Leválasztható-e Oroszország Kínáról? A fordított Nixon szerepében tündökölne Donald Trump

Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott legutóbbi telefonbeszélgetése után Donald Trump azt mondta a Fox Newsnak:

„A történelem tanulmányozójaként, aki vagyok – és végignéztem az egészet – az első dolog, amit megtanulsz, hogy nem akarod, hogy Oroszország és Kína összejöjjön.” 

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.

Feliratkozom

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei, podcastok, pénzügyi tanácsok naponta kétszer az Economx.hu hírlevelében.

Adataim megadásával és a "Feliratkozom" gomb megnyomásával kijelentem, hogy megismertem és elfogadom a www.napi.hu Online Kft. Adatvédelmi tájékoztatóját. Hozzájárulok hogy az email címemre hírleveleket küldjön az Economx.hu aktuális híreiből

Az Ön neve

Az Ön email címe

Feliratkozom

Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.

Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.

A történelem, amelyre Trump utal, a Nixon-korszak stratégiája, amelyben az Egyesült Államok a Szovjetunió ellensúlyaként igyekezett Kínával szövetkezni, ösztönözve a két kommunista hatalom közötti szakadást.

Szétválasztaná Moszkvát és Pekinget

Trump gondolata nem újkeletű: a Tucker Carlson jobboldali kommentátornak adott 2024. október 31-i interjújában Trump azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok – Joe Biden vezetése alatt – szerinte tévesen „összeboronálta” Kínát és Oroszországot.

A két hatalom szétválasztása – mondta – kormánya egyik prioritása lesz.

– jelentette ki.

„Eljátszhatja-e Trump a fordított Nixon szerepét? Egyesek szerint igen, és erre bizonyos jelek is utalnak”

– hangsúlyozta az Economxnak Eszterhai Viktor, az NKE John Lukacs Intézet tudományos munkatársa, aki felidézte, hogy Lu Shaye, Kína európai ügyekért felelős különmegbízottja nemrég aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok és Oroszország Ukrajna jövőjéről döntenének Európa bevonása nélkül.

Bírálta a tárgyalásokat, amelyekből Ukrajna, Európa és természetesen Kína is kimarad. A szakértői vélemények egy része szerint

a két állam között legjobb esetben is csak „érdekházasság” áll fenn, amely a külső tényezők változásával bármikor megrepedhet – vagy megrepeszthető.

Kétségtelen, hogy a kínai–orosz kapcsolatok terheltek. A szakértő szerint elég, ha csak a kapcsolatok hullámvasútját tekintjük át: a 18. század végi határincidensektől a 19. századi orosz gyarmati terjeszkedésen át – amikor Kína elvesztette távol-keleti területeinek jelentős részét – a második világháború utáni testvéri szövetségig,

majd az 1960-as évek végének katonai villongásaiig. Ekkor Kína a Szovjetuniót legveszélyesebb ellenségének tartotta, és ezért még az Egyesült Államokkal is hajlandó volt szövetkezni.

1989-ben – közvetlenül a Tienanmen téri események előtt – Mihail Gorbacsov látogatása nyitotta meg az utat a kapcsolat normalizálása felé.

Először a határviták lezárása történt meg, majd közös biztonsági és gazdasági intézményi keretek kiépítése következett, egészen addig, hogy 2022 februárjában a két állam kijelentette: barátságuknak „nincsenek határai”.

– mutatott rá Eszterhai Viktor, aki szerint ráadásul Oroszországnak jól jöhet, hogy az Egyesült Államok az ukrajnai háború lezárása érdekében hajlandó engedményeket tenni. 

Ez lehetőséget ad Moszkvának, hogy nemzetközi tekintélyét és ezzel nagyhatalmi státuszát részben helyreállítsa a nyugat szemében. Ugyanakkor ez enyhítheti az egyre nyomasztóbb kínai függést is. Ezek kétségtelenül taktikai előnyök.

