Amire kilenc esztendőt kellett várni, ma megtörténik: összecsap a Ferencváros és az Újpest a Magyar Kupában.

Legutóbb 2016. május hetedikén találkoztak ebben a sorozatban a zöld-, illetve a lila-fehérek, éppen a döntőben. Bármily furán hangzik, a Groupama Arénában rendezett fináléban a kiírás szerint a Megyeri útiak voltak a pályaválasztók, így a krónikák azt rögzítik, hogy azon az estén 1–0-s vendégsiker született…

A főváros IV. és IX. kerületében (és nyilván máshol is…) egy híján tíz éve vágytak arra, hogy a bajnoki meccseken kívül a kupában is összemérjék erejüket az ősi riválisok, a sorsolás szeszélye folytán erre végre alkalom nyílik. A régóta várt találkozó felvezetése sok mindenről szólhatott volna, legfőképp persze magáról a mérkőzésről, a futballról, helyette azonban egy gyomorforgató (bűn)tett került középpontba.

Hétfőről keddre virradó éjszaka ugyanis „ismeretlen” elkövetők megrongálták azt az újpesti falfestményt, amely mások mellett Benedek Tibornak hivatott emléket állítani. A tettesek „természetesen” nem fedték fel kilétüket, de tekintettel az Újpest elleni szerdai kupa-, valamint a vasárnapi bajnoki meccsre, na meg arra, hogy zöld festékkel rondították össze az alkotást (hovatovább Szusza Ferenc arcára a római kilencest pingálták…), sokan élnek a gyanúperrel, egy-két elvetemült ferencvárosi „szurkoló” keze van a dologban. Merthogy jó érzésű fradista, vagy bármely más csapat drukkere nem művel ilyet, annyi szent.

Azt most hagyjuk, hogy a tettesek sunyi módon, az éj leple alatt ténykedtek, ennél jóval fájóbb, hogy messzire mentek. Nagyon messzire. Mert lehet nem szeretni, sőt utálni az örök ellenlábast, lehet froclizni, lehet bosszantani különböző kiírásokkal, uram bocsá’, cselekedetekkel, egy bizonyos határt nemhogy nem lehet, egyenesen tilos átlépni!

Márpedig azzal, hogy a hosszan tartó, súlyos betegségben, 47 évesen elhunyt Benedek Tibor festményét némelyek összemázoltak, túlmentek azon a bizonyos határon. Meglehet, magukat bátraknak hiszik, hogy a károkozás reményében éjszaka „bemerészkedtek” Újpestre, amit tettek, sokkal inkább gyávaságról, barbárságról, tudatlanságról és mérhetetlen tiszteletlenségről vall.

Meggyalázták egy háromszoros olimpiai bajnok emlékét, akinek nevét nem egyszer, nem kétszer foglalta imába – nemcsak az Újpest tábora, hanem Magyarország! Ha volt olyan (sport)ember, aki mindenkinek példát mutatott elkötelezettségből, elszántságból, győzni és küzdeni akarásból, no és az ellenfél iránti tiszteletből, az pont Benedek Tibor volt. Akitől csak tanulni lehetett – talán még a „bátraknak” is sikerült volna…

Egy ikon emlékét igyekeztek bemocskolni, de nem jártak sikerrel, Egyrészt azért nem, mert az alkotást rövidesen helyrehozzák, másrészt azért nem, mert amit Benedek Tibor tett, az idők végezetéig fennmarad, amit viszont ők, egyhamar elmerül a feledés homályában.

A festék egyszer elfogy, de a legenda örökké él.