Kiss A. Kriszta: A fiú, aki mindent el akart mesélni
Egy elveszett Jókai-önéletrajz
A bevált recept alapján újabb taggal bővült a hírességek pályáját és személyes élettörténetét gyerekek számára feldolgozó sorozat. A történetmondás és a tudományos alapú ismeretterjesztés ismét szerencsésen találkozott. Az arányos fúziót részben most is a képeskönyv műfaj lényegkiemelő, eligazító, elsősorban tehát a szöveggel párhuzamos, az elbeszélést részben magára vállaló illusztrációja szavatolja. A területet évtizedek óta kutató Hansági Ágnes hitelesíti a történeti adatokat.
A kilencedik életrajz azonban különlegesre sikeredett. Kiss A. Kriszta Jókai Mór stílusát imitálva alkotta meg a meseregényként is olvasható narrációt. A kis Móric az idős szerző visszaemlékezésének főhőseként tűnik fel előttünk a könyv lapjain. Amúgy is regényes életét azonban a kicsik számára egy fikciós szereplő, a Jókai álnevét viselő Kakas Márton baromfi színesíti. Ő replikázik Jókaival, pontosabb információkkal egészíti ki a természeténél fogva pontatlanabb (a mese szituációja szerint) szóbeli visszaemlékezést. Ugyanakkor a szöveg humoráról is gondoskodik, hiszen tréfás dolog az egész nemzetnek és még az utókornak is mesélő tekintély megnyilatkozásait kiskakasként pontosítani, árnyalni. A kiskakas végigkíséri, kommentálja a diákéveket, Jókai kapcsolatát Petőfivel és Orlay Petrich Somával, majd a forradalom napjait, házasságának és telekvásárlásának pikáns történetét. Eredeti szövegidézetek is szerepelnek. Nagy kérdés, hogy bár a stílusimitáció nemes gesztus az évfordulós író emlékévében, nem lehet, hogy a reformkor és az életmű titkaiba kevéssé a Jókai-stílusutánzat, mint inkább eleve a kiskakas tudná bevezetni a gyerekeket a maga szemtelen és érzelemdús modorában?
Jókai Mór Mesés könyve
Illusztrálták Budapest-Rákosmentén a rákoshegyi Czimra Gyula Általános Iskola diákjai
A közelmúltban megjelent Jókai-kiadványok közül a legrokonszenvesebb számomra az a válogatás, amely Jókai prózai és verses meséiből-elbeszéléseiből válogat. Először is, mert más szerző nem akaszkodik rá az eredeti szövegekre. Jókait a gyerekek is az élvezetes cselekményszövésű, ízes fogalmazású, láttató történetmeséléséért szerethetik a könyv lapjain keresztül. Olvastatja, akár felolvastatja magát A tengerszem tündére, Mátyás diák és Bente úr, az Oroszlánhűség…. Ami pedig más Jókai antológiáknál vonzóbbá teszi az erdélyi székhelyű kiadó munkáját, az az, hogy megfogható, mit kapunk. Körülrajzolt a célközönség (a kiadó 4–8 éveseknek ajánlja), és külön a szövegek is szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Legitimebb az egyes szövegek jelenléte, mintegy műfajtól független tematikus antológiában. Jó példa erre A kis király beszélő babája, amely a Scolar karácsonytematikájú válogatásában is megjelent. Itt szervesebb, megtalálja a közegét. A mese műfaja ugyanis, akár próza, akár verses, Jókai életművében gazdagon megtöltött, egyenletes színvonalú. Ezért születhetett nem csupán egy „valami Jókai”, hanem egy klasszikus értelemben vett, tündérmesékből és meséskönyv, ahogyan ezt a címe is állítja.
Az Aranykapu meséskönyvsorozat részeként megjelent kiadvány különösen mutatós. Egy kiforrott koncepcióban látott napvilágot, ami a könyv kiállítását és szerkesztését illeti. A szerző tollából, ahogyan a sorozat korábbi darabjai közt azt például Benedek Elek munkásságával tették, ebben a válogatásban is első sorban alsós gyermekeknek is érdekes történeteket gyűjtöttek egybe. A válogatást tehát nem csupán az alkalom, hanem a művészi mérce, a mese, a mesélés élvezetének kritériuma ragasztotta össze. A szöveg jelenlétét a földrajzi egyezés is motiválta, Székelyföldön játszódnak, mint a nyitómese, a Szent Anna tó legendájáról szóló A tengerszem tündére vagy a Mátyás király és Bente úr, amelynek cselekmény ugyanerről a kultúrtájról indul. Nemcsak a Tortoma kiadó lokációja, hanem a kötetet illusztráló gyermekek lakhelye (Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy) is indokolja ezt. Épp ebben a koncepcióban áll a kötet egyetlen ellentmondásossága. Hiszen általában problematikus az Erdélyben egyébként erős hagyományú gyermekillusztráció. Világos, hogy a gyermekek által készített rajz nem üti meg, sőt elüt a kiadvány irodalmi, kreatív, tördelési, borítótervezési, nyomdatechnikai színvonalától. Ugyanakkor épp a gyerekek alkotó részvétele szavatolja a szövegek szoros újraolvasását, szelektálásának sikerét, a gyerekközönség elérését. A belső borító térképe alapján Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy diákjai illusztrálták a kötetet, az impresszumból azonban kiderül, hogy Budapest-Rákosmentén a rákoshegyi Czimra Gyula Általános Iskola diákjai.
