Tomán Szabina: Tízből hét döntésem jól sikerül, a maradék három meg az ördögé

Tomán Szabina nemcsak egy márkát épített fel az elmúlt években, hanem egy szemléletet is: a tudatos életmód, a hiteles tanácsadás és a hosszú távú értékteremtés elkötelezett híve lett. Az üzletasszony Indexnek adott nagyinterjújában arról mesélt, hogyan formálta át a piac és a társadalmi változások a Toman Diet üzleti stratégiáját, miért vált fontossá a fiatalabb célcsoport megszólítása, hogyan egyesíti vállalkozói munkájában a szenvedélyt, az empátiát és a szakmai racionalitást – de szóba került az is, miért szívügye a női vállalkozók felkarolása, és hogyan tud édesanyaként is helytállni a bokros teendői mellett. Mindezek mellett lapunknak arról beszélt, hogy: 

• az orvosi háttér és a fenntartható módszerek miért elengedhetetlenek a piacon, ahol gyakran jelennek meg hatástalan vagy veszélyes csodaszerek;
• a Lipbar nem csupán egy rúzsbár, hanem közösségi térként is funkcionál;
• mikor vált világossá számára, hogy nemcsak szeretne, de képes is tenni a női vállalkozókért;
• hogyan egyensúlyoz a szívügyei és a racionális üzleti döntések között;
• de szó esett arról is, hogyan vált a modellvilág kiszolgáltatott szereplőjéből tudatos, autonóm vállalkozóvá, és mit tanít ebből a szemléletből a gyerekeinek.

Az elmúlt években jelentős változások történtek az életmódpiacon, akár társadalmi szempontból vagy a piaci szereplők számát tekintve. Hogyan hatott mindez a Toman márkára, és miként alakította át a stratégiájukat?

Az elmúlt tíz évben rendkívül sok változás történt a Toman Diet életében. A piaci szereplők száma megháromszorozódott, és gyakorlatilag zúdultak ránk a különböző termékek. Ez alapvetően formálta át nemcsak a mi, de a vásárlók gondolkodását is: a fogyás egyre inkább olyan dologgá vált, amit gyorsan, akár két-három nap alatt is el lehet érni. Csodaporok, kapszulák, injekciók, gyors megoldások.

Felteszem, most jön, hogy de...

Mi már tíz éve is azt képviseltük, hogy a fogyás egy kemény munka. Nem csupán egy kívánt testsúly eléréséről szól, hanem egy életmódváltásról. Míg más cégek azt sugallják, hogy ha valamit megeszel, megiszol vagy kipróbálsz, azonnal változás történik, mi azt mondjuk: ez egy hosszú folyamat. Mi egy olyan utat kínálunk, ahol kézen fogva vezetjük végig a vendéget, és valódi, hosszú távon fenntartható szokásokat alakítunk ki. A fogyás mindenki számára azonnali célnak tűnik, függetlenül attól, milyen egészségügyi problémákkal küzd. Sokan maguk sem tudják, mi az elhízásuk oka, és nem mindig a rossz táplálkozás áll a háttérben – lehetnek egészségügyi tényezők is.

Ez a vízió már a kezdetekben, tíz évvel ezelőtt is ennyire tiszta volt? 

A Toman Diet első öt éve egyértelműen a növekedésről és az edukációról szólt. Akkoriban kizárólag szalonokon keresztül lehetett hozzájutni a termékhez, és minden ügyfél mellé konzulenst biztosítottunk, aki végigkísérte őt az úton. Aztán megváltozott a gazdasági helyzet, a piac, majd a Covid alapvetően írta át a vásárlási szokásokat. A személyes kapcsolat, ami addig működött a konzulensek és vendégek között, megszűnt. Voltak, akik már attól sikerélményt éltek át, hogy eljutottak az első konzultációra. Ezzel párhuzamosan megjelent az e-kereskedelem, amivel szemben sokáig ellenálltunk, csak 2023-ban nyitottuk meg a webshopunkat. Tudatos döntés volt, hiszen nem akartuk csupán online rendelhető termékekké redukálni a márkát. A célunk az volt, hogy a vásárlók ne csupán termékeket kapjanak, hanem válaszokat is a kérdéseikre.

Az elmúlt két-három évben a verseny tovább éleződött, különösen a fehérjealapú diéták piacán. A gyógyszeripar is belépett ebbe a szegmensbe, és bár azt hittem, tíz év alatt sokat fejlődött a tudatosság, kiderült: a fogyás iránti vágy továbbra is elsődleges, és az emberek még mindig az azonnali megoldást keresik. Ezért döntöttünk úgy, hogy visszatérünk az edukációhoz, és még hangsúlyosabban képviseljük azt a szemléletet, amit kezdettől fogva.

A mai világban, amikor sokan csupán egy tizenöt másodperces TikTok-videóból próbálnak motivációt nyerni és rájönni a fogyás titkára, hogyan tartható fenn a tanácsadói, konzultációs rendszer?

