Lemondott a helyettes államtitkár, aki összeszólalkozott Magyar Péterrel

2025.04.01. 06:38
Csizi Péter azzal került be a köztudatba, hogy összeszólalkozott Magyar Péterrel a bicskei gyermekotthon előtt. Csizi Péter a jövőben Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár kabinetvezetője lesz.

Miniszterelnöki határozat szerint Csizi Péter március 31-i hatállyal lemondott a szociális ügyekért felelős helyettes államtitkári megbízatásáról – derül ki a Magyar Közlönyből.

A helyére április 1-jei hatállyal Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára Zsilinszky Lászlót nevezte ki a belügy új helyettes államtitkárának. Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy Csizi Péter ezentúl az ő kabinetvezetője lesz.

Mint arról korábban írtunk, Csizi Péter volt az, aki a kapuban várta Magyar Pétert, amikor az megpróbált bejutni a bicskei gyermekotthonba. A politikus arrogánsnak nevezte a Tisza Párt elnökét, aki folyamatos kérdésekkel vágott vissza, ebből alakult ki az intenzív szócsata. 

A Magyar Közlönyből az is kiderült, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök felmentette az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárát. Bár távozását nem indokolták, a Szabad Európa szerint a kormány úgy véli, nem a megfelelő ütemben mennek a kifizetések a vidékfejlesztési támogatásoknál.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Jó hírt kaptak a kis- és középvállalkozások: jöhet a törvény, amely megvédené őket

Jó hírt kaptak a kis- és középvállalkozások: jöhet a törvény, amely megvédené őket

Új törvényjavaslatot nyújt be Lázár János az Országgyűlésnek.

április 7., 13:04

  • Belföld
Sötét folyadék jön a talajból az elföldelt marhák után, de van rá magyarázat

Sötét folyadék jön a talajból az elföldelt marhák után, de van rá magyarázat

Nagy István kéréssel fordult a lakossághoz.

április 7., 12:38

  • Belföld
Sorra érkeznek az Európai Unió tagállamainak katonai járművei Pápára

Sorra érkeznek az Európai Unió tagállamainak katonai járművei Pápára

Április 10-től indul a gyakorlat.

április 7., 13:56

  • Címlapon
Kígyózó sorokban állnak az ázsiaiak, hogy lássák a magyar csodát

Kígyózó sorokban állnak az ázsiaiak, hogy lássák a magyar csodát

Így hódítanak honfitársaink a világ túloldalán.

tegnap, 19:00

  • Belföld
Miskolcon is utcára vonulnak, miközben Hadházy Ákos Budapestre hirdetett demonstrációt

Miskolcon is utcára vonulnak, miközben Hadházy Ákos Budapestre hirdetett demonstrációt

Vidéken is folytatódik a tiltakozás.

április 7., 13:10

  • Belföld
Tavaszi ítéletidő: az egész országban fagy volt hajnalban

Tavaszi ítéletidő: az egész országban fagy volt hajnalban

Volt, ahol mínusz 8,3 fokot mértek.

április 7., 12:20

  • Belföld
Lázár János: Vállaltam, megcsináltuk

Lázár János: Vállaltam, megcsináltuk

Működik az utazó takarítószolgálat.

tegnap, 21:27

  • Belföld
Egy üzlet kamerája buktatta le a pécsi férfit, aki ablakból kamerázta a mosdót használó kolléganőit

Egy üzlet kamerája buktatta le a pécsi férfit, aki ablakból kamerázta a mosdót használó kolléganőit

A nyomozás során több sértett személyét nem sikerült megállapítani.

április 7., 13:47

  • Belföld
Orbán Viktor a nyugati civilizáció kritikusával tárgyalt Budapesten

Orbán Viktor a nyugati civilizáció kritikusával tárgyalt Budapesten

Érkezik a francia diagnózis Európa betegségéről.

április 7., 11:39

  • Címlapon
Itt az orvosi jelentés, kiderült, milyen egészségi állapotban van Donald Trump

Itt az orvosi jelentés, kiderült, milyen egészségi állapotban van Donald Trump

Elárulták, alkalmas-e az elnöki tisztség betöltésére.

tegnap, 17:07

  • Belföld
„A világ legnagyobb pénzrablását hajtották végre” – egymásnak estek a parlamentben

„A világ legnagyobb pénzrablását hajtották végre” – egymásnak estek a parlamentben

Bevezették a „közpénztücskök” kifejezést is.

április 7., 15:15

  • Belföld
Újabb kutatások láttak napvilágot, hatalmas az ellentét Magyarországon az ukrán EU-tagságról

Újabb kutatások láttak napvilágot, hatalmas az ellentét Magyarországon az ukrán EU-tagságról

A különböző pártok szavazóinak véleményét is kikérték.

április 7., 11:32

  • Belföld
Elindult a kocsmajárat, Orbán Viktor ellenőrző körútra ment

Elindult a kocsmajárat, Orbán Viktor ellenőrző körútra ment

A miniszterelnök meg akar győződni róla, hogy a kormány programja működik.

