Izrael felmondta a gázai tűzszünetet. Miért? Ígéretesen alakult. Ez lett volna a második szakasz.

Izraelnek több aggálya volt, elsősorban azt szerette volna elérni, hogy az első szakaszt meghosszabbítsák. Izraelnek kifejezetten nem tetszett az, ahogy a túszok átadására sor került. Izrael álláspontja szerint a Hamász többször szabotálta, nem azokat a túszokat adták át, akiket megígértek, és Izraelben egyfajta terrorszínháznak nevezték azt a ceremóniát, amelynek keretében a Hamász átadta a túszokat, nem utolsó sorban egyfajta erődemonstrációt mutatott a Hamász.

Modern fegyverekkel, vadonatúj egyenruhában pózoltak a teljesen lesoványodott, rettenetes állapotú túszokkal.

Így van. Izrael úgy gondolta, hogy nem adná fel azokat a stratégiai előnyöket, amelyeket megszerzett 2023 októbere óta. A második szakaszban az izraeli túszok valamennyi életben lévő izraeli túsz kiszabadult volna, viszont Izraelnek teljesen ki kellett volna vonulnia a Gázai övezetből. Ehelyett azt ajánlotta, hogy hosszabbítsák meg az első szakaszt, és az első szakasz során a Hamász adja át a túszokat. Mivel ezt először a Hamász elutasította, most az elmúlt napokban változott az álláspont, így Izrael újraindította a hadműveleteket, és párhuzamosan hadműveletek zajlanak Bejrútban, Szíriában is, illetve az Egyesült Államok részéről Jemenben is.

Mi Izrael célja most? A túszok kiszabadítása vagy a Hamász végleges elpusztítása, vagy mindkettő és a kettő együtt megy-e?

A kettő egyszerre. Első lépésben Izrael azt szeretné elérni, hogy pészahig, a zsidó húsvétig, ami április 12-én kezdődik, az izraeli élő túszok kiszabaduljanak. Jelenleg 22 izraeli állampolgárról, egy nepáli és egy thaiföldi állampolgárról beszélünk, és további 25 holttestről a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád fogságában. A Hamász a hétvégén, az iszlám böjti hónap, a ramadán lezárásának ünnepén beleegyezett az egyiptomi és katari javaslatba, hogy 50 napos fegyvernyugvásért cserébe hetente öt túszt kellene elengedni. Izrael bizonyos források szerint most szeretné elérni, hogy ez hetente tíz fő legyen, így körülbelül két hét alatt valamennyi élő izraeli túsz kiszabadulna. A kérdés persze ennek a folytatása, hiszen összetett a helyzet. Trump bedobta a gázai béketervet, és erre válaszként az arab országok a kairói csúcstalálkozón Egyiptom vezetésével elfogadtak egy olyan béketervet, amely végül is az arab országok kezébe adná Gáza újjáépítését, úgyhogy a palesztin lakosok helyben maradnak. Izrael attól tart, hogy ez a kétállamos megoldás megvalósítása irányába tett egyik lépés, amelyet szeretne elkerülni olyannyira, hogy nemrégiben törvényt is hoztak ezzel kapcsolatban Izraelben, nevezetesen, hogy elutasítják a független palesztin állam létrehozását. Valójában a Trump-féle gázai javaslatot, hogy az Egyesült Államok átveszi Gázát, Izrael teljes egészében támogatja.

Ha az arab országok nem akarják a Trump-féle gázai Riviéra-tervet, az izraeliek nem akarják az arab államok tervét, akkor hova kerülnek a Gáza területén lévő palesztin emberek?

A palesztin emberek ott vannak a helyükön, és az elmúlt napokban ismét el kellett hagyniuk a lakóhelyüket. Pár hete tértek csak vissza, és különösen Észak-Gázában súlyos a helyzet. Ha a mostani tűzszünet nem jön létre, akkor tovább folytatódnak a hadműveletek. Valószínűsíthetően további Hamász-vezetőket likvidál Izrael, de emellett a civil áldozatok száma tovább fog emelkedni, most már 50 ezer fölött van, és különösen súlyos a humanitárius helyzet, hiszen a Gázai övezetben lényegében leálltak a segélyszállítmányok. Izrael azt ígéri, hogy ha megállapodnak az első szakasz hosszabbításáról, akkor újraindulnak ezek a segélyszállítmányok.

Ha jól értem, akkor a Donald Trump-féle Gázai Riviéra terv szerint az újjáépítés idejére az embereket el kéne vinni Gáza területéről. Van arra terv, hogy hova?