Nehezen. Ahhoz, hogy a franchise-hálózatot, a partnereket, a konzulenseket működtetni tudjuk, komoly küzdelmekre van szükség. Jelenleg azokra a vendégekre építünk, akik visszatérnek hozzánk – és szerencsére ez az arány közel 80 százalékos. Kipróbálják az új trendeket, a jól marketingelt termékeket, majd visszatérnek. Aki egyszer már a Tomannal fogyott, pontosan tudja, hogy képes újra fogyni, és azt is, hogy miért nem sikerült korábban, vagy miért hízhatott vissza.  Ebben továbbra is zászlóvivőnek tartom a márkát. A termékértékesítés nyilván gazdaságilag is szükséges, de a szakértői tudás, amit mi és a konzulenseink képviselnek, nélkülözhetetlen. Ez nem lehet egy gyors, általános módszer. Nem elég hozzá tizenöt másodperc – ez egy tudatos döntés, és elköteleződés is, amely hosszú távon kínál megoldásokat, nem csupán termékeket.

Ez az elgondolás vezetett a Take It by Toman bevezetéséhez is? Úgy tűnik, az új termékekkel egy másik célcsoport felé nyitottak, hiszen a márka korábban a prémiumszegmensben mozgott.

Én vállalkozóként és üzletasszonyként látom, mekkora ez a piaci szegmens. Magyarországon évente sok milliárd forintos forgalmat generál a 450 grammos kiszerelésű fehérjeporok piaca. Üzleti döntés volt, hogy a Take It by Toman termékekkel megjelenjünk a boltok polcain és a weben. Ez egy olyan termék, amely árban és információban is elérhető a hétköznapi emberek számára. Fontos azonban, hogy ehhez is társul edukáció – ezt sem engedtem el. A Take It termékek mögött ott van a Toman Diet tízéves tapasztalata: a szakmai tudás, az összetétel, a kommunikáció. Ugyanakkor a két márka között fontos különbség van. A Toman Diet továbbra is magasabb kategóriát képvisel, francia gyártással, 18 szalonban elérhető szolgáltatással. Ez nem csupán egy fehérje, nem lehet összehasonlítani a piacon lévő más termékekkel. A Take It by Toman ezzel szemben egy piaci válasz: egy termék, amely hasonló a többihez, de mégis hordozza azt a szemléletet, amit a Toman Diet képvisel. Ez nem csupán gazdasági döntés volt – ez is egyfajta edukáció a két brand közötti különbségek bemutatására.

Ha jól sejtem, egy prémiummárkából nyitni egy elérhetőbb árkategória felé egyszerűbb stratégiai döntés abból a szempontból, hogy a vásárló fejében mégiscsak egy prémiumbrandhez kapcsolódik az új termék is – csak immáron számára is hozzáférhető.

Ezt nagyon sok prémiummárka alkalmazza világszerte. Az ilyen lépések célja, hogy azokat is megszólítsuk, akik a magasabb árkategóriás, kiemelkedő minőségű termékeket esetleg nem tudják elérni. A mostani új termékcsalád esetében sem kizárólag gazdasági megfontolás vezérelt bennünket – több tényező összeadódása vezetett a döntéshez. A Toman egyfajta ernyőmárkaként működik, amely alá olyan termékek kerültek, mint a Lipbar vagy éppen a Take It. Ezek gyorsabb, fiatalosabb, könnyebben érthető és elérhető megoldások. A Lipbar például egy egyedi színű rúzsokat kínáló koncepció, ahol a fiatalok saját kedvenc árnyalataikat keverhetik ki. Ezzel szemben a Toman Diet inkább a 40 év feletti nőknek szól – azoknak, akik már tudatosabban keresik az egészséges életmód lehetőségeit, és szeretnék a munkát, a családot és az egészséget egyensúlyba hozni.

Tíz évvel ezelőtt mi voltunk az elsők, akik hangsúlyoztuk a zöldségek fontosságát a diétában. Azóta is az ország legmagasabb rosttartalmú szeleteit kínáljuk, próbálva olyan ízvilágot teremteni, amely a megszokott csokoládés kedvenceket idézi. A cél az volt, hogy ne csak egy fehérjeszeletet fogyasszunk, hanem valami olyat, amit szeretünk is. A Take It és a Lipbar évek óta ott voltak az álompolcon – most pedig végre megvalósultak. 

Amikor egy átlagos fiatalt képzelünk el, sokszor leginkább az jut eszünkbe, hogy ultrafeldolgozott élelmiszereket fogyaszt. Hogyan lehet őket mégis bevonni ebbe a világba? 

Erre van egy saját elméletem, amit részben a nagyobb márkáktól, részben saját tapasztalatból állítottam össze. Úgy látom, hogy ha a Toman Dieten belül a Take It termékkel be tudunk vonzani egy fiatalt, akkor ő előbb-utóbb eljut a Toman Diet oldalára is. Ott már felmerül benne a kérdés: „Ez miben más? Miért jobb? Mi ez a konzultációs lehetőség?”. Ha ezt a gondolatot sikerül elültetnünk, már nyertünk – ő is, és mi is. Ha eljut hozzánk egy konzultációra, akkor már mélyebb szinten is megértheti, milyen változásokon megy keresztül a saját szervezete, vagy éppen mire van szüksége igazán a testének. 

Ez nem játék, ez az egészségünk

Az elmúlt években számos olyan diéta került be a köztudatba, amelyek nemcsak fenntarthatatlanok, de egészségtelenek is – idetartoznak a gyors fogyást ígérő injekciók, tabletták is –, mit gondol az Ozempic-féle szerekről? 

