A szlovák kabinet elfogadott egy, a civil szervezeteket megreguláz törvényjavaslatot, melyet putyini jogszabályként bírálnak – adta hírül az Euractiv.
A Robert Fico vezette kormánykoalíciónak a nem kormányzati szervezeteket (NGO-k) célzó törvénytervezete szerint
a politikusokat közvetlenül vagy közvetve befolyásoló civil szervezeteket „lobbistáknak” kell minősíteni, és adminisztratív kötelezettségeket kell róni rájuk.
De vannak, akik még nem állnának meg itt: a szélsőjobboldali SNS által javasolt módosítás azt is megkövetelné, hogy az érintett civil szervezetek nyilvánosságra hozzák az egy adott évben 5000 eurónál nagyobb összeget befizető személyekre vonatkozó információkat, valamint vezető testületeik, igazgatósági tagjaik személyi adatait.
Nem hagyják magukat, országos demonstráció körvonalazódik
A civil szervezetek határozottan bírálták a törvényjavaslatot, és „orosz törvénynek” nevezték, amelyet „Vlagyimir Putyin szabadságelnyomó szabályai” ihlettek. A jogszabály a közelgő kormányellenes tüntetések központi témájává is teszik, ezeket csütörtökön és pénteken a civilek szervezik országszerte.
A Via Iuris civil szervezet érvelése szerint a törvényjavaslatból hiányzik a szakértői egyeztetés, és arra figyelmeztetett, hogy a változtatások a szervezetek tevékenységének megbélyegzéséhez és korlátozásához vezetnek. Elemzésük szerint
a kormányzati javaslat diszkriminatív, ellentétes az alkotmánnyal és az európai joggal is.
Az Orbán Viktorral szövetséges Robert Fico miniszterelnök elutasította az orosz jogszabályokkal való összehasonlítást.
Már nem tudják, mi ellen tiltakozzanak, ezért kitalálnak egy újabb hazugságot
– fogalmazott a kormányfő.
A szóban forgó törvényjavaslat vitáját április 9-én tartják majd.
Forrósodik a talaj Fico lába alatt, korábbi támogatói is tüntetnek ellene
Emberek tízezrei vonultak utcára ismét Szlovákiában, ahol kéthetente tartanak demonstrációkat Robert Fico EU- és NATO-ellenes politikája miatt. A miniszterelnöknek fájó lehet, hogy azokon a kisebb településeken is megmozdulnak ellene, ahol korábban hatalomra juttatták. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitálalt a mérnök, ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Furfangos módszerrel ússzák meg a tranzakciós díjat

Ezermilliárd forintot érő arany van a Balatonban, mégse bolygatná a kormány

Pintér Sándor szerint el lehet innen menni

A gyerek azt hitte, mumus van az ágy alatt, és tényleg

Fintechek helyettesíthetik a bankokat? A Z-generáció már döntött

A húsvét lett az új karácsony: most tényleg nem ciki a levetett telefon
