- 1. Lefagytak, amikor meglátták a felvételeket: felajánlotta lemondását a pécsi klinika igazga... Kanizsai Pétert bántja, hogy a történtek után sokak hite megrendülhetett a sürgősségi ellátásban, holott az ott dolgozók döntő többsége azért van ott, hogy segítsen.
- 2. Répássy azzal riogatott, hogy Orbántól már a pártelnöki posztot is elveszi a Tisza, de kid... Jól hangzott és bele is illett volna a Fidesz Tisza-önkényről szóló narratívájába, kár, hogy nem igaz, mert a volt igazságügyi államtitkár nem tudta – vagy nem akarta – jól értelmezni egy jogszabály szöveg
- 3. Hazatérhetett szüleihez a kisfiú, akit a gyámhivatal a születése után a kórházból egy csec... Ugyan voltak szakemberek, akik szerint a szülők tudtak volna gondoskodni gyermekükről, a gyámhivatalnak más volt a véleménye. A TASZ közigazgatási perben támadta meg a döntésüket.
- 4. Százmilliós jutalék, privatizáció és 450 milliós NKA-támogatás is gazdagította a fideszes ... Az Átlátszó szerint Párkai Dávid – akinél korrupcióval gyanúsított volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes lakott – cége az Alapjogokért Központ ingatlanvásárlása nyomán gazdagodott mintegy százmilliós
- 5. Azt hiszi, csak 8 percig utazik a fény a Napból a Földre? Akkor kapaszkodjon meg Bár a Nap és a Föld közötti 150 millió kilométeres távolság a fény számára 8 perc alatt megtehető, az a fény, amit most lát, még a legutolsó jégkorszak előtt „keletkezett”.
- 6. Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben A Fidesz az áprilisi választások óta egymillió szavazót vesztett el a Závecz Research adatai szerint.
- 7. Mindhárom pilóta rosszul lett a British Airways Londonba tartó járatán Az egyik pilóta nagyjából 9 ezer méteres magasságon lett rosszul, leszállás után pedig oxigénre és sürgős orvosi ellátásra volt szüksége.
- 8. Forsthoffer Ágnes Sulyok Tamással találkozott a Sándor-palotában Sulyok Tamás a hivatal munkatársainak felkészültségét dícsérte a találkozón.
- 9. Százmillió forint feletti megtakarítással költözik ki a Sándor-palotából Sulyok Tamás A volt köztársasági elnök az elmúlt hónapokban is félretett több milliót, alaposan átrendezte a megtakarításait, és összességében szép összeghez tud nyúlni.
- 10. Százmilliókért árulják Magyar Péter és Varga Judit egykori közös, csokos balatonhenyei ház... Az ingatlan korábban a házaspár CSOK-os hitele miatt szerepelt a hírekben, a válás után a volt miniszterhez került, aki új párjával majdnem odaköltözött, de aztán mégse.