A nagyenyedi két fűzfa és más elbeszélések
Valamennyi válogatott elbeszélés, amelyet Jókai Elbeszélések című köteteiből (1850 és 1853–1854) válogattak, szórakoztató, szélsőséges helyzeteket és szélsőséges érzelmeket megdöbbentő retorikai gazdagsággal és változatos humorral, nem kevés életbölcsességgel megfestő történet. Főképpen, az első három csillogtatja meg Jókai sokrétű humorát. A nagyenyedi két fűzfa Jókai Mór 1853-ban írt elbeszélése. A „beszélyt” a Délibáb című szépirodalmi hetilap adta ki először. A könyvben emellett még három elbeszélés olvasható. Elsőként a bravúros, végig kacagtató és valóságtartalom tekintetében elkeserítő A gyémántos miniszter (Egy skicc a forradalomból) [1850]). Ennek, mint a Nagyenyedi…-nek, szintén valós történelmi események, az ún. „gyémántper” az alapja. Majd következik Az utolsó cigányország (1854) és a Melyiket a kilenc közül?
Mind a négy elbeszélés valóban ifjúsági műként is olvasható, és sok szempontból ott a helye a sorozatban. Kérdés, hogy azok a diákok, akik olvasandók, mikor élnek.
A nagyenyedi két fűzfában fiatal emberek a főszereplők, az ő hősies küzdelmük, illetve az első szerelmük romantikus témája áll a középpontban. A főhősök szempontjából derűsen végződik a történet. Minezek alapján ifjúsági irodalomként, iskolai tananyagként is olvasható az elbeszélés. A valós történelmi esemény éppen ennek érdekében is félig háttérben marad, helyet hagy a romantikus szálnak. A Rákóczi-szabadságharc idején Nagyenyedet támadás érte, és a kollégium tanulói is részt vettek a küzdelemben. Jókai az ellenfeleket, a kurucokat és a labancokat egyként vadaknak, képzetlen söpredéknek ábrázolja. A középpontban a fosztogató hadak és a békés polgárok ellentéte, a fiatalok tiszta szándékai és értékválasztásai állnak.
Akár csak a Melyiket a kilenc közül? című, a legtöbbek szívéhez elérő olvasmány. A novella a lelki és anyagi gazdagságot egyszerű ellentétpárba állítja, mesenovellának is beillik, hiszen szintén erkölcsileg megnyugtató a történet. Jókai itt a főhős, a szegény varga dilemmáját és értékválasztását kerekíti történetté. A nyomorban is megteremthető kedélyt és szeretetkapcsolatokat az úri felsőszomszéd gazdagságával, hidegségével és magányával ellenpontozza.
Csakhogy a derűs végkicsengés, gyerekek vagy ifjak főszerepeltetése sem hidalja át a mai nyelvhasználati, nyelvértelmezési problémákat. Nem csoda, hogy a kiadó oldalanként több, általában latin szavak magyarázatául szolgáló lábjegyzet közlésére kényszerül. Manapság olyan sok mindent kell a korabeli politikai viszonyokon kívül poén- és mondatszinten is elmagyarázni az alfa és Z nemzedéknek, hogy elsősorban felnőtt olvasóknak ajánlanám ezt az elbeszéléskötetet.
Jókai karácsonya
Tetszetős megjelenésű, ünnepre, karácsonyi ajándékba szánt kötet tojás-, ezüst- és aranyszín borítóval, amely a legáltalánosabb karácsonyi kliséket idézi meg, a karácsonyfát a csomagokkal, az ajándék macival és a hintalóval. A K betű hurkába még Jókai portréja is befért. Körülbelül ez is a szerepe a kiadványnak, ajándékba szánták, az olvasók újra felfedezhetik maguknak az írófejedelem cselekményes fantáziáját, sziporkázó humorát. A hátsó borító indoklása szerint éppen Jókai idejében terjedt el ez a fajta, karácsonyfával és ajándékkal körbevett ünneplés.
Tizenkét karácsonyi történet szerepel a próza mesterétől ebben a válogatásban, plusz egy szilveszteri ráadás. Nem csak rövidebb-hosszabb elbeszélések, hanem regényrészletek is. Emiatt teljesen különböző néprétegeket, élethelyzeteket, embertípusokat ismerhetünk meg gazdag lelki ábrázolásban. A szerző stílusán és a karácsony témáján kívül más nem köti össze ezeket, hangütésben is nagy különbségek vannak. Így számomra széttartó olvasmány maradt ez a kötet, amolyan kedvcsináló Jókai életművéhez.
Az elbeszélések többsége melankolikus hangulatú, az emberi szenvedésből, a sors igazságtalanságaiból vesz ihletet. Éles ellentétben a békebeli hangulatot árasztó borítóval. A koldusgyermek története egy négyéves korára szüleit elveszítő árva kisfiúról szól, akinek se otthon, se szeretet nem jutott.
A Melyiket a kilenc közül? – talán Jókai egyik legismertebb elbeszélése – az Akkord Kiadó, valamint A kis király beszélő babája, amelyik a Tortoma Kiadó Jókai Mesés könyve lapjain is fölbukkannak. Ezekben a szülők rémálmai, a gyermek életveszélyes betegsége, illetve a nyomor kilátástalansága az alaphelyzet. Természetesen van némi föloldás, ha nem feltétlenül mesei is az. De színes tablót kapunk kultúrákból és kultúra közi félreértésekből, mint a Croesus apóban (Részlet a Bálványosvár című regényből), a Mit hozzon a Jézuska? című adomában. Ezek a csattanóval végződő történetek anekdotikus jellegüknél fogva alkalmasak arra is, hogy az ünnepi asztalnál olvassák fel őket.
