
Nem áll meg a gyengülés
Az esti órákban tovább gyengítették a forintot a kereskedelmi háborús aggályok az euróhoz képest: a magyar fizetőeszközből 403,6-ot kell adni egyetlen euróért. Egy dollár mindeközben 365,70 forint.

Tovább gyengül a forint
A magyar fizetőeszköz tovább gyengült ma a délutáni órákban a kereskedelmi háborús feszültség miatt: jelenleg 403,32 forintot kell adni az egységes piac devizájáért. A dollár 364,92.

Délben kapott még egy pofont a dollár
A elmúlt percekben a dollárt nagyon gyorsan 1,11 fölé húzták az euróval szemben, 2,5%-osra növelve a napi gyengülés mértékét.

A forint-dollár árfolyam a 360-as szint alá szúrt, utoljára tavaly október elején, fél éve láttunk ennyire erős forintot a dollárral szemben.


Gyengül a dollár
Ma már közel másfél százalékot gyengült a dollár az euróval szemben, így 1,1 fölé került a világ legintenzívebben kereskedett keresztárfolyama. Utoljára októberben volt ennyire gyenge az amerikai fizetőeszköz.

A töretlen dollárgyengülés hatására (az amúgy az euróval szemben kissé gyengülő) forint-dollár kurzust is látványosan mozgatja: immár 363-nál jár az árfolyam. Ez gyakorlatilag a március közepi mélypontja a kurzusnak, előtte tavaly ősszel volt ennyire kedvező a dollárváltás a magyaroknak.

Kéthetes csúcson a forint a hanyatló dollárral szemben
A reggeli kereskedésben folytatódik a dollár vesszőfutása a vezető devizákkal szemben, és ennek jegyében a forint is kéthetes csúcsra ért 365-nél a zöldhasúval szemben az elmúlt percekben. Az EUHRUF 401 körül mozog, az EURUSD 1,0980 körül.



A menekülőtermékek teljesítenek jól és az euró
Az amerikai vámbejelentések hatására a klasszikus menekülőtermékek teljesítenek jól a dollárt kivéve, ahonnan inkább tőkemenekítés látszik például a svájci frankba, japán jenbe, illetve az euróba, amely csaknem 1,10-ig emelkedett ma reggel. Ez új féléves eurócsúcsot jelent a dollárral szemben:


Az euró dollárral szembeni erősödésében lényeges szerepet játszhat az, hogy a március uniós bejelentések nyomán komoly védelmi ipari fejlesztések és gazdaságtámogatási lépések jönnek az EU-ban, miközben a friss amerikai vámlépések a tengerentúlon növelik a recessziós kockázatot. Ezt jelzi az is, hogy a 10 éves amerikai kötvényhozam ma reggelre 4,06%-ra, féléves mélypontra bukott.
A gazdaságpolitikai bizonytalanság óriási szintjére, és az emiatti tőkemenekítésre vall, hogy a dollárindex is féléves mélypontra, 103 körülre süllyedt, és ezzel párhuzamosan a dollárban jegyzett aranyár új történelmi csúcsra, 3100 dollár fölé kilőtt.

Esni kezdett a forint a brutális vámháború hírére
Az első elemzői reakciók egyöntetűen azt emelik ki, hogy a Donald Trump által bejelentett amerikai vámlépések magasabbak, mint amire előzetesen számítani lehetett, az effektív amerikai vámszint a 25-30%-os sávba ugorhat, és ez fokozottan hátrányos lehet például az európai gazdaságok exportcégeinek. Ezzel függhet össze, hogy a kezdeti viszonylagos stabilitás után az elmúlt percekben a forint 400-ról 401-ig gyengült az euróval szemben. Közben a dollár továbbra is 1,0940 körül mozog az euróval szemben, így a dollár/forint kurzus 366 közelében jár.


