Az ukránok naponta több száz férfit veszítenek a fronton, a nemzet aranytartalékát emésztik fel a háború poklában. Közben az ország területe folyamatosan zsugorodik, a jövő kilátásai pedig napról napra rosszabbá válnak egy esetleges béke beköszönte utáni világban. Magyarként nem esik nehezünkre együtt érzni az ukránokkal, azonban természetszerűleg számunkra a kárpátaljai magyarok jóléte áll az első helyen. Nekünk a saját nemzeti közösségünk idegenbe szakadt részéért kell felelősséget viselni, mindenki más utánuk következik.

Hirdetés

Ebből kiindulva egyszerűen felfoghatatlan, hogy Magyarországon miként támogathatja bárki a háború folytatását. Néhány napja volt szerencsénk riportot készíteni kárpátaljai magyarok megszólaltatása mellett. A tapasztalat egyöntetűen az, hogy mindenki a háború mielőbbi lezárását akarja, a megkérdezett közel tucatnyi magyar, a tágabb értelemben vett környezetében sem ismer olyat, még az ukrán nemzetiségűek között sem, aki egy esetleges győzelem reményében folytatná a háborút.

Azok a háborút támogató adománygyűjtő szervezetek és fórumok, amelyek magyarul kommunikálnak, semmilyen tekintetben nem képviselik a kárpátaljai magyarok véleményét. Az egész egy alattomos átverés. A valóság az, hogy a magyarok nem érzik magukénak a háború céljait, ahogy Ukrajnát sem tekintik a hazájuknak. Ők kárpátaljaiak, sosem akartak ukrán állampolgárok lenni, azzá lettek, a sors furcsa és kegyetlen játéka folytán. Az alig 130 ezer fős magyar közösség számára önmagában az is súlyos csapást jelentett, hogy sorsukat egy válságról válságra botladozó pravoszláv hagyományú államhoz kötötték a világ ügyeit intéző nagyhatalmak. Érthető, hogy az 1100 éve szülőföldjén élő kárpátaljai magyarság nem tudott szeretetteljes ragaszkodást kialakítani a 30 éve létező Ukrajna iránt.

A kedvezőbb érzelmi viszonyulás létrejöttét nem igen segítette az sem, hogy Ukrajna a nyomoron kívül semmi mást nem tudott garantálni az ország lakosságának. A helyzet pedig egyre rosszabb és rosszabb lett. Végül a magyarokat megfosztották az anyanyelvhasználati joguktól, intézményeiket bezárással fenyegették, a közösség vezetőit üldözték és zaklatták. A magyarok és az ukrán állam viszonya tehát sehogy nem akart szerelembe fordulni. A háború kitörése óta pedig a magyarság létszáma megfeleződött, csak az idősek és az asszonyok egy kisebb része maradt hátra, a férfiak nyugatra szöktek a sorozás elől. Jellemzően a szegények és a kiszolgáltatottakat rekrutálja az ukrán hadseregbe, aki tenni képes magáért, az elszökik vagy elrejtőzik.

Az oroszok által elfoglalt területekről pedig folyamatosan érkeznek Kárpátaljára az ukrán betelepülők, akik megérkezésük első napjától megkövetelik, hogy a hivatalokban, az orvosnál, a boltban, a vendéglőben, de még az utcán is ukránul beszéljen mindenki. Minden egyes háborúban töltött nappal kisebb lesz Ukrajna, ami újabb és újabb százakat és ezreket terel az ország legnyugatibb megyéjébe. Azt pedig már ma is mindenki tudja, hogy aki nyugatra költözött, akár az országon belül vagy a határokat átlépve, az nemigen tér haza egy szitává lőtt országba.

A háború támogatói tehát érvelhetnek bármivel, valójában a kárpátaljai nemzetrész ellen agitálnak. A magyar közösség teljes felszámolását segítik elő. Más nézőpont nemigen létezik.

Korábban írtuk