Sir Schiff András: Donald Trump és csapata tönkre fogja tenni a világot

Sir Schiff András az Indexnek adott interjújában többek között arról beszélt, hogy 

• miért nem lép fel Magyarországon, Oroszországban és az Egyesült Államokban,
• mivel jár együtt Donald Trump politikája,
• mit gondol Magyar Péter színre lépéséről,
• mi a baja a woke-ideológiával,
• mit tart egy komolyzenész legfontosabb feladatának,
• az ízléstelenség hogyan lepte el a világot.

Nem gondolja, hogy csalódást okoz a rajongóinak, a komolyzenét szerető embereknek azzal, hogy nem lép fel Oroszországban, Magyarországon és az Egyesült Államokban? Épp őket bünteti, miközben az ön által korholt politikai folyamatokra a bojkottja nincs hatással. 

Nem gondolom, különben nem így cselekednék. Az ember nem azért tesz valamit, hogy mindenkinek a kedvében járjon. Bármit gondolunk, mondunk, cselekszünk, az nagyon sok embernek tetszik, másoknak nem, a legtöbb embert pedig amúgy sem lehet a teljes közönyből kimozdítani. Tehát sokkal könnyebb azoknak a dolga, akik ilyenkor csöndben maradnak, befogják a szájukat, félrenéznek, vagy esetleg átsétálnak az utca túloldalára. Hiszen nem vállalnak felelősséget, őket nem érheti támadás. Kényelmes álláspont.

Talán csak saját magamat, hiszen Magyarország hiányzik, az orosz zenehallgató közönség a legjobb a világon, az amerikai lemondás pedig hatalmas anyagi veszteséggel jár. Nagyon kis pont vagyok ahhoz, hogy naivan azt higgyem, bármit is megváltoztathatok. Ez alapvető lelkiismereti kérdés, amit mindenkinek saját magával kell tisztáznia. A történelemből sem árt tanulni.

Bartók miért távozott 1940-ben Magyarországról? Nyugodtan ott maradhatott volna, de a lelkiismerete nem ezt diktálta. Mások meg ott maradtak. Számomra nem kérdéses, kinek volt igaza, de másoknak lehet más véleménye. Nem számít. És Thomas Mann, vagy Toscanini? Miért távoztak? Wilhelm Furtwängler hatalmas karmester volt, és nyilvánvalóan nem náciszimpatizáns. Mégis filmfelvétel van róla, amint a Mesterdalnokok nyitányát vezényli a horogkeresztes zászló alatt, az első sorban ott feszít a teljes vezérkar. És azután kezet fog Joseph Goebbelsszel. Ezt az Úristen sem moshatja le róla. Tehát mi ebből a tanulság? Ahogy a költő mondta vala: „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma.”

Abban az esetben, ha kormányváltás lesz, akkor újra fel fog lépni Magyarországon?

Igen. De ennek nagyon csekély valószínűségét látom.

„Tönkreteszik a világot”

Mi a legfőbb érve az Orbán-kormány és Trump politikájával szemben? Ezzel összefüggésben pedig mi a legfőbb etikai és morális problémája? Korábban jelezte, hogy ilyen jellegű gondjai vannak a két vezetővel szemben.

Nagyon sok a párhuzam, bár nagy különbség van a két ország globális jelentősége között. Mind Orbán, mind Trump legális választásokat nyert, tehát az istenadta nép nagy része reájuk szavazott. Ezeknek az embereknek ez kell, ez tetszik. Ezen nincs mit vitatni.

Magyarországon mindez nem meglepő, ismerve a múltat és a történelmet. Orbánnak mindenesetre Budapesten sokkal nehezebb dolga van, mint az ország többi részén, ahol az embereket megfelelő információk hiányában könnyebben manipulálhatja. Az Egyesült Államokban ezt nem vártam volna, bár ott is óriásiak a különbségek a nagyvárosok és a közöttük elterülő hatalmas térség között, ahol bizony szörnyű szellemi sötétség honol. Trump szereti és csodálja Orbánt, követendő példaként tekint rá.

