Mozart rendkívülit írt a magyarokról, ám eltitkolták azt

A zenetörténelem egyik legismertebb neve, Wolfgang Amadeus Mozart, legtöbbünk fejében Bécshez, Salzburghoz és a klasszikus zene díszterméhez kötődik. Ám ha alaposabban lapozgatjuk a róla szóló könyveket, különösen azokat, amelyekben a történelmi Magyarország említést kap, meglepőn sok magyar szálra bukkanunk.

Mozart első nyilvános fellépése például alig ötéves korában történt – egy olyan opera mellékszereplőjeként, amely a magyar királyról szólt.

A „Sigismundus, Hungariae Rex” című latin nyelvű iskoladráma egy sötét és fordulatokban gazdag epizódot dolgozott fel történelmünkből, s noha az ifjú Wolfgang még csak apródként táncolt a színpadon, már akkor nyomot hagyott a magyar színpadok emlékezetében. A neve elsőként ebben a szövegkönyvben jelent meg – bár akkor még kicsit bohókásabban, Wolfgangus Mozhart formában.

És ez csak a kezdet volt. 1762 telén a fiatal zeneszerző már egy másik színpadon mutatta meg magát: Pozsonyban, ahol apja és nővére kíséretében adott koncertet a helyi nemesség előtt.

A fogadtatás barátságos, sőt ünnepélyes volt – még ha a fiúcska ekkor még nem is volt "világsztár". Magyar szemmel nézve azonban épp ez a mozzanat teszi különlegessé: még az európai áttörés előtt tisztelték meg az itteni arisztokraták, például a Pálffyak vagy Amadé László gróf.

Magyar kapcsolatok, könyvlapokon keresztül

A Wolfgang Amadeus Mozart és Magyarország közti kapcsolatokról szóló írományok nem a véletlen szüleményeiből erednek. A népszerű portálok, mint az NLC vagy az Index cikkei is többek között ezekre a mára már klasszikusnak számító művekre támaszkodtak: Bíbor Máté János: Mozartiana Hungarica és Sebestyén Ede: Mozart és Magyarország könyvekből merítették egyes forrás anyagaikat.

E könyvek részletesen feltárják, hogyan jelentek meg magyar motívumok a zeneszerző műveiben, hogyan kerültek be magyar nemesek, asszonyok, főurak az életébe, sőt, milyen zenei, társadalmi és személyes szálak szövődtek a történelem és a zene metszéspontjában.

Az itt olvasható történetek és dokumentumok adják sok mai cikk alapját, legyen szó korai koncertekről vagy elfeledett magyar inspirációkról – sőt, még olyan művekről is, mint a La finta semplice című opera, amelyről máig tart a vita: vajon mennyiben tekinthető „magyar” darabnak?

Nem véletlen tehát, hogy a La finta semplice című, korai vígoperájának főszereplői magyar származású karakterek – legalábbis az eredeti könyvek alapján, amelyek forrásul szolgáltak számos hazai elemzéshez. Fracasso kapitány, Rosina és Simone őrmester nevében talán nem sejlik fel rögtön a magyar eredet, de a háttértörténet sokatmondó. Ez az opera egyébként II. József rendelésére készült, ám a bécsi zenei elit irigysége miatt végül nem mutatták be – ez egy fájó, ám emberi fordulópont volt a zeneszerző ifjú karrierjében.

Mozartot későbbi bécsi éveiben is gyakran vette körül magyar társaság. Egyrészről mecénásai és zenei pártfogói voltak magyar főurak – mint az Esterházyak vagy Batthyányak –, ugyanakkor közvetlen tanítványai között is akadtak hazai nemesasszonyok. Egyiküket, Pálffy Jozefa Gabriellát, például titokban kellett tanítania, hiszen nagybátyja, a salzburgi érsek, nyílt ellenszenvet táplált a zeneszerző iránt. Az ilyen személyes epizódok dúsítják a történelem eddig elrejtett szegleteit, amelyek gyakran kimaradnak a tankönyvekből.

És hogy ezek a kapcsolódások személyesek voltak, arra a zenei bizonyítékok megfigyelhetők a műveiben. A híres Török indulóban – vagyis a KV 331-es A-dúr zongoraszonáta harmadik tételében (Alla Turca) – olyan ritmikai és karakterbeli hangzások hallhatóak, amelyeket ma már a magyar verbunkos stílus visszhangjaként értelmezünk.

Mozart ezeket a motívumokat akkoriban törökösnek vélte, ám a korai kéziratok és a zenei elemzések alapján világosan kirajzolódik bennük a közép-európai, így magyaros hangzásvilág, amely – tudtán kívül – szintén beépült a zeneszerző dallamvilágába.

Egy-egy koncert, egy-egy eldugott kézirat vagy egy kevéssé ismert anekdota mind azt bizonyítja: Mozart és a magyar kultúra között sokkal több volt, mint egyetlen látogatás. És ha figyelmesen hallgatjuk a kompozíciót, olykor mintha magyar történetek is megszólalnának benne – csak egy kicsit más nyelven. Egy zeneszerző, aki talán sosem tartotta magát magyar barátnak, mégis sok apró gesztussal tisztelgett előttünk – és ez a múlt részévé vált, bár erőteljesen cseng a jelenben is, akárcsak a zene maga.

Hungarikum a sorok között – magyar csengésmotívumok La finta semplice-ben

Az Aria I,3 – Fracasso: Guarda la donna in viso (16:43) kezdetű rész zenei kísérete és ritmusválasztása kifejezetten katonás, táncos hangulatra hasonlít – sok elemében emlékeztet a magyar verbunkosok hangulatára.

A lendület és ritmika hasonló módon jelenik meg a Duetto II,8 – Cospetton, cospettonaccio! (71:39) című kettősben is, ahol a dinamikus előadásmód és a pattogós frázisok kelet-közép-európai, magyaros mozgásokat idéznek – még ha a szöveg olasz, a zene mögötte sokkal többet árul el.

A Finale III,4 – Se le pupille io giro (101:30) pedig jó példa arra, hogyan szolgáltak a finálék a stíluskeverés terepeként: itt a gyors váltások, ritmikai játékok és dallamfordulatok is hordoznak magyar karakterjegyeket – még ha ezek akkoriban más név alatt futottak is.

A "magyaros" dallamokat felelevenítő zenei kíséretek a W. A. Mozart – KV 51 (46a) – La finta semplice című opera egyes részleteiben hallhatók, amely az alább linkelt videóban is teljes terjedelmében elérhető: