Ez a világ legveszélyesebb temploma

GettyImages-1303577969
Olvasási idő kb. 2 perc

A világ legveszélyesebb temploma teljesen alkalmatlan rá, hogy csak úgy betérjenek oda a hívők egy gyors imádságra. Megközelítéséhez kötél és profi sziklamászó-előképzettség sem árt.

Az Abuna Yamata Guh templom Etiópiában nagyjából 2580 méter magasan helyezkedik el egy függőleges sziklafalba vájva.

Életveszélyes a feljutás, de isteni a kilátás

Az 5. század környékén keletkezhetett keresztény templom "kapuja" ugyan állandóan nyitva áll a hívők előtt, de imádkozni már a feljutás előtt érdemes elkezdeni. Halálos veszélyt jelent ugyanis szinte mindegyik útszakasz, melyekre csak úgy lehet feljutni, mint ahogy pók mászik a falon. Az Isten sziklába vájt házához először is mezítláb kell elkezdeni mászni, a jobb tapadás reményében, s ha Isten segít, elérhetünk a két sziklafalat összekötő természetes kőhídhoz, melynek mindkét oldalán 250 méter mély szakadék tátong. Ezek után még többek között egy 50 centi "széles" párkányon kell végigkúsznia a magasban a bejutni vágyóknak, akiket a templom belsejében cserébe csodálatos, szenteket ábrázoló freskók fogadnak.

Aki bejut a templomba, és rácsodálkozik a bejárattól elé táruló lélegzetelállító panorámára is, nem csoda, hogy az élmény rabjává válik. Számukra jó hír, hogy Etiópia-szerte 35 ilyen sziklatemplom található, így van hová tervezni a következő veszélyes zarándoklatot.

Ha viszont a szokatlan magasságban elhelyezett rendhagyó helységek azok, amik igazán vonzanak, nézd meg ezt az anyagunkat is, amelyből kiderül, hogy a magasság nem mindenki számára lehetett mindig olyan félelmetes. 

Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek AmerikájábanŐrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

Ha ma az utcán sétálva megpillantanál egy kisgyereket ezen a helyen, azonnal nyúlnál a telefonodért, és hívnád a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Többszáz dinoszauruszt találtak Erdélyben
Többszáz dinoszauruszt találtak Erdélyben

Több száz dinoszauruszt rejt a föld Hunyad megyében, ráadásul több, eddig még soha fel nem fedezett fajt is találtak.

március 18., 05:46

  • világom
Betiltják ezt a bankjegyet a magyarok népszerű nyaralóhelyén: többé nem fizethetsz vele
Betiltják ezt a bankjegyet a magyarok népszerű nyaralóhelyén: többé nem fizethetsz vele

A visszaélések miatt a nyáron már biztos, hogy nem lehet a betiltott bankjegyekkel fizetni.

51 perce

  • világom
Rejtélyes vízszennyezés: pusztulnak a halak, emberek lesznek rosszul a habos tengervíztől Ausztráliában
Rejtélyes vízszennyezés: pusztulnak a halak, emberek lesznek rosszul a habos tengervíztől Ausztráliában

A szakembereket is meglepte, hogy ilyen nagy területet érint a veszélyes mérgezés.

március 18., 09:36

  • világom
Trump szerint érvénytelenek Joe Biden intézkedései: így indokol
Trump szerint érvénytelenek Joe Biden intézkedései: így indokol

Súlyos dologgal vádolja elődjét Donald Trump, azt állítja, nem Joe Biden írt alá több fontos elnöki döntést.

március 18., 08:35

  • világom
Megfosztanák Amerikát az egyik legfontosabb jelképétől
Megfosztanák Amerikát az egyik legfontosabb jelképétől

Ajándékba adták, most visszakövetelnék Amerika legfontosabb jelképét.

március 17., 12:10

  • világom
Ilyen volt egy női konditerem az 1920-as években
Ilyen volt egy női konditerem az 1920-as években

Ma más látvány fogad, mint amit 1926-ban láttál volna egy konditeremben. Ezt is most meg is mutatjuk.

március 18., 07:00

  • világom
Régi fertőzés terjed újra Magyarországon – mutatjuk, hol rendelnek el zárlatot
Régi fertőzés terjed újra Magyarországon – mutatjuk, hol rendelnek el zárlatot

Térképen is látható, hol lép életbe a zárlat a fertőzés miatt.