Ez a dzsungel törvénye, a legerősebb győz, neki mindent szabad. Orbán ezt következetesen alakította ki, lépésről lépésre, a törvény, az alkotmány, a sajtó birtokbavételével, porba tiprásával. Ilyen körülmények között a választásoknak semmi jelentősége sem lehet. Ha az ember Magyarországon él, akkor joggal van oka aggodalomra és kétségbeesésre. Aki teheti, el is menekül, a határok még nyitva vannak.

Már első elnöksége alatt megmutatta, mire képes, de mindez semmi ahhoz képest, amit az elmúlt két hónapban produkált. És ez még csak a kezdet. Trump jellemzése meghaladja képességeimet, magyar és egyéb szókincseim túlságosan szegényesek ehhez. Milyen ember ez, egyáltalán ember-e? Mert ha igen, akkor szégyellnünk kell magunkat, hogy ugyanahhoz a „fajhoz” tartozunk.

Egy közönséges bűnöző, akinek életfogytiglani fogházban lenne a méltó helye. Máig azt gondoltuk, hogy vezető politikusaink olyanok legyenek, akikre felnézünk, akik jobbak, okosabbak, különbek nálunk. Mint Churchill, Roosevelt, Lincoln, Washington. Ez most egy csapásra megszűnt. A legkisebb közös nevező lett az új mérce. Trump egy durva, közönséges, kulturálatlan bunkó, akiről az utca embere magára ismerhet. Ugyanazt a nyelvet használják, négybetűs angol szavakkal. Viszont sok pénze van, és az utca emberének ez imponál. Azt hiszi, majd ő is gazdag lesz. Ha pedig ez nem így lőn, akkor az biztosan Joe Biden bűne.

Még négy év, azután újabb nyolc Vance alatt. Mert ugyebár az ellenzéktől semmi jót nem várhatunk.

Azt kérdezi, mi zavar leginkább ebben a politikában. Nos, először is a retorika. Lehet, hogy ez csak külsőség, de ilyen ronda ocsmány nyelvezet még soha nem fordult elő a világpolitikában. Így egy amerikai elnök nem beszélhet, még a kocsmában sem. Azután az intézkedések, azt sem tudom, hol kezdjem. Először is a 2021. január 6-i felkelés tetteseinek – közöttük közveszélyes gyilkosoknak – a szabadon bocsátása.

Azután a Mexikói-öböl újrakeresztelése, a fenyegetések Grönland, Kanada, Panama felé, az embernek megáll az esze. A Kennedy Center ügye. És a nép, az istenadta nép nagy része tapsol hozzá.

Mit gondol arról, hogy Döbrentei Kornél és Takaró Mihály személyében a kritikák szerint antiszemita kijelentéseket tevő személyeket tüntetett ki a kormány?

Döbrentei nevét egyszer hallottam, Kertész Imre révén, különben nem ismerem munkásságát. A másik úr neve nekem mit sem mond, pedig igazán érdekel a mai magyar irodalom, és követem is, amennyire időmből telik reá. Ezért ehhez nemigen szólhatok hozzá.

Mi a véleménye arról, hogy Magyar Péter személyében egy korábban fideszes lett az ellenzék vezetője? 

Mindenesetre örvendetes, hogy egyáltalán van ellenzék, méghozzá egy karizmatikus egyéniség személyében, aki talán képes tömegeket is mozgósítani. 

Remélem, nincs igazam.

Ne öntsük ki a gyermeket a fürdővízzel együtt!

Egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy ízléstelenséget tapasztal a világban. Milyen folyamatok aggasztják a legjobban? Mit tart a legnagyobb problémának a mai modern kulturális életben?

A rossz ízlés bizony ellepte a világot. Amerikával kezdődött, de Európa is áldozatul esett. Nem így Japán, ahol a napokban jártam, sokadjára. Kezdődött a cseresznyefa-virágzás. Megható, ahogy az emberek áhítattal nézik a természet csodáját, nem úgy, mint mifelénk, ahol a népdal is azt mondja:

Csipkefa bimbója, kihajlott az útra. Arra megy Jánoska, oszt szakajt egyet róla.

Ahogy Japánban a virágokat kezelik, ahogyan egy ajándékot becsomagolnak, az ételt felszolgálják, ezek bizony a jó ízlés ismérvei.

