Számtalan sci-fit fel tudunk sorolni, amiben az űrhajósok elvesztik a kontrollt az elméjük felett, és nem tudják már biztosan, mi a valóság és mi hallucináció. A nagy alap Sztanyiszław Lem regénye alapján készült Solaris – akár az 1972-es, akár a 2002-es verzió –, de ott van a Gyilkos űrhajó című sorozat a Netflixen vagy az 1997-es Halálhajó is. Utóbbival van még egy közös pont: abban is szerepel Laurence Fishburne, akárcsak A manőverben.

Valami nem stimmel

A 2024-ben bemutatott, és most a Scream.hu streamszolgáltató felületén látható A manőver tulajdonképen egy néhány szereplős kamaradarab. A játékidő nagy részét egy űrhajó, az Odyssey 1 fedélzetén töltjük, amit egy mindössze háromtagú legénység irányít: John (Casey Affleck), Nash (Tomer Capone) és a kapitány, Franks (Laurence Fishburne). Az ő faladatuk, hogy eljussanak a Szaturnusz egyik holdjára, a Titánra, mivel ha minden igaz, ott lehet megalapozni az emberiség jövőjét. Ismerős, de azért kőkemény társadalomkritika:

miután az ember kizsigerelte és élhetetlenné tette a Földet, nem azon igyekszik, hogy helyrehozza a hibát, hanem keres egy másik bolygót, amit felélhet.

Ez a Titán, amit különleges módon lehet megközelíteni az erre épített űrhajóval: ez a címbeli gravitációs hintamanőver, aminek lényege, hogy az űrhajó egy bolygó – esetünkben a Jupiter – gravitációs mezejét kihasználva extra sebességre tesz szert. Az egészet úgy kell elképzelni, mintha csúzlival lőnék ki (az eredeti cím, a ’slingshot’ csúzlit jelent), de ebben az esetben a csúzli maga a bolygó. Ez kifejezetten komplikált, és észnél kell lenni a kivitelezésénél, márpedig nagyon úgy fest, hogy valami nem stimmel a legénységgel.

Kockázatok és mellékhatások

A manőver végig egyetlen kiélezett helyzetre épít: vajon a legénység, de elsősorban John meg tudja-e őrizni a józan eszét? Az űrutazás eleve megterhelő fizikailag és mentálisan is, hiszen egy szűk helyre van bezárva az asztronauta hosszú-hosszú időre, és onnét nincs menekvés: odakint csak a végtelen és halálos űr vár.

Épp ezért tud működni egy űrhajó belsejében a klasszikus felállás: végy néhány jóravaló embert, zárd össze őket, és várd meg, amíg kicsinálják egymást.

Hiszen ahogy Jean-Paul Sartre írta: „A pokol a többiek”. A helyzetet nehezíti, hogy az űrhajósok csak háromhavonta ébrednek fel, hogy ellenőrizzék, minden rendben halad-e, addig hibernált állapotban vészelik át a lassan múló időt. Viszont minden ébredéskor elhangzik egy figyelmeztetés, hogy a hibernációhoz használt gyógyszereknek mellékhatásai lehetnek: zavartság, hányinger, szédülés és tájékozódási zavar. Szóval nem egy veszélytelen dolog ez, főként nem bezárva egy űrhajóba. A trükk az, hogy mi, nézők meg John tudatába vagyunk bezárva, azt érzékeljük, amit ő, és az nem biztos, hogy mindig megfelel a valóságnak.

A bonyodalom azzal indul, hogy nagyon úgy fest, valamiféle külső hatás következében megsérül az űrhajó, és Nash szerint így már nem biztos, hogy végre lehet hajtani azt a bizonyos gravitációs hintamanővert, amin tulajdonképpen az egész küldetés múlik. Ám a kapitány szerint a cél mindennél fontosabb, és véghez lehet, sőt véghez kell vinni – vagyis kellőképp egymásnak feszülnek a legénység tagjai. Ha ez nem lenne elég, John minden hibernáció után egyre vacakabbul van, és úgy véli, hogy a Földön hagyott szerelme, Zoe (Emily Beecham), akit a projekt kapcsán ismert meg, szintén ott van velük az űrhajón. A manőver igazából egy ügyes és fordulatos elmejáték, ami közben a néző is újból és újból megkérdőjelezi, hogy vajon minden úgy van-e, ahogy eddig gondolta.

Ez is érdekelhet

6 kevésbé ismert, mégis kiváló sci-fi

Van köztük alieninváziós sztori, road movie, pszichológiai thriller és egyetlen űrkabinban játszódó sztori is.

Lássuk!

Csak a Föld unalmas

A filmet az a Mikael Håfström rendezte, aki már az 1408-cal (2007) és A rítussal (2011) is bizonyította, hogy ügyesen tud játszani az emberi elmével, és izgalmasan keveri a valóságos és képzelt pillanatokat. A manőver is erre lett felfűzve, és bár van, amikor egyértelmű, hogy amit John lát, az tuti nem úgy van, ám jó párszor megvezet minket a rendező, és újra meg újra képes meglepni. Ehhez mérten

az űrhajóban játszódó jelenetek kifejezetten feszesek és izgalmasak, ám mindeközben azt is megtudjuk, miként ismerkedett meg a Földön John Zoéval – na, ez már kevésbé érdekes, és ezek a jelenetsorok gyakran befékezik a cselekményt.

De mivel a filmet Magyarországon forgatták, legalább semmi sem vonja el a figyelmünket, hogy felfedezzük benne a Müpát és a CEU-t.

Ha eltekintünk a John és Zoe közt szövődő szerelem körülményes és közhelyes bemutatásától, A manőver egy kifejezetten jól működő film, ami folyamatosan arra megy rá, hogy újabb és újabb információkat adagolva bizonytalanít el, és állandóan megkérdőjelezzük, tényleg úgy van-e minden, ahogy addig gondoltuk.

A film utolsó egyharmadában már egymást érik a fordulatok, és csak kapkodjuk a fejünket, hogy akkor most mi a valóság, és mit haluzik szegény John.

Bár az is igaz, hogy aki már edzett ebben a témában, az idővel előre ráérez egy-két fordulatra, de még így is érheti meglepetés. A vitatott lezárás pedig kifejezetten jól működik, ne higgyetek azoknak, akik szerint megúszós lett!

A manővert megnézheted a Scream.hu-n.