Nemcsak a világpolitika szinte órák alatt módosuló színpadán nehéz eligazodni, de a hazai lakossági megtakarítások helyzetének megítélése is meglehetősen talányos. A jegybank legutóbbi, februári adatai szerint a háztartások állampapír-állománya az idén 337,4 milliárd forinttal csökkent. A tőkepiacok történéseit ritkán kommentáló Orbán Viktor az idén lejáró kötvények és az esedékes kamattörlesztések révén felszabaduló háromezer milliárd forint kapcsán úgy beszélt, mintha ez a gondoskodó állam jótékonyságának eredménye lenne, s nem a kölcsön visszafizetése.
Nagy fejtörést okozhatott számára, hogy a soha nem tapasztalt mértékű pénztömeget a 822 ezer háztartás mire is fordítja. A miniszterelnök szerinti „kamateső” sorsa azonban nem a kormányzati elképzelések szerint alakult. Orbán abban reménykedett, hogy „most minden jel arra utal, hogy a gépezet mozgásba lendül”. Az egyértelmű, hogy tévedett, nem is keveset.
Azok a bizonyos „jelek” inkább arra utalnak, hogy a „gépezet” visszafelé, a gazdaság mérséklődésének irányába forog.
A kormányfő a felszabaduló háromezer milliárd várható sorsáról spekulálva figyelmen kívül hagyta, hogy ennek egynegyede viszonylag kis befektetéseket fedett le. Sokan használták ki a 2-3 éve elszabadult inflációt követő kamatban rejlő lehetőségeket. S bár még mindig a legnagyobb mértékben dráguló uniós országok élcsoportjába tartozik Magyarország, de a korábbi 17-19 százalékos állampapírkamatokat felváltó, jelenlegi 5-6 százalékosok már korántsem igazán vonzóak. Ezért az emberek inkább a kockázatosabb befektetési alapok és részvények felé fordultak.
Korai lenne megítélni, hogy ez jó döntés volt-e, vagy sem. Az azonban intő jel, hogy az államadósság lakossági finanszírozása mellett a bankok, befektetési alapok pénzére is kötelező jelleggel igényt tart a kormány, hogy az önkormányzatok kincstári pénzkezeléséről ne is beszéljünk.