1.51 éves felvételek BükfürdőrőlAkkoriban még jóval kevésbé volt kiépülve Bükfürdő, ideértve mind a fürdőt, mind a környező szálláslehetőségeket. Ennek ellenére már 1975-ben is rengeteg, 558 ezer vendéget fogadott a termálfürdő.
TermálOnl. - friss
19:5351 éves felvételek BükfürdőrőlAkkoriban még jóval kevésbé volt kiépülve Bükfürdő, ideértve mind a fürdőt, mind a környező szálláslehetőségeket. Ennek ellenére már 1975-ben is rengeteg, 558 ezer vendéget fogadott a termálfürdő.
11:27Egy 12735 lakosú kisváros rejti a Dél-Alföld legrégebbi gyógyvizétMagyarország egyik legjelentősebb gyógyvízkincsével rendelkező térsége a Dél-Alföld. Ebben a régióban nemcsak a feltárt termálkutak száma magas, hanem az itteni vizek egészségre gyakorolt kedvező hatása is rendk
15:06Ez Magyarország gyógyvizes központja: 28 gyógyvíz található itt15 különböző településen összesen 28 gyógyvizet tartanak számon ebben a megyében, amivel országos szinten listavezetőnek számítanak. Érdekesség, hogy ezek között olyan források is találhatók, amelyeket nem fü
03:13Hiányzik a régi élmény: két éve tűnt el valami a gyógymedencékbőlKicsivel több mint két esztendeje vezették be azt a korlátozást, amelynek értelmében a töltő-ürítő rendszerű gyógymedencékben meg kellett szüntetni a vízfelszín fölött működő élményelemeket, például a ny
03:53Bármilyen csábító is a vize, ebben a hazai termáltóban nem fürödhetünkFürdőzni nem szabad benne, mégis bőven akad ok arra, hogy felkeressük ezt az egyedi hangulatú, termálvízzel táplált tavat. Ma már olyan, mintha mindig is itt lett volna, holott alig több mint tízéves múltra tekinthe
13:24Magyarország egyik legnagyobb szaunája nyílt meg NyíregyházánOrszágos szinten is kiemelkedő fejlesztéssel bővült Nyíregyháza fürdőkínálata: új, nagykapacitású szaunaház nyílt az Aquarius Élményfürdőben. A modern, energiahatékony létesítmény nemcsak a vendégélményt
02:51Új termálkutat fúrnak az Aquacinema fürdőnekTöbb mint 905,6 millió forintból fejlesztik az önkormányzati tulajdonú gyógyfürdő energetikai rendszerét a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kisvárdán. Ennek keretében új termálkutat fúrnak.
14:02Négynapos hosszú hétvége: egyes termálfürdők zárva lesznekA termálfürdők többsége a négynapos hosszú hétvégén is várja a vendégeket. Azonban akad néhány kivétel, bár arra is van példa, hogy nyitva lesz egy olyan törökfürdő, amely a korábbi években mindig zárva vol
21:38Három élettani változás, amit minden termálvíz beindít a szervezetbenA termálvizek olyan kedvező hatásokkal is rendelkeznek, amelyek minden fürdőben ugyanúgy érvényesülnek. Ezek nemcsak a megelőzésben lehetnek hasznosak, hanem már meglévő egészségügyi problémák esetén is támoga
18:11Japán megoldás az álmatlanság ellen: filléres szer a fürdővízbeJapán szakemberek egy régóta ismert, hagyományos eljárást vizsgáltak meg modern tudományos módszerekkel. Arra keresték a választ, hogy egy esti, speciális fürdőzési forma vajon javíthatja-e az alvás minőségét.
