
- Sport
- Futball
- premier league
- liverpool
- everton
- kezdőcsapat
- szoboszlai dominik
- bournemouth
- kerkez milos
- arne slot
Összejött Szoboszlai Dominik parádés tizenegyese

További Futball cikkek
- Példás büntetésben reménykednek az újabb magyarellenes megnyilvánulás után a DAC-nál
- Hiába tették partvonalon túlra a potyagyárost, így is kínos pofonba szaladt a rekordbajnok
- Megtaposta, saját vizeletével itatta barátnőjét a Premier League egykori sztárfocistája – állítja a nő
- Fél óra alatt ennyire futotta Szoboszlai Dominiknak
- Baloghék pontot szereztek Firenzében
A szerdán 21 órakor kezdődő összecsapás előtt a „vörösök” 70 ponttal az első helyen állnak a tabellán – kilenc ponttal megelőzve a kedden nyerő Arsenalt –, a „kékek” pedig 34 ponttal a 15. helyen tanyáznak, mégsem lehet országos egyesnek venni a találkozót.
Az Everton ugyanis David Moyes január 11-i kinevezése után az Aston Villától még kikapott, azóta viszont kilenc bajnoki óta veretlen (4–5–0), többek között a Liverpoolt is megtréfálta egy 98. percben történt egyenlítéssel.
Szoboszlai Dominik történelmi meccset játszott, ilyenben többé soha nem lesz része
A drukkerek is megkönnyezték.
Ez a széria a második legjobb az egész mezőnyben, más kérdés, hogy még csak megközelíteni sem tudja Arne Slot együttesét, amely egyhuzamban 25 veretlen (18–7–0) meccsnél jár a PL-ben.
Mindeközben Szoboszlai Dominik is parádés sorozatot épít:
a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya idén csak a Manchester United elleni rangadóról maradt le betegsége miatt, január 5-e óta viszont megszakítás nélkül már a 11. bajnokiján került be a kezdőcsapatba.
A 24 éves középpályás teljesítményével is megszolgálja a bizalmat, és emberfeletti munkabírása mellett két gól és egy gólpassz is jött az előző három bajnokin.
Slot az Everton ellen a Kelleher – C. Jones, Konaté, Van Dijk, Robertson – Gravenberch, Mac Allister – Szalah, Szoboszlai, L. Díaz – Diogo Jota tizenegynek szavazott bizalmat.
A magyar válogatott bal oldali mindenese, Kerkez Milos sem pihen: az előző három fordulóban egyaránt gólpasszt adó futballista az idénybeli 30. bajnokin is kezd a Bournemouth-ban, így tovább gyarapíthatja játékperceinek számát – eddig a rendelkezésére álló 2610-ből 2541-et töltött pályán!
Tovább nőtt Kerkez Milos ára, most már ennyit kellene fizetni érte a topcsapatoknak
A magyar válogatott klubját nem érdekli a Liverpool által felajánlott futballista.
Premier League, 30. forduló
- 20.45: Bournemouth–Ipswich
- 20.45: Brighton–Aston Villa
- 20.45: Manchester City–Leicester
- 20.45: Newcastle–Brentford
- 20.45: Southampton–Crystal Palace
- 21.00: Liverpool–Everton
Az élmezőny állása: 1. Liverpool 70 pont/29 meccs (69–27), 2. Arsenal 61 (55–25), 3. Nottingham 57 (50–35), 4. Chelsea 49/29 (53–37), 5. Manchester City 48/29 (55–40), 6. Newcastle 47/28 (47–38), 7. Brighton 47/29 (48–42), …15. Everton 34/29 (32–36)
(Borítókép: Marc Atkins/Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Angol válogatott lesz a Liverpool magyar tehetségéből
Franciaországban bizonyíthat.
április 8., 11:25
- Sport
Visszatért az alaptáborba az Annapurna csúcsát célba vevő Varga Csaba
A nagyváradi hegymászó többnapos pihenő után újra bevenné a csúcsot.
április 8., 09:05
- Sport
Vb-ezüstérmesünk az amerikai kalandról: Olyanban bíztunk, amiben nem lett volna szabad
Az olimpiai 5. Fábián Bettina izgatottan várja a nyílt vízi úszók új versenyszámát.
április 8., 09:26
- Mindeközben
Aubrey Plaza majdnem összeházasodott Michael Cerával, meglehetősen fura okból
tegnap, 21:48
- Mindeközben
Jennifer Garner Instagram-fotója mindenkit összezavar, ritkán látni ilyen felvételt a színésznőről
tegnap, 20:06
- Sport
Hiába csábítják a szaúdiak, Skócia felé veheti az irányt a magyar válogatott védő
Az utóbbi időben drasztikusan csökkent a játékideje Olaszországban.
április 8., 12:05
- Sport
Másfél év alatt négy gyereke született a világ egyik legjobb kosarasának
Négy különböző anyától.
április 8., 08:23
- Sport
A BL-csoda feltüzelte a Szegedet, hat év után történelmi találkozón hódította vissza a Magyar Kupát
Sérülésből és indulatokból sem volt hiány, egy ponton majdnem verekedésbe torkollott a derbi.
tegnap, 21:15
- Sport
A történelmi kudarc után újabb edzőváltást jelentettek be a Premier League-ben
A horvát szakember decemberben érkezett.