Az orosz vezetés tehát valószínűleg szívesen elfogadna egy Trump által közvetített békeszerződést, amely Ukrajna rovására Oroszország érdekeit szolgálná – ez azonban nem jelenti azt, hogy Moszkva sietve beállna egy Kína elleni összefogásba.

„Kína és Oroszország együttműködése mögött továbbra is számos stratégiai érdek húzódik A két állam politikai vezetése meg van győződve arról, hogy az USA évtizedek óta feltett szándéka megakadályozni felemelkedésüket katonai szövetségi rendszerein keresztül” – mutatott rá lapunknak az NKE tudományos munkatársa.

Ki kivel?

Trump esetleges más irányultsága felveti a kérdést: vajon mennyire lenne ez tartós? Érdemes-e Moszkvának erre építenie?

Eszterhai Viktor szerint az Ukrajna elleni háború egyik orosz érve éppen az volt, hogy a Nyugat megszegte ígéretét a NATO keleti bővítésével kapcsolatban.

Mi garantálná, hogy ez most másképp lenne? Ha egy nagy nyugati koalíció fordulna Kína ellen, mi akadályozná meg, hogy annak sikerét követően Oroszország legyen a következő célpont?

– tette fel a kérdéseket a szakértő, aki összességében úgy látja, hogy Moszkva stratégiai céljai továbbra is változatlanok: a világ multipolárissá tétele.

– fűzte hozzá. Eszterhai Viktor szerint egy szakítás Pekinggel szembe menne Moszkva hosszú távú érdekeivel. A kínai–orosz viszony elmérgesedése rontaná Oroszország pozícióját azokban a régiókban is, ahol eddig hallgatólagos egyetértés működött Kína és Oroszország között – mindenekelőtt Közép-Ázsiában. Oroszország viszonylag jól átvészelte megítélését a globális délen – ez a pozíció viszont súlyosan meggyengülhetne egy Kínával való törés következtében.

Nyersanyagok és technológia

A gazdasági szempontok is komoly érvek a kapcsolat fenntartása mellett. A két nagyhatalom gazdaságilag egymás komplementere. Peking szemében Oroszország nyersanyagok széles tárházával rendelkezik, amely révén Kína biztosítani tudja kulcsfontosságú termékeinek olyan forrását, amelyre a Nyugat nem gyakorolhat ellenőrzést. Moszkva pedig Kínával ellensúlyozza az európai piacoktól való túlzott függőségét a technológia és a fejlett iparcikkek tekintetében.

Ez a kapcsolat ugyan mára Moszkva számára súlyos függőséget jelent. A szakértő szerint ezt nem megszüntetni kellene, hanem diverzifikálni – amennyiben a nemzetközi elfogadottsága lehetővé teszi például az EU-val, Japánnal vagy más ázsiai államokkal való újranyitást. 

„Moszkva Kínától való gazdasági függősége miatt irreálisnak tűnik minden amerikai kísérlet arra, hogy elválassza Oroszországot Pekingtől. Egyes remények a közös ásványkincs-kitermelésben komoly lehetőségeket látnak, de sok esetben a két ország inkább versenytársa ezen a téren is” – fogalmazott Eszterhai Viktor, egyben hozzátette:

A John Lukacs Intézet munkatársa szerint a stratégiai érdekeken túl a Henry Kissinger-féle hasonlat sem állja meg teljesen a helyét.

„A történelem nem ismétli önmagát”

Az 1970-es években a két szocialista nagyhatalom már eleve háborús konfliktus szélén állt, nem kellett mély törést okozni köztük.

„Akkoriban a Szovjetunió és az Egyesült Államok között alig volt érdemi gazdasági kapcsolat. Ma viszont Kína az USA egyik legfontosabb gazdasági partnere, világgazdasági jelentősége nem hasonlítható össze Oroszországgal. Trump tehát lehet, hogy fordított Nixonnak képzeli magát. A történelem azonban nem ismétli önmagát. Moszkva biztosan örömmel bővítené stratégiai mozgásterét, de nem szakíthat Pekinggel”

– fűzte hozzá a szakértő.