Ez egy nagyon nehéz kérdés, mivel sok vendégem és ismerősöm számára az evés nem egyszerű szokás, hanem érzelmi alapú viselkedés. A gyógyszeripar belépése erre a piacra sok szempontból indokolt, főleg azok számára, akik 150 kiló felett vannak. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy bármilyen gyógyszer vagy injekció csak akkor működhet biztonságosan, ha az egészséges táplálkozással is támogatva van. Ezek az eszközök ugyanis gyakran teljesen megszüntetik az éhségérzetet, így az ember nem visz be elegendő tápanyagot – ez pedig hosszú távon súlyos szervi károsodásokhoz vezethet. Fontos, hogy ezek mellett is biztosítsuk a megfelelő tápanyagbevitelt: magas fehérje- és rosttartalmú étrendet, megfelelő ásványianyag- és vitaminellátást. A rapid fogyás káros lehet, ha nincs mögötte kontrollált, szakmailag megalapozott támogatás. Nálunk is van olyan vendég, aki gyógyszeres kezelés alatt áll, és ilyenkor pontosan kiszámoljuk, milyen tápanyagokat kell bevinni, még ha nehéz is, mert nem érez éhséget.

Hol kapcsolódik be a munkájukba az orvosi segítség?

Nálunk dedikált dietetikus dolgozik, és minden vendég egy részletes, mintegy hatvan kérdésből álló egészségügyi kérdőívet tölt ki. Ha bármilyen kockázatot látunk, azonnal továbbküldjük a megfelelő szakorvoshoz – legyen az nőgyógyász, endokrinológus vagy más szakember. Nem a gyors fogyás a célunk, hanem az, hogy minden vendég egészségügyi és élethelyzetének megfelelően, személyre szabottan történjen a változás. Háromgyerekes anyukák, hormonális problémákkal küzdők, daganatos betegek vagy akár veseelégtelenséggel élők is vannak köztük – az ilyen kizáró tényezőket komolyan vesszük. Ugyanakkor például inzulinrezisztencia esetén a fehérjediéta kifejezetten jó eredményeket hozhat. 

Az orvosi szakma oldaláról jó a termékeik fogadtatása? Javasolják a szakemberek?

Volt nemrég egy eset, amikor egy vendégem – pilóta – elmesélte, hogy orvosa konkrétan azt tanácsolta neki, hogy azonnal jöjjön hozzánk. Ez jól példázza, hogy az orvosi szakma is egyre inkább támogatja az általunk képviselt megközelítést. Az elmúlt tíz évben nálam alapkövetelmény volt a minimum fél kiló nyers vagy párolt zöldség fogyasztása naponta. Akkoriban sokan értetlenkedtek, de mára az orvosi álláspont is megerősíti, hogy mennyire fontos a rostbevitel, a bélrendszer egészsége, a fehérjefogyasztás nemcsak az izomépítéshez, hanem a belső szervek védelméhez is. Most már egy irányba halad a tudomány, az orvoslás, sőt még a gyógyszeripar is – hiszen 30-50-70 kilós túlsúly rendkívül káros lehet. Ezt muszáj megelőzni.

Sok olyan termék jelenik meg a piacon, amiről később kiderül, hogy hatástalan vagy káros, miközben jókora haszonnal árulják őket. Hogyan tud egy olyan szereplő megmaradni a piacon, aki valódi megoldást kínál?

Ez egy szélmalomharc. Aki fogyókúrázni akar, az már tegnapra szeretne eredményt. A rapid megoldások marketingje sajnos beépült a köztudatba, és sokan már két nap után csalódnak, ha nem történik azonnali változás. Ezért is fontos számomra, hogy minden Tomán-terméken szerepeljen egy elérhető, valós ember neve. A konzultációs díj bevezetése is ezt a célt szolgálja – nem csupán az egyéni tanácsadás miatt, hanem hogy pontosan tudjuk követni, kinek mire van szüksége, hol tart a fogyásban.

Túltelített a piac?

A diétázás piaca óriási. Amikor 2015-ben megalapítottam a cégemet, beírtam a „diet” szót a Google-be, és 43 századmásodperc alatt több mint egymilliárd találatot adott. Sokakat ez elriasztott volna, de én kihívásként éltem meg. Azt gondoltam, hogy ha ilyen sok a szereplő, akkor a minőség és a személyes odafigyelés lesz a különbség. A Toman Diet rendszere hétről hétre követi a vendégeket, személyes konzultációk és egyedi tanácsok alapján dolgozunk. A Covid után sokan azt mondták, hogy térjek át az online-ra, de én nem akartam feladni a személyességet. Ma már számos gyorsan kinövő webshopos márka próbál hasonló termékeket kínálni, de valódi háttér nélkül. Mi azonban tudjuk, hogy ki mit fogyaszt, milyen állapotban van, és hogyan kell személyre szabni az étrendet. Ez a rendszer és a szakmai tudás a mi igazi értékünk, amit hosszú távon is fenn akarok tartani.

Mit tanácsol azoknak, akik életmódváltásra készülnek, de nem tudják, kiben bízhatnak?

Azt tanácsolom mindenkinek, hogy érdeklődjenek. Vegyék le a terméket a polcról – de előtte próbálják meg elérni a forgalmazót. Ha nem egy valós ember válaszol, akkor az a termék nem biztonságos. Lehet, hogy két év múlva eltűnik, ahogy van – weboldallal, márkanévvel együtt. A Toman Diet és a Take It olyan háttérrel működnek, amely az elmúlt tíz évben bizonyított. A célom az, hogy ez így is maradjon, és felkészült legyek a következő évtizedek kihívásaira is.

