- Háziasszonyok lettek a tőzsde sztárjai, veszik a részvényeket, mint a cukrot (PiacProfit) A tőzsde sztárjai a koreai háziasszonyok.
- 15 milliárd forintot túrt össze 2025-ben a használtruha-óriás, de a profit szinte eltűnt (Forbes) 15 milliárd árbevételre alig több mint százezer forint adózott eredmény jött a Hádánál.
- Paks II.: befejeződött a szimulátor instruktorok oroszországi képzése (Üzletem) „A Roszatom Műszaki Akadémián képzett szakemberek már most olyan kompetenciákat sajátítottak el, amelyekre az erőművi blokkok üzembe helyezésének minden szakaszában szükség lesz.”
- MNB: több mint 300 ezer lakásbiztosítás „mozdult meg” a tavaszi kampányban (Üzletem) A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 száz
- A szabadságot a munkáltató adja ki, ugyanakkor köteles meghallgatni a munkavállaló kérését (PiacProfit) Egyes ágazatokban nyáron van a legnagyobb munkaterhelés.
- Ők lehetnek a közmédia új vezetői (HRportal) A rádiós üzletág vezetője Kerényi György lesz.
- Nem fél a magyar a mesterséges intelligenciától (PiacProfit) Mennyire félünk az AI-tól? Mesterséges intelligencia a munkaerőpiacon.
- Sok a munkanélküli fiatal Európában, és egyre több lesz (Forbes) A demográfiai folyamatok látszódnak a foglalkoztatottsági számokon, de a fiatalok helyzete aggasztó trend.
- Hat óra segítség nélkül. Az esküdtszék döntött a legendás cseh milliárdos halálának ügyébe... (Forbes) A Kellner család beperelte a végzetes balesethez vezető utazást szervező cégeket, az esküdtszék ma egyhangú döntést hozott Alaszkában. Az alaszkai esküdtszék egyhangú döntéssel kimondta, hogy a cseh milliárdos, P
- Dráguló húsfélék és növényi olajok, olcsóbb gabonafélék, cukor és tejtermékek (PiacProfit) Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe a széttartó alapanyagárak mellett.
- Miért csúszik a bértranszparencia bevezetése itthon? (HRportal) Miközben az Európai Unió tagállamainak 2026. június 7-ig kellett volna átültetniük a nemzeti jogrendjükbe a bértranszparenciáról szóló irányelvet, Magyarországon egyelőre nem született meg a végrehajtási szabá
- Népszerű sportszerlánc tűnik el Magyarországról (Forbes) Lezárult a Hervis régiós felvásárlása, Sports Direct márkanév alatt folytatják a boltok.
- Külföldi irányítású cégek: „súlyos” számok a KSH-tól (Üzletem) A hazánkban működő vállalkozások kevesebb mint 2 százaléka áll külföldi irányítás alatt, de ezek a cégek könyvelik el a teljes árbevétel közel felét, az exportárbevétel több mint háromnegyedét és ők term
- Új, ambiciózusabb klímatörvényt ígér a minisztérium, ekkorra lehet kész (Forbes) A tárca szerint az új minisztériumi struktúra lehetőséget ad egy ambiciózusabb klímapolitika kialakítására.
- Elfogták a tulajdoni lapokat hamisító ügyintézőt (Azénpénzem) Több mint 7 évig manipulálta pénzért a tulajdoni lapokat egy közép-magyarországi kormányhivatal földhivatali ügyintézője, akit most letartóztattak. Az ügyben gyanúsítottként több ingatlanközvetítőt is kihallg
- Egy perc alatt 25 millió forintot keresett azzal, hogy 3 vb meccs eredményét eltalálta (PiacProfit) Vb rekorder született Pest megyében.
- Vegyesen teljesítettek a kínai elektromos járműgyártók (PiacProfit) A Nio és az Xpeng növelte elektromos járműeladását, csökkenés a Li Auto-nál és a BYD-nél.
