Mennyire hamis a fotográfia? Már csak napok vannak hátra, hogy kiderítse

Aki a Mai Manóba látogat, valószínűleg elsősorban az állatos képek miatt teszi, mivel az állatfotózás úttörőjének, sőt bátran mondható, megteremtőjének, Yllának a kiállítása nagyobb reklámot kapott, mint az alatta található kisebb, de roppant érdekes Jelenség. Az állatok mindenkit érdekelnek, könnyen befogadhatók, cuki macskák, zsiráfok, kutyák és egy nő érdekes, de szomorúan rövid története – ez bárkit az emeletre csábít, és ha már végzett, meg a jegy árában benne van, akkor a Szabó Dezső féle Jelenséget is nézze meg.

A falakon villámok, vulkánok, nahát, jó képek, de láttunk már hasonlót. Ha viszont közelebb megyünk, kiderül, hogy ezek nem is igazi villámok vagy tűzhányók, sőt az egyik képen egy kéz babrál a fotózandó terület elegyengetésével. Ez a voyeur kép olyan, mintha bekukucskálnánk egy ablakon, és úgy lesnénk ki, mit csinál a művész. Mibe csöppentünk?

Megtévesztés felsőfokon

Szabó első kiállításain is lépre mentek a látogatók, még a hozzáértők is azt hitték, ezek médiaképek átalakítva, és a művész biztos csak felnagyította 120×180-as méretre a sajtófotókat, így érkeztünk el a tárlat fő gondolatához:

Szabó Dezső, a festőnek tanult fotós azt találta ki, hogy otthoni kis műtermében állítja elő a természeti jelenségeket, és az ezeket megörökítő képeken keresztül vizsgálja a befogadás kérdését. Az elektromos erőtér létrehozásához egy alacsonyabb szinten működő TESLA-berendezést épített, maketteket készített, majd nagyítással állította elő a valósághű végeredményt. A képek megkomponálásához filmes trükkökhöz folyamodott, színes fényeket, füstöt, ködgépet, víztölcsért és pirotechnikai anyagokat is használt. Nem csoda, hogy a látvány becsapós, és be is dőlünk az illúziónak, főleg ha a tárlatséta előtt nem olvassuk el a falon lévő bevezetőszöveget. 

A művészi koncepció középpontjában a természetben megfigyelhető jelenségek különféle képi megjelenítése áll, és az, hogyan viselkedik egy fénykép befogadója, amikor nézi. Az ábrázolt tárgyra figyel, a közvetítőre, vagy magára a fotóra? A fotó a médium, a tárlat nagy kérdése, hogy a közvetített információra koncentrálunk vagy a fényképre, ami megalkotásának folyamatáról is árulkodik.

Ahogy a kiállítás leírásában olvashatjuk, a Jelenség/Phenomenon a görög eredetű phainómenon szóból ered, ami az érzékszervek számára érzékelhetőt, megfigyelhetőt jelölt. A filozófusok számára viszont a nagy kérdés ezzel kapcsolatban mindig az volt, milyen a viszonya a valóságos létezőnek a belőle jelenségként érzékelhetővel. A fenomén csak az érzékelhetőt jelenti, de nem azonos a tárggyal, amit jelöl, annak csak az „érzékek számára felfogható megjelenése. A jelenség immunis ezért minden kétellyel szemben, ellentétben a tárggyal, amelyet az érzéki tapasztalatok közvetítenek”. A néző csak a fenomént tekintheti adottnak, és ez nem ugyanaz, mint a megmagyarázandó dolog és a magyarázat. A kettő szétválasztása jól érzékelhető Szabó képein, a Magasfeszültség, a Szent Elmo tüze, a Kitörés című képeken a fabrikált természeti jelenségek utalnak a mű létrehozásának folyamatára (benyúl a kéz) és az alkotói stratégiákat boncolgatják.

Mi van a képen, mit látok, ha nézem, mit tudok meg a jelenségről, amit ábrázol? Ahogy egy interjúban Szabó Dezső elmondta, már a fotográfia kezdeteinél felmerült a probléma: a kép információját vajon hogy kezeli az agyunk, tudatosan, médiumként nézünk a fotóra, ami csak közvetít?

A Jelenség egyébként nem új munkákból áll, az utolsó expozíciók, amelyek diára vagy negatívra készültek, 2014-esek. Ez a Vulkán című sorozat volt, amit megelőzött a Magasfeszültség, illetve a Szent Elmo tüze. Ezek nagy méretű képek voltak, közben videók is készültek, de a költséges és időigényes alkotás félbemaradt. Most azonban egy új elrendezésben láthatjuk közel húsz év műveit, amelyek önálló egységet alkotnak.