A legtöbb nő táskájában ott lapul

Az első volt Magyarországon, aki rúzsbárt nyitott. Honnan jött az ötlet, és miért tartotta fontosnak, hogy ebbe a szegmensbe is belekóstoljon?

A szépség- és divatipar mindig is közel állt hozzám. Modellként kezdtem a pályafutásomat, így ez a világ a mai napig ott él bennem. Már akkor tudtam, hogy ha egyszer lesz rá lehetőségem, valamilyen formában vissza szeretném hozni az életembe. Az ötlet egy forgatáson született: a sminkesem kevert nekem egy tökéletes színt, amit később szerettem volna újra előállíttatni, de ő már nem emlékezett pontosan, hogyan készítette. Ekkor jött a felismerés, hogy ez nem csak az én problémám, hanem sok nőé. Minden nőnek van otthon legalább egy rúzsa, amit nem használ, vagy nem volt jó választás. Így elkezdtem utánajárni, hogyan lehetne egyéni igényekre szabott rúzst készíteni, amit később újra is lehet rendelni. Kapcsolataim révén eljutottam a gyártókhoz, de sokáig nem értették, mit is szeretnék. Amikor Bolognában jártam egy kiállításon, meglepődtek, milyen rendszert működtetünk Budapesten. Az egyik gyár tulajdonosa például a kiállítás után személyesen is ellátogatott hozzánk. Ez valódi innováció itthon és Európában is.

Számomra a Lipbar egy szerelemprojekt: itt nemcsak rúzst kap a vendég, hanem egy élményt is. Ráadásul a saját igényem indította el az egészet, amihez üzletileg is életképes stratégiát tudtam kapcsolni. Ez egy win-win helyzet. Volt egy vendégünk, aki édesanyja kedvenc, már nem gyártott rúzsát hozta el, hogy újragyártsuk. Megható, szívhez szóló levelet írt nekünk, amikor ezt sikerült megvalósítani. Ez megerősített abban, hogy ennek a projektnek valódi értelme van.

A Lipbar ezek szerint nemcsak egy üzlet, hanem közösségi tér is?

Igen, ez különösen fontos volt a megalkotásakor. A Lipbar nem egyszerűen egy rúzsbolt, a vendégek gyakran legalább egy órát töltenek nálunk. Ilyenkor beszélgetünk, tapasztalatokat osztunk meg, sőt üzleti kapcsolatok is születtek már itt. Egy olyan teret hoztunk létre, ahol nők – akár tinik, akár idősebb hölgyek – biztonságban, nyitottan kapcsolódhatnak egymáshoz. Ez egy újfajta tér a nők számára, különösen az üzleti világban. Nem ciki, ha egy erős női vezető a kedvenc rúzsát keveri ki – sőt, ez a fajta önazonosság ma már érték. Az elmúlt években kezdett megerősödni hazánkban a női közösségek fogalma, és nagy öröm számomra, hogy találkozom olyan nőkkel, akik például az első női klubokat alapították. Támogatom őket, mert hiszek abban, hogy az egyének közötti kapcsolódás kulcsfontosságú – ezt jelenti számomra is a Lipbar.

Egy vállalkozás mindig fejlődik, bővül. Hogyan tovább? 

Az álompolcomon, ahonnan a Take It és a Lipbar már lekerült, még sok ötlet sorakozik. A jelenlegi gazdasági helyzet viszont kissé megtorpantott minket. Az a célom, hogy a három fő brand – a Toman Diet, a Lipbar és a Take It – stabilan megmaradjon a piacon, gazdaságilag is kiegyensúlyozottan működjön. A 2023–24-es év nem zárult negatív eredménnyel, de számomra, aki korábban jobb számokat látott, a mostani nullás is kihívás. Idén tehát a stabilizálásra fókuszálok, gazdasági és működési szinten egyaránt. Megígértem a csapatomnak, hogy idén nem indítunk új brandet. Tavaly nyáron jött a Lipbar, most év elején pedig a Take It, így rendszerezünk, rendezzük a sorainkat, és 2026-ban új ötletekkel jelentkezünk.

Tehát nem az a legfontosabb, hogy előálljon egy ötlettel, megvalósítsa, és rögtön hatalmas nyeresége legyen, mivel sokkal inkább szívügyének tekinti ezeket a projekteket, amelyeknél a megtérülés akár 10-15 év múlva jöhet csak. Jól látom?

Pontosan ilyen befektetéseim vannak. Nagyon fontos számomra a hosszú távú gondolkodás, és azt vallom, hogy enélkül nem is érdemes vállalkozni. Nem azért mondom ezt, mert nem esne jól egy-két év alatt több milliárdot kivenni a cégemből, hanem mert úgy érzem, nem tanulnék belőle eleget. A növekedéshez alkalmazkodni kell, és én olyan stabil céget szeretnék vezetni, amely ezt hosszú távon lehetővé teszi. Elvárom magamtól és a csapattól is a folyamatos fejlődést, de a hirtelen, nagy bevételek nem feltétlenül kezelhetők jól. Szeretem, ha meg tudok dolgozni minden bevételért, értékelem az odavezető utat – akár veszteség, akár siker volt az. A mai világban a rapid növekedések szerintem nem fenntarthatóak. Olyan gyorsan változik minden, hogy nem lehet hosszú távon erre alapozni. Én pedig a klasszikus vállalkozók közé tartozom, akik nemcsak bevételt, hanem értéket is szeretnének teremteni.