Állva nézi a forint a dollár esését a brutális vámháborúra
A komoly viszonossági vámlépések, illetve a 25%-os autóipari vámok együtt brutálisan átrendezhetik a globális kereskedelmet, amelyek hatásait bizonyára még sokáig elemzik, és emésztik a piacok. A bejelentések részletei:
Az első reakciók alapján az látszik, hogy a dollár kezdetben hirtelen nagyot erősödött tegnap este 10 óra után az euróval szemben 1,09 felettről 1,08-ig, illetve az amerikai részvényindexek órási napon belüli fordulattal szakadtak.
Ez a kockázatkerülés első hulláma volt, aztán a befektetők újraértékelték a helyzetet, és inkább az amerikai tőkekivonás lehetett a fő mozgatórugó, mert a dollár éles fordulatot mutatott késő éjjel,
így a jegyzések 1,09 fölé visszaugrottak, és jelenleg is 1,0910 körül jár a kereskedés. Az amerikai határidős részvényindexek is szépítettek valamelyest az éjjeli órákban, de még mindig sokkal mélyebben állnak, mint tegnap estefelé, az S&P500 index 5500 pont körül mozog.

A fenti durva amerikai piaci mozgásokat a forint egyelőre kis kilengésekkel vészelte át, lényegében a kerek 400-as szint körül ragadt az euróval szemben a devizaárfolyam. A hajnali kis forintgyengülést tehát mostanra ledolgozta, de nincs további forinterősödés, ahogy gyengülés sem.

A dollár tegnap késő esti kilengése a dollár/forint kurzusban is megmutatkozott, de
mindezek nyomán ma reggelre 370 felettről 366 közelébe ereszkedett a devizaárfolyam.
A befektetők ma bizonyára elsődlegesen a bejelentések várható gazdasági és pénzügyi hatásait elemzik, emésztik, és ez lehet az elsődleges mozgatórugó a piacokon, illetve az érintett országok válaszlépései, a makroadatok (pl. heti friss segélykérelmi adat az Egyesült Államokban) hatása ma várhatóan szintén háttérbe szorul.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Megszólalt Donald Trump - Szó sincs semmiféle vámkönnyítésről
Az amerikai elnök leszögezte, senkit sem enged el büntetés nélkül.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?- díjmentes, interaktív előadás
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Merz kimondta: Trump vámintézkedései pénzügyi válság kirobbanásával fenyegetnek
Még mindig tárgyalna a leendő német kancellár.
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Fából készült felhőkarcolók jelenthetik az építészet jövőjét
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vo
NAV késedelmi pótlék változások 2025-től - havonta kell megfizetni a pótlékot
A NAV 2025-től új rendszert vezet be a késedelmi pótlék kiszabására: az éves egyszeri előírás helyett havi rendszerességgel kerülnek előírásra a késedelmi pótlékok az adószámlán. Ez a
Mit keres Deadpool egy kisvárosban? Hollywoodi sztori Ryan Reynoldsszal
Aki ismeri a walesi csoda alaptörténetét, annak a válasz már részint ismerős lehet. Azonban számos részlet bújik meg a Wrexham AFC hihetetlen felemelkedése mögött. És...
The post Mit keres De
Az S&P 500 ETF olcsóbb! - Bognár FIRE Balázzsal
Stúdiónkban az S&P500-azók és a FIRE képviselője, Bognár Balázs. Meg egy kis betevő Trump. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók...
The post A
Meg lehet úszni befektetés nélkül? Esnek a piacok!
Mielőtt belekezdünk, előrebocsátom, hogy nem, nem kell kivenned a pénzed a befektetéseidből. Hacsak nem vagy aktív kereskedő, akkor még az éppen aktuális amerikai (vagy kínai/orosz) elnök agy
Itt a 4,75%-os kamatú lakáshitel
Hitelügyintézős Gáborunk írt egy új cikket, a CIB 4,75%-os lakáshiteléről. Ez nem olyan kamu, mint a fiatalok 5%-os lakáshitele, ehhez tényleg hozzá lehet jutni, igaz, CSOK hitelt is kell vele


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
- Bod Péter Ákos: Az egész világ megfizeti Trump tévedését
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Nagy hibát vétett Donald Trump, és hol lehet még a szakadék vége?
Folytatódik a vámháború.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen