER egyik tenderbajnok cége Korábban Mészáros Lőrinc és Paár Attila érdekeltségeivel is dolgoztak együtt.
- Többet ér a vendégmunkás, mint a magyar napszámos – Raskó György a Dellában Az agrárszakembert arról kérdeztük, mi a baja a napszámosokkal, miért kell tisztítótűz a minisztériumokban, illetve mikor csökkenhet a zöldségek, gyümölcsök áfája.
- Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM A DVM 2026-ban átfogó stratégiai és arculati megújuláson esett át, egyidejűleg a Váci úti irodafolyosó egyik legkiemelkedőbb épületébe, a Promenade Gardensbe költözött.
- Nagyot kaszált Lázár alapítványa a száj- és körömfájás-járványon Pont úgy zsebeltek be egymilliárdot, ahogy azt Hadházy előre megjósolta.
- Az erős forint fékezi az inflációt, a kamatcsökkentések folytatására számítanak az elemzők Júniusban 1,7 százalékra lassult az éves infláció Magyarországon, az elemzők szerint ebben elsősorban a forint erősödése és az élelmiszerárak mérséklődése játszott szerepet, miközben a szolgáltatások tovább
- Szerdán emelkedik a gázolaj ára A benzin beszerzési ára változatlan marad.
- Áldozatnak állítja be magát a vállalkozó, aki három éve szedte be a pénzt a térkőre, amit ... Az ügyfelek szerint becsapta őket a térköves vállalkozó, aki viszont azt állítja, hogy ő is áldozat.
- Kapitány István: Egyelőre nem igazolható kapcsolat a hőség és a két postai dolgozó halála ... A gazdasági és energetikai miniszter részletes tájékoztatást kért és a vizsgálat eredményéről a nyilvánosságot is tájékoztatni fogják.
- Krízistől tart a mezőgazdaság a vendégmunkásstop miatt Attól tartanak, hogy nem tudják majd pótolni az ázsiai munkavállalókat – ami a termelés visszaeséséhez vezethet.
- Csütörtökön drágul az üzemanyag Megtörik az árcsökkenési trend.
- Vízpara: nem az utolsó órában, hanem az utolsó percben vagyunk Akár belső migráció is elindulhat Magyarország elsivatagosodott részeiről a vízhiány miatt – figyelmeztet dr. Kovács Károly vízipari vállalkozó a Dellában.
- Megdőlt a hazai nyári áramfogyasztási rekord Két évvel ezelőtt felállított csúcsot sikerült túlszárnyalni.
- Július 1-jén zárva lesznek a patikák, orvosi rendelők – ezek a legfontosabb tudnivalók Így készüljön, aki orvoshoz menne vagy gyógyszert váltana ki.
- Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg-saláta gyártójának korábbi ügyvezető igazgatója Az üzletember a daganatos betegsége ellenére is igyekezett aktív maradni.
- Zöld dossziés navos: az új NAV-elnök kinevezése arculcsapás mindazoknak, akikkel az elmúlt... Horváth András szerint puszta átmentése zajlik a "NER-es ántivilágnak".
- Milliókkal dobja meg egy lakás árát, ha van benne légkondi Százezer forinttal is nagyobb lehet a négyzetméterár.
- Szerdától ne dobjon pénzt a parkolóautomatába! – viszont többet kell fizetnie a szolgáltat... Leszerelik az automatákat, egyúttal emelik a tarifákat.
- Előkerült a 2015-ös egészségügyi átvilágítás jelentése – Orbánék minden problémáról tudtak A 180 oldalas vizsgálati jelentés már több mint egy évtizede rávilágított a rendszerszintű problémákra.
- Kérhetem-e a munkáltatót, hogy járuljon hozzá az otthoni klímám költségéhez, ha home offic... A szabályok rugalmasak.
- Mutatjuk, kiknek jön rosszul az erős forint Hosszabb távon főként az exportra termelő cégek kerülhetnek bajba.
- A kormány döntött a babaváró- és diákhitelesekről Megjelent a kormányrendeletek módosítása.
- Kapitány István: Változás jön a paksi atomerőműnél a rendkívüli hőhullám miatt A hőség mindent felülír: módosítottak a szombaton bejelentett forgatókönyvön.
- Új szupermarket-hálózat terjeszkedik a Balaton teljes térségében Júliustól a Balaton teljes térségére kiterjeszti kiszállítását a Kifli.hu – az online szupermarket
- Vitézy: Lázárék 1024 milliárdot fizettek ki Mészáros és Szíjj érdekeltségének A miniszter előállt a négy éve működő autópálya-koncesszió eddigi sarokszámaival.
- Öt hónapja maradt több tízezer autósnak a rendszámcserére Nem kapkodnak az érintettek.
- Eldőlt az árrésstop sorsa: megszólalt a Pénzügyminisztérium Több gazdasági és piaci szereplő is a kivezetés mellett érvel, mindhiába.
- Megszállja a nyaralóhelyeket az adóhatóság szerdától Elsősorban a szezonális szolgáltatást nyújtók kerülnek célkeresztbe.
- Megszűnik a vidéki otthonfelújítási támogatás június végétől Az új kormány nem nyúlt hozzá a korábbi rendelethez.
- MNB: drámai változás a magyar boltokban, csökkennek az élelmiszerárak A dezinflációs folyamat az egész EU-ban meghatározó.
- Mediánbérek: 265 ezer forintos a különbség az országon belül Az első negyedévben csökkent a két szélsőérték közötti különbség
- Alaptörvény-módosítás: lezárult az egyeztetés Elkezdődött az értékelés.