Vagyis nem az a cél, hogy az egyik vállalkozásból kiszedje a pénzt, létrehozzon valami másikat, és ezt ismételje folyamatosan.

Nem, bár hozzáteszem, egyszer szívesen kipróbálnám. Nem lenne rossz kétmilliárddal hazamenni.

„Nem dobhatom el az álmaimat, de a cégemet sem áldozhatom fel miattuk”

A nők támogatása szintén a szívügye. Mikor jött el az a pont, hogy nemcsak akart, de tudott is tenni azért, hogy a nőknek könnyebb legyen vállalkozóként, és hogy valóban egyenrangú félként kezeljék őket?

Ez akkor kezdődött, amikor a cégem már két-három éves volt, és az egyik barátnőm elhívott kávézni. Nem azt kérdezte, hogyan vagyok, hanem hogy tudok-e segíteni neki. Ez volt az első ilyen beszélgetésem, és ettől kezdve egyre több telefonhívás és találkozó lett. Úgy éreztem, hogy keretet kell adni ezeknek. A Cápák között is sokat segített ebben. Egyedüli nőként négy férfi között nagyon nehéz volt helytállni, mert az emberek többsége még mindig úgy képzeli el az üzleti világot, hogy férfiak ülnek nyakkendőben egy tárgyalóasztalnál, a nő pedig maximum a kávét hozza. De amikor rájöttem, hogy amit én addig megtanultam, az szinte bármilyen vállalkozásba beilleszthető, és hogy mennyire tudok azonosulni a nők élethelyzeteivel – egy gyerek, egy magánéleti válság mellett is lehet jól vezetni egy céget –, akkor már világos volt, hogy segítenem kell. Tudom, milyen falakat kellett áttörnöm, és ezt az utat szeretném másoknak is megkönnyíteni.

Amikor ennek már arculata és szervezete lett, elindítottam a Tomán-mentorprogramot, amit minden évben ingyenesen ajánlok fel. Egyszer egy újságíró is megjegyezte, hogy mások ebből milliókat keresnek. Én tudom, de úgy érzem, ezt vissza kell adnom – nemcsak a nőknek, hanem a saját gyerekeim miatt is. Szeretném, ha egy üzleti megbeszélésen nem húznák fel a szemöldöküket, ha nő ül le a tárgyalóasztalhoz. Fontos, hogy közösen, a férfiakkal együtt találjunk megoldást arra, hogy ebben a rohanó, megváltozott világban a nők egyszerre lehessenek üzletasszonyok, édesanyák és nők. 

Voltak a nemi megkülönböztetéssel kapcsolatban negatív élményei a kezdetekben? Mostanra érez bármilyen változást? 

Ma már Magyarországon ez kevésbé jellemző. Külföldön viszont korábban is előfordult, és most is előfordul. Itthon nem okoz problémát, ha én ülök le tárgyalni, ez mára nem különleges, de amikor megtaláltam a francia gyáramat, az érdekes helyzet volt. Előkészítettem mindent, megérkezett három üzletember, rendeltem nekik kávét, és amikor megkérdeztem, hogy kezdhetjük-e a tárgyalást, csak annyit kérdeztek: „Hol van Mr. Tomán?”. Mondtam, hogy én vagyok Tomán, de nem „Mr.”. Azóta is viccelődünk ezen, jól példázza, milyen előítéletek vannak, de a helyzet javult. Egyre többen vagyunk, egyre nagyobb a hangunk, és egyre gyakrabban tudjuk egymást úgy támogatni, hogy már nem kell a férfiak uralta területeken bizonygatni a létjogosultságunkat. A női piac is többmilliárdos üzletág, és azok előtt a női vezetők előtt, akik férfiak dominálta szektorban dolgoznak, különösen megemelem a kalapom. Én szerencsés vagyok, mert női területen dolgozom, itt jól is érzem magam, de ha férfiakkal kell tárgyalnom, az sem okoz problémát.

Korábban elárulta, hogy szívesen alkalmazna akár 50 év körüli nőket is. Vezetőként nem rossz döntés az, hogy valaki idősebb, nő, és akár otthon várja három gyerek? 

Ez hosszú távon a hatékonyság csökkenéséhez vezethet, különösen egy adott létszám felett. Nem tagadom, hogy az elmúlt tíz évben mindig volt 2-3 kolléganőm gyesen, jelenleg is ketten vannak. Ez lelassítja a folyamatokat. Egy átadás-átvétel, egy gyerekbetegség vagy bármilyen más esemény esetén a nő marad otthon, ami gazdasági kérdés, nem a férfiak hozzáállásán múlik. Egyszerűen az apák többet keresnek, így gazdaságilag az anyák maradnak otthon.

Sajnálatos módon ez a hatékonyságom rovására ment, különösen az elmúlt három-négy év kihívásai során. A fluktuáció is magasabb, mert ha családi probléma adódik, jellemzően a nő adja fel az állását, ő hozza a megoldásokat – a gyerekek elrendezésétől az otthon maradásig. Munkáltatóként küzdök azért, hogy a nőknek is legyen helyük a munkaerőpiacon. Különösen fontosnak tartom az 50 év feletti korosztály visszahozását is: egyrészt rendkívül értékes munkaerő, másrészt jellemzően kialakul náluk az „üres fészek” szindrómája, vagyis már kirepültek a gyerekek, de még nincsenek unokák. Ezek a nők sokszor kiváló képesítéssel és rengeteg élettapasztalattal rendelkeznek – három gyereket felnevelni nem kis teljesítmény.

