Krausz Gábor
Zéró toleranciát hirdettek a kábítószer-kereskedőkkel szemben.
Egy hónapja indult a kormány által meghirdetett kábítószer-bűnözés elleni hajtóvadászat a zéró tolerancia jegyében. A számok azt mutatják, hogy a drograzzia eredményeként lényegesen kevesebb a forgalomban lévő kábítószer mennyisége, csökkent a fogyasztók és az új belépők száma is. Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos konkrét számokat is közölt: a rendőrség több mint 1300 esetben rendelt el büntetőeljárást, csaknem 150 kereskedő került rendőrkézre, több száz millió forint értékben több ezer adag kábítószert és jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le.
A kormánypártok kedden nyújtják be az Országgyűlésnek a kábítószer-bűnözés elleni törvénycsomagot, amely a jelenleginél keményebb és hatékonyabb eszközöket biztosít a kábítószer jelenlétének felszámolásához. A törvényjavaslattal kapcsolatban Horváth László elmondta, annak értelmében nem tesznek majd különbséget a kábítószerrel, valamint a pszichoaktív szerekkel és „kotyvalékokkal” kereskedés között, valamennyi bűncselekmény lesz, ehhez illő büntetési tétellel. Ez az eltereléssel kapcsolatban is hoz majd változásokat – jegyezte meg. Elmondta azt is, az iskolai prevencióval kapcsolatban is várható változás.
Az alaptörvény módosításával, a törvénycsomag elfogadásával, a folyamatos rendőri jelenléttel és széles társadalmi összefogással sikerre fogjuk vinni célunkat, ami nem lehet más, mint a kábítószer-kereskedelem felszámolása
– jelentette ki Horváth László.
Hétfőn terepszemlére Tarnazsadányba látogatott Orbán Viktor miniszterelnök, ahova elkísérte Horváth László is.
Patkányméreg, csavarlazító, hígító – néhány olyan adalék, amivel a különböző drogokat keverik, mielőtt piacra dobnák a kábítószer-kereskedők
- erről beszélt Horváth László az útjukról közzétett videóban, amiből az is kiderült, hogy egy éjszaka négy betöréses lopás volt a faluban, és mind a négy elkövető drog hatása alatt állt.
Ezerháromszáz emberből 100-150 fogyasztó
– mutatott rá Horváth László, hozzátéve: a kínálat gerjeszti a keresletet, mert agresszív, intenzív.
Orbán Viktor úgy fogalmazott:
egy családban elég egy kábítószeres, ott már baj van.
"Ezekből a cigány közösségekből, azzal, hogy próbáltunk mindenfajta segítséget megadni a munkavállalás felé, jöttek ki a meló irányába? Az iskolázás felé?" – tette fel a kérdést a miniszterelnök, amire Horváth László közölte: igen, sokan, sőt egy hónap alatt jelentősen kevesebb a kábítószer a piacon.
Itt gyermekéleteket, családokat már megmentettünk
– mondta a kormánybiztos.
A Veszprém vármegyei rendőrök a DELTA Program keretében március 7-én kora reggel tartottak razziát egy férfinál, akinél a nyomozók értékesítésre kiporciózott kábítószergyanús anyagokat, készpénzt és egyéb tárgyakat is találtak, melyeket lefoglaltak. Ezen kívül őrizetbe vettek még egy alig 20 éves kábítószerkereskedőt is, és kezdeményezték a letartóztatását. Összesen 17 embert fogtak el, közülük 11-et fogyasztóként, 4-et terjesztőként számoltattak el és közel 300 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le tőlük a többszázezer forint készpénzzel együtt.
A BRFK nyomozói a Bevetési Osztállyal együttműködve óriási ültetvényt számolt fel a XVIII. kerületben. Ahogyan azt írta a police.hu, a rendőrök március 5-én délelőtt ütöttek rajta a 43 éves, német állampolgárságú G. Florianon, aki illegális ültetvényt üzemeltetett. A férfi két nagytestű kutyával őriztette a bizniszét, azokat a rendőröknek külön még be kellett fogniuk az akció elején. Végül a nyomozók 21 kilogramm leszüretelt marihuánát és rengeteg kábítószernövényt foglaltak le.
A férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.
Hát nem épp erre találták ki a társasház alagsorát! – A VI .kerületi rendőrök két embert vettek őrizetbe, ugyanis azok a pincében marihuánát termesztettek. A nyomozók a két férfinál több zsák kábítószergyanús növényi anyagot, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket találtak. Összesen körülbelül 9 kilogramm marihuánát foglaltak le, melynek feketepiaci értéke a becslések szerint meghaladja a 10 millió forintot. A lefoglalt drog akár kilencezer adag lehet.