19:36Ingyen fürdőbelépővel csalogatnák Parajdra a turistákatA helyi turisztikai szervezet kezdeményezéséhez csatlakozott szállásadók ingyenes belépőket adhatnak a vendégeiknek. Ennek révén a település és a gyógyhatású sós termálvízzel rendelkező Wellness Center forgalm
02:10Ez a vármegye a pénztárcabarát gyógyvizes fürdők fellegváraKülönösen nagy számban találhatók gyógyhatású vizet adó termálkutak ebben a vármegyében. Ennek köszönhetően a gyógyvizes fürdők kínálata is rendkívül gazdag: kilenc településen minősített gyógyvíz tör
18:59Ilyen jegyárakkal nyit a Dél-Alföld régi-új élményfürdőjeA gyopárosfürdői élményfürdő benti része szombattól várja újra a fürdővendégeket. A nyitás napján jelentős kedvezményt biztosítanak az orosházi lakosoknak, de ezt követően is árengedményt kapnak a helyiek
13:52Csiszta Fürdő: új jegyárak, nyitvatartás és menetrendJövő péntektől ismét a teljes napi nyitvatartás szerint működik a Balaton közelében található Csiszta Fürdő. Ezzel egy időben a belépőjegyek ára is emelkedik, valamint – már holnaptól – módosul a fürdőh
2026.03.25
23:05Megnyitják a gyógyulni vágyó vendégek kedvencét ZalakarosonA húsvéti időszakra időzítve ismét megnyitja kapuit a Zalakarosi Fürdő közkedvelt gyógykertje. Ezen a hangulatos, szabadtéri fürdőrészen egy 34–36 Celsius-fokos gyógyvizes medence áll majd a vendégek rendelkezé
06:19Már ezen a héten újranyitják az élményfürdőt GyopárosfürdőnHat év szünet után újra megnyitják Gyopárosfürdőn az élményfürdő belső részét. Az első két napon még egy-egy szűkebb kör számára lesz látogatható az újranyitott fürdőrészleg.
01:18A Budapesten kívüli gyógyvizek közül ebben gyógyulnak a legtöbbenMinden évben látogatók tömegei mártóznak meg ebben a gyógyvízben, hogy megtapasztalják kedvező élettani hatásait. Nemcsak nagy múltra tekint vissza, hanem az utóbbi évtizedekben számos tudományos vizsgálat is al
13:52Két termálfürdőt is újranyitnak április 1-jénAz egyik termálfürdőben április elsején indul az idei strandszezon, szabadtéri medencékkel várják a vendégeket. A másik fürdő pedig többéves zárva tartást követően nyitja meg újra a kapuit.
11:43Már ötcsillagos superior szálloda is van Tokaj-HegyaljánTörténelmi szintlépést hajtott végre Tokaj-Hegyalja turisztikai kínálatában a tarcali Andrássy Kúria & Spa. 2026 márciusától a hotel Magyarország legmagasabb, ötcsillag superior kategóriájú élményeivel várja v
10:33Sokat segíthet a nyugdíjasoknak ez a néhány tanács a gyógyfürdőzéshezIdősebb korban a gyógyfürdők látogatása kifejezetten előnyös lehet, ám csak akkor, ha tudatosak és körültekintőek vagyunk. Összegyűjtöttünk néhány olyan szempontot, amelyek segítenek abban, hogy a fürdőzés n
18:28Gyopárosfürdő: döntés született az élményfürdőrőlMegérkezett a Magyar Államkincstár jóváhagyása az önkormányzathoz, elvégezték a szerződésben kért módosításokat, így bérbe adhatják az élményfürdőt az egyik helyi szállodának. Ez megteremti annak a lehető
13:56Ennél a 9 betegségcsoportnál segíthet a legnépszerűbb fürdőkezelésSzámos betegségcsoportnál általánosságban is kedvező hatású lehet a gyógyvízben történő fürdőzés. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az egyes kezelések eredményességét jelentősen befolyásolja az adott fürd
02:48Ízületi fájdalom és gyógyvíz: mikor segít, és mikor teszünk vele rosszatFelmerülhet sokakban a kérdés, hogy ízületi gyulladás esetén inkább a hideg vagy a meleg alkalmazása előnyös-e. Vannak olyan állapotok, amikor a meleg ellenjavallt, ugyanakkor az esetek jelentős részében a gyógyfü
02:23Ez a gyógyvíz akkor is gyógyít, amikor már rég otthon vanÚgy tűnik, megéri a kénes gyógyvízzel rendelkező fürdőket választani, ugyanis ezeknek a vizeknek a kedvező hatásai heteken át érezhetők. Ennek oka, hogy a kén a bőr rétegeiben halmozódik fel, majd fokozatosan ju
2026.03.20
16:40Átadták a Ceglédi Gyógyfürdő új részlegétJelentős mérföldkőhöz érkezett a Ceglédi Gyógyfürdő, a mai napon ünnepélyes keretek között átadták a komplexum új gyógyászati épületszárnyát. A közel 400 millió forintos beruházásnak köszönhetően mode
14:26Két kis falu, amely gyógyfürdőivel simán veri a nagyvárosokatAz egyik település fürdője hosszú évtizedek óta meghatározó szereplője a hazai gyógyturizmusnak, míg a másik egészen rövid idő alatt, szinte a nulláról nőtte ki magát közkedvelt fürdőhellyé. Közös bennük
00:19Bűvös számok a gyógyfürdőkben: 1 fokon is múlhat a kezelés sikereA fürdőkezelések során alkalmazott víz hőfokát szigorú előírások szabályozzák. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy egy-egy terápia során milyen hőmérsékletű vízben történik a kezelés, mivel ez közvetlen
19:46Hatalmas fejlesztések jönnek Cserkeszőlőn – új élménymedence is épülBeléptetőrendszer, gyógyvizes termálkút-felújítás, napelempark, új élménymedence – több százmillió forint értékben valósítanak meg fejlesztéseket Cserkeszőlőn. A beruházások célja, hogy még magasabb szin
19:09A héten megnyitnak egy kedvelt gyógymedencét SárváronKarbantartás miatt mától nem üzemel az összes gyógymedence Sárváron. Viszont a héten megnyitnak egy közkedvelt, szezonálisan nyitva tartó gyógyvizes medencét.