Tehát bármennyire is szívügy, nem mindig ez a legjobb választás...

Ott a dilemma például két, egyaránt 25 éves, friss diplomás férfi és női pályakezdő között. A férfi határozottan közli, mennyit szeretne keresni, míg a nő gyakran tétovázik, ujjait tördelve beszél, vagy már ott csillog az eljegyzési gyűrű az ujján. Munkáltatóként felmerül bennem a kérdés: megéri-e nekem 17 százalékkal kevesebb bért fizetni a nőnek, ha két éven belül elmegy szülni, három évre kiesik, és közben nekem duplán kell fizetnem a helyettesítést? Erről beszélnünk kell, amikor az egyéni különbségekről beszélünk. 

Ez egyfajta morális dilemma is, hiszen gyakran hallani, hogy a nők érzelmi alapon döntenek. Felmerülhet, hogy bár a szívügye támogatni a nőket, ugyanakkor racionális üzleti döntéseket is kell hozni, ami nem feltétlen ez?

Idén átadtam az operatív vezetői irányítást egy férfi kollégának – ilyen tíz év alatt még nem történt. Nem azért, mert nem szeretnék foglalkozni ezzel a problémával, épp ellenkezőleg: olyan fülekhez szeretném eljuttatni, akik döntéshozók. Egyedül nem tudom megváltani a világot, viszont a saját vállalkozásom működését biztosítanom kell. Bármennyire is fontos számomra a fiatal lányok vagy háromgyerekes anyák támogatása, akik csak hat órában tudnak visszatérni a munkába, a nap végén az én vállalkozásom lassul le, és veszít a rentabilitásából, ezért kettéválasztottam.

Eddig rengeteget hezitáltam, álmatlan éjszakáim voltak – mikor küldjem el, mit tegyek, ha veszélyeztetett terhes, egyik napról a másikra kiesik a munkából? –, azonban végül úgy döntöttem, hogy én továbbra is itt vagyok mint Tomán Szabina, de kell egy racionális döntéshozó mellém, aki segít. A gazdasági oldalt nem lehet figyelmen kívül hagyni, főleg most, amikor a világ gazdasági helyzete is instabil. Veszélyben éreztük magunkat, 15–20 munkavállalóm van, és 18 franchise-partnerem – értük is felelek, nem csak egy-egy dolgozóért. Lehet, hogy felnőttem. Vannak álmaim, amelyeket vállalok, de a cégemnek működnie kell, és ezt most már nem én irányítom, hanem az operatív vezetőm.

A Tomán túlmutat az akciókon és a fehérjeturmixon

A világ és a vállalkozások nagy része a lehető legtöbb területen a digitalizáció útjára lépett. Hogyan tudja ezeket a megoldásokat ötvözni azzal, hogy továbbra is szükség van a semmivel nem pótolható emberi szakértelemre?

Ezen a területen egyelőre tudatosan kivárok. Tudom, hogy az emberi erőforrás a vállalkozások egyik legköltségesebb eleme, mégis az elmúlt tíz évben a Toman Diet mindig is hajlandó volt áldozni a bérköltségekre, akár a nyereség rovására is. Ez tudatos tulajdonosi döntés részemről. A márkához a nevemet adtam, és fontos számomra, hogy mélységében ismerjem az összes adatot, ami a rendszerünkben megtalálható. A Tomán abban segít, hogy valódi válaszokat adunk a fontos kérdésekre, így támogatva az életmódváltást – ráadásul olyan termékekkel, amelyek élelmiszerként valid alternatívát kínálnak. A cél, hogy hosszú távon fenntartható megoldást nyújtsunk, és ehhez elengedhetetlen az emberi támogatás.

Azoknak az embereknek, akik kevésbé edukáltak vagy alacsonyabb jövedelműek, szintén lehet problémájuk a súlyukkal. A Toman Diet viszont egy prémiummárka. Hogyan tudják ezt a szakadékot áthidalni?

Épp most dolgozunk egy gazdasági számításon a hálózattal. Minden franchise-partnerünknek az volt a feladata, hogy a vendégekkel készíttessen egy bevásárlólistát arról, hogy mennyit költöttek élelmiszerre a diéta előtt, és mennyit költenek most. Megdöbbentő, de nem volt jelentős eltérés. A Tomán-diéta alatt pontosan kontrolláljuk, mi kerülhet a kosárba, szemben a hétköznapi bevásárlással, ami egy kisebb család esetén is tízezrekbe kerülhet. Ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy a Tomán nem mindenkinek való. Sajnos nem tudunk ingyen dolgozni, a kolléganőim sem jönnek be díjmentesen, ezért azt vizsgáljuk, hogyan lehet minél jobban kiszámolni a különbséget egy átlagos élelmiszerkosár és a Toman Diet termékei között. Valamit valamiért.

Mennyire Budapest-központú a vásárlói kör? Milyen az országos lefedettség?