Az első ötlet Trump részéről az volt, hogy Egyiptom és Jordánia fogadhatná be őket. Ez mindenképpen egy nagyon érzékeny kérdés, mivel ez a két ország nagyon nehéz helyzetben van. Fontos amerikai partnerek, együttműködnek az Egyesült Államokkal, jelentős katonai segélyt is kapnak az Egyesült Államoktól. Jordánia királya különösen megrettent ettől, hiszen attól tart, hogy azok az érvek jönnek elő, hogy nem kell palesztin állam, mert Jordánia a palesztin állam. Ez meghatározó volt a hidegháborús évtizedekben. Jordánia hivatalosan szakított a nyugati parttal, az első háború után annektálta ezt a területet 1950-ben, és '88-ban kijelentette, hogy továbbra sem tartja területének a részeként, miközben Izrael 1967-ben megszállta ezt a területet. Jordánia pozíciói nagyon nehezek, hiszen a lakosság több mint 50 százaléka palesztin származású, és ha további palesztinok jönnek, akkor ez jelentősen rontaná a belső stabilitást. Egyiptomban több mint százmillióan laknak, csak a menekültek száma 8-10 millió közé tehető, főként afrikai országokból, például Szudánból. Egyiptom nehéz gazdasági helyzetben van, és ha befogadná a palesztinokat, akkor ezzel legitimálná Izrael tevékenységét. Az arab országok ezt elutasítják, és nem szeretnének asszisztálni ehhez a tevékenységhez. Egység mutatkozott ebben a kérdésben, habár a kairói csúcstalálkozón nem a legmagasabb szinten képviseltette magát Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek. Nem nagyon szivárogtak ki információk ezzel kapcsolatban, de látható, hogy lehetnek véleménykülönbségek az egyes arab országok között is.

Elbírja az Amerikai Egyesült Államok és a környező arab országok szövetsége azt, ha Donald Trump erőteljesebb nyomást helyez rájuk? Második elnöksége idején egy sajátos, nagyon erőteljes tárgyalási technikával, fenyegetéssel, majd abból való visszalépéssel, majd újabb fenyegetéssel operál, szemmel láthatóan nem eredménytelenül.

Igen, ugyanakkor az a kérdés, hogy mi a haszon a másik oldalon, tehát hogy mit kapnak cserébe ezek az országok. Nehéz helyzetbe hozta ezeket az országokat, hogy az Egyesült Államok leállította a USAID tevékenységét, amely például Jordániában és Egyiptomban komoly tevékenységet folytatott. Továbbra is megvan a katonai segély, de Jordánia emellett Szaúd-Arábiára és valamelyest az Európai Unióra is számíthat. Egyiptom próbált Kína felé is orientálódni a gazdasági kapcsolataiban és Oroszország felé is. Az Egyesült Államok veszít ezzel, ha maga ellen hangolja ezeket a partnereket. Egyiptom és Jordánia az elmúlt évtizedekben megbízható amerikai szövetséges volt, és kiállt amellett, hogy Izraellel való békeszerződést fenn kell tartani, még olyan társadalmi vagy politikai szituációban is, mint az arab tavasz, amikor ezt sokan megkérdőjelezték. Nyilván el lehet ezekkel eredményt érni, ugyanakkor az Egyesült Államoknak nem érdeke, hogy belső instabilitást okozzon például Egyiptomban vagy Jordániában.

Van Donald Trumpnak nyilvános terve, hogyha megindul a gázai Riviéra-program, akkor ott ki épít épületet, az kinek a tulajdona lesz? Az épület tulajdona meghatározza-e a föld tulajdonát, magyarán, hogy akkor Gázában ki lesz az úr?

Ez nem igazán lett ilyen szempontból körvonalazva. Nyilván a deportálás nem rövid távra, az újjáépítés idejére szólt volna, hanem amellett érvelt, hogy ha lesznek majd rendes lakóházaik a palesztinoknak, akkor elfogadják a helyzetüket akár Egyiptomban is. Az arab béketerv ennél jóval részletesebb, ott pontosan látjuk, hogy létrehoznának külön lakóövezeteket, ahová a palesztinokat elhelyeznék az újjáépítés idejére, és a többi területen elindul az újjáépítés, ehhez arab tőkét vonnának be. Az Egyesült Államoknak nyilván nincs szüksége a Gázai övezetre, mint olyanra, viszont kiáll Izrael mellett, és Izrael szempontjából pedig az mindenképpen negatív fordulat lenne, ha az arab országoknak adnák át a Gázai övezet. Bár ebbe lehet, hogy Izrael korábban belement volna, de azóta jelentősen megváltozott az egész Közel-Kelet. Izrael jelenleg egyfajta expanziós politikában van, ezt látjuk Szíriában, és látjuk a tágabb közel-keleti térségben, és ehhez fontos a terület is.

Mi az izraeli expanziós politika célja, amikor el van foglalva a védekezéssel?

A védekezés inkább egyfajta offenzívába ment át. Miközben kezdetben a Hamász megsemmisítését tűzte ki célként, ma már egy új közel-keleti regionális rendről beszél, és ennek az új közel-keleti regionális rendnek az eleme Irán és az Irán által működtetett ellenállás tengelyének a megtörése. Netanjahu miniszterelnök hétfrontos háborúról beszél, azt mondja, hogy hét olyan ország van a Közel-Keleten, amely Iránnal szövetkezik, ilyenek a jemeni húszik, vagy Libanonban a Hezbollah, Szíriában az Aszad-rendszer, és maga Irán a fő gonosz. Izraelnek most az a célja, hogy megakadályozza és megelőzze az iráni nukleáris programot bármilyen áron, és emellett szeretné az Ábrahám-egyezményeket fenntartani, sőt, ha lehet, kibővíteni Szaúd-Arábiával. Az események, amelyek most zajlanak, kevésbé teszik lehetővé az Ábrahám-egyezmények kibővítését, viszont pozitív, hogy egyetlen állam sem mondta fel a térségben.