22:08Ezeket a termálfürdőket ajánljuk, ha nyugtató hatású gyógyvizet keresVan egy összetevő, amely számos hazai termál- és gyógyvízben megtalálható, és régóta ismert nyugtató hatásáról. Összegyűjtöttünk néhány hazai termálfürdőt, ahol a víz magas brómtartalma segíthet a stres
22:03Barlangfürdő rekonstrukció: készül a padlófűtés, épül a tetőLátványosabb szakaszába lépett a Miskolctapolca Barlangfürdő felújítása. Bár a bontás során sorra kerülnek elő korábbi műszaki hibák, a kivitelezők már a tetőt építik, a barlangjáratokban pedig már a padló
21:38Hévízi Tófürdő: lesz-e ideiglenes fürdőház?A zárva tartó központi fürdőépület pótlására korábban egy ideiglenes megoldást ígértek. Megkerestük az illetékes minisztériumot: idén nyáron dőlhet el, hogy lesz-e ideiglenes fürdőház a Hévízi-tavon.
17:51Gyógyhatású sós termálvízre építenék Parajd jövőjétAz előző év turistaforgalmának mindössze öt százalékára esett vissza tavaly a látogatottság Parajdon a sóbánya 2025 májusában történt elárasztása nyomán. Most a fedett termálfürdő fejlesztésében, új term
00:42Új gyógyhely, újranyitó élményfürdő és egy furcsa ivókúraBővült a magyarországi gyógyhelyek köre; már nem kell sokat várni a Galerius Fürdő megnyitására; üzemeltetőváltás a Lehel Termálfürdőnél; karbantartási szezon; rádiummal dúsított ivókúra Hévízen; új sz
2026.03.07
12:05Kitűnő gyógyvizet rejt ez az észak-alföldi kisvárosA település neve régóta összefonódik a termálvizes fürdőzéssel. Idén lesz a 68. évfordulója a víz megtalálásának, amelynek a gyógyhatását 37 évvel ezelőtt igazolták.
03:22Betonrengeteg közepén rejtőzik ez a kis gyógyvizes fürdőNagyvárosi, nagy múltú gyógyfürdő, amelyet talán még sok helyi lakos sem ismer. Nem túl nagy a fürdő, de a jegyárak kedvezőek és minősített gyógyvízzel várják a látogatókat.
2026.03.06
15:42Újabb belföldi wellness szállodával bővült a Hunguest kínálataÁprilistól öt éven át a Hunguest Hotels üzemeltetheti a négycsillagos Gotthard Therme Hotel szállodát Szentgotthárdon. A 148 szobás, fürdőkapcsolatos szálloda csatlakozásával a szállodalánc 23 tagúra bővül.
00:44Közel 50 éves videófelvétel a Zalakarosi FürdőrőlAmikor ez a felvétel készült, a fürdőbelépő még mindössze 7 forintba került, és a fedett részleg igazi újdonságnak számított Zalakaroson. 1977-es felvételeken látható a közkedvelt gyógyfürdő.
17:39Galerius Fürdő: bejelentették az újranyitás dátumátKözel ötéves zárva tartás után hamarosan újra megnyitja kapuit a Galerius Fürdő. Ez remek hír, hiszen az élményfürdő hiánypótló szerepet töltött be a térségben.