Nézzük például az öltözködést. Manapság Berlinben, Londonban, Párizsban úgy járnak az emberek koncertre, mintha a tornaterembe mennének. Ez egy bizonyos tiltakozás a tradíció ellen, nem kell „felöltözni”, sőt. Miért kell ennek ilyen csúnyának lennie? Ennek semmi köze nincs az illető anyagi helyzetéhez, hiszen egy kilyukasztott farmernadrág többe kerül, mint egy öltöny.

Ez azután átragad a pódiumon lévőkre is, ugyan hol van már a frakk, a szmoking. Nyitott fekete ing, és még nincs is kimosva, kivasalva. Mindez nem csupán külsőség. A fesztivál szó eredete: ünnep. Kiemel a hétköznapok egyhangúságából. Azzal, hogy szépen felöltözünk, tiszteletünket fejezzük ki a zene, a komponisták iránt. Mint egyszer mondottam, Beethovent nem lehet klottgatyában játszani.

Mindezeknél még aggasztóbbak azok a folyamatok-áramlatok, amelyek az egész kultúrát megpróbálják a feje tetejére állítani.

Meg lehet érteni, mi ennek az eredete és szükségessége. De kérem, ne öntsük ki a gyermeket a fürdővízzel együtt! Giotto és Leonardo, Dante és Shakespeare, Bach és Mozart valóban a legnagyobbak, ezt kiváló emberek évszázadok alatt eldöntötték, és ezt senki nem vonhatja kétségbe. Akkor sem, ha mindannyian halottak, férfiak, és főként fehér bőrűek. A művészetben egyedül a minőség számít, függetlenül az illető nemétől, bőrszínétől, vallásától vagy szexuális hovatartozásától.

Van még olyan ország, ahol politikai okok miatt a közeljövőben nem kíván fellépni? Maradt a világon olyan hely, ahol a politika megengedné ezt akkor, ha következetes akar maradni ebben a kérdésben?

Nem szeretek moralizálni. Persze hogy vannak. Japán, Európa nagy része, Dél-Amerika, Ausztrália és Új-Zéland, Kanada. Kínában fellépek, amit sokan elleneznek. Ha Isten ments, megtámadnák Tajvant, akkor ez is feketelistára kerülne.

Mit tart ma egy önhöz hasonlóan jelentős és világhírű komolyzenész legfontosabb feladatának? Az oktatást, a folyamatos koncertezést vagy a zene népszerűsítését?  Vagy ezek a területek annyira összefüggnek, hogy lehetetlen rangsorolni őket?

A zenész elsőrendű feladata, hogy zenéljen. A lehető legjobban. Ezen belül nincs nagyságrendi sorrend, minden fontos. A tanítás is, és itt nem csupán az utánpótlás képzésére gondolok, hanem a hallgatóság nevelésére. Mert itt bizony sok a tennivaló.

Itt, Európa szívében. Pedig ez nem így volt, nem is olyan régen. Néha az az érzésem, mintha az emberek nem hallgatnák, hanem inkább néznék a zenét. Mintha az egy vizuális művészet lenne. Azután azt hiszik, hogy az a legjobb karmester, akinek leghatásosabbak a mozdulatai, aki a legtöbbet ugrál és mozog. Otto Klemperer – egyik nagy ideálom – ma nem csinálhatna karriert, a közönség unalmasnak tartaná.

Korábban arról is beszélt, hogy egy művésznek más művészeti ágakkal is foglalkozni kell. Milyen jelentős, fontos kulturális hatások érték az utóbbi időben, amelyek hatást gyakorolnak művészetére?

Így igaz. Nekem az irodalom, a festészet, a szobrászat, az építészet jelent örök inspirációt. És a más távoli kultúrák: a japán, kínai, mexikói és perui kultúra megismerése, felfedezése. Van mit tanulnunk tőlük.

Hiányzik önnek Magyarország?

Igen, nagyon. A nyelv velem van, az irodalom, még a remek viccek is. Barátaimmal Bécsben, Kismartonban találkozhatok. De mégis, a sok régi emlék odaköt. Talán még egyszer megérem...

(Borítókép: Sir Schiff András magyar származású, Kossuth-díjas zongoraművész a linzi konzervatóriumban 2019. szeptember 17-én. Fotó: Keleti Éva / MTI)