Megfojtaná-e a kis Putyint, ha visszamehetne az időben?

Egy bár a 80-as évek elején, lemezjátszó a pulton, záróra. Jamie (Csiby Gergely) zongorán játszik lassú, levezető futamokat, és amikor megjelenik egy idegen férfi (Őze Áron), gondolkodás nélkül küldi el, hiszen a kasszát is lezárták már, nem tudja kiszolgálni. A férfi azonban szelíd erőszakkal ráveszi, hogy mégiscsak adjon neki egy pohár italt, amit a sarokban elfogyaszthat, de amikor megjelenik Jamie párja, Abby (Jankovics Katalin), váratlan ajánlattal áll elő: ad kétezer dollárt, csak üljenek le, és beszélgessenek vele.

A fiatal pár belemegy, hiszen a bár alkalmazottjaiként ennyi pénzt ilyen rövid idő alatt nem tudnának keresni, de a beszélgetés közben eljutnak oda, hogy inkább visszafizetik a pénzt, csak ne kelljen tovább hallgatni az idegent, aki meglepően sokat tud róluk, és egy idő után arra is rájönnek, kicsoda valójában... A zavar akkor lesz teljes, amikor megjelenik egy idegen nő is (Kerekes Éva), egy furcsa kabátban.

Az idő kereke

A dunaújvárosi Bartók Színház színpadán egy gigantikus, U alakú bárpultot látunk, ami szinte folyamatosan forog, miközben a szereplők vagy előtte beszélgetnek, vagy felmásznak rá, és maguk is körbe-körbe járnak. Mintha az idő kereke forogna hol előre, hol hátra, hőseink pedig időnként szembe mennek vele, máskor megbékélve „utaznak” rajta. Sean Grennan MOST AKKOR című darabjának alcíme is az, hogy időutazás egy részben, és az előadáson eleinte nem tudjuk, melyik a darab jelene: 

A 80-as évek a színpadon nagyon is élő, a bárpult, a lemezek, a zenék, a ruhák, az utalások mind azt a korszakot idézik (díszlettervező: Molnár Anna). Jamie fehér garbót visel dzsekivel, Abby magasan záródó márványfarmert, és a derekán összekötött fehér blúzt (jelmeztervező: Katona Bálint), emellett a dauerolt (vagy olyan hatás keltő) frizurája is a kor divatjának megfelelő. Igaz, a bárpult időnként kékesfehér fényben világít, és eleinte a szereplők hangja is visszhangzik, ez pedig gyanakvásra adhat okot, hogy mégsem ez a jelen, valami más idősíkba kerültünk.

Megfojtanád-e a kis Putyint?

Az időutazás lehetősége mindig is foglalkoztatta az emberiséget, leginkább a jövőt akartuk tudni, de művek sokasága szól arról is, hogy mi történne, ha lehetőségünk lenne visszatérni a múltba. Vajon megváltoztatnánk-e a döntéseinket, befejeznénk-e az egyetemet, többet gyakorolnánk-e a zongorán, hogy olyan híres jazz-zenészek legyünk, mint Herbie Hancock, összeházasodnánk-e a szerelmünkkel, vagy elengednénk-e egy jobb – sikeresebb, boldogabb – élet reményében, és kinek a szempontjait néznénk, az övét vagy a miénket?

A kérdés nyilván az, hogy jó lenne-e, ha tudnánk előre a jövőt, tehetünk-e bármi olyat a jelenben, ami jobbá tenné a személyes sorsunkat vagy a világot?

Megfojtanád-e a kis Putyint?

– ahogy az előadásban elhangzik: érdekes, hogy már nem Hitler szerepel egy ilyen példamondatban mint az emberiségre mérhetetlen szenvedést zúdító szörnyeteg. És ha kikerüljük is azokat csapdákat, amelyekről tudomást szerzünk, nem sétálunk-e bele egy másikba, ami nagyjából ugyanannyi örömet és bánatot tartogat, és egyébként kísértetiesen hasonlít arra, amit el akartunk kerülni?

Jó szándék vagy manipuláció?

Ezek a kérdések azonban Telihay Péter rendezésében nem filozofikusan kerülnek elő, hanem egy szórakoztató előadás keretében, ahol látjuk a fiatal Jamie vívódásait, Abby kiborulásait, az idegen férfi fájdalmát és az idegen nő zavartságát. Csiby Gergely minden mozdulata egy fiatalember jó szándékát tükrözi, aki szeretné jól csinálni, szeretne jól dönteni, nem önző, de egy idő után már nem látja tisztán a dolgokat. A párját alakító Jankovics Katalin a fiatalság mindent elsöprő lendületével veti magát bele az életbe, és olyannyira elszánt, hogy nem riad vissza a hirtelen döntésektől sem.

Nem tudjuk, ki kit manipulál, de még az sem biztos, hogy manipulációról van-e szó. Inkább olyan kijelentésekről, amelyek bár fájnak a másiknak, valójában éppen őt akarják valamitől megkímélni. Őze Áron eleinte a tőle megszokott mértékadó játékkal adja vissza egy olyan férfi gondolatait, aki már sok mindent tud, sok mindenen túl van, és éppen ez a visszafogottság teremti meg az idegen drámai erejét, hiszen nem lehet nem odafigyelni rá. Az érzelmek egy ponton azonban őt is elragadják, alakítása ezt követve lesz egyszerre impulzív és szenvedélyes.

Most és akkor

Kerekes Éva pedig elvarázsolta a dunaújvárosi közönséget: az eleinte magabiztos, majd elbizonytalanodó, sőt elkeseredő idegen nő szerepében is remek, de leginkább az előadás végén ragadja meg a nőző figyelmét és szívét. Ahogy Őze Áronnal beszélgetnek az életükről, ami már nem is az idegen nő és az idegen férfi élete – hogy kié, az maradjon meglepetés –, az olyan kedves és magától értetődően természetes, mintha velünk beszélgetnének a bárpultnál.

Sean Grennan MOST AKKOR (Now and Then) című darabjának ősbemutatóját láthatta Dunaújvárosban a közönség. Sean Grennan New Yorkban élő kortárs drámaíró, dalszövegíró, librettista és színész, drámáit és musicaljeit a világ számos pontján játsszák. Az eredeti címén Most és akkor című darabját 2018-ban mutatták be az Egyesült Államokban. Magyar közönség most először láthatta, Telihay Péter rendezése pedig finom humorral átszőtt érzelmes időutazás, amely a korabeli miliő megteremtésével talán azt érinti meg és gondolkodtatja el a leginkább, aki a 80-as években volt fiatal.

(Borítókép: Kerekes Éva és Őze Áron. Fotó: Ónodi Zoltán)