Orbán Viktor is segített, megmenekült Dodik az Interpol elfogatóparancsától

2025.04.03. 07:34
Milorad Dodik ellen nemzetközi elfogatóparancsot kért a boszniai szövetségi ügyészség, amelynek elutasításáról a bosnyák politikus számolt be közösségi oldalán, majd köszönetet mondott a szerb elnöknek és Orbán Viktornak. A boszniai Szerb Köztársaság elnökét február végén ítélték el, majd elrendelték letartóztatását, ennek ellenére többek között Moszkvát is megjárta.

Milorad Dodik közösségi oldalán jelentette be, hogy az Interpol elutasította a bosznia-hercegovinai bíróság kérését, mely szerint nemzetközi elfogatóparancsot adjanak ki ellene és Nenad Stevandics ellen. A kérelmet az Interpol 3. alapszabálya alapján utasították el, amely a politikai üldözés tilalmára vonatkozik.

Alekszandar Vucsics elnök most hívott, hogy értesítést kapott az Interpoltól, miszerint Szerbia fellebbezését helybenhagyták, így az Interpol elutasította a Bosznia-hercegovinai Bíróság kérését

− írta a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság elnöke. A bejegyzésben köszönetet mondott Alekszandar Vucsics szerb államfőnek a támogatásért, valamint Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek és minden ország elnökének, akik fellebbezést nyújtottak be.

A bosnyák politikus megjárta Moszkvát is

Február 26-án a boszniai szövetségi bíróság Christian Schmidt nemzetközi főképviselő döntéseinek figyelmen kívül hagyása miatt első fokon egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Milorad Dodikot, és hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltotta őt. Röviddel ezután a boszniai szerb parlament megszavazta az entitás igazságügyi rendszerének elszakadását a szövetségitől. Ezt a törvényt az ország alkotmánybírósága hatályon kívül helyezte.

Kapcsolódó

A bosnyák politikus letartóztatását március elején rendelte el a boszniai szövetségi főügyészség, mert szerintük veszélyeztette az ország alkotmányos rendjét Radovan Viskoviccsal, a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnökével és Nenad Stevandiccsal, a többségében szerbek lakta országrész parlamentjének elnökével együtt.

Milorad Dodik hétfőn még Moszkvában járt, majd egy videót közölt, melyben Vlagyimir Putyin orosz elnököt méltatta, valamint elmondta, hogy „május 9-én Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívására ismét itt leszek, hogy megünnepeljük a fasizmus feletti győzelem 80. évfordulóját”. A boszniai szerb elnök a belföldi elfogatóparancs ellenére a múlt hétfőn Belgrádba, egy nappal később pedig Tel-Avivba utazott, ahonnan múlt csütörtökön hazautazott.

Egyre feszült Dodik miatt a magyar−bosnyák viszony

A magyar miniszterelnök február 17-én fogadta a boszniai Szerb Köztársaság elnökét a Karmelita kolostorban, amelyen áttekintették Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság közötti politikai és gazdasági együttműködés 2025-ös terveit. A diplomáciai találkozó nem csupán protokolláris jellegű volt, hanem stratégiai jelentőségű egyeztetésnek bizonyult.

Március elején politikai vihart kavart, hogy nem engedték leszállni Magyar Levente külügyi államtitkár gépét Szarajevóban, így Banja Lukában találkozott Milorad Dodikkal, és tartott közös sajtótájékoztatót. A leszállás megtagadását Zukan Helez bosnyák védelmi miniszter azzal indokolta, hogy nem látta okát annak, miért kellett magyar katonai gépnek Bosznia-Hercegovinába mennie. Továbbá utalt arra, hogy aggódik, amiért 300 magyar terrorelhárító érkezett az országba, amiről még Milorad Dodik kötött megállapodást a magyar kormánnyal.

Ugyanakkor a magyar kormány cáfolta, hogy a Terrorelhárítási Központ egységei azért mentek volna Bosznia-Hercegovinába gyakorlatozni, hogy megkönnyítsék a boszniai Szerb Köztársaság elnökének gyors Magyarországra szállítását abban az esetben, ha a boszniai bíróság elrendelné azonnali letartóztatását szeparatista lépései miatt. A vádakat Orbán Viktor is tagadta, szerinte „ilyen terv nem volt”.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Kirúgták a grönlandi amerikai katonai bázis vezetőjét, mert kritizálta J. D. Vance-t

Kirúgták a grönlandi amerikai katonai bázis vezetőjét, mert kritizálta J. D. Vance-t

A Pentagon szerint megrendült a bizalom iránta.

április 11., 13:22

  • Külföld
Amerikában ezután csak azok szavazhatnak, akik igazolták állampolgárságukat

Amerikában ezután csak azok szavazhatnak, akik igazolták állampolgárságukat

Átment a törvény a képviselőházon.

április 11., 13:09

  • Külföld
A szlovák parlament elfogadta a civil szervezetekről szóló „orosz törvényt”

A szlovák parlament elfogadta a civil szervezetekről szóló „orosz törvényt”

A parlament napokig vitázott a szövegen.

59 perce

  • Címlapon
Trumpék olyan tárgyalásba kezdtek, ami történelmet írhat

Trumpék olyan tárgyalásba kezdtek, ami történelmet írhat

Ha viszont az amerikaiak elszámítják magukat, annak súlyos következményei lehetnek.

1 órája

  • Címlapon
Orbán Balázs zavarbaejtő posztban reagált a kormányfő interjújára

Orbán Balázs zavarbaejtő posztban reagált a kormányfő interjújára

Orbán Viktor kentaurnak nevezte politikai igazgatóját.

tegnap, 21:33

  • Külföld
Ausztria fokozza a készültséget, katonákat vezényel a határra

Ausztria fokozza a készültséget, katonákat vezényel a határra

Hétfőtől ők is vigyázzák az állatok egészségét.