április 7., 16:49

  • Belföld
Ha még messze is a söralátét, szép csendben héttel csökkent az adónemek száma Magyarországon

Ha még messze is a söralátét, szép csendben héttel csökkent az adónemek száma Magyarországon

A megszüntetett adók egytől egyig ágazati különadók, mutatjuk, mennyi maradt összesen.

április 7., 11:57

  • Címlapon
Kővé vált szovjet katonák – titkosított CIA-dokumentum került elő egy állítólagos földön kívüli támadásról

Kővé vált szovjet katonák – titkosított CIA-dokumentum került elő egy állítólagos földön kívüli támadásról

Lelőtt légi jármű és halálos villanás, egy hidegháborús ufómítosz.

tegnap, 20:53

  • Címlapon
A Mészáros Csoport kemény választ adott Hadházy Ákos vádjaira

A Mészáros Csoport kemény választ adott Hadházy Ákos vádjaira

A független képviselő Várkonyi Andrea ruhájának az értékéről írt bejegyzést.

tegnap, 12:26

  • Belföld
A NAV közölte, mennyi cigarettát foglalt le 2024-ben

A NAV közölte, mennyi cigarettát foglalt le 2024-ben

A csempészek már a legújabb technológiát használják a határon.

április 7., 08:04

  • Belföld
Életfogytiglanra ítélték Curtis testvérét és társait

Életfogytiglanra ítélték Curtis testvérét és társait

A Katzenbach-gyilkosság mindhárom fővádlottját bűnösnek találták.

április 7., 09:18

  • Belföld
Népszava: Pintér Sándor és a tankerületek dönthetik el, kiből lehet iskolaigazgató

Népszava: Pintér Sándor és a tankerületek dönthetik el, kiből lehet iskolaigazgató

Központi szűrőn kell átesniük a leendő iskolaigazgatóknak 2025-től.

április 7., 08:19

  • Belföld
Alkotmánymódosítás és ifjúságvédelem – így indul a parlamenti hét

Alkotmánymódosítás és ifjúságvédelem – így indul a parlamenti hét

Az energiaital-tilalom és Alaptörvény-módosítás is szerepel a napirendi pontok között.

április 7., 07:02

  • Belföld
Itt a járvány hatása, szinte már át se lehet jutni a határon Ausztriába

Itt a járvány hatása, szinte már át se lehet jutni a határon Ausztriába

Több kilométeres torlódások vannak.

április 7., 09:36

  • Belföld
Orbán Viktor döntött, már nem Hende Csaba a Fidesz Vas vármegyei választókerületi elnöke

Orbán Viktor döntött, már nem Hende Csaba a Fidesz Vas vármegyei választókerületi elnöke

Ellenzéki oldalról várhatóan Czeglédy Csaba lesz az egyik ellenfele az új vezetőnek.

április 7., 08:28

  • Belföld
Gundel Takács Gábor a kegyelmi ügyről: Az volt az utolsó nagy csalódásom a világban

Gundel Takács Gábor a kegyelmi ügyről: Az volt az utolsó nagy csalódásom a világban

Novák Katalin tanácsadójaként dolgozott a televíziós műsorvezető.

április 7., 08:35

  • Belföld
Két településen is nagyot mentek a Fidesz jelöltjei, esélyük sem volt az ellenfeleknek

Két településen is nagyot mentek a Fidesz jelöltjei, esélyük sem volt az ellenfeleknek

A kormánypárt tarolt a Tisza partján.

április 7., 07:12

  • Címlapon
Kihirdették a Tisza Párt nem hivatalos népszavazásának eredményét

Kihirdették a Tisza Párt nem hivatalos népszavazásának eredményét

Magyar Péterék állításuk szerint az ország összes, 3155 településén jártak.

tegnap, 17:55

  • Belföld
25 ezer eurós büntetést kapott az RTL beleegyezés nélküli felnőtt-tartalom miatt

25 ezer eurós büntetést kapott az RTL beleegyezés nélküli felnőtt-tartalom miatt

A Való Világ 12. évadának egyik epizódja miatt szankcionálták a csatornát.

április 7., 10:45

  • Belföld
Megsértődött, hogy nem adnak neki kölcsön, ezért rágyújtotta a házat ismerősére a férfi Borsodban

Megsértődött, hogy nem adnak neki kölcsön, ezért rágyújtotta a házat ismerősére a férfi Borsodban

A vádlott telefonon érdeklődött, hogy mi történt, de többen látták őt végrehajtás közben.

április 7., 13:59

  • Belföld
Elfogták a Benedek Tibor-emlékfalat megrongáló férfit

Elfogták a Benedek Tibor-emlékfalat megrongáló férfit

A gyanúsított beismerő vallomást tett.

április 7., 06:53

  • Címlapon
Rejtélyes, háromszög alakú torony tűnt fel az 51-es körzetben

Rejtélyes, háromszög alakú torony tűnt fel az 51-es körzetben

Vannak, akik azt állítják, képes lehet embereket szállítani tér és idő között.

tegnap, 15:07