Transzneműség és sport – a morál, az ideológia vagy a pénz számít?

Április elején, a Marylandi Egyetemen megrendezett, Cherry Blossom elnevezésű vívóversenyen női tőrben Stephanie Turner, bár felállt a pástra, de végül is nem vívta le asszóját a transznemű Redmond Sullivannel. „Sajnálom, nem tudom megtenni. Én nő vagyok, ő pedig egy férfi. Ez egy női verseny, és nem fogok harcolni ezzel az emberrel” – mondta állítólag a bíróknak. Turnert ezek után kizárták a versenyből. Az eset kapcsán, ha nem is fellángolt, de újra parázslott a vita a transznemű sportolók versenyzésével kapcsolatban.

A sportvilág történései – na és a szerkesztői noszogatás – úgy hozták, hogy rövid időn belül harmadszorra foglalkozom a sport integritásának egy-egy meghatározó problémájával: a dopping és a politikai jellegű diszkrimináció után most a sporteseményeken a nők között versenyző vagy versenyezni kívánó, eredetileg férfinak született sportolók (transznők) helyzetével. A sport integritása értelmezhető olyan normák és értékek együttesének, amelyek segítenek meghatározni a helyes vagy helytelen magatartást különböző területeken, mint amilyen például a sportversenyek szervezése. A sport integritását inkluzív, biztonságos és tisztességes teret biztosító környezetként is szokás nevezni.

Ezzel kapcsolatban nyilván nem kell hosszasan magyarázni, hogy a normák és értékek esetében számít az idő és a hely dimenziója, tehát mást jelentettek 1924-ben Cambridge-ben, a Gonville and Caius College-ban, mint a marylandi University of Marylandben napjainkban. Vajon van a változásoknak iránya, trendje a sportban, vagy ad hoc jelleggel mennek végbe a folyamatok? Ezzel kapcsolatban az egyik tudományos standardnak tekintett elmélet Allen Guttmann leírása a vallási rituáléktól a modern sport kialakulásáig vezető útról: milyen dimenziókban térnek el a Kr. e. 776-ban Olümpiában megrendezett ókori, és a modern kori, mondjuk, az 1976-os montreali olimpiai játékok? Guttmann hét fő faktort azonosít: a vallási élmény (kultikus célok) világértelmezését felváltó szakralitást, az egyenlőség kiemelt fontosságát, a specializációt, a racionalizációt, a bürokratizálódást, az eredmények számszerűsítését és a rekordokat.

A sport integritásáról szóló viták középpontjában ma leginkább az egyenlőség (újra)értelmezése áll, aminek két fő dimenziója van. Az egyik az egyenlőség a versenyzés szabadságában, vagyis annak az elvi lehetőségnek a biztosítása, hogy minden ember részt vehessen a versenyeken, a másik „egyenlő pályák, egyenlő esélyek”, tehát az egyenlőség a versenyfeltételekben, vagyis annak biztosítása, hogy senki se részesüljön szabálytalan előnyben („én biciklivel megyek”). Az idolnak tekintett ókori görög olimpiákon alapvetően csak szabad görög férfiak futkároztak, birkóztak és bokszoltak, nők, rabszolgák még nézőként sem nagyon vehettek részt az eseményeken. A bokszban pedig lazán összeengedtek egy középkorú izompacsirtát egy cingár tinédzserrel: győzzön a jobbik! A Turner-eset kapcsán azonban érdemes emlékeztetni arra, hogy 

A transznők teljesítménysportjával kapcsolatban mindkét egyenlőségi elv érvényesítése problémás, ráadásul az érvrendszerek nem ritkán egymásnak feszülnek. Ha nem engedik őket indulni a sportversenyeken, mondván, hogy „csak két nem létezik”, olyan, hogy férfiból nő meg nincsen, az a nyilvánvaló stigmatizáláson túl értelemszerűen sérti a versenyzés szabadságának egyenlőségi elvét. Na de akkor hol indulhassanak? A nők vagy a férfiak között? A kérdés megválaszolásához tisztázandó, hogy a transznők esetében léteznek-e a születési nemnek olyan előnyei, amelyek a nemváltás ellenére hatnak, és minden kezelés ellenére mégiscsak előnyt biztosítanak a transznőknek a született (cisz) nőkkel való versenyzésben, azaz ellentmondanak az egyenlő versenyfeltételek elvének. 