Van Izraelnek eszköze az iráni feltételezett atomprogram megállításához? Évekkel korábban az iráni gyorsítók szoftveres túlpörgetésével tette tönkre a berendezéseket, iráni atomtudósokat likvidált, akár külföldi területeken is ilyesmire kell számítani?

Jelen pillanatban mintha Trump kivette volna az izraeliek kezéből az iráni kérdés kezelését. Március elején levelet írt Iránnak, amelyben kvázi ultimátumot adott, hogy Irán állítsa le a jemeni húszik támogatását, és emellett közvetlen tárgyalások keretében kössenek egy új nukleáris megállapodást, amelyben az Egyesült Államok diktálná a feltételeket. Ne felejtsük el, hogy Trump lépett ki az előző nukleáris megállapodásból 2018-ban, mert úgy látta, hogy ezek nem szolgálják az Egyesült Államok érdekeit. Irán pont a hétvégén Ománon keresztül küldött egy válaszlevelet, amelyben jelezte, hogy nem kíván közvetlen tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal. A közvetett tárgyalásokat nyitva hagyja, tehát közvetítőkön keresztül hajlandó tárgyalni. Trump azt fogalmazta meg, hogy ha nincs nukleáris megállapodás, akkor soha nem látott méretű bombázás lesz Iránnal szemben. Ez valahol az asztalon van, ugyanakkor mind az Egyesült Államoknak, mind Izraelnek mérlegelni kell, hogy annak milyen következményei lesznek a térségben. Az Egyesült Államok átadott olyan bombákat, amelyek képesek károkat okozni az iráni nukleáris létesítményekben.

Valahol a sivatagban mélyen vannak védett helyen ásva.

Így van, ezek több helyen szétszórva vannak az országban, nem egyszer szent helyek alatt is találunk ilyeneket. Ez kérdéses, hogy biztosan le tudja-e lassítani Irán nukleáris programját, de sokkal inkább az a kérdés, hogy ez milyen következményekkel jár a Közel-Keleten. Ha Iránon belül káosz van, és ez regionális instabilitást okoz, ami esetleg a Hormuzi-szoros térségére is kiterjed, ami ma az egyik legfontosabb olajszállítási útvonal, annak komoly következményei lennének a világgazdaságra és az olajárak emelkedésére is. Az amerikaiak azt gondolják, hogy az iráni rezsim az összeomlás szélén van, ezt abból látják, hogy súlyos politikai és gazdasági válság van az országban. Ez tény, de ebből nem következik, hogy az iráni rezsim máról holnapra összeomlana. Hasonló válságokat láttunk már, és gazdaságilag egyfajta reziliens gazdaságot sikerült kialakítani, még ha az életszínvonal rovására is ment, politikailag pedig nyilván az a nagy kérdés, hogy Ali Hamenei, a legfőbb vezető esetleges halála után ki tölti be majd a legfőbb vezetői pozíciót, és ennek kapcsán látunk egy belső hatalmi harcot. Nyilván vannak a rezsim ellen felszólaló irániak, középosztály Teheránban, ugyanakkor abból azért nem lehet arra következtetni, hogy máról holnapra ez a rendszer összeomlana.

Egy külső, ez esetben amerikai feltételezett támadás az iráni rezsimet gyengítené vagy erősítené? Mert mondhatná azt, hogy a gonosz újra ránk támadt és meg kell védeni a földünket.

A fenyegetés, az, hogy Irán közvetlen izraeli támadásnak volt kitéve, ideológiailag mindenképpen megerősíti azon hangokat belül, akik azt mondják, hogy nem kell leülni az Egyesült Államokkal tárgyalni, hanem keményen fel kell venni a harcot az Egyesült Államokkal. Ha támadás lenne, az mindenképpen erősítené a belső összefogást. Ugyanakkor láttuk a védelmi képességeket, ezek nem annyira erősek. Az elmúlt években Izrael célzottan likvidált személyeket, például a Hamász vezetőjét Teheránban tavaly nyáron, ezek belső résekre mutatnak rá, és összességében Irán pozíciói az elmúlt másfél évben jelentősen meggyengültek a térségben, hiszen a nem állami szereplők együttműködésére épülő rendszer bizonyos értelemben megszűnt. A Hezbollah is a saját problémáival van elfoglalva, az Aszad-rezsim összeomlott, a Hamász szintén meggyengült, egyedül a jemeni húszik maradtak erősek, akik fel is újították a támadásaikat a kereskedelmi hajókkal szemben, és Trump keményebb kézzel bombázza Jement. Kétségesnek tartom, hogy ezzel meg lehet oldani a jemeni kérdést. Természetesen meg lehet gyengíteni a húszikat, ugyanakkor a jemeni kérdés sokkal összetettebb ennél.

Az Egyesült Államokkal szövetségesi vagy legalábbis nem ellenséges viszonyban lévő arab államok hogyan viszonyulnának egy Irán elleni amerikai támadáshoz? Örülnének neki, végre kiiktattak egy erős szereplőt, vagy nem örülnének, mert nem tudják, hogy ki következik?

Nem örülnének, és itt elsősorban az öböl térségét érdemes említeni, hiszen Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek vezető szerepet tölt be politikailag a térségben. Miközben ezen államok között volt egy törésvonal az elmúlt tíz évben, Szaúd-Arábia és Irán között mindenképpen, de itt elindult egy normalizáció 2023-ban, ami nem ért véget. Például a palesztin kérdés kapcsán iráni elnök látogatott Rijádba, tehát elindult egyfajta közeledés, megnyíltak a kommunikációs csatornák, és Szaúd-Arábiának nem érdeke, hogy a térség lángba boruljon. Egy esetleges katonai beavatkozás instabilitást hozhat, és például hatással lehet a jemeni húszik tevékenységének fokozására. Ne felejtsük el, Szaúd-Arábia és az Emírségek pár éve léptek ki a jemeni háborúból, 2015 és 2022 között beavatkoztak katonailag is a húszikkal szemben. 2022-ben úgy gondolták, részben amerikai nyomásra, hogy abbahagyják ezt a háborút, hiszen nem érték el a céljaikat, a húszi mozgalom nem gyengült meg, ráadásul közelebb sodródott Iránhoz, és komoly biztonsági fenyegetést jelentenek a húszi felkelők Szaúd-Arábiára is. Ha egy esetleges eszkaláció van Iránnal szemben, az kihathat a húszikra, nagyon könnyen akár az Emírségekre vagy Szaúd-Arábiára irányíthatják a rakétáikat. Szaúd-Arábia szeretné fenntartani azt a biztonságot, ami jelen pillanatban többé-kevésbé megvan a Hormuzi-szoros térségében, mert alapvetően világpolitikai szereplőnek definiálja magát, és ahogy látjuk pozícióit az orosz–amerikai tárgyalások keretében is, ehhez nem szükséges az eszkaláció a térségben, mert ennek gazdasági és politikai következményei vannak.

Honnan veszi a fegyvert meg a finanszírozást a húszi lázadók csoportja akkorát, hogy a világ legnagyobb hadserege sem tudja, az Egyesült Államoké sem tudja őket megállítani, folyamatosan rakétákat indítanak a civil hajóforgalomra?

Ez egy nagyon érdekes dolog. Három forrásból érkeztek fegyverek, többnyire Kínából, ezek általában valamilyen kínai vállalat értékesítette harmadik félen keresztül a húsziknak. Ez alábbhagyott, mert a kínaiak is rájöttek, hogy végső soron az ő gazdaságuknak is károkat okoznak, és a kínai álláspont a szaúdi állásponttal hozható összefüggésbe és került közel. A másik forrás Irán, és ezek nem direktben jutnak el a húszikhoz, hanem például a szomáliai partoknál rakja ki a Forradalmi Gárda a fegyverszállítmányt, és az ottani al-Shabaab milíciát használják fel, hogy hajókkal szállítsák át a fegyvereket a húsziknak. Ez történik jelenleg, és nem utolsó sorban a húszik az elmúlt hónapokban Oroszországgal is fokozták az együttműködésüket. Húszi delegáció járt pár hónapja Moszkvában, még az is felmerült, hogy a jemeni húszik majd harcolnak Oroszország mellett Ukrajnával szemben. Tehát alapvetően ez a három ország, ahonnan érkeztek a fegyverek.

Oroszország rá van szorulva a jemeni húszikra, vagy inkább csak destabilizálni akarja a helyzetet, gondot okozva az Egyesült Államoknak ott?

Inkább ez utóbbiról van szó, és nyilván ez különösen érdekes, ha az orosz–ukrán tárgyalások előrehaladnak, akkor vajon ez milyen kihatással lehet Oroszország szerepére ezekben a közel-keleti konfliktusokban. Oroszország ebben az értelemben nincs rászorulva, viszont nagyon szoros kapcsolatokat ápolt mindig is ezekkel az országokkal, itt a szovjet múltra gondolok, és ezeket a kapcsolatokat használja fel.

Szaúd-Arábiában zajlanak az amerikai–orosz, amerikai–ukrán tárgyalások két külön menetben. Szaúd-Arábia az elhelyezkedése, a kapcsolatrendszere, vagy mi miatt olyan fontos, hogy mindenki elfogadja tárgyalási helyszínnek?

Egyrészt fontos látni, hogy Szaúd-Arábia szóba áll mindenkivel, szemben más országokkal. Jelenleg a világpolitikában középhatalomként definiálnám Szaúd-Arábiát. Messze túlmutat a szerepe már a térségen, és a térségben három olyan ország is van, amelyek egyfajta közvetítő szerepet töltöttek be az elmúlt időszakban: Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia. Mindhárom ország több fogolycserét egyeztetett már az orosz–ukrán viszonyban. Mivel Szaúd-Arábia kimondottan jó kapcsolatokat ápol, személy szerint Mohamed bin Szalmán és Trump elnök, ebből kifolyólag is adott Szaúd-Arábia jelentősége. Küszöbön áll egy amerikai–szaúdi védelmi megállapodás megkötése, és Szaúd-Arábia nemhogy nem szakított Oroszországgal, hanem az OPEC+ mechanizmus keretében együttműködik az olajvilág piaci árának szabályozásával kapcsolatban. Tehát mindkét oldal számára megbízható helyszín, és Szaúd-Arábia örömmel él ezzel a pozícióval, amely megerősíti középhatalmi státuszát.

Van Szaúd-Arábiának mint középhatalomnak önálló Közel-Kelet politikája?

Markánsan van. Jelenleg provokatív módon azt is meg merem fogalmazni, hogy alapvetően nem a gázai kérdés dominálja a Közel-Keletet, még ha a világpolitikában ez egy fontos kérdés is. Alapvetően az öböl-országok határozzák meg a térség irányát, és azon belül Szaúd-Arábia. Gazdaságilag és politikailag egyértelműen Szaúd-Arábia próbálja a vezető szerepét nem megőrizni, hanem elérni. Van egyfajta regionális verseny a térségben néhány hatalom között, amelyben Szaúd-Arábia elég jól pozícionálja magát. Ebben Irán, Törökország és Izrael a szereplők, és Szaúd-Arábia próbálja magát kiemelkedő pozícióban elhelyezni.

Amikor azt mondja, hogy Szaúd-Arábia próbál pozíciót kialakítani, akkor azt valakihez képest, hogy a Nyugat irányába megy, Kína a kelet irányába megy, Oroszország irányába megy? Nekünk most azt tanítják, hogy a két nagy közül lehet választani.

Szaúd-Arábia ezt szeretné elutasítani, és azt mondja, hogy független külpolitikát szeretne fenntartani. Meghívták a BRICS-be, 2024. január 1-jén több ország csatlakozott is. Szaúd-Arábia a mai napig hivatalosan nem válaszolt, és valószínűleg kényelmes is ez a helyzet, hogy meghívták, részt vesz a BRICS tevékenységében, de hivatalosan nem foglalta el a teljes jogú tagságot.

Tudja, hogy mi történik, de nem kell kötelezettségeket vállalnia.

Ne felejtsük el, hogy elég ellentmondásos helyzetben van a Közel-Kelet, hiszen a gazdasági kapcsolatok nagyrészt ázsianizálódtak. Szaúd-Arábiának a legnagyobb külkereskedelmi partnere Kína. A szaúdi olaj nagy részét Kínába és Indiába értékesítik. Nagyon nehéz lenne választásra kényszeríteni. Trump számára van néhány vörös vonal, például a félvezetők kérdése, szuperkomputerek kérdése, és az információs technológia, 5G hálózatok, a Huawei térnyerése, amelyeket szeretne megállítani és arra kérni vagy szorítani Szaúd-Arábiát, hogy lehetőség szerint ne történjen meg, hogy a szaúdi pénzen megvásárolt nyugati technológiai eszközök Oroszország vagy Kína kezében kötnek ki. Ez az amerikaiak félelme, és azt látjuk, hogy az Emírségek mintha egy kicsit jobban eltolódnának az Egyesült Államok irányába. Szaúd-Arábia jelenleg egyértelműen megpróbál középen maradni, és minden irányba kihasználni a lehetőségeket, és elutasítani azt, hogy itt két tömb alakul ki, és ezt egyelőre elég sikeresen teszi. Kíváncsian várom, hogy Trumpnak, amikor ezt a védelmi megállapodást megkötik, sikerül-e elérni, hogy ne kínai cégek vegyenek részt bizonyos fejlesztésekben. Ezek mind-mind olyan területek, amelyeket az Egyesült Államok jelen pillanatban nagyon kritikusan szemléli a kínai térnyerést.

Szaúd-Arábiának önállóan van annyi ereje az OPEC meg az OPEC+ miatt, hogy tárgyalási szemmagasságban van Donald Trumppal?

Igen, legutoljára, amikor Szaúd-Arábiában jártam novemberben, azt fogalmazták meg a szaúdiak, hogy mi tudjuk, hogy kell dealt kötni. Nyilván egy deal kompromisszumokkal jár, de azt, hogy hátat fordítson Kínának, kizártnak tartom, hiszen a gazdasági kapcsolatok nagy része erre épül. Az Egyesült Államok elsősorban mint a biztonságot garantáló, fegyvereket értékesítő országként jelenik meg a térségben, de ne felejtsük el, hogy az Egyesült Államok azt ígérte néhány arab országnak, hogy ha kiegyeznek Izraellel, az Ábrahám-egyezmények keretében megkapják a legfejlettebb fegyvereket. 2020-ban az Emírségek és Bahrein aláírta az Ábrahám-egyezményeket, és nem kapta meg a legfejlettebb fegyvereket. Értelemszerűen most elkezdtek Dél-Korea, Japán, illetve Kína felé orientálódni, ugyanis Kína is képes ezeket a fegyvereket gyártani. Kína az elkövetkezendő években valószínűsíthetően még nagyobb pozíciót fog elfoglalni a közel-keleti országokban, és megjelenik a védelmi ipar területén is, mint fegyverszállító, olyan országokban is, amelyek szinte teljes egészében az Egyesült Államokra voltak utalva. Változik a világrend, és Trump is belátja, hogy együtt kell működni a nagyhatalmakkal. Az Egyesült Államok nem úgy gondolkodik, hogy szeretne maga közel-keleti hegemón lenni, hanem tisztában van vele, hogy több hatalom van a Közel-Keleten, amelyek beleszólnak gazdasági és politikai kérdésekbe, de vannak bizonyos területek, ahol viszont nem szeretné a kínai jelenlétet. Az a kérdés, hogy ebben meg lehet-e majd állapodni.

Az Egyesült Államoknak elsősorban a Kína-politikája miatt fontos a Közel-Kelet állapota?

Nemcsak a Kína-politikája miatt, hanem Izrael biztonsága is fontos. Trumpnak már az első adminisztráció alatt az volt a célja, hogy egy biztonsági architektúrát hozzon létre az Ábrahám-egyezményekre építkezve, Iránt félreállítva, a maximális nyomás keretében, hogy elsősorban Kelet-Ázsiára, Kínára összpontosítson. Az Egyesült Államok most is ezt szeretné elérni, csak a Közel-Kelet valahogy nem engedi el Washingtont, mindig visszarántja, és valahogy mindig az események részese lesz. Amikor azt mondjuk, hogy az Egyesült Államok kivonul a Közel-Keletről, és az egyik szereplő lesz a sok közül, de ma is 40 ezer amerikai katona van a térségben, és 2023. október 7. óta nem csökkent ez a szám, hanem az eszkaláció következtében még több amerikai katona jelent meg a térségben. Trump többször jelezte például, hogy a szíriai kérdést sem tartja prioritásnak, elmondta, hogy ez nem a mi harcunk, támogatjuk az átmenetet. Egyébként 900 amerikai katona maradt Szíria területén, várhatóan őket is ki fogják vonni. Véleményem szerint ilyen értelemben nem a legfontosabb külpolitikai prioritás az Egyesült Államoknak a Közel-Kelet, fontos, egyrészt Kína miatt, másrészt pedig Izrael miatt ennek a biztonsági architektúrának a megteremtése, és ha minden rendben van, akkor lehet jobban Kínára fókuszálni. Az amerikai diplomácia nagy része el van foglalva a napi szintű közvetítéssel, legyen szó a gázai tűzszünet kérdéséről, vagy most éppen az Egyesült Államok és Franciaország által tető alá hozott libanoni tűzszünet kapcsán is, és nem utolsó sorban Irán kapcsán is. A világ minden pontján, Kanada, Grönland és mindenhol ott van az Egyesült Államok, tehát nyilván ez bizonyos szempontból nem fenntartható hosszú távon, ezért is Washingtonnak szerintem fontos lenne, hogy nyugvópontra kerüljenek ezek a konfliktusok a Közel-Keleten.

Az Ábrahám-megállapodásokat a palesztin kérdés részletes rendezése nélkül fel lehet újítani vagy fel lehet gyorsítani? Mert ha jól emlékszem, az első verziókban ez érintőlegesen szerepelt a palesztin kérdés.

Így van, nem igazán szerepelt, annyi, hogy volt egyfajta hallgatólagos megállapodás Izrael és az arab országok között, hogy Izrael félreteszi a tervezett annexióját a nyugati partnak, és szélesítik az együttműködésüket. Egyetlen arab ország sem teheti azt meg, hogy valamilyen szinten ne mondjon, vagy ne kérjen valamit cserébe a palesztin kérdéssel kapcsolatban, de ezzel együtt az Emírségeknek véleményem szerint kimondottan érdeke ennek a fenntartása és az elmélyítése, még akkor is, ha az elmúlt másfél év nem arról szólt, hogy az Ábrahám-egyezményeket elmélyítsék, de egyik ország sem szakította meg ezeket a kapcsolatokat. Különösen fontosnak tartom, hogy van egy amerikai elképzelés, hogy Indiát Európához közelebb hozni, Kínát ellensúlyozva, és hogy ehhez a Közel-Keleten keresztül vezet az út. Ez a bizonyos India–Közel-Kelet–Európa gazdasági folyosó terve, amely arra épülne, hogy India és az Emírségek, India és Izrael között stratégiai partnerség van. Ebben óriási gazdasági lehetőségek vannak, csúcstechnológia, védelmi ipar, és számos területen. Csak egy kedvező politikai pillanat kell ahhoz, és ez pedig a gázai kérdés valamilyen szinten való nyugvópontra kerülése, hogy ez a kérdés rendezhető legyen. Azt, hogy Szaúd-Arábia csatlakozik-e, most kétségesnek tartom hivatalosan, ez viszont nem akadályozza meg, hogy kapcsolatai legyenek Izraellel.