14:29Különleges gyógyvíz a Dunántúlon, ami megéri az árátA kénben gazdag, illetve a jódot és brómot tartalmazó gyógyvizek egyaránt jelentős élettani hatással bírnak. Magyarországon mindkét típus viszonylag gyakran előfordul, ugyanakkor ritkaságszámba megy, hogy egy adot
21:18Altató helyett gyógyvíz? Kutatók tárták fel a váratlan összefüggéstA pihentető alvás alapvető pillére egészségünknek, mégis sokan küzdenek álmatlansággal vagy felületes éjszakai pihenéssel. Egy átfogó nemzetközi elemzés arra világított rá, hogy a gyógyvizes kúrák meglepőe
19:12Meglepő, mennyi minősített gyógyvíz található az ország szívébenAz ország kellős közepén található Bács-Kiskun vármegye bővelkedik gyógyvizekben: összesen 23 olyan termálvizet tartanak nyilván ezen a vidéken, amely hivatalosan is gyógyvíz minősítéssel rendelkezik. A termálk
15:40Ön meginná a hévízi üdülővendégek egykori kedvencét?A 20. század első felében a hévízi üdülést nemcsak fürdőzéssel, hanem rádium-dúsított ivókúrával is csábítóvá tették: a korabeli hirdetések büszkén emlegették a „radioaktiv” vizet és a több ezer Mac
18:26Sokan rossz medencét választanak a gyógyvizes fürdőkbenA gyógyvizes fürdőkben általánosságban a közömbös – más néven indifferens – hőmérsékletű medencék számítanak a legelőnyösebb választásnak. De mit takar pontosan ez az elnevezés, és miért ennyire lénye
03:14Újranyitották az egyik legjobb ár-érték arányú gyógyfürdőtMától ismét fogadja a vendégeket az egyik legjobb ár-érték arányú dunántúli gyógyfürdő, amelyet tavaly ősszel műszaki hiba miatt kellett bezárni. Az újranyitást több héten át tartó kedvezményekkel ünneplik
2026.02.27
14:26Hamarosan újra megnyithatják az élményfürdőt GyopárosfürdőnMa rendkívüli testületi ülést tartottak Orosházán. Az egyik gyopárosfürdői szálloda ugyanis kibérelné és újranyitná az évek óta zárva tartó élményfürdőt, illetve hajlandó lenne az egész fürdőkomplexum m
13:18Élményfürdő a határtól 1 kilométerre – idén nem emelnek áratVezetőváltás jön a Vadas Thermal Resort élén, miután 19 év után távozik az igazgató. A vendégeknek jó hír, hogy idén nem emelnek árat. Igaz, a korábban tervezett beruházásokat is elhalasztják.
15:12Így alakult 2025-ben a budapesti fürdők látogatottsági rangsoraA fővárosi fürdővállalathoz tartozó létesítmények közül tavaly is a Széchenyi Gyógyfürdő vonzotta a legtöbb vendéget – nyilván nagyobb részt turistákat. A Széchenyi után viszont érdekesen alakult a látoga
15:35Így hat a szorongásra egyetlen termálvizes fürdőzésEgy idén publikált kutatás szerint már egyetlen termálvizes fürdőzés is 51 százalékkal csökkentette a vizsgálatba bevont személyek szorongásszintjét. A balneoterápia nemcsak mozgásszervi panaszokra, hanem a mentá
03:27Baranya legnépszerűbb termálfürdős települései 2025-benA Baranyában regisztrált vendégéjszakák közel egyharmada azokhoz a településekhez köthető, ahol termálfürdő vagy termálszálló működik. Az itteni vendégforgalom nagy része a belföldi turistáknak köszönhető.
2026.02.23
19:00Somogy legnépszerűbb termálfürdős települései 2025-benSomogy vármegye tavaly is rendkívül erős vendégforgalmat bonyolított, ám ennek csupán kisebb hányada köthető a termálfürdővel rendelkező településekhez. Ezek közül továbbra is Kaposvár és Igal számít a két
16:07288 millió forintos döntés révén lehet új gyógyfürdője Bács-KiskunnakAz önkormányzat megvásárolja a Rónaszéki Fürdő melletti hotel gyógyászati részlegét, valamint két termálkút esetében egyedüli tulajdonossá válik. Ez megteremti annak a lehetőségét, hogy a későbbiekben a fü
22:34Új gyógyvíz a láthatáron és kedvező árú termálfürdők nyugdíjasoknakBővülhet a magyarországi gyógyvizek köre; nyugdíjasbarát termálfürdők a Dunántúlon; gyulladáscsökkentő gyógyvizek; fejlemények a Hévízi Tófürdőről; újra üzemelő gyógyvizes ivókút Somogyban; termálfür
13:56Hajdú-Bihar legnépszerűbb termálfürdős települései 2025-benHajdú-Bihar vendégéjszakáinak 90 százaléka két városhoz, Hajdúszoboszlóhoz és Debrecenhez kötődött. A vármegye teljes éjszakaszáma 2025-ben meghaladta a kétmilliót, amelynek 56 százalékát a hazai turisták bi