március 17., 12:40

  • világom
Pusztító természeti katasztrófa emlékét őrzi ez az olasz szellemváros: lakói nem mentek messzire
Pusztító természeti katasztrófa emlékét őrzi ez az olasz szellemváros: lakói nem mentek messzire

Elpusztította egy katasztrófa az olasz szellemvárost, mégis laknak benne még ma is. Tudd meg, hogyan lehetséges ez!

március 17., 16:00

  • világom
Járni is alig tudnak, szemük örökre elromolhat: ez vár az űrben rekedt asztronautákra a Földön
Járni is alig tudnak, szemük örökre elromolhat: ez vár az űrben rekedt asztronautákra a Földön

Hiába térhetnek ma éjjel vissza a Földre, közel sem értek még véget a két asztronauta megpróbáltatásai.

március 18., 07:26

  • világom
Két napra sötétbe borult ez az ország: tízmillióan maradtak áram nélkül
Két napra sötétbe borult ez az ország: tízmillióan maradtak áram nélkül

Több mint tízmillió ember maradt áramszolgáltatás nélkül, és az egész ország sötétségbe borult – immár negyedszerre.

március 17., 13:40

  • világom
Akár pillanatokon belül kitörhetnek: ezeket a vulkánokat figyelik a magyar kutatók
Akár pillanatokon belül kitörhetnek: ezeket a vulkánokat figyelik a magyar kutatók

Vulkanológus professzorral jártunk utána, mi zajlik jelenleg a föld alatt valójában.

március 17., 08:50

  • világom
Életveszélybe kerültek egy kutatócsoport tagjai az Antarktiszon: fenyegetőző kollégájukkal vannak összezárva
Életveszélybe kerültek egy kutatócsoport tagjai az Antarktiszon: fenyegetőző kollégájukkal vannak összezárva

Egy kutató e-mailben kért segítséget, miután kollégája állítólag bántalmazta és rettegésben tartja a többieket: a fenyegetés elől nem menekülhetnek.

március 18., 11:40

  • világom
Ebben a faluban senki nem lehet beteg: megtiltotta a polgármester
Ebben a faluban senki nem lehet beteg: megtiltotta a polgármester

Egy falu polgármestere megtiltotta, hogy bárki beteg legyen. Súlyos oka volt rá.

március 15., 13:36

  • világom
Így néz ki belülről a világ egyik legszokatlanabb épülete
Így néz ki belülről a világ egyik legszokatlanabb épülete

Sokakat régóta izgat, milyen lehet a világ egyik legérdekesebb formájú épületének a belső elrendezése. Most végre te is beleláthatsz.

március 15., 09:06

  • világom
Tévedhettek a hatóságok Gene Hackman feleségének halálával kapcsolatban
Tévedhettek a hatóságok Gene Hackman feleségének halálával kapcsolatban

A telefonhívások elemzése után kiderült, hogy Gene Hackman felesége nem abban az időpontban halt meg, amit eddig feltételeztek.

március 18., 12:40

  • világom
Ettől a magyar férfitól tudta meg a világ, mi zajlik a kommunista kényszermunkatáborban
Ettől a magyar férfitól tudta meg a világ, mi zajlik a kommunista kényszermunkatáborban

A recski munkatáborból egyedül Michnay Gyulának sikerült Nyugatra szöknie: négykézláb tapogatózva kerülgette a taposóaknákat.

március 15., 08:50

  • világom
Szokatlan látogatót fogadhat a beteg pápa: Károly király Kamillával látogatná meg
Szokatlan látogatót fogadhat a beteg pápa: Károly király Kamillával látogatná meg

Az állandó orvosi felügyelet és betegsége dacára Ferenc pápa nem mondta le a találkozót Károly királlyal és Kamillával.

március 18., 10:36

  • világom
Ebben az országban ételt készítenek a poloskák feromonjaiból: kézzel préselik ki a nedvüket
Ebben az országban ételt készítenek a poloskák feromonjaiból: kézzel préselik ki a nedvüket

Bár nálunk szokatlan, ebben az országban bizonyos ételekhez adva nagyon is kedvelt e bogarak nedűje.

március 18., 14:00

  • világom
Tojásokkal vághat vissza Európa Donald Trumpnak
Tojásokkal vághat vissza Európa Donald Trumpnak

Miközben Donald Trump amerikai elnök súlyos vámokat jelentett be Európával szemben, a háttérben kért is valamit több uniós országtól.

március 17., 11:10

  • világom
Megható felvételek: így ölelték társaikat az űrben