- Mi lesz a közszolgák egymillió forintos otthontámogatásával? A közszolgák tudni szeretnék, milyen hosszú távra tervezhetnek az évi egymillió forintos otthontámogatással. Megkérdeztük a Pénzügyminisztériumot.
- Hivatalos: Szombattól megszűnik a védett üzemanyagár De arra is lehetőség marad, hogy a jövőben újra hatósági árszabást rendeljenek el.
- Jellinek Dániel megvette a magyar Auchan másik felét is Több száz új üzletet nyitnának.
- A dolgozók 80 százaléka sztrájkol a Hanon Systems két magyar telephelyén A 12 órás sztrájkkal a dolgozók jelenleginél jóval magasabb béremelést próbálnak kiharcolni a sikertelen egyeztetések után.
- Tízszeresére nőhet a hazai szélerőmű-kapacitás 2030-ig a kormány ígérete szerint Jelentős bővítést jelentett be a kormány a megújuló energia területén, miközben új pályázatokkal és hálózatfejlesztésekkel erősítenék az ellátásbiztonságot.
- Ismét felfüggesztette a debreceni Semcorp gyár tevékenységét a környezetvédelmi hatóság Határérték-túllépések miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a Semcorp debreceni üzemének egyes tevékenységeit, egy éven belül másodszor.
- A kormány módosít az extraprofit adóztatásán Nem kivezetik. Kiterjesztik.
- Portfolio: nagy változás jöhet az Otthon Startnál a banki felsővezetők szerint A módosítások a Tisza-kormány logikájába is kifejezetten illeszkednének.
- Vége a védett üzemanyagárnak, megszavazta a parlament a kivezetését Az Országgyűlés kedden elfogadta az üzemanyagárak szabályozását átalakító törvényt, amely kivezeti a hatósági árakat, de rendkívüli helyzetben újra bevezethetővé teszi azokat.
- Miért tussolja el az MNB a Mol-vezetők bennfentes kereskedését? – kérdezik a kisbefektetők A Tebész szerint Varga Mihályék szándékosan mentegetik az érintett Mol-vezetőket – a kisbefektetők feljelentést fontolgatnak.
- G7: A NER-közeli cégek járhatnak jól az óriásplakátok budapesti betiltásával A jelenlegi reklámfelületek többsége eltűnhet, miközben a megmaradó reklámhelyekkel rendelkező, részben NER‑közeli cégek pozíciója erősödhet.
- Változás a MOHU-díjaknál júliustól: megszűnik egy ingyenes szolgáltatás Módosul az építési-bontási hulladékok leadásának rendje a lakossági szelektív hulladékgyűjtő udvarokban.
- Már kedden kivezethetik a védett üzemanyagárat, kivételes eljárásban Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes kezdeményezett kivételes eljárást a védett üzemanyagár kivezetésére.
- Időzített bomba ez az indiai tulajdonú vegyiüzem – veszélyes anyagok miatt félnek a helyie... A sajóbábonyiak félnek, mert nem tudják, a felszámolás alatt álló SPL telephelyén biztonságosan kezelik-e az egészségre és környezetre káros vegyi anyagokat.
- Kgfb: átlagban 9 százalékkal lett olcsóbb a kötelező biztosítás az első félévben Több autós kötött kötelező biztosítást, átlagban olcsóbban, mint korábban. A cascók ára pedig alig változott.
- A kisbenzinkutasok berágtak az új kormányra, bezárással fenyegetnek A kisbenzinkutakat képviselő Független Benzinkutak Szövetsége közleményben jelezte nemtetszését.
- Magyar Péterhez és két miniszteréhez fordultak a szakszervezetek, egyeztetést sürgetnek Javaslatot tettek az országos munkaügyi kapcsolatok háromoldalú fórumának létrehozására.
- Kármán András fontos mérföldkövet jelentett be a magyar euróhoz vezető úton Kármán András pénzügyminiszter azt is leszögezte, Magyarország elkötelezett az euró bevezetése mellett.
- Elérte legmagasabb pontját az Andor Liget Lakópark Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén
- Megvan, melyik a legolcsóbb és legdrágább bank A számlacsomagok átlagos éves díja alapján derül ki az MNB tanulmányából, hogy melyik banknál milyen költségű a bankolás.
- Minden fideszes kapcsolatát megmozgatta az ország egyik legmodernebb tehenészete, hogy kid... Hemzsegnek a fideszes politikusok abban a történetben, amelynek a végén egy családi mintagazdaság elbukta az állami földekre szóló haszonbérleti szerződését. Pedig még a csádi elnököt is vendégül látták.
- Óriásit kaszált egy magyar fogadó Curacao döntetlenjével Kockáztatott, és bejött: közel egymilliót nyert a tippel.
- Szenvednek az erős forinttól a magyar szállodák A bevételek jórészt euróban érkeznek, a kiadások többségét viszont forintban kell fizetni.
- Már pár száz forintért is kínálnak szolgáltatásokat az egészségpénztárak Az egyes szolgáltatási csomagok között persze jelentős különbségek vannak.
2026.07.22
2026.07.21
2026.07.18
2026.07.17
2026.07.16
2026.07.15
2026.07.14
2026.07.13
2026.07.12
2026.07.11
2026.07.10
2026.07.09
2026.07.08
2026.07.07
2026.07.03
2026.07.02
2026.07.01
2026.06.30
2026.06.29
2026.06.28
2026.06.27
2026.06.26
2026.06.24
2026.06.23
2026.06.22
2026.06.21