- Illegális munkásokat talált a NAV Kőbányán (HRportal) A pénzügyőrök három kőbányai raktárat ellenőriztek, és feketén beszerzett árukat, illegális munkásokat, valamint fiktív számlákat találtak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-
- A vecsési vállalkozó elmondta, miért támogatta közel százmillió forinttal a Tisza kampányá... (Forbes) Földi Károly a második legnagyobb összeggel támogatta a Tisza kampányát Bige László után.
- Bajban a Ford (PiacProfit) A Ford amerikai eladásai 10,3 százalékkal csökkentek a második negyedévben.
- Valamit nagyon tudhat a lajosmizsei eper (PiacProfit) NKFH fellépés és milliós bírságok az országos ellenőrzésen.
- Egy nyilatkozat, ami sokba kerülhet: családi kedvezmény érettségiző gyermek után (HRportal) Az érettségiző gyermek után járó családi kedvezmény megszűnése nemcsak családi, hanem bérszámfejtési szempontból is fontos időzítési kérdés. Egy késve módosított adóelőleg-nyilatkozat év végi adókorrekc
- Romániából jött a lajosmizsei: lebuktak az epernepperek (Haszon) Hat héten át országszerte razziáztak a hatósági ellenőrök a szamócapiacon: 482 forgalmazási ponton 537 tételt ellenőriztek. A kiemelt akcióban eddig összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki. Mutatjuk, mi vol
- A Fővárosi Törvényszék részletesen kifejtette, hogyan zajlott a Doktor24 felszámolási ügye (Forbes) A Fővárosi Törvényszék most pontról pontra kifejtette, hogyan zajlott az ügy.
- A Mol-csoport megújuló energia beruházása fontos állomásához érkezett (PiacProfit) Befejeződött az INA rijekai zöldhidrogén-beruházásának első szakasza.
- Elindul az ügynökakták feltárása, itt a kormányhatározat (Forbes) Megjelent az ügynökaktákról szóló kormányhatározat, elindult a begyűjtés.
- Új trend hódít: ide menekülnek a turisták a hőhullámok elől (Index - g) Magyarországon is lehet találni ilyen helyeket.
- Mérföldkő a Mol-csoport horvát leányvállalatánál: elkészült az INA rijekai zöldhidrogén-üz... (Index - g) Hatalmas lépést tett a zöld átállás felé a Mol horvát leányvállalata.
- Két postás is meghalt a múlt heti hőség idején - Azonnali vizsgálat indult (HRportal) A vállalat vizsgálja az esetek körülményeit, miközben a hőségriadó alatt több intézkedést is bevezetett a dolgozók védelmére.
- 9 milliárd forintot költött a kormány állami hirdetésekre, mutatjuk, ki volt a legnagyobb ... (Forbes) Csak az Origo 550 millió forint állami hirdetést kapott tavaly.
- Egy tragédia, amelynek nem kellett volna megtörténnie: a régió leggazdagabb, legendás befe... (Forbes) A körülmények rekonstruálása hibák egész sorozatáról és felfoghatatlan mulasztásokról fest nyugtalanító képet. A per tart, a bizonyítékok alapján a cseh Forbes rekonstruálta a régió egyik legnagyobb üzleti zs
- Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz (Azénpénzem) Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh
- Soha nem látott csúcson a személyi kölcsönök (Haszon) Idén májusban mintegy 131 milliárd forint személyi hitelt vettek fel a magyar háztartások. Ilyen magas összegre korábban nem volt példa. Magas szinten a lakáshitelek, a a munkáshitel igénylése viszont jelentősen viss
- Közel milliárdos eredménnyel zárta az évet Mészáros Lőrinc őrző-védő cége, ahol a vagyonőr... (Forbes) A Testőr Kft. legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy egyik alkalmazottjuk autós üldözésbe keveredett Hadházy Ákossal Hatvanpusztán. A sorozatot az Opten támogatja. Harmadával nőtt az adózás utáni eredménye Més
- Az AI megnehezíti a pályakezdő IT-sok dolgát (HRportal) A szakértő szerint az IT iparágban már most látható, hogy számos vállalat kevesebb pályakezdőt vesz fel, mert az AI bizonyos feladatokat gyorsabban és olcsóbban képes elvégezni.
