Donald Trump az USA negatív kereskedelmi mérlegével indokolta a kedden bejelentett brutális vámokat, de pontosan mire gondolt, és mennyi igazság van abban, amit mond? Az amerikai elnök azt állítja, hogy kereskedelmi partnerei kihasználják az Egyesült Államokat, mivel többet exportálnak az USA-ba, mint amennyit importálnak onnan.

A kettő közötti különbség a két ország kereskedelmi mérlege. Az elnök a jelek szerint erre alapozta a kivetett vámokat is: fogta Amerika áruforgalmi mérlegét az adott országgal szemben, elosztotta az onnan behozott áruk mennyiségével, majd – elmondása szerint puszta jóindulatból – ezt megfelezte, kerekített rajta egyet, és ki is jött a kivetendő vám mértéke.

Ez például az Egyesült Államok és az Európai Unió esetében a következőképp néz ki: az EU-ból 605,8 milliárd dollár értékű áru áramlott az USA-ba 2024-ben, míg az ellenkező irányba csak 370,2 milliárd dollár. A mérleg amerikai szemszögből így mínusz 235,6 milliárd dollár, ez osztva 605,8 milliárddal egyenlő mínusz 0,39. Trump szerint ennyire húzzák le az európaiak az amerikaiakat, ő pedig jófejségből erre egy 20 százalékos vámmal felelt.

Trump logikájával ugyanakkor két alapvető probléma is van: egyrészt a negatív kereskedelmi mérleg egyáltalán nem jelenti azt, hogy az adott ország kihasználná az Egyesült Államokat, másrészt az amerikai elnök számításai során egyszerűen kihagyta a képletből a szolgáltatásokat. Önmagában ezzel nem lenne baj, a közgazdászok rendszeresen beszélnek külön az áruk és a szolgáltatások kereskedelméről.

Csakhogy az USA exportjának jelentős részét ezek a szolgáltatások teszik ki.

Ez nem véletlenül van így: általánosságban elmondható, hogy az áruk termeléséhez olcsó munkaerőre van szükség, a világ legtöbb országában pedig alacsonyabbak a bérek, mint az USA-ban. Az Amerika által exportált pénzügyi, jogi vagy informatikai szolgáltatások előállításában ezzel szemben magasabb szerep jut a technológiának, amiben viszont az Egyesült Államok jellemzően a világ előtt jár.

Azzal, hogy Trump az árukereskedelemmel a szolgáltatások figyelmen kívül hagyásával számol, szembement a közgazdaságtan egyik legalapvetőbb tételével, a komparatív előnyök elméletével. Ez azt mondja ki, hogy két ország két termékkel kereskedik, és az egyik mindkét árut hatékonyabban tudja előállítani, akkor érdemes arra szakosodnia, amely terén nagyobb a hatékonyságbeli előnye, míg a kevésbé hatékony országnak kizárólag azt a terméket kellene gyártania, amelyben kisebb a lemaradása.

Az elméletet megalkotó David Ricardo klasszikus példájában Portugália és Anglia, valamint posztó és bor szerepel, de a tétel működik az Egyesült Államok és az EU, valamint az áruk és a szolgáltatások viszonylatában is: ha az EU-nak egységnyi árut 100, egységnyi szolgáltatást pedig 120 órába kerül előállítania, míg az USA-nál ugyanez 90, illetve 80 óra, akkor hiába hatékonyabb Amerika az árutermelés területén is, célszerű erőforrásait a szolgáltatásokra összpontosítania, míg az EU maradhat a termelésnél, amelyben kisebb a lemaradása. Így a lehető legtöbb áru és szolgáltatás jön létre, amelyeket aztán a két fél kereskedelem útján az igényeknek megfelelően eloszt.

Most Trump ezt meghazudtolva – a példa kedvéért leegyszerűsítve – azt szeretné elérni, hogy Amerika állítsa elő az árukat is, miközben a szolgáltatásokat sem adja ki a kezéből. Ezzel lehet, hogy a világ teljes termelése csökkenne, de Amerikáé nőne, a többi meg miért érdekelné az amerikai elnököt? – gondolhatja az idős politikus. Ez a logika viszont azért értelmetlen, mert ha a világ többi része nem ad el semmit, akkor nem lesz miből megvásárolnia az amerikai szolgáltatásokat és árukat sem. Ez a nemzetközi kereskedelem alapvetése, és ennek mond ellent az Egyesült Államok, amikor a szolgáltatások figyelembe vétele nélküli kereskedelmi mérlegre hivatkozva vezet be vámokat.

A szolgáltatások és az áruk között ugyanakkor van egy alapvető, de nagyon fontos különbség: az áruk kézzelfoghatóak – nemcsak a fogyasztók, hanem a vámosok számára is. A szolgáltatások esetében ez nem ilyen egyszerű, ha a Temuról rendelek egy bögrét, annak szükségszerűen át kell haladni az EU vámhatárain, de ha előfizetek a Netflixre, legfeljebb digitális nyoma lesz a tranzakciónak. Ha a Temu szeretné kicselezni a vámokat, akkor a gyártást kell az EU-n belülre hoznia, ezzel viszont le kellene mondania a sokkal olcsóbb kínai munkaerő jelentette versenyelőnyről. Ezzel szemben a Netflixnek elég nyitnia egy irodát Amszterdamban, és onnan számláznia az európai előfizetőinek.

Vámokkal éppen ezért a behozott árukat szokták sújtani, és ezek a vámok az EU részéről sok esetben tényleg magasabbak voltak eddig, mint az USA oldaláról kivetettek. Ez azonban a két gazdaság közötti kapcsolatoknak csak egy szelete, Amerika rengeteg szolgáltatást exportál Európába, az EU adatai szerint 2023-ban 427 milliárd eurót tett ki ennek az értéke, míg az USA 319 milliárd euró értékben importált európai szolgáltatásokat, azaz itt bőven pozitív volt Amerika mérlege. A teljes mérleg az árukkal együtt persze még így is negatív, de közel sem olyan mértékben, mint azt a Trump-adminisztráció döntése sugallja, és az is egyértelmű, hogy ezt a vámok sem fogják érdemben megváltoztatni – főleg akkor nem, ha arra a kereskedelmi partnerek újabb vámokkal felelnek, mint ahogyan Kína már meg is tette.