Ne hagyd, hogy a gyermeked online csalás áldozata legyen! (x)
2025. ápr 2. 15:01
Keleti Andrea 55 évesen egy csodaszerrel fogyott 10 kilót: "Előveszem a kis kapszuláim és búcsút intek a feleslegnek"
Nehéz elhinni, de igaz!
Ezeket láttad már?
Keleti Andrea és Csonka András, a Szombat esti láz egykori győztes párosa, 19 év után is baráti kapcsolatot ápol. Legfrissebb találkozójukon egy wellness-napon idézték fel közös múltjukat és tervezgették barátságuk 20. évfordulójának programját.
„19 éve ismerkedtünk meg, Andi volt a partnerem a Szombat esti lázban, amit meg is nyertünk. Úgy gondolom, hogy a győzelmünk is részben annak volt köszönhető, hogy ott mi nagyon egymásra kapcsolódtunk. Andrea nagyon sokat tanított nekem, szakmailag és emberileg is. A férjével együtt remek pedagógusok. A barátságunk azóta is töretlen és örök” – osztotta meg érzéseit a barátságukra büszke Csonka András, ám ő is kapott az élettől bőven.
"Vicces, hogy azt mondja, sokat tanult tőlem, mert én úgy érzem, hogy ő tanított nekem rengeteget. Én akkor még nem szerepeltem ilyen műsorokban, senkit sem ismertem. Akkoriban még, ha adtam egy interjút, azt sem tudtam, hogy kinek nyilatkoztam. [...] Annyi közös emlékünk van, hogy fel sem tudjuk sorolni. Most a 20. évfordulónkra készülünk, lehet, hogy előrukkolunk egy nagy show-val” - harangozta be Andrea, aki egyébként teljes átalakuláson ment át az elmúlt években.
Rá se lehet ismerni fogyása óta
Keleti Andrea tíz kilót fogyott egy gyógynövényeket tartalmazó szer segítségével, amelynek köszönhetően nem kellett koplalnia. A táncművész büszkén mesélt arról, hogy a fogyásnak köszönhetően ma már sokkal jobban érzi magát a bőrében. És meg kell hagyni, 55 éves kora ellenére, 10 évet simán letagadhatna!
„Ráadásul én korábban kerültem a wellnesseket, az ötvenedik szülinapom környékén felszaladt rám néhány plusz kiló, így nem szívesen mutatkoztam fürdőruhában” – árulta el Keleti Andrea, aki ma már büszkén veszi fel a fürdőruhát.
Az erről készült képet IDE kattintva lehet megtekinteni!
„Nem kellett koplalnom a kúra mellett, igaz, arra én képtelen is lennék. 10 kiló és két ruhaméret elhagyásával ma már sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Ha pedig egy ideig nem figyelek oda, újra előveszem a kis kapszuláim és búcsút intek a feleslegnek” - tette hozzá Andrea.
Via Origo
Ezeket olvastad már?
27 vagyok. Csípett és húzott a hasam, de nem tudtam, hogy ilyen óriási a baj! Ebben a pillanatban jött az új augusztusi időjárás-előrejelzés. Létezik, hogy ez jön a júliusi forró napok után Gólyahír! Babát vár a Házasság első látásra sztárja Most érkezett: azonnali hatállyal visszahívták ezt a széles körben használt gyógyszert Most érkezett a tragikus hír: 42 éves korában meghalt az ismert magyar politikus Nagy a baj, lángokban állt az M7-es autópálya Szabó Zsófi újra egyedül? Ezért szakíthatott idősebb párjával Orbán Viktor végre elárulta, hogy került a fapados repülőjáratra Gyors, de végzetes: ez a mosóprogram csendben nyírja ki a ruháidat és a gépedet is Megrázó hír érkezett! Gyászol az ország, meghalt a legendás focistaKövesd a Rúzs Online cikkeit a Google hírekben is!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Te láttad már? Ezekért az előadásokért özönlik a közönség az Újszínházba! (x)
Meglepő dolgokat árul el a netezési szokásainkról B. Nagy Réka – Te is magadra ismersz? (x)
Nem csak praktikus, hanem elegáns is lehet: tippek a tökéletes szemüveg kiválasztásához (x)
Így ápold arcodat nyáron: 5 lépéses rutin a ragyogó bőrhöz (x)
TESZT: Te ismered ezt a 7 digitális szlenget? Ha nem, akkor nagy bajban leszel az AI világában! (x)
BLIKK
Aki tud, menekül Parajdról: 5 perce volt elhagyni a házat Gabriellának – "Percek alatt vált semmivé az egész életünk"
Budapesten is hallható nyári estéken az erős, zsizsegő hang, jó lesz hozzászokni – Már itt vannak ezek a jókora rovarok
Villámfelmérést végeztek Majka botrányáról és a Kneecap kitiltásáról – ezt gondolják a válaszadók
Ijesztő tüneteket produkált Szinetár Dóránál egy népszerű diéta, erre figyelmeztet mindenkit!
Budapestet is elérte a vihar, tubát fotóztak a Dunánál
LEGOLVASOTTABB
Szomorú bejelentés: Curtis menyasszonya egy fotóval tudatta, hogy ennyi volt
Kiderült az igazság Stohl Andrásról: valójában ezért hagyta ott az RTL-t
Gömbölyödő pocakkal jelentette be: terhes a Házasság első látásra sztárja
Megszólalt Majka a héten történtekről: súlyos, amit most kimondott
Folytatódik a botrány: Azahriah is reagált Bayer Zsolt beszólására