- Egyre hatékonyabbak az ukrán dróntámadások, már a vízellátás is akadozik egyes orosz fennh... (PiacProfit) Korlátozták a vízellátást az orosz megszállás alatti Krímben az áramellátás akadozása miatt.
- Különutas magyar sikersztori: Száguldanak a kötvényárak, szárnyal a forint (PiacProfit) Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel.
- Külföldi állampolgárságú alkalmazásban állók létszáma - grafikon (HRportal) Külföldi állampolgárságú alkalmazásban állók* létszáma és változása állampolgárság szerint - 2025 - Változás az előző évhez képest.
- Péntektől tovább drágul az üzemanyag, de egy meglepő változás is történt (Index - g) Az árak még mindig alacsonyabban maradnak a korábbi védett árnál.
- Júliustól nyaralás közben sem kell nélkülöznünk az online bevásárlást (Index - g) A teljes balatoni régióban elérhetővé vált a Kifli.hu kiszállítása.
- Vitézy Dávid és Kapitány István tárgyalt a fuvarozókkal, kemény fellépés jön a külföldi ko... (Index - g) A szektor több mint 130 ezer család megélhetését biztosítja.
- Kapitány István: Egyelőre nem igazolható kapcsolat a hőség és a két postai dolgozó halála ... (24 - g) A gazdasági és energetikai miniszter részletes tájékoztatást kért és a vizsgálat eredményéről a nyilvánosságot is tájékoztatni fogják.
- Eurostat: az Európai Unióban 5,9 százalék, Magyarországon 4,4 százalék volt a munkanélküli... (Üzletem) Ahogy az előző hónapban, 2026. májusban is 5,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban, a tagállamok adatai 2,9 és 11,3 százalék között szóródtak – derül ki az Eurostat tájékoztatójából
- Nyilvános pályázatot írnak ki a NAV elnöki pozíciójára, Kármán András bejelentette az adóh... (Index - g) Véget vetnének a „nepotizmusra épülő uram-bátyám rendszernek”.
- Több mint 550 millió eurós azonnali támogatás érkezik Brüsszelből Magyarországnak (Index - g) Jelentős pénzügyi injekciót kap az európai energiaszektor.
- PwC Global AI Jobs Barometer 2026: kettévágta a mesterséges intelligencia a globális munka... (Üzletem) „Azok a vállalatok érik el a legnagyobb eredményeket az AI alkalmazásával, amelyek a technológiát az emberi szakértelem erősítésére, az innováció felgyorsítására és teljesen új értékteremtési lehetőségek
- Megszűnik a „vármegyerendszer” Magyarországon (Üzletem) A kormány kezdeményezi a vármegyék átnevezését megyékre egy újabb Alaptörvény módosítással.
- Leépít az ország egyik legnagyobb gyógyszergyártója, mégis kedvező helyzetben maradhatnak ... (Forbes) Az európai gyógyszeriparban az utóbbi években egyre erősebb trend, hogy a hatóanyaggyártás egy része Ázsiába kerül az alacsonyabb költségek miatt. Mi történt? A G7 azt írja a cég közlése alapján, hogy csoporto
- Veszprém és a Magnum: újított a jégkrémgyártó óriás (Haszon) A The Magnum Ice Cream Company négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét. Az új gyártósor üzembe állításával megkezdődik a Magnum Bonbon termékek gyártása. Ez a pré
- Bejelentést tett Vitézy Dávid, új szerelvények jönnek Magyarországra (Index - g) Az első jármű már idén év végén megérkezhet.
- Nem Horvátország lett a magyarok első számú nyári úti célja (PiacProfit) Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében.
- Óbudai korrupciós ügy: meghosszabbították több ismert politikus letartóztatását (Forbes) A nyomozati anyag szerint a kifizetett korrupciós pénzek összege meghaladja a 2 milliárd forintot. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság az óbudai korrupciós ügyben gyanúsított több p
- Csütörtök után pénteken is drágulnak az üzemanyagok (Haszon) A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára egyaránt bruttó 3-3 forinttal nő. Csütörtökön 4-4 forintos volt a drágulás.
