- 1. A kínaiak és Mészárosék is panaszkodtak a kőre, amit Orbán apja szállított a Budapest-Belg... Eddig az volt a mondás az építőiparban, hogy drága ugyan Orbánék köve, de legalább minőségi. Most ez az érv megbicsaklik, jegyzőkönyvek bizonyítják ugyanis, hogy a gigafelújításra szállított és beépített k
- 2. Tóth Vera arról posztolt, hogy tiszás Megnézte a Magyar Péter-filmet, és azt üzeni: „1 hét!”
- 3. „13-án keressél magadnak egy másik országot, baszd meg” – mondta Pócs János egy tiszásnak A tiszások egy közműárokba másztak be, mert ellenőrizni akartak egy híresztelést, mi szerint valaki szabálytalanul vételez termálvizet.
- 4. Az Orbán családban 20 ezer forintot kap locsolásért egy 2,5 éves kisgyerek A miniszterelnök fiúunokáival ment meglocsolni édesanyját. A piros tojás és a csokinyuszi mellé a húszezres is odaröppent az unokák zsebébe.
- 5. Hegyet mászott, hasadékban rejtőzött az iráni fejvadászok elől, miközben a CIA elterelő mű... Száz elitkatona dolgozott az akción, amelyben drónok is segítettek. Egy szokatlan vészjelzési üzenet is szerepet kapott a sztoriban.
- 6. Meghalt Takács Lajos séf Idén lett volna 54 éves.
- 7. Megszólalt a Kreml a szerbiai gázvezeték ügyében, Orbánhoz hasonlóan ők is csak utalgatnak... Dmitrij Peszkov a magyar kormányhoz hasonlóan olvassa a trendeket: szerinte Ukrajna korábban többször támadta az orosz gázvezetékeket, köztük a Török és a Kék Áramlatot is. Bizonyítékokat azonban ő sem mutatott.
- 8. Felsőbb utasításra leállított vizsgálatról, a kormánynak kellemetlen megállapítások átírás... Elege lett a politikai nyomásból a Gazdasági Versenyhivatal irodavezetőjének, Berezvai Zombor a Partizánban mesélt arról, hogyan avatkoznak be a kormány és a NER érdekében a munkájukba.
- 9. Orbán a gázvezeték megtekintése után: Nem a Fidesz csinált kampányt ebből az ügyből, hanem... A magyar miniszterelnök hétfő délelőtt a Török Áramlat kiskundorozsmai belépési pontján tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy annyira abszurd az a felvetés, miszerint a szerbekkel és az oroszokkal játsz
- 10. Orbán szembesült azzal, hogy már nem uralja az emberek figyelmét A miniszterelnök húsvéti szereplései világosan megmutatták: nincs erősebb sztorijuk, mint Magyar Péternek. Éveken át uralták az emberek gondolatait, aztán éppen a sorsdöntő választás előtt fordult másfelé az em