Jelenleg 18 szalonnal vagyunk jelen országszerte, Szombathelytől Debrecenig, Miskolctól Pécsig. A számokból pontosan látjuk, hol vannak kevésbé tehetős régiók, és próbáljuk úgy alakítani az üzleti döntéseket, hogy ezeket is lefedjük. Gyorsan reagálunk, akár havi szinten az elszámolások és vendégvisszajelzések alapján. Mivel nem vagyunk multi, nem kell hónapokat várni egy-egy döntésre – a cél, hogy minél több emberhez eljussunk. A terv az, hogy 28–30 szalonnal fedjük le az országot úgy, hogy ne kannibalizálják egymást a helyek.

A TikTok-csatornáján is látszik, hogy próbál tanácsokat adni, recepteket megosztani. Ez egy egyszerű marketingfogás, vagy ezzel próbálnak azokhoz is eljutni, akik nem engedhetik meg maguknak a tanácsadást?

Természetesen a személyes konzultáció sokkal célzottabb és fókuszáltabb. Nem lehet mindenkire ugyanazt a megoldást ráhúzni. Számomra ez azért fontos, mert én nem csupán termékeket értékesítek. Egy olyan gondolkodásmódot, szemléletet szeretnék átadni, ami túlmutat az akciókon és fehérjeturmixokon. Az érték az, amit mi képviselni szeretnénk – nemcsak a termékeink, hanem mi, emberek is.

Tehát a cél ebben az esetben is az edukáció.

Pontosan. Szeretném, ha minél többet tudnánk átadni. Ma már nehéz hithű vásárlókat szerezni, de ha el tudjuk indítani a gondolkodásban a változást, és választ tudunk adni a kérdéseikre, akkor már nyitottak lesznek felénk. Volt olyan vendég, aki eleinte szkeptikusan ült le velünk szemben, mondván, hogy már mindent kipróbált. Ilyenkor azt mondtam, hogy akkor ez a konzultáció itt véget is ért. Meglepődött, majd ráébredt, hogy nem az én érdekem, hanem az övé.

Szokták mondani, hogy az igazán jó termék az, amit a gyártója, megálmodója is szívesen adna a családjának. Ön így tekint a saját termékeire? 

Régebben mindenkinek meg akartam menteni az életét, mindenkit meg akartam kínálni a termékekkel, aztán jött az ellenreakció: „Még egy Tomán-terméket ne!”. Ekkor eldöntöttem, hogy aki valóban szeretne diétázni, az megtalál minket. Én használom a termékeinket, a nagyobbik lányom is be tudja illeszteni az életébe, a férjem pedig végigcsinálta a Balance Novum csomagot. Ez nálunk nem kérdés, még utazáskor is a bőröndömben van a Toman Diet – a rúzsokról nem is beszélve. Én szeretem a saját termékeimet, szívesen ajánlom őket, de már nem akarok mindenkit meggyőzni arról, hogy mi a jó – csak azokat segítem, akik valóban változást szeretnének.

Érezhető, mennyire szenvedélyesen áll a vállalkozásaihoz. Hogyan bírja ezt az iramot? Hogyan lehet ezt az életmódot összeegyeztetni az élete többi területével?

Valóban keményen dolgozom, de nincs receptem a sikerre. Minden döntés kompromisszumokkal jár, néha a munkát, máskor a családot kell kompenzálnom. A lányaim ebben nőnek fel, tudják, hogy az anyjuk is dolgozik, nem csak az apjuk utazik üzleti útra. A férjem is vállalkozó, így tudja, mit jelent az, ha menni kell. Ez nem könnyű, vállalkozónak lenni nem biztonságos, és nőként különösen nehéz egyensúlyozni a sok szerep között. Már nem elvárás, hogy hétfogásos vacsorával, mosolyogva várjuk haza a családot. A döntéseket közösen hozzuk, és mivel nincs segítségünk, a gyerekekre is mi figyelünk – hol a férjem, hol én, attól függően, kit hová szólít a munka.

Olyan vállalásokat tett, amiket sok nő nem mer megtenni

A karrierje elején még nem lehetett tudni, hogy egyszer vállalkozó lesz. A modellvilágban sokszor mások mondják meg, hová állj, hogy nézz ki, hogyan menj végig a kifutón, más a főnök. Mi volt a fordulópont?

Néha most is örülnék, ha valaki megmondaná, hogy a nap 24 órájában mit csináljak, hová álljak, mert vezetőként az a kihívás, hogy én mondom meg, mit kell csinálni – és én bizony nagyon kemény főnök vagyok magammal szemben. A váltás nem egyik pillanatról a másikra történt. Nem volt bennem olyan, hogy mindenáron vállalkozó akarok lenni, inkább a fejlődés és a helyzetek hozták magukkal a döntést. Gyerekkorom óta kíváncsi voltam, saját boltról álmodoztam, és már akkor értettem az alapokat: ha valamit eladok, abból mit vehetek, mi marad meg, és abból mit tudok kezdeni. Harmadik gyerekként születtem, édesanyánk egyedül nevelt minket. Még a legkisebb álmaimért is meg kellett dolgoznom, például egy pólóért. Ez egy teljesen más identitás, mint amit a gyerekeim megélnek most – egészen más a viszonyuk a munkához, az örömhöz, a sikerhez.