- Azonnali vizsgálatot rendelt el a kormány, miután két postás is meghalt az extrém hőség id... (Forbes) Az első információk szerint a halálesetek nem álltak közvetlen kapcsolatban a hőséggel. Mi történt? A miniszterelnök utasítására Kapitány István azonnali vizsgálatot rendelt el a két postás miatt, aki meghalt a
- Visszakapcsolják a Jégert, de sok gazda szerint többet árt, mint használ (Index - g) Megvan a pénz, visszaáll a régi rend.
- Óriási hiány, feleslegesen elszórt milliárdok, iskolakezdési támogatás – itt vannak Magyar... (Index - g) A miniszterelnök beszélt a közmédiánál zajló változásokról, továbbá lemondásra szólította fel a debreceni fideszes polgármestert.
- Újabb piacot hódított meg a Mol, kapkodtak a befektetők az új kötvényekért (Index - g) Fontos mérföldkőhöz érkezett az olajóriás.
- Hús-vér adócsalókat találtak a kőbányai szellemraktárakban a navosok (Haszon) A Kelet-budapesti navosok a X. kerületben három raktárnál tártak fel súlyos adóügyi jogsértéseket. Mindhárom helyszínen nagy mennyiségű, feketén beszerzett, adóügyi papírok nélküli árut tároltak, ezért a NAV
- Európa legöregebb vonatai Magyarországon közlekednek, két évtizednyi a lemaradás (Index - g) A legtöbb EU-s tagországban 20 év az átlagéletkor, nálunk 42.
- Az ügyeleti reform óta sebesebb ütemben üresednek meg a háziorvosi praxisok. Mutatjuk, a p... (Forbes) Korábban hasonló mértékű növekedéshez csaknem négy évre volt szükség. Mi történt? Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő azt írta, hogy a 2023-ban bevezetett ügyeleti reform óta jelentősen felgyorsult a betölt
- Látványosan lassult az osztrák infláció (PiacProfit) Az üzemanyagok és az energia hozták a fordulatot.
- Szárnyalnak az európai hadiipari startupok, 1,2 milliárd dollárt szerzett egy német gyártó (Forbes) A cég az összeget gyártókapacitásának bővítésére és autonóm drónrendszereinek fejlesztésére fordítja. Mi történt? A Reuters beszámolója alapján 1,2 milliárd dollár értékű (nagyjából 371 milliárd forint
- 11 uniós ország kap támogatást, Magyarországnak közel 200 milliárd forint jut (Forbes) Az alacsonyabb jövedelmű tagállamokat segítik energiarendszereik korszerűsítésében. Mi történt? A Telex azt írja, hogy Magyarország 552,3 millió euró, vagyis mintegy 196 milliárd forint támogatásban részesül a M
- Meghallgatás nélkül választották meg a közmédia ideiglenes vezetőjét (Forbes) Az ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy a jelölteket személyesen nem hallgatták meg, míg a Tisza Párt szerint a közmédia átalakítása nem tűr halasztást. Mi történt? A HVG azt írja, hogy Horváth András jog
- Itt vannak a részletek a százezer forintos iskolakezdési támogatásról (Azénpénzem) A Tisza-kormány százezer forintos iskolakezdési támogatást vezet be a rászoruló családokban élő gyermekek számára – jelentette be Magyar Péter. A miniszterelnök szerint 400 ezer gyermek részesülhet már augusztus
- Magyar Péter elárulta, kik kapják meg a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást (Forbes) Kiderült, kik lesznek jogosultak az idén bevezetett, gyermekenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásra. Mi történt? Közzétette a kormány, kik részesülhetnek a szeptemberi tanévkezdés előtt bejelentett, gyer
- Karnyújtásnyira a fúziós energia: kereskedelmi cég ért el világelső áttörést a technológiá... (Üzletem) Egy technológiai vállalat közvetlenül elektromos árammá alakította a plazma mozgási energiáját. Erre még sosem volt példa, egyre közelebb a végtelen energia.
