- 1. Kevesen ismerik a szabályt, pedig börtön jár érte: tilos húsvét után ezt tenni A szakemberek szerint még mindig sokan vásárolnak nyulat húsvétra. Ha mégis úgy döntöttünk, hogy mi is hazaviszünk egyet, nem árt tudni, miként lehet felelősen gondoskodni róla. Elengedni tilos, állatkínzásnak mi
- 2. Ez volt a rómaiak kedvenc étele: ma is tömegek fogyasztják Az ókori rómaiak életviteléről egyre többet tudhatunk meg a modern tudományos vizsgálati módszereknek köszönhetően. A több ezer éves civilizáció technikai vívmányai, kultúrája és az ókori mindennapok mindig i
- 3. 3,5 millió magyarnak kötelező ez a dátum: hamarosan lejár a határidő Közeleg az április 15-i határidő, amely mintegy 3 és fél millió magyar autóst érint a gépjárműadó befizetése miatt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legfrissebb tájékoztatása szerint április elejéig már 1,
- 4. Veszélybe kerülhet a magyarok nyaralása: jelentős korlátozásokra figyelmeztetnek Az iráni háború következtében drasztikusan megemelkedett a kerozin ára, amely jelenleg több mint a kétszeresébe kerül, mint február végén. A légitársaságoknak ezért nem marad más lehetőségük: megemelik a jegy
- 5. 2027-ig tartó korlátozást jelentett be a MÁV: több tízezer utast érint a változás A Déli-Körvasút fejlesztése miatt számos fontos vasútvonalon megváltozik a vonatok közlekedése, érdemes előre tervezni.
- 6. Ilyen még soha nem történt a Városligetben: nagy meglepetés vár május elsején Május 1-jén egészen szokatlan formában éled újjá Budapest egyik legkedveltebb tavaszi helyszíne. A Városligetben most először rendezik meg a We Love Budapest Pikniket a lap 15 éves jubileuma alkalmából. Ez nemcsak eg
- 7. Alattomos veszély les az óvodásokra: észrevétlenül teszi őket tönkre Egy kis mese, egy gyors videó, pár perc nyugalom – sok családban így kezdődik a reggel, vagy így zárul egy kimerítő nap. A képernyők már a legkisebbek életét is uralják: tízből kilenc magyar óvodás használ va
- 8. Ez a magyar írónő alkotta meg az első szuperhőst: külföldön ma is ő a legnépszerűbb írónk A Vörös Pimpernel megteremtője, báró Orczy Emma angolul írta nagy sikerű regényeit: az írónő előtt a londoni metró egyik állomásán jelent meg a kettős életű gentleman alakja.
- 9. Ez a veszély fenyegeti a nyugdíjasokat a választás után – megszólalt a szakértő A nyugdíjemelés csak az inflációt veszi figyelembe, ami az aktív keresőkhöz viszonyítva nyugdíjak leszakadáshoz vezet. A nyugdíjszakértő szerint van egy gyors megoldás.
- 10. Nagy változás a vasárnapi választáson: ezt már nem kérik tőled szavazás előtt Kevesen tudják, de az április 12-i választáson már nem szükséges a lakcímkártya bemutatása. A személyazonosságot azonban érvényes okmánnyal kell igazolni.