Tízmilliós szerződéseket tépett szét Musk – Ebből még baj lehet
Gazdaság

Tízmilliós szerződéseket tépett szét Musk – Ebből még baj lehet

Portfolio
A Fortune elemzése szerint az Elon Musk által vezetett Department of Government Efficiency (DOGE) több mint 120 szerződést mondott fel a Deloitte tanácsadó céggel, ami kétszer annyi, mint bármely más tanácsadó vállalat esetében. A felmondott szerződések értéke meghaladja az 1 milliárd dollárt - írja a lap.

Donald Trump második elnöki ciklusa alatt a DOGE legalább 124 Deloitte szerződést módosított vagy szüntetett meg. A "Wall of Receipts" adatai szerint ezek összértéke meghaladta az 1,16 milliárd dollárt, és Musk tanácsadó csoportja szerint a felmondásokkal mintegy 371,8 millió dollárt takarítottak meg az adófizetőknek.

A legnagyobb törölt szerződés egy 51 millió dolláros IT szolgáltatási megállapodás volt az Egészségügyi Minisztériummal.

A Deloitte mellett más tanácsadó cégek is érintettek: a Booz Allen Hamilton 61 szerződését (207,1 millió dollár megtakarítás), az Accenture 30 szerződését (240,2 millió dollár), az IBM pedig 10 szerződését (34,3 millió dollár) veszítette el.

Jól számoltak?

A Bank of America szerint a DOGE által állított 140 milliárd dolláros megtakarítás nem teljesen valós, mivel nem veszi figyelembe az új szerződéseket, és egyes törölt szerződések értékét túlbecsülték. A New York Times beszámolója szerint néhány szerződés már Trump hivatalba lépése előtt megszűnt vagy természetes módon járt le.

Josh Gruenbaum, a GSA szövetségi beszerzési szolgálatának biztosa közleményében hangsúlyozta: "Ez a kormányzat határozottan úgy véli, hogy Amerika magánipara jelenti gerincünket és versenyelőnyünket, azonban ez nem összeegyeztethetetlen a kiadások megfelelő méretezésével, a szövetségi költségvetés egyensúlyba hozásával és az adósság csökkentésével."

A szerződések tömeges felmondása szélesebb gazdasági hatásokkal járhat. Abigail Blanco, a Tampa Egyetem közgazdaságtan docense szerint a vállalatok valószínűleg

kénytelenek lesznek átszervezni munkaerő-állományukat, beleértve azoknak az alkalmazottaknak az elbocsátását, akiket kifejezetten állami szerződésekhez kapcsolódó projektekre vettek fel.

A szakértő szerint a szerződések felmondásának mértéke bizonytalanságot teremt a piacon. Míg a vállalatok próbálják értelmezni a közelmúlt gazdasági változásait - például Trump agresszív vámpolitikáját -, valószínűleg kivárnak és alternatív finanszírozási forrásokat keresnek. Ez a várakozó álláspont segíthet a cégek stabilizálásában, de nem ösztönzi az innovációhoz és bővüléshez szükséges bizalmat.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Kiszámoló

Itt a 4,75%-os kamatú lakáshitel

Hitelügyintézős Gáborunk írt egy új cikket, a CIB 4,75%-os lakáshiteléről. Ez nem olyan kamu, mint a fiatalok 5%-os lakáshitele, ehhez tényleg hozzá lehet jutni, igaz, CSOK hitelt is kell vele

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!