Az általam ismert kutatási és szakértői vélemények bizonytalanok a kérdés megválaszolásában, a felelősséggel megszólalók hangsúlyozzák, hogy egyelőre nagyon kevés a tudásuk a témában, a mérések kismintásak, a visszamérések még váratnak magukra, szóval a valóságismeret az átlagnál is töredékesebb. Jelenlegi ismereteink szerint két dolog látszik kirajzolódni.

Az egyik, hogy a pubertás kor a vízválasztó.

Például ezért is dönthetett úgy a Nemzetközi Úszószövetség 2022-ben, hogy a transznőket kizárja a női versenyekből az olimpián és a világbajnokságokon, kivételt pedig csak akkor tesz, ha a nemi hovatartozást megerősítő ellátást a 12. életév betöltése, azaz a pubertás előtt végezték el. 

Ismereteink másik fontos iránya, hogy a transznők esetében a kezeléseknek van hatásuk, de a biológiai előnyök nem tűnnek el, például a legtöbb esetben a tesztoszteron által létrehozott biológiai különbségek még a tesztoszteronszint csökkentése után is fennmaradnak. Egy75 fős mintán végzett kutatás szerint az a 15-31százalékos sportolói előny, amelyet a transznők a nemi hormonkezelés megkezdése előtt mutattak cisz női társaikkal szemben, a feminizáló terápia hatására csökkent.

Egy másik, szintén a jó nevű British Journal of Sports Medicine szaklapban megjelent, szintén 75 fős mintás vizsgálat szerint a transznemű női sportolók abszolút kézfogó ereje (amit az általános erő és a funkcionális teljesítmény mutatójaként használnak) nagyobb, mint a cisz nőké.

Ugyanakkor a helyzetet bonyolítja, hogy egyes cisz nők biológiai adottságaiban is vannak jelentős eltérések az átlagtól, aminek egy része a közvélemény számára is jobban elfogadott, másik részük azonban problémásabb, nehezebben emészthető egyediség. Elsőre a litván születésű Uļjana Semjonovát hozom példaként, aki a 70-es és 80-as években a világ (egyik) legjobb játékosa volt, és ezt a közvélekedés szerint nemcsak a közel sem nőies adottságainak, a női kosárlabdában akkor egyedülálló, 213 centiméteres magasságának és erőteljes termetének (58-as dorkót viselt) köszönhette, hanem tudásának is, bár adottságai kétségtelenül jelentős előnyt biztosítottak számára a sportkarrierjében. A problémásabb esetekre Caster Semenya, a kétszeres olimpiai bajnok és világbajnok dél-afrikai atléta esete lehet jó példa, akit „férfias külseje és mély hangja miatt”a Nemzetközi Atlétikai Szövetség nemi vizsgálatra kötelezett – khm, adódnának ennek kapcsán bizonyos emberi jogi kérdések –, aminek eredményeként, nem kevés huzavona után, elismerték a versenyeken elért eredményeit és engedélyezték a további versenyzését. Merthogy Semenyának a természetben is előforduló magasabb tesztoszteronszintje a nemi fejlődési eltérésekhez (Differences of Sex Development – DSD) kapcsolódik, nem pedig manipuláció következménye.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség például azt mondja, hogy ha a transznők 12 hónapig csökkentik a tesztoszteronszintjüket, akkor be kell őket engedni a versenyekre. A sportági vezetők szerint még mindig ez a legjobb, amit a rendelkezésre álló tudományos ismeretek alapján tehetnek. Nem mellesleg, 2019-ben a világszövetség új szabályokat léptetett életbe, és a Semenyához hasonló, DSD-vel rendelkező sportolók számára is kötelezővé tette a tesztoszteronszintet elnyomó gyógyszeres kezelést. Semenya megtagadta a kezelést, azzal érvelve, hogy a szövetség szabályai diszkriminatívak. 2019 áprilisában a Sportdöntőbíróságon megtámadta az új szabályokat, és vesztett. Ezután Svájc legfelsőbb bíróságához, a Szövetségi Törvényszékhez fellebbezett, amely elutasította az ügyet, azzal az indokkal, hogy a nők jogait sértő sportszabályokat nem lehet megsemmisíteni, mint a svájci közrenddel összeegyeztethetetleneket, még akkor sem, ha a bíróság megállapította, hogy a szabályozás sérti Semenya emberi jogait. Ekkor Semenya az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, ahol 2023 júliusában megnyerte a diszkriminációs ügyét.

Mi várható a transznők sportolásával kapcsolatban? A közvélemény és az azt formálók két alapvető megközelítését a morális és az ideológiai szempontok adják. Az egyéni meggyőződések személyesek, nem akarok ennek kapcsán érvelni, a politikai-ideológia csatatérbe meg nem akarok ennek kapcsán (sem) beszállni. Suszter vagyok, maradnék a kaptafánál. 

Kevés transznői sportoló nyújt kiemelkedő teljesítményt, még akkor is, ha a női sportba beáramló pénzek mennyisége már a határán van annak, hogy egyre több, a férfiak közt kevésbé sikeres sportoló vegye figyelembe a nemváltást mint pénzkereseti lehetőséget. Azonban szerintem még ezzel együtt sincs akkora ez a részpiac, hogy a sportüzlet közvetlen profitszempontok szerint invesztáljon a transznők sportjába. A média egyedi esetekben piacot teremthet, lásd Hámori Luca és Iman Helif ökölvívó-mérkőzésének a tavalyi párizsi olimpia óta tartó sajtókampányát, aminek környezetében lehet üzletet csinálni, de erre hosszú távon éppúgy nem érdemes bazírozni, mint épelméjű üdülővendégekre világfürdőhelyeket.

Marad még a márkaépítési szempont. Ez meg jelentős részben függ a közhangulattól, de még a woke-őrület csúcsán is az derült ki, hogy meglehetősen korlátozott a transzgender-jelenségre épített marketingkampányok sikerének esélye. Lásd erről a Bud Light sörmárka esetét, amelynek egy transznő, Dylan Mulvaney szerepeltetésével lefolytatott kampánya „eredményeképpen” sikerült elveszítenie vezető szerepét az amerikai sörpiacon. Azt pedig láttuk és látjuk, hogy a nagy amerikai óriáscégek hogyan engedték el egy pillanat alatt a woke ideológiát Donald Trump megválasztása után. Nem látom, miért tennének másképp a sport terén, amikor az új amerikai elnök több intézkedést is foganatosítva élesen szembefordult a transznők indulásával a női sportversenyeken.

A részvételi sportokban pedig igazából nincs is probléma. Kevés cisz nőről tudom elképzelni (egyről sem), hogy azért érveljen, mondjuk, egy fitneszklub vezetésénél, hogy a mellette edző transznőt tiltsák ki a teremből, mert 2,5 kilogrammal többet emel, mint ő. (Az átöltözés persze fontos, de a tárgyaltakhoz képest részprobléma.) 

Egyéni szinten ettől függetlenül persze sok a dráma és a frusztráció. Beleérzőnek gondolom magam a kérdésben, de az a véleményem, nem a teljesítménysport hoz majd áttörést a megértésben. 

A szerző sportközgazdász.

A cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát! 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Caster Semenya Oregonban 2022. július 20-án. Fotó: Andy Lyons / Getty Images)