21:03Új gyógyvize lehet az országnak 85 kilométerre BudapesttőlJelentős fejlesztések előtt áll az Abonyi Termálfürdő, a szezonálisan működő strand 62 millió forintos pályázati forrásból újulhat meg. A tervezett beruházások a medencéktől a gépészeten át a strandi szolg
17:08Budapest környékének legnépszerűbb termálfürdős települései 2025-benA termálfürdővel vagy termálszállóval rendelkező településeknek köszönhető Pest megye éves vendégéjszakaszámának 27 százaléka. Ezeken a helyeken az elmúlt évben is elsősorban a belföldi vendégek jelenléte
2026.02.18
22:56Tolna legnépszerűbb termálfürdős települései 2025-benAz ország második legkisebb vármegyéjében tavaly 228 ezer vendégéjszakát regisztráltak, amelyek 38 százaléka a termálfürdővel rendelkező településekhez kötődött. Tolnában a vendégforgalom túlnyomó részét
17:03Ez az alföldi város rejti Európa legnagyobb fürdőkomplexumátSzámos érdekességet említett ma Hajdúszoboszlóról, illetve a város fürdőkomplexumáról Czegle-Pinczés Enikő a Spirit FM műsorában. A Hungarospa Zrt. vezérigazgatója beszélt a hajdúszoboszlói évfordulókról, a
21:16Békés vármegye legnépszerűbb termálfürdős települései 2025-benTavaly Békés vármegyében a vendégéjszakák 83 százaléka olyan településekhez kötődött, ahol termálfürdő is működik. A teljes békési forgalom több mint felét, egészen pontosan 52 százalékát Gyula adta.
11:33Most kicsit olcsóbb a bogácsi fürdőbelépő, de nem véletlenülFelújítják az egyik szabadtéri medencét, emiatt közel három hétig olcsóbbak a fürdőbelépők és a szállásdíjak. Márciusban majd lesz egy rövidebb karbantartási leállás a fedett élményfürdőben is.
2026.02.16
21:38Veszprém vármegye legnépszerűbb termálfürdős települései 2025-benHárom településen működik termálfürdő és/vagy termálszálló a vármegyében, és ez a három város tavaly összesen mintegy 290 ezer vendégéjszakát realizált. A térség turizmusát nem annyira ez a három város,
1.Ez Magyarország gyógyvizes központja: 28 gyógyvíz található itt15 különböző településen összesen 28 gyógyvizet tartanak számon ebben a megyében, amivel országos szinten listavezetőnek számítanak. Érdekesség, hogy ezek között olyan források is találhatók, amelyeket nem fü
2.Egy 12735 lakosú kisváros rejti a Dél-Alföld legrégebbi gyógyvizétMagyarország egyik legjelentősebb gyógyvízkincsével rendelkező térsége a Dél-Alföld. Ebben a régióban nemcsak a feltárt termálkutak száma magas, hanem az itteni vizek egészségre gyakorolt kedvező hatása is rendk
3.Bármilyen csábító is a vize, ebben a hazai termáltóban nem fürödhetünkFürdőzni nem szabad benne, mégis bőven akad ok arra, hogy felkeressük ezt az egyedi hangulatú, termálvízzel táplált tavat. Ma már olyan, mintha mindig is itt lett volna, holott alig több mint tízéves múltra tekinthe
4.Hiányzik a régi élmény: két éve tűnt el valami a gyógymedencékbőlKicsivel több mint két esztendeje vezették be azt a korlátozást, amelynek értelmében a töltő-ürítő rendszerű gyógymedencékben meg kellett szüntetni a vízfelszín fölött működő élményelemeket, például a ny
7.Új termálkutat fúrnak az Aquacinema fürdőnekTöbb mint 905,6 millió forintból fejlesztik az önkormányzati tulajdonú gyógyfürdő energetikai rendszerét a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kisvárdán. Ennek keretében új termálkutat fúrnak.
14.Négynapos hosszú hétvége: egyes termálfürdők zárva lesznekA termálfürdők többsége a négynapos hosszú hétvégén is várja a vendégeket. Azonban akad néhány kivétel, bár arra is van példa, hogy nyitva lesz egy olyan törökfürdő, amely a korábbi években mindig zárva vol
15.Magyarország egyik legnagyobb szaunája nyílt meg NyíregyházánOrszágos szinten is kiemelkedő fejlesztéssel bővült Nyíregyháza fürdőkínálata: új, nagykapacitású szaunaház nyílt az Aquarius Élményfürdőben. A modern, energiahatékony létesítmény nemcsak a vendégélményt