nlc.hu
Életmód
Kiderült: a Földön minden kék szemű egyetlen ember leszármazottja

A Földön minden kék szemű egyetlen ember leszármazottja – állítják a kutatók

Bármilyen hihetetlen, a kék szemű emberek ugyanahhoz az elődhöz kötődnek.
kék szem, fotó: iStock

Ha valaha is elgondolkodtál azon, hogy bizonyos embereket miért áldott meg a sors kék szemmel, egy kutatás végre fény derít erre a nagy kérdésre. A tudósok úgy vélik, megfejtették az ügyet: úgy tűnik, valamennyi kék szem egyetlen személynek köszönhető.

A Koppenhágai Egyetem kutatói által végzett tanulmány szerint minden kék szemű ember egy közös őstől származik – írja a LADbible. Eredetileg minden ember barna szemű volt, de egy 6 ezer –10 ezer évvel ezelőtti genetikai mutáció megváltoztatta az OCA2 gént, létrehozva egy “kapcsolót”, amely csökkentette a melanin termelését a szemben, így alakult ki a kék szemszín.

Ez a mutáció minden kék szemű embernél megtalálható, ami arra utal, hogy mindannyian ugyanattól az őstől származnak.

A kék szem egy recesszív gén eredménye, ami azt jelenti, hogy kettő ilyen génre van szükség ahhoz, hogy a szín megjelenjen. Sokan azonban nem tudták, hogy ezek a gének honnan származnak, amíg a dániai tudósok egy kicsit mélyebbre nem ástak. „Eredetileg mindannyiunknak barna szeme volt, de egy genetikai mutáció, amely a kromoszómáinkban lévő OCA2 gént érintette, egy „kapcsolót” eredményezett, amely szó szerint „kikapcsolta” a barna szem kialakulását” – magyarázta Hans Eiberg professzor, a Sejt- és Molekuláris Orvostudományi Tanszék munkatársa.

A kutatók már régóta próbálták kideríteni, hogy mi okozta ezt a változást az OCA2 gén tanulmányozásával, amely meghatározza az emberi szem barna pigmentjének szintjét. Kiderült azonban, hogy a kék szemeket előidéző genetikai mutáció egy teljesen más génből, a HERC2-ből származik, amely kikapcsolja az OCA2-t, csökkentve a melanin termelését az íriszben, és „felhígítva” a barnát kékre.

De hogy állapította meg a kutatócsoport, hogy mindez egy közös ősre vezethető vissza? Azért, mert minden egyes kék szemű ember, aki a Földön él, ugyanezzel a mutációval rendelkezik.

Bár még sok kutatásra van szükség, a kutatók mindenesetre úgy gondolják, hogy a mutáció akkor terjedhetett el, amikor az emberek Afrikából Európába vándoroltak, ami némileg magyarázatot adna arra, hogy miért van kék szeme főleg az európai származású embereknek.

A kutatás a ritkábban előforduló szemszínek, például a zöld szín variációját is vizsgálta, ami tovább erősítette azt az elképzelést, hogy a kék szeműek génje egyetlen emberből származik. „A zöld szemű emberek esetében ez azzal magyarázható, hogy az íriszben kevesebb melanin található, ami nagyban különbözik a kék szeműekétől” – magyarázta Eiberg professzor – „Ebből arra következtethetünk, hogy minden kék szemű egyén ugyanahhoz az őshöz köthető. Mindannyian ugyanazt a kapcsolót örökölték a DNS-ük pontosan ugyanazon a pontján”.

Egy másik kutatás pedig arra is jutott a kék szemszínnel kapcsolatban, hogy a kék szeműek hajlamosabbak lehetnek az alkoholizmusra. Összefüggést találtak ugyanis a világos szemszínű emberek és az alkoholfogyasztás között. Egy 10 ezer fős adatbázist tanulmányoztak a kutatók, amelyben azonosították az alkoholfüggőket. Az adatokból megállapították, hogy van összefüggés a szemszín és az alkoholfüggőség között: a világosabb szemű embereknél nagyobb arányban jelent meg az alkoholfüggőség, mint a sötétebb szemszínű embereknél. A zöldek, a szürkék és leginkább a kék árnyalatai mutatták a legerősebb hajlamot az alkoholizmusra, míg a sötétbarna szemű embereknél ez kevésbé volt jellemző.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top