A libanoni helyzet rendezése Izrael számára egy belbiztonsági kérdés, az Egyesült Államok ezt egy kulcskérdésnek tekinti, nem egy nagy területről van szó?

Libanonban novemberben sikerült tűzszünetet kötni az Egyesült Államok és Franciaország segítségével, és az volt a megállapodás része, hogy Izrael kivonul Dél-Libanonból, cserébe pedig a Hezbollah egy körülbelül 30 kilométeres sávot kiürít, és a libanoni hadsereg foglalja el ezt a helyet. Azt lehet mondani, hogy egyik oldal sem tartotta be a tűzszüneti feltételeket, Izrael öt stratégiai pontot megtartott. Nyilván az fontos Izrael számára, hogy a Hezbollah ne lőjön ki rakétákat Izrael területére. Egyébként jöttek rakéták az elmúlt napokban, ezeket a Hezbollah cáfolta, és most a libanoni kormány megpróbálja nyugati támogatással a hadsereget fejleszteni, ez néha nem egyszerű, hiszen a Hezbollah fegyveresei többen voltak, mint a reguláris hadsereg Libanonban. Az elmúlt hetekben a szíriai–libanoni határ mentén is voltak összetűzések, a szíriai kormány is megpróbált lépéseket tenni a Hezbollah felszámolására,. Izrael az éjszaka támadta Bejrútot arra hivatkozva, hogy a Hezbollah a palesztin kérdésben is együttműködik, tehát a Hezbollah egy feltételezett vezetője ellen hajtottak végre légitámadásokat, most már nem először a héten. Félő, hogy esetleg több fronton újraindul a háború, ami véleményem szerint az Egyesült Államoknak sem kedvező, és Izrael megítélése szempontjából sem kedvező.

Benjamin Netanjahu Budapestre érkezik. Lehet bármit sejteni, milyen célból? Tárgyalni fog?

Tárgyalni fog. Szerda este érkezik, és péntek estig tart a hivatalos programja, szombaton a zsidó ünnepet, a Sabbatot tölti, majd ezt követően vasárnap fog hazautazni. Novemberben kapta a magyar miniszterelnöktől a meghívást, éppen azokban a napokban, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság kiadta az elfogatóparancsot, és Magyarország politikailag kiállt az izraeli kormányfő mellett. Azóta már mások is meghívták, legutóbb például Friedrich Merz, Németország leendő kancellárja március 1-jén egy telefonbeszélgetés keretében jelezte, hogy abszurd, hogy az izraeli miniszterelnök ne léphetne Németország területére. Franciaország is jelezte, hogy mivel Izrael nem részese a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, így Franciaország nem tartja magára nézve kötelezőnek ezt az elfogatóparancsot. Magyarország kiáll Izrael mellett, Netanjahu számára fontos, hogy ez az első európai ország, ahova el tud látogatni, és valószínűleg ez megnyitja az utat a további látogatások előtt. Netanjahu számára fontos támogatókat szerezni Európából a Trump-féle gázai béketervvel kapcsolatosan. Ne felejtsük el, Magyarország jó kapcsolatokat ápol az arab országokkal is, tehát egyfajta közvetítő szerepe is lehet.

Donald Trumppal is.

Donald Trumppal is, tehát vannak személyes kapcsolatok, ugyanakkor kétségesnek tartom, hogy a tágabb Európai Unió beálljon a Trump-féle béketerv mellé. Azt igen, hogy Netanjahu több európai országban is el fog tudni látogatni ezt követően. A magyar–izraeli kapcsolatok rendkívül szélesek, kultúra, gazdaságpolitika, tehát számos téma van, például az energiaügy egy ilyen várható téma a tárgyalásokon. Izrael jelentős földgáztermelő ország, amiről mostanában keveset hallunk sajnos a háborús konfliktus miatt. Egyiptom cseppfolyósítja ezt a gázt, és utána exportálják. Tehát itt van egy regionális együttműködés, ami 2019-ben elindult. Nyilván egyelőre a mennyiség korlátozott, de mindenesetre az energiabiztonság megteremtése és a diverzifikáció szempontjából fontos lehet akár Magyarország számára is.

Az Európai Unió bármelyik országa közelebb van a Gázai övezethez meg Izraelhez, mint az Amerikai Egyesült Államok? Osztanak az Európai Uniónak vagy bármelyik országának lapot az ottani helyzet rendezésében?