A vállalkozás eleinte segítségként indult, de gyorsan szerelem lett belőle. Amikor a cégem bevétele elérte az 500 millió forintot, akkor döbbentem rá, hogy valójában mit is csinálok. Ott álltam a döntés előtt: csináljak még egyszer 250 milliót, vagy duplázzam meg, és legyen belőle milliárdos vállalkozás? Végül mindent feltettem a pirosra. Olyan vállalásokat vettem a nyakamba, amiket sok nő a mai napig nem merne. A komfortzónából való kilépés megérte, a siker visszaigazolt. Remélem, tízből hét döntésem jól sikerül, a maradék három meg az ördögé.

El tudná még képzelni, hogy valaki a főnöke legyen?

Simán. Nagyon szeretek dolgozni. Ha olyasmit csinálhatok, amit szeretek, akkor nyugodtan lehet főnököm is. De ha olyasmit kéne csinálnom, amit nem szeretek, akkor az meg is látszik rajtam. Például az Excel-táblákban való javítgatást többé nem vállalom be. Meg tudom csinálni, bizonyítottam magamnak, de iszonyú energiaigényes és fárasztó. Nem szeretem. Ha viszont egy marketingcsapatban kellene rendet tenni, és a főnököm azt mondaná, hogy „Te most a tejért vagy felelős, és ezek a kritériumok!”, azt szívesen csinálnám. Abban jól tudnék működni. Nagyon szeretem az ilyen típusú munkát.

Ezt a fajta alázatot és szemléletet át tudja adni a gyerekeinek? Hiszen ők már egy egészen más, kiváltságosabb közegbe születtek bele.

Azt látják, hogy ha valaki sokat dolgozik, akkor annak eredménye van. Persze azt is látják, amikor nehéz időszakokat élünk meg, amikor fáradtak vagyunk, aggódunk. A kisebbik még csak hétéves, ő egyelőre csak annyit érzékel, hogy itt az irodában mindig jól el tud lenni. A nagyobbik lányom művész, ő is szeret megdolgozni a saját dolgaiért, de nála már látszik, hogy elsősorban azt nézi, neki mi a jó. Ez egy új generáció. Mi neveltük így őket, most pedig meg kell tanulnunk elfogadni, hogy már nem kell belegebedni a munkába. Nem muszáj olyasmit csinálni, amit utálsz – hacsak nem tanulsz, vagy nem teszel azért, hogy kitörj egy adott közegből.

Tény, hogy ma is szükség van gyári munkára, akár napi 12 órában, és lehet, hogy az unalmas, de ha közben valaki elmegy egy nyelvtanfolyamra, vagy más irányba is képezi magát, akkor ki tud törni. A mai világban, ha valakinek van egy kis esze, és tényleg változtatni akar, akkor meg tudja tenni. Ez az egyénen múlik. A gyerekeimnél látom, hogy ez az új gondolkodásmód: azt dolgozom, amitől boldog leszek. Én azért dolgoztam, hogy legyen egy pulóverem. Ez egy másik szemlélet, de nem biztos, hogy rosszabb.

Tulajdonképpen ez is sikerorientáltság, csak míg ön a megélhetést látta sikernek, ők azt, hogy olyan életet éljenek, amiben jól érzik magukat.

Pontosan. És azt kell mondjam, megérte ennyit dolgoznom. Ha az én lányom boldog lehet egész életében azzal, amit csinál, boldog és sikeres egyszerre – ennél többet nem is kívánhatok neki.

Ennyi munka mellett van ideje otthon lenni? Nem úgy képzelem el, hogy a szabadidejében otthon ül, nyugodtan főz, és kávéval a kezében bámészkodik kifelé az ablakon.

Pedig megvan az is! Csak nem egész nap. Nagyon korán kelek, az edzés és a mozgás kiemelten fontos számomra. Szeretek még a nap kezdete előtt edzeni, mert fizikailag lefáraszt, így kevésbé hoznak ki a döntések a komfortzónámból. Nincs bennem annyi feszültség, kevésbé stresszelek. Ez az első tudatos döntésem volt vezetőként: fizikailag le kell fárasztanom magam, hogy mentálisan stabil legyek.

Hat órakor kelek, egy órát edzem, heti háromszor edzővel. Ha van rá idő, akkor sétálok otthon, szaunázom – ezek az énidőm részei. Aztán indul a rohanás: gyerek, kávé, vacsorafőzés. Ebben szerencsére segítségemre van a férjem is, aki imád főzni. Egyáltalán nem érzi degradálónak, sőt. A nagylányom most érettségizik. Nem vagyok pedagógus, de igyekszem a legjobbakat magunk köré gyűjteni. Lelki támogatást adok neki, de nem ülök le vele matekozni, mert abból csak vita lenne. A kicsi örökmozgó, úszás, tánc, így aztán jól be van táblázva a nap, de egy jó határidőnaplóval és egy olyan társsal, akivel osztozunk a feladatokon, mindez működhet.

Akkor szó sincsen hajnali háromórai kelésről és végeláthatatlan arcápoló rutinról, ahogy mostanában a közösségi média a siker titkát bemutatja.

Na, az biztos, hogy nincs, és soha nem is volt. Nem alszom maszkban, nincs hatfázisú hajmosásom vagy 45 perces arcápolási rutinom. Persze figyelek arra, hogy ápolt legyek, a bőröm rendben legyen, de ez nálam minimális. Inkább bebújok a kislányom mellé, és mesét olvasok neki. Nekem az lélekben sokkal jobb ránctalanító, mint bármilyen többórás kezelés.

(Borítókép: Tomán Szabina 2025. április 7-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)