- 1. Ukrajna már tudni véli, ki áll a szerbiai akció mögött Kijev „határozottan visszautasítja azokat a próbálkozásokat”, amelyekkel „megpróbálják Ukrajnát összekapcsolni” a Szerbiában, a Török Áramlat vezeték közelében talált robbanóanyaggal – közölte Heorhi
- 2. Elárulta a szerb hírszerzés, hol gyárthatták a Török Áramlatnál talált robbanóanyagot Hónapok óta jelezte a szerb katonai hírszerzés, hogy szabotázsakció készülhet a gázinfrastruktúra ellen, ám a figyelmeztetéseket eddig fenntartásokkal fogadta az államvezetés – jelentette ki Djuro Jovanic, a szerb
- 3. A magyar-szerb határhoz sietett Orbán Viktor, és tett egy sokat sejtető megjegyzést Egyelőre nem tudni, kik készültek szabotázsakcióra a Török Áramlat gázvezeték ellen, azt a szerbek vizsgálják, ugyanakkor a történtek illeszkednek egy eseménysorba, és az ukránoknak van ilyen képességük, és ha
- 4. Rossz hírt közölt a Magyarországon is megtelepedett kínai autógyár Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
- 5. Figyelmeztette Moszkva a balti államokat, Magyarországról is beszéltek Moszkva figyelmeztette a balti államok kormányait, hogy reagálni fog, ha megnyitják légterüket az ukrán fegyveres erők Oroszországot támadó drónjai előtt – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő új
- 6. Magyar Péter szerint Orbán Viktor egy kitalált konfliktussal fordítaná meg a választást A Tisza Párt elnöke szerint „az ország leköszönő vezetője” végleg bebizonyította, hogy már nem képes hazánk vezetésére.
- 7. Terjed a Covid új „Kabóca” variánsa Egy új Covid-19 mutáció, amelyet „Kabóca” variánsnak is neveznek, csendben terjed a világon, szokatlanul nagyszámú mutációt hordozva, amelyek segíthetnek neki leküzdeni a meglévő immunitást – állítják köz
- 8. Ezt hozta a nyuszi a nyugdíjasoknak a hipermarketekben Még egy hónapra visszatekintve is jelentős mértékben csökkent az idősek által jellemzően vásárolt élelmiszerek ára. És bár az árrésstop tavaly márciusi bevezetésének bázishatása mostanra kikerült az éves in
- 9. Kiderült, hogyan mentették ki az amerikai pilótákat Iránból Az amerikai haderő mintegy százötven repülőgépe és több száz katonája, köztük a különleges erők egységei vettek részt az Irán fölött lelőtt vadászrepülőgép legénységének kimentésére indított két akc
- 10. JD Vance már úton van Magyarországra, újabb részleteket közölt a látogatásáról JD Vance már repülőgépen ül, Ukrajnáról és Európáról tervez tárgyalni a magyar miniszterelnökkel.