Az a helyzet, hogy az Európai Unió kiszorul. Az Európai Uniónak kellene pozícionálnia magát ebben a konfliktusban, és azt látjuk, hogy ez nem igazán sikerült. Érdemben a gázai kérdésben nem nagyon tudott megszólalni, ebben két tényező játszik szerepet. Egyrészt, hogy az Európai Unió már ebben a térségben is elveszíti lassan a világpolitikai pozícióit, másrészt pedig van ebben a kérdésben egy elég éles európai megosztottság. Az elmúlt hónapokban néhány európai ország elismerte a palesztin államot, Norvégia, mint EU-s tag, Spanyolország, Írország, Málta és Szlovénia, és kiállnak a palesztin kérdés mellett, ezzel szemben más országok inkább Izraelt támogatják, mint Magyarország, Csehország tradicionálisan és Németország is. Ez a megosztottság nem teszi lehetővé, hogy a gázai kérdésben egy hangon lépjen fel az Európai Unió. Jól látszik most, ha az elmúlt másfél évet megnézzük, hogy az uniónak a szerepéről, közvetítő tevékenységéről nem igazán hallunk. Ez elég sajnálatos. Most folyamatban van az úgynevezett európai szomszédságpolitika újragondolása. Szkeptikus vagyok, hogy sikerül-e valódi befolyást szerezni. Kiemelném Szíriát, ahol nagyjából egy véleményen voltak az európai országok, hogy fontos támogatni a szíriai átmenetet, mert a migrációs kérdést otthon kell kezelni, sőt, a jelentős szíriai közösségeket akár majd haza lehet telepíteni. Ennek ellenére a szíriai politikai átmenetben sem látom markánsan az európai szerepet. Néhány európai ország aktívabb, de az Európai Unió mint szervezet nem tűnik túlzottan hatékonynak a Közel-Keleten, pedig rengeteg potenciál van. Tavaly ülésezett az EU Öböl-menti Együttműködés Tanács fóruma, és ennek például jelentős szerepe lehet, hogy az Európai Unió az öböl-országokkal megerősítse a kapcsolatait, amelyben teljes egyetértés van. Az öböl-országok azt mondják, hogy az Európai Uniótól várnak valamit, hogy letegyen az asztalra például Gázával kapcsolatban, de nem igazán tud letenni.

Mennyire kell a nyelvre, a szavakra vigyázni? Említette a palesztin állam elismerését. Magyarországon is, ha jól tudom, akkor van palesztin képviselet, de akkor az nem államelismerés?

Az a helyzet, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet 1988-ban kiadott egy függetlenségi nyilatkozatot, ezt Magyarország is elismerte, akkor a szocialista tömb részeként ezt a függetlenségi deklarációt ismerték el az államok. Tehát igazából, amikor azt mondjuk, hogy a palesztin állam elismerése, akkor valójában ennek az 1988-as függetlenségi deklarációnak az elismeréséről beszélünk, ami nem mondja meg, hogy milyen területen hol jön létre állam, ez egy szimbolikus keretrendszer, egy kvázi politikai állásfoglalás amellett, hogy bizonyos európai országok napirenden akarják tartani a kétállamos megoldást, ami hivatalosan az Európai Unió által elfogadott rendszer. Most volt egy EU–izraeli találkozó, ahol külügyminiszterek vettek részt februárban, ez 2012 óta nem ülésezett az EU Izraellel kapcsolatos megosztottsága miatt, és itt is elhangzott, hogy az EU hivatalosan a kétállamos megoldást támogatja. Akik nem ismerik el a palesztin függetlenségi deklarációt, azok sem azt mondják, hogy nem a kétállamos megoldás a megoldás, hanem azt mondják, hogy nem egyoldalúan, hanem tárgyalásokon keresztül kell odáig eljutni. Tehát itt figyelni kell az álláspontok mögötti részletekre.

Például egy uniós ország, amikor jó kapcsolatot ápol Izraellel, akkor ő elfogadhatja a kétállami megoldást, mint kiindulópontot? Vagy el kell másolni a kommunikációban ezt?

Jelen pillanatban elfogadhatja, tehát arra kell figyelni, hogy az izraeli politika megváltozott, és jelenleg Izrael hivatalosan elfogadott egy törvényt ezzel kapcsolatban, amelyet az Európai Unió és az ENSZ is megpróbált elítélni. Itt például a pozíciók jobban kijönnek. Magyarország minden ilyen szavazásnál Izrael mellett állt ki, és mostanában nem nagyon halljuk a diplomáciában ennek a kétállamos megoldásnak a hangoztatását. Azt igen, hogy Magyarország számára is a libanoni tűzszünet kulcsfontosságú, de keresztény közösségek támogatása is kulcsfontosságú. Nyilván vigyázni kell a diplomáciai üzenetekkel, és ezt az egyes államok válogatják, hogy pontosan mit is jelent. Azt mindenki látja, hogy ennek a kétállamos megoldásnak jelen pillanatban viszonylag kevés az esélye. Izraelben gyakorlatilag most már nyíltan a nyugati part bizonyos területének az annexiójáról beszélnek. A telepesek azt mondják, hogy eljött az idő, főleg Trump megválasztásával és a mostani közel-keleti helyzettel, hogy ezek a területek Izrael államhoz tartozzanak. Izrael törvényt fogadott el, hogy a nyugati partot nem nyugati partnak, hanem Júdeának és Szamariának hívják, sőt az Egyesült Államok is minden hivatalos dokumentumából a nyugati part kifejezést törölni fogja. Ez azt jelenti, hogy itt van egy markáns nagyhatalmi szerepvállalás is ebben, miközben más nagyhatalmak, mint India vagy Kína, hangoztatják a kétállamos megoldást, de kérdés, hogy mit tudnak ezzel elérni.