»
Lőw Zsolt a Leipzig veresége után: Számos területen jobbak voltunk, mint az ellenfelünk

Lőw Zsolt a Leipzig veresége után: Számos területen jobbak voltunk, mint az ellenfelünk

Lőw Zsolt vereséggel mutatkozott be Lipcsében

Lőw Zsolt vereséggel mutatkozott be Lipcsében

Fotó: Getty Images

2025.04.03 08:55Módosítva: 2025.04.03 08:55

Lőw Zsolt megbízott vezetőedző és a magyar válogatott Willi Orbán is csalódottan értékelt azután, hogy az RB Leipzig 3–1-es vereséget szenvedett szerda este Stuttgartban a labdarúgó Német Kupa elődöntőjében.

Rengeteg energiát fektettünk ebbe a mérkőzésbe és statisztikai szempontból számos területen jobbak voltunk, mint az ellenfelünk, de ezzel nem lehet mérkőzéseket nyerni nyilatkozta a lipcsei klub honlapjának Lőw, aki az idény végéig irányítja az együttest. Hozzátette, mindannyian nagyon szerettek volna ott lenni a kupadöntőben, és csalódottak, hogy ez nem sikerült.

„Szombaton bajnoki meccset játszunk, nincs sok időnk regenerálódni és felkészülni, de ki kell elemeznünk a történteket és javulni a következő találkozóra. A célunk az, hogy a bajnokságban az első négy között zárjunk, ez egy nagy kihívás, de teljesíthető” – mondta Lőw.

Orbán biztos benne, hogy a hétvégén nyer a Leipzig

A Leipziget csapatkapitányként vezető Orbán arról beszélt, hogy nem játszottak rosszul Stuttgartban, meg is nyerhették volna a mérkőzést, s bár jelentős mértékben javultak a legutóbbi összecsapásaikon mutatottakhoz képest, a támadóharmadban nem voltak elég hatékonyak.

Mindkét félidőben komoly gólszerzési lehetőségeink voltak, de nem tudtuk ezeket kihasználni. A rivális 16-osán belül mindenképp javulnunk kell. Szerettünk volna ott lenni a berlini döntőben, mivel közülünk sokan pontosan tudják, milyen nagyszerű ott pályára lépni a trófeáért fogalmazott a védő. Kiemelte, innentől már csak a Bundesligából hátralévő fordulókra koncentrálnak.

„Az első négyben akarunk végezni, és ha így tudunk játszani, mint most a Stuttgart ellen, akkor biztos vagyok benne, hogy szombaton a Hoffenheimmel szemben begyűjtjük a három pontot” – mondta.

A Német Kupában a harmadosztályú Arminia Bielefeld és a Stuttgart játssza majd a finálét május 25-én Berlinben.

EZT OLVASTA MÁR?

Nehéz örökséget vett át Lőw Zsolt, akinek a kupakiesést követően a bajnokságban kellene az első négy közé vezetnie csapatát. (Fotó: Getty Images)
Bundesliga

Vereséggel mutatkozott be Lőw Zsolt a Leipzignél

Kövesd a Sportal cikkeit a Google hírekben is!

Friss sporthírek

22:39

A városi derbi sem vetett véget az AS Roma veretlenségi sorozatának

22:22

Lando Norris: Nehéz verseny volt, túl sok hibát követtem el

22:05

Kizárás a bahreini futam után! Így változott a végeredmény

21:45

Javított a Frankfurt a Heidenheim ellen, és ellépett Lőw Zsoltéktól

21:32

Arne Slot a bajnoki címről: Már csak kettő győzelem kell

21:15

Végletekig kiélezett 200., a Szeged nyerte az idegek harcát a Magyar Kupa-döntőben

21:14

Oscar Piastri a rajt-cél győzelem után: Elképesztő hétvége, nagyszerű befejezéssel!

20:57

Minden összeállt: Szabó István győzelemmel debütált a Nyíregyháza élén – videóval

20:07

Azeri ellenfelével már nem bírt, Szilvássy Erik ezüstérmes az Európa-bajnokságon

19:57

Ötméteresek döntöttek a horvátok ellen: bronzérmes a magyar válogatott!

19:24

Hiába a kapuscsere, a Newcastle kitömte a Manchester Unitedet

19:23

Meghalt Soós István

19:10

Lévai Levente Európa-bajnok!

19:03

Imre Bencéék legyőzték Siposékat a fináléban, a Kiel Német Kupa-győztes!

18:56

Fordított a Tatabánya, s behúzta a bronzmérkőzést a Magyar Kupában

18:41

Oscar Piastri vitt mindent Bahreinben; fejlődést mutatott a Ferrari

18:15

Mbappé brutális belépője piros lapot ért, de így is nyert a Carlo Ancelottit nélkülöző Real Madrid

18:05

Megvan Mészöly első győzelme Budafokon; kétgólos hátrányból állt fel a Kisvárda

17:42

Itt az újabb érem: Szőke Alex ellenfele visszalépett a bronzmeccstől

17:00

Újra az élen a Ferencváros; Losonczi Dávid Európa-bajnok – az elmúlt 24 óra legfontosabb sporthírei

Még több
BlikkRúzsKiskegyedEgészségkalauzGlamourProfession

© sportal.hu © Ringier Sports Media Group Minden jog fenntartva! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - a Ringier Hungary Kft./Blikk Kft./Ringier Sports Media Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal. A Jogtulajdonos pontos és hiteles információk közlésére, tájékoztatás megadására törekszik, de a közlésből, tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget, helytállást nem vállal.

Powered by:sportal365 logo