- Komoly baj van a magyar vízhálózattal (PiacProfit) A víz 27 százaléka nyomtalanul eltűnik.
- Teljes vizsgálat indul a kínai akkumulátorgyárnál (PiacProfit) Vizsgálat indul a kínai üzemben Debrecenben.
- OTP Ingatlanpont: lassan balatoni áron mennek a nyaralók a Dunakanyarban (Üzletem) A piac végleg elveszíti klasszikus nyaralóövezeti jellegét: a vevők kétharmada ma már Budapestről érkező kiköltöző, aki állandó lakhatásra alkalmas, négyévszakos vízparti otthont keres – derül ki az OTP Inga
- Megvan a siker receptje: ezek a vállalatok tarolnak az AI segítségével (PiacProfit) A mesterséges intelligencia rendkívüli sebességgel formálja azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók leginkább keresnek a munkavállalókban.
- Kiknek és mikortól jár az iskolakezdési támogatás? - Itt vannak a részletek (HRportal) Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
- Felmérés: Az AI korában egyre értékesebbé válnak az emberi készségek és a soft skillek (HRportal) Az AI rendkívüli sebességgel formálja azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók leginkább keresnek a munkavállalókban. Egyre nagyobb hangsúly kerül az olyan emberi erősségekre, mint a jó ítélőképesség, a k
- Rengeteg család örülhet: hamarosan érkezik az első 50 ezer forint (PiacProfit) 400 ezer gyerek kaphat összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást.
- Még nehezebb dolguk lesz a csalóknak: minden forintátutalást szűrnek (PiacProfit) Új fegyvert vetnek be.
- Elvesztette nyaralóövezeti jellegét, a Dunakanyar beéri a Balatont (Haszon) A népszerű észak-budapesti és Dunakanyar-menti körzetekben az ingatlanárak lassan megközelítik a balatoni szintet. A piac ezzel párhuzamosan végleg elveszíti klasszikus nyaralóövezeti jellegét: a vevők kétharmada m
- Elképesztő lakbéremelkedés Horvátországban (PiacProfit) A lakásárak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a lakbérek Európában és Magyarországon.
- Új elnök a LIGA Szakszervezetek élén (HRportal) A LIGA Szakszervezetek elnökévé választották Hatvani Jácintot, az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség elnökét és a LIGA Szakszervezetek korábbi társelnökét szerdán, a LIGA Tanács budapesti ülésén -
- Bringás nép a magyar (Azénpénzem) A magyarok közel kétharmada kerékpározik, közel 70 százalékuk kikapcsolódási céllal teker. Egy friss kutatás szerint a szabadidős kerékpározás egyre inkább közösségi élménnyé válik, és a magyar bringások f
- Életbe lépett a 3 eurós vámszabály: kérdések és válaszok (Üzletem) Az Európai Unió július 1-től eltörölte 150 eurónál kisebb értékű e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentességet. A harmadik országokból származó, online vásárolt és közvetlenül a fogyasztóknak szállít
- Minden képzeletet felülmúl a magyar lakosság eladósodottsága (Index - g) A lakosság hiteléhsége új csúcsokat dönt, miközben a vállalatok továbbra is óvatosak.
- Komoly létszámleépítés jön a Népszavánál, a nyomtatott kiadás jövője is eldőlt (Forbes) A Népszava vezetése több fontos döntést is meghozott a folytatás kapcsán.
- Pofon az AI-nak: több száz mérnököt vett vissza a Ford (Haszon) Több mint 300 korábban elbocsátott mérnököt vett vissza a Ford, miután a mesterséges intelligenciára épülő automatizált rendszerek nem hozták a várt eredményeket. A vállalat szerint az AI hatékony eszköz, de a t
- Kelendő a magyar finompékáru külföldön (PiacProfit) Bővülő exportarány, régiós terjeszkedés a Pek-Snack Csoportnál.