április 8., 08:57
- Sport
A 2016-os bajnok sporttörténelmi vereségével folytatódott az angol bajnokság
A Newcastle tovább küzd a BL-indulásért.
április 8., 08:35
- Mindeközben
Sokkoló felfedezést tett utazásából hazatérve egy nő, ebből az apróságból jött rá, hogy megcsalta a párja
tegnap, 18:02
- Sport
Olimpiai bajnokunk vallomása: „Nem állok készen a versenyzésre!”
Sem a világ-, sem az Európa-bajnokság nem érdekli, elengedte az idei évet.
április 8., 13:15
- Sport
Ejtőernyős-baleset rémisztette meg a stadion nézőit – videó
Szerencsére nem torkollott tragédiába a találkozó.
április 7., 16:51
- Sport
Borzalmas kezdés után ígéretes játékkal mentette a menthetőt Révész Bulcsú a sznúker-vb-n
Folytatás este 20 órától.
április 8., 15:05
- Sport
Piros Zsombor egészen lehetetlen helyzetből fordított Madridban
Már a nyitószett is csaknem egyórás volt.
április 8., 17:35
- Mindeközben
Árpa Attila úgy beszólt Molnár Andi új, milliárdos párjának, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 16:30
- Sport
Verstappen egy szörnyeteg – nemzetközi sajtóvisszhang a Japán Nagydíj után
A címvédő, négyszeres világbajnokot piedesztálra emelik a neves lapok.
április 7., 09:44
- Sport
Ezt a történelmi tettet még Vlagyimir Putyin is elismerte
Az orosz elnök nem is hagyta szó nélkül.
április 7., 17:57
- Sport
Hiába jelentette be a Ferencváros új vezetőedzőjét, mégsem biztos érkezése
Családi ok áll döntése hátterében, amiről már a népligetieket is tájékoztatta.
április 7., 20:33
- Sport
A vízzel töltött hurkák kicsinálták válogatott hölgypólósaink lábát
Gyilkos program vár Hajdú Katáékra: előbb az olimpiai ezüstérmes, majd a párizsi bajnok.
április 8., 16:40
- Sport
Két kulcsjátékosa nélkül készül bravúrgyőzelmekre női válogatottunk Litvániában
A csapat kifejezetten motivált, a vezérszerepet Babos Tímea vállalta magára.
április 8., 17:31
- Sport
Szétszedték a kommentelők a Ferencváros elnökét durva beszólásai miatt
Az Újpest elleni bajnoki győzelem után jelentkezett be, de nem aratott osztatlan sikert a videója.
április 7., 10:04
- Mindeközben
Létezik egy étterem, ahol testalkat alapján adnak kedvezményt, minél kisebb résen fér át valaki, annál olcsóbban ehet
tegnap, 15:02
- Sport
Újabb pilótacsere jöhet a Formula–1-ben
Most nem a gyenge teljesítmény, hanem sérülés lehet az újonc veszte.
április 7., 15:01
- Sport
Botrány a manchesteri derbin, Phil Foden édesanyját leku*vázta az Old Trafford közönsége
Pep Guardiola éles hangú üzenetben ítélte el a United-drukkerek undorító viselkedését.
április 7., 13:51
- Sport
A rúdugrás és a kalapácsvetés királya is indul a Gyulai Memorialon
Armand Duplantis és Ethan Katzberg mellett Budapestre érkezik Femke Bol is, rajtvonalon a hazai klasszisok sora.
április 7., 12:46
- Mindeközben
Rácz Jenő rendelt egy szőnyeget a Temuról, de kis híján dobott egy hátast, amikor megérkezett a csomag
tegnap, 12:31
- Címlapon
Meghalt Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író
89 éves volt, családja körében, Limában érte a halál.
5 perce
- Sport
Világbajnokokkal népszerűsítik a sportolást a magyar fiatalok körében
Siklósi Gergely saját tapasztalatából tudja, hogy „aki sportol, annak könnyebben megy a tanulás”.
április 7., 15:20
- Sport
Nem várta meg a szezon végét az NBI kiesőjelöltje, távozik vezetőedzője a kispadról
Irányításával jutott fel a csapat az első osztályba.
április 7., 16:07
- Mindeközben
Totálkárosra törték a magyar youtuber parkoló autóját, íme a fotó a helyszínről
tegnap, 11:08
- Sport
Bomba igazolás Veszprémben, a világ egyik legjobbja érkezik nyáron
A Barcelonával háromszor is megnyerte a Bajnokok Ligáját.
április 7., 14:09
- Sport
Élete első felnőtt Európa-bajnokságán máris éremért küzdhet a fiatal magyar
Honosított vb-címvédőnk első meccsén technikai tussal maradt alul.
április 7., 14:14
- Címlapon
Kígyózó sorokban állnak az ázsiaiak, hogy lássák a magyar csodát
Így hódítanak honfitársaink a világ túloldalán.
tegnap, 19:00
- Mindeközben
Gelencsér Tímea ott rúgott bele a vőlegényébe, ahol egy férfinak a legjobban fáj, és ezt videóra is vette
tegnap, 09:33
- Címlapon
Ausztria enyhíti a ragadós száj- és körömfájás miatti behozatali korlátozásokat
A változásokat sokan kritizálják, részben a közelgő húsvéti rokonlátogatások miatt.
55 perce