Schmuck Andor
Vaclav Nyizsinszkij, a táncművészet óriása 75 éve halt meg.
Hetvenöt éve, 1950. április 8-án hunyt el Vaclav Fomics Nyizsinszkij lengyel származású orosz balett-táncos és koreográfus, minden idők egyik legjelentősebb táncművésze.
A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyaga:
Kijevben született 1889. március 12-én (más források szerint 1890-ben). Egy ünnepelt lengyel táncos házaspár, Eleonora Berda és Foma Nyizsinszkij (Nizynski) második fiúgyermeke volt, már apja is hírnevet szerzett virtuozitásával és hatalmas ugrásaival. (Nyizsinszkij lengyelnek tekintette magát, jóllehet a nyelvet alig beszélte.) A szülők társulatukkal bejárták a cári Oroszországot, így Vaclav kisgyermekkorát jórészt a Kaukázusban töltötte, ahol igen korán együtt táncolt a bátyjával és a húgával. Amikor apja látta, mennyire vonzódik ő is a tánchoz, maga kezdte oktatni.
1898 augusztusában bekerült a szentpétervári Cári Balettiskolába, ahol tanárai hamar felismerték kimagasló tehetségét. Már növendék korában többször fellépett a Mariinszkij Színház színpadán, kezdetben a balettkar tagjaként, később kisebb szerepekben. Első szólószerepét 1905-ben kapta a Mihail Fokin által koreografált Acis és Galatea című balettben, szerepelt a cár előtt is a Carszkoje Szelo-i Kínai Színházban, valamint a Téli Palota Ermitázs Színházában.
1907 tavaszán befejezte tanulmányait és a Mariinszkij együttesének szólótáncosa lett. Hivatalos bemutatkozását Julija Szedova partnereként a La Source című balettben a közönség és a kritikusok is egyöntetű lelkesedéssel fogadták. A legkiválóbb balerinák oldalán táncolt, s olyan balettek vezető szerepét alakította, mint az Ivanocska, a Giselle, A hattyúk tava, a Csipkerózsika és a Chopiniana. 1907 és 1911 között a Mariinszkij előadásain, illetve vendégtáncosként a moszkvai Bolsoj Színházban az összes főszerepet eltáncolta.
1909-ben Szergej Gyagilev, a Cári Színházak igazgatójának korábbi asszisztense azt a megbízást kapta Vlagyimir nagyhercegtől, hogy a Mariinszkij és a Bolsoj Színház tagjaiból szervezzen új balettegyüttest. Gyagilev elhatározta, hogy az Orosz Balett (Ballets Russes) nevet viselő társulatot még az év tavaszán Párizsba viszi, s Nyizsinszkijt kérte fel vezető táncosnak. Nyizsinszkij azonnal meghódította a párizsi közönséget, amely valóságos sztárként fogadta őt. Testének szépsége és kifejezőereje, mozdulatainak pihekönnyűsége és acélos ereje, hatalmas ugrásai, az a hihetetlen képessége, hogy felemelkedve szinte megállt a levegőben, valamint különleges virtuozitása és drámai előadókészsége a balettművészet zsenijévé avatta. A klasszikus művekben és a Kleopátra (1909), Seherezádé (1910), A rózsa lelke (1911), Petruska (1911) című Fokin-balettekben táncos világcsodaként ünnepelték.
1911-ben a Mariinszkij Színház egyik Giselle előadásán illetlennek minősített (erősen testhezálló) jelmeze botrányt váltott ki, ezért Nyizsinszkij elbocsátását kérte. Gyagilev azonban, aki gyengéd érzelmekkel viseltetett táncosa iránt, nem engedte el, s társulatának állandó együttessé szervezése után első táncossá tette meg, sőt koreográfusi feladatokkal is megbízta. 1912-ben Nyizsinszkij (aki ekkor már a francia Nijinsky formában használta nevét) koreográfiájával mutatták be Debussy Egy faun délutánja című művét, majd 1913-ban Sztravinszkij Tavaszi áldozatát. Mindkét darab megbotránkoztatta a kortársakat a klasszikus-akadémikus szentpétervári tánc hagyományaival való szakítás miatt.
Nyizsinszkij 1913. szeptember 10-én, a Gyagilev együttes egyik dél-amerikai körútján Buenos Airesben feleségül vette egyik fiatal táncos társát, Pulszky Romolát, a kor legnagyobb magyar drámai színésznője, Márkus Emília és Pulszky Károly művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye egyik megalapozójának leányát, ezért Gyagilev - féltékenységből és bosszúból - azonnali hatállyal elbocsátotta. Nyizsinszkij pályája ezzel gyakorlatilag derékba tört.
1914-ben Londonban saját társulat megalapítását kísérelte meg, de az felbomlott. A házaspár Madridba, majd Bécsbe utazott, ott született meg leányuk, Kyra. Innen 1914 nyarán - átutazóban Szentpétervár felé - Budapestre jöttek, ahol az első világháború kitörése és Nyizsinszkij orosz állampolgársága miatt házi őrizetbe kerültek.
Gyagilev közbenjárására 1916-ban még részt vehetett a társulat észak-amerikai turnéján és New Yorkban bemutathatta Till Eulenspiegel című balettjét. 1917-ben Svájcban, St. Moritzban egy híres ideggyógyász skizofréniát diagnosztizált nála, egy időre a kreuzlingeni szanatóriumba került. 1919-ben megírta Naplóját, amely 1958-ban Párizsban jelent meg. 1920-ban született meg második lányuk, Tamara, akiből később ünnepelt színésznő lett. Amikor a szanatóriumból kiengedték, Párizsba, Londonba, majd Bécsbe utaztak, majd a második világháború idején Budapesten, a Márkus-villában éltek. A bombázások elől Sopronba menekültek, majd 1945 tavaszán elhagyták az országot. Előbb Ausztriába, majd Svájcba költöztek, végül Angliában telepedtek le.
Nyizsinszkij egy londoni kórházban hunyt el 1950. április 8-án. 1953-ban holttestét Párizsba szállították, és a montmartre-i temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírján egy ülő szobor Petruska szerepében ábrázolja. Felesége élete végéig ápolta emlékét, könyveket írt róla, előadásokat tartott a világ különböző pontjain. Tragikus szerelmi történetükről Terry Earp írt monodrámát Madame Nijinsky - A férjem egy isten címmel, amelyet unokájuk, Kinga Gaspers vitt színre. Érdekesség, hogy Jeremy Irons brit színész egy Nyizsinszkijről szóló életrajzi filmben debütált a filmvásznon (1980), amelyben a koreográfus Fokint formálta meg.
Nyizsinszkij naplójából 2015-ben Robert Wilson amerikai színházi rendező készített szólódarabot Letter to a Man címmel, amelyben a legendás táncost egy nem kevésbé legendás művész, Mihail Barisnyikov személyesítette meg.