április 11., 13:18

  • Külföld
Az Európai Parlament ismét előveszi Magyarországot

Az Európai Parlament ismét előveszi Magyarországot

A magyar jogállamiság és demokrácia helyzetét vizsgálják majd.

április 11., 14:35

  • Külföld
Korrupciós ügy miatt tartóztatták le a népszerű horvát rockzenészt

Korrupciós ügy miatt tartóztatták le a népszerű horvát rockzenészt

Az ügyben több személyt is őrizetbe vettek, jelenleg házkutatás zajlik.

április 11., 12:51

  • Külföld
Donald Trump felszólítást küldött Oroszországnak, Putyinnak lépnie kell

Donald Trump felszólítást küldött Oroszországnak, Putyinnak lépnie kell

Az orosz elnök nukleáris fegyverkezésről beszélt.

április 11., 18:21

  • Külföld
A Wall Street farkasa bevédte Donald Trumpot, szerinte indokoltak a vámok

A Wall Street farkasa bevédte Donald Trumpot, szerinte indokoltak a vámok

Jordan Belfort szerint a demokraták politikai haszonszerzésből támadják az elnököt.

április 11., 11:16

  • Külföld
Lelőtt madárként csapódott a Hudson folyóba a városnéző helikopter, három gyerek az áldozatok között

Lelőtt madárként csapódott a Hudson folyóba a városnéző helikopter, három gyerek az áldozatok között

Már a levegőben darabjaira hullott a légi jármű.

április 11., 06:10

  • Címlapon
Újabb magyar településen jelent meg a halálos kór, lezárták a telepet

Újabb magyar településen jelent meg a halálos kór, lezárták a telepet

Rábapordány legalább hatvan kilométerre van a többi érintett településtől.

tegnap, 13:56

  • Címlapon
Már több mint száz országban hódít a magyar családi cégből lett multi

Már több mint száz országban hódít a magyar családi cégből lett multi

Nehezített gazdasági pályán is rekordbevételt ért el a hazai étrendkiegészítő-óriás.

tegnap, 14:51

  • Címlapon
Áremelkedésre figyelmeztet az Egyesült Államokban a Shein és a Temu

Áremelkedésre figyelmeztet az Egyesült Államokban a Shein és a Temu

Donald Trump vámjai az e-kereskedelemre is hatással vannak.

1 órája

  • Külföld
Vírusként terjed a neten, hogy a Simpson család szombatra jósolja Donald Trump halálát

Vírusként terjed a neten, hogy a Simpson család szombatra jósolja Donald Trump halálát

Megszólaltak a sorozat készítői is.

április 11., 16:37

  • Külföld
Mintegy kétmilliárd dollár kártérítést kapnak azok a nők, akik szexuális zaklatással vádolták James Tobackot

Mintegy kétmilliárd dollár kártérítést kapnak azok a nők, akik szexuális zaklatással vádolták James Tobackot

A 80 éves rendező továbbra is tagadja a vádakat.

április 11., 06:13

  • Külföld
Belepte a hó a török fővárost

Belepte a hó a török fővárost

Nem ilyen tavaszra számítottak az Ankarában élők.

április 11., 09:36

  • Külföld
Washington riadót fújt, Kína hadihajói elárasztják a tengereket

Washington riadót fújt, Kína hadihajói elárasztják a tengereket

Az Egyesült Államok elveszítheti a versenyt.

április 11., 10:36

  • Külföld
Amerikai csapatok kerülhetnek a Panama-csatornához, de katonai bázisok nem

Amerikai csapatok kerülhetnek a Panama-csatornához, de katonai bázisok nem

Új katonai megállapodás született a két ország között.

április 11., 07:19

  • Címlapon
Sir Alex is csettintett volna erre a példátlan United-feltámadásra

Sir Alex is csettintett volna erre a példátlan United-feltámadásra

Hat perc van hátra, két góllal égnek a „vörös ördögök”, de innen is van fordítás.

18 perce

  • Külföld
Amerikai legfelsőbb bíróság: a Trump-kormánynak elő kell segítenie egy tévesen deportált férfi hazatérését

Amerikai legfelsőbb bíróság: a Trump-kormánynak elő kell segítenie egy tévesen deportált férfi hazatérését

Minden érintett a saját győzelmének tartja a döntést.

április 11., 09:10

  • Külföld
Apokaliptikus látvány: hat évtized után először száradt ki teljesen az osztrák Grüner See

Apokaliptikus látvány: hat évtized után először száradt ki teljesen az osztrák Grüner See

Történelmi aszály sújtja a vidéket.

április 11., 08:22

  • Külföld
Fűnyíró traktorral borzolta a kedélyeket egy 84 éves férfi az osztrák autópályán

Fűnyíró traktorral borzolta a kedélyeket egy 84 éves férfi az osztrák autópályán

Nem mindennapi események történtek a sztrádán.

április 11., 14:10

  • Címlapon
Kiszámíthatatlan, milyen idő csap le ránk a következő hónapokban

Kiszámíthatatlan, milyen idő csap le ránk a következő hónapokban

Szokatlanul rövid életű volt a La Nina, így az előttünk álló időszak bizonytalan és szélsőséges lehet.

1 órája

  • Címlapon
Donald Trump hatalmas ígéretet tett Giorgia Meloninak

Donald Trump hatalmas ígéretet tett Giorgia Meloninak

Több fontos téma is szóba került a két vezető megbeszélésén.

tegnap, 20:37

  • Címlapon
Kilenc év után szétment a híres álompár

Kilenc év után szétment a híres álompár

Három gyermekük született, a legkisebb fiuk májusban lesz kétéves.

tegnap, 19:14