A szingapúri miniszterelnök Orbánt megalázva mutatta meg, hogyan kell kommunikálni az állampolgárokkal egy rendes mai autokráciában

Magyarország Ausztriával, Hollandiával, Dániával és hasonló országokkal való összehasonlítgatása kissé sportszerűtlen és önkínzó szórakozás, próbáljuk meg ezért a játékot egy nálunk sokkal kisebb, távoli autokráciával, Szingapúrral. Melynek vezetése vaskézzel uralja ugyan a városállamot, de az állampolgáraival nem úgy kommunikál, mintha debil kisgyermekek lennének.

Hogy honnan veszem ezt az utolsó, erős állítást? Az előbb néztem meg egymás után kétszer a szingapúri autokrata rezsim egy friss propagandavideóját, amiben Lawrence Wong miniszterelnök a lakossághoz fordul, hogy elmagyarázza nekik, mi történik éppen a világban, mik is ezek a büntetővámok, ezeknek milyen hatása van és lesz az eddigi világgazdasági rendszerre és azon belül mi várható Szingapúrban.

Nem is tudom, mikor voltam utoljára ennyire lesokkolva hírvideótól.

Olyan érzésem támadt közben, mint kiskoromban, amikor tömegközlekedéssel jártam horgászni és hazafelé vonatozva furcsán kezdtek méregetni az utasok, én meg először felháborodtam magamban, hogy de hiszen tök normálisan nézek ki, aztán elkezdtem nézegetni a mellettem ülő, tényleg normális utast és lassan ráébredtem, hogy igazából térdig sáros a nadrágom, az etetőanyagos-halnyálkás kezemet a combomba töröltem, a pulcsim tele van bogánccsal és a ruházatom egész felületén szökött csontkukacok mászkálnak.

Ilyen ráébredés volt, hogy ez a délkelet ázsiai féldiktatúra mennyivel jobban kommunikál a polgáraival, mint Orbáné, aki elvileg éppen a kommunikáció területén az egyik legerősebb. A felhasználói élményt nézve e pillanatban szingapúrinak is jobb lenni, mint magyarnak. Wong egyszerű, bárki által megérthető, de a lényeget meg nem hamisító mondatokkal magyarázza el, hogy mit jelentenek a Trump által kivetett vámok a világra, a világgazdaságra és Szingapúrra nézve, mi változott a világkereskedelemben, annak milyen azonnali és távlati hatása lehet a gazdaság szereplőire és az egyszerű állampolgárokra és így tovább.

Nem mond igazából semmi különöset, hanem korrektül összefoglalja azt, ami jelenleg tudható erről az egész félelmetes katyvaszról. Egyfajta ismeretterjesztés ez, a tudható tények higgadt összefoglalása, riogatás vagy felesleges hurráoptimizmus nélkül, teljes őszinteséggel megmondva, hogy nehéz idők jönnek, de anélkül, hogy ezért habzó szájjal vádolna bárkit is. Pont az, amire váratlan események idején szüksége lenne az állampolgároknak. Meghallgatod Wongot és máris picit nyugodtabb leszel, pedig nem mondott semmi biztatót.

Rossz érzés volt rájönni, hogy a magyar kolléga ezt meg sem próbálta. Vagyis a szingapúri kolléga többre becsüli a saját lakosságát, mint Orbán.

Akinek a sülthalszerű hallgatása abból a szempontból egy picit érthető, hogy másfél éven át támogatott teljes mellszélességgel egy olyan amerikai elnökjelöltet, aki nyíltan kampányolt az Unió elleni büntetővámokkal, amikről pontosan tudható volt, hogy milyen hamar beomlaszthatják az autóexportra épülő magyar gazdaságot.

A hallgatásának a másik oka feltehetőleg az, hogy ő maga cinkostársként próbálja éppen szétrobbantani az eddig megismert világunkat. De ha tényleg hisz a vámforradalomban, akkor álljon ki és magyarázza el a választóinak, hogy ez nekik miért lesz mégis jó a végén.

De a magyar miniszterelnök sajnos annyira sem becsül minket, mint a szingapúri rezsim fenntartói a saját, amúgy vaskézzel megfegyelmezett polgárait.