- Érthetetlen, miért állította le Lázár János a motorvonat beszerzéseket (PiacProfit) Vitézy Dávid: elindult a Gysev 11 darabos új InterCity-motorvonat flottájának gyártása.
- Ismét keresik a legmagyarabb, legjobb, legzöldebb autókat (Index - g) Már lehet nevezni a Év Magyar Autója 2027 versenyre.
- Ügyesen terjeszkedtek Amerikában, most felvásárolják a magyar IT-céget (Forbes) Az AI-alapú szoftverfejlesztésben erősítő Attrecto felvásárolja a Bobcats Coding operatív üzletágát. A mindössze három éve alapított, elsősorban amerikai startupoknak fejlesztő magyar cég tavaly már több mint 4
- Mostantól több mint kétmillió revolutosnak magyar számlaszáma van: ezt kell tudni a változ... (Forbes) A fintech-óriás több mint kétmillió hazai ügyfelét helyezte át magyarországi fióktelepéhez, ennek pedig gyakorlati jelentősége is van.
- Hosszabb nyári szünet és nagyobb intézményi autonómia - Így alakítanák át a szakképzést (HRportal) A Tanítanék Mozgalom több ponton is módosítaná a 2026/2027-es szakképzési tanév rendjét: hosszabb nyári szünetet, nagyobb intézményi autonómiát és kevesebb terhet javasol a végzős diákoknak.
- Kilőtt a használtautó-import, 150 ezer autó érkezhet Magyarországra (PiacProfit) Minden eddiginél több külföldi használt autó jöhet.
- Elképesztő, mi folyt ezekben a budapesti raktárakban (PiacProfit) Lecsapott a NAV.
- Egyes minisztériumok meglépték a váratlant, ehhez Magyar Péternek is lesz még pár szava (Forbes) Magyar Péter korábban arról beszélt, nem utalják ki a fideszes államtitkárok hathavi fizetését végkielégítését gyanánt, de most van ahol mégis ez történik.
- Európa egyik legöregebb járműveivel közlekedik a MÁV (PiacProfit) Két évtizedes lemaradást kell ledolgozni.
- Áder Jánosnak a Rákosi-korszak jut eszébe Sulyok Tamás ügyéről, de elmondta, szerinte hogy... (Forbes) A volt fideszes pártpolitikusból lett köztársasági elnök szerint van egy helyes módja Sulyok Tamás elmozdításának, de az nem az, amit a Tisza tervez.
- A hiteles Linkedin-jelenlét a modern employer branding kulcsa: Takács Dorottya, Lidl (HRportal) Hogyan vált a LinkedIn a napi munka és a munkáltatói márkaépítés nélkülözhetetlen, mérhető hatású eszközévé? Erről is beszélt Takács Dorottya, a Lidl Magyarország HR igazgatója, aki bekerült a nagyvállalat
- Sokszoros áron hirdetnek lakásokat, amiket az év elején adott el a fideszes önkormányzat (Forbes) A belvárosi önkormányzat öt éves elidegenítési tilalom mellett adta el az ingatlanokat, de az új tulajdonosokat ez nem hatotta meg.
- Nem a kamatvágástól, valami egészen mástól kell félnie a forintnak (Forbes) Csúcson a tőzsdék, mozognak a kötvényhozamok, bukkanóra futott a forint. A befektetések jövőjéről az OTP szakértői mondtak véleményt.
- Mégsem épül meg az MCC reneszánsz palotája, az ok nem is lehetne ennél prózaibb (Forbes) A Mathias Corvinus Collegium sportközponttal és kápolnával is felszerelt központi épülete Budapest szívében épült volna meg.
- Magyar Péter lefejezte Rogán Antal legfontosabb szervezetét (Forbes) A miniszterelnök döntése a szerda esti Magyar Közlönyből derült ki.
- Visszaélések miatt több munkavállalót is kirúgtak a BKK-tól (HRportal) Az ügyben munkáltatói, polgári és akár büntetőjogi következmények is várhatók.
2026.07.03
2026.07.02