A férj halála után az ügyvédje váratlanul egy pendrive-ot küld a családnak

Ha karácsonyfa van a színpadon és vetített hópelyhek szállingóznak a díszletelemeken, akkor biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan valami oltári nagy családi veszekedés közepén találjuk magunkat. A 4 évszak című előadásban sincs ez másként, a két középkorú testvér, Zsuzsi és Éva, valamint az utóbbi lánya, Dorottya először csak kedvesen civakodnak a mazsolás vagy nem mazsolás bejglin, a töltött káposztán és a csoffadt karácsonyfán, aztán szép lassan kibomlik mindegyikük élete, és hamarosan óriási kalamajkába kerülnek.

Zsuzsi soha nem ment férjhez, nem született gyereke, és ezt Éva, ahányszor csak lehet, az orra alá is dörgöli. Ő bezzeg megházasodott, de boldogtalan élete annak ellenére érződik a viselkedéséből, hogy éppen a férjét, Palit gyászolja. Igaz,

a művelethez célirányosan odaállított létra mementóként emlékeztet erre a halála után is. Dorottya pedig már 42 éves, és még mindig nem talált igazi társra – úgy tűnik, megelégszik a szerető státuszával.

Síron túli üzenet

Így vágnak tehát neki a karácsonynak ők hárman, és nem tudják, hogy minden eddigi, jól bejáratott veszekedésük és kibékülésük eltörpül amellett, ami vár rájuk, és ami fenekestül felfordítja az életüket. Az elhalálozott férj ugyanis az ügyvédjén keresztül váratlanul egy pendrive-ot juttat el a kis családhoz. A pendrive-ról Pali hangja szól hozzájuk, és olyan dolgokat mondd el, ami meghökkenti és megbotránkoztatja a két nővért, sőt a síron túlról is úgy egymásnak ugrasztja, hogy Dorottya sem tudja kibékíteni őket.

A szálak aztán, ha lehet, még inkább összegabalyodnak, és közben kirajzolódik, hogy milyen választási lehetőségei vannak egy nőnek. Dorottya, aki jógaoktatóként dolgozik, a nős főnökével kavar, és a párválasztásban nem tud neki segíteni Zsuzsi sem, hiába hozza fel – rossz – példának a saját életét.

Nehéz manapság párt találni

– hangzik el többször is, és ez lehet a darab esszenciája, hiszen a szereplők viccesen szomorú bukdácsolásai is ezt támasztják alá.

Emberismeret és váratlan csavarok

Vígjátékot írni nem könnyű, mert senki nem akar „vidám színpados” poénokat hallani – nevetni viszont nagyon is szeretnénk, el kell tehát találni azt a regisztert, ahol a pörgős párbeszédek úgy szólnak meg, a szellemes riposztok úgy követik egymást, hogy az mosolyt csaljon az arcunkra. Rényi Ádámnak sikerült ilyen történetet kerekítenie első, kimondottan színpadra szánt művében. A szerző a színház működését már jól ismeri, hiszen a novelláiból születtek már előadások, de most először írt felkérésre vígjátékot, és azt kell hogy mondjuk, működik: 

Mindehhez jó játszótársakat talált: a 4 évszak kettős szereposztásban megy, a premieren Zsuzsi szerepében Bede-Fazekas Annamáriát láthattuk, aki fergeteges komédiát csap: olyan pontos ritmusban jön minden mondata, nézése és kézmozdulata, hogy a közönség nyugodtan rábízhatja magát, garantáltan jól fog szórakozni. Évát a bemutatón Vándor Éva keltette életre, aki „vénlány” testvére mellett a feleségszerepbe beleszürkült nőt jeleníti meg. Major Melinda pedig olyan szerethetően formálja meg a negyvenévesen is kamasz Dorottya alakját, hogy a közönség egy emberként szorít neki: legyen végre boldog, ha egy fakírral, akkor azzal, ha egy másodosztályú paraguayi focista spermájával, akkor azzal.

A halott férj hangja

A megboldogult férjet ugyan nem látjuk, csak halljuk, de olyan, mintha Gálvölgyi János végig ott lenne közöttünk. Az arcképe eleinte az ominózus létrán virít, majd átkerül a dartstáblára... Az évszakok telnek-múlnak az otthonosan egyszerű lakásban, ahol állandó kellék a tömény szesz és a zsúrkocsi, a létra marad, a hőmérséklet változik, és bár egy ponton úgy tűnik, hogy a három nő végérvényesen és örökre összeveszik egymással, a végére mégiscsak összekapaszkodnak, hiszen szeretik és támogatják egymást.

Vivaldi zenéje pedig csak úgy jelenik meg az átkötésekben, hogy szinte észre sem vesszük, hazaérve azonban feltesszük a képzeletbeli lemezjátszóra: már csak a bejgli hiányzik. 

(Borítókép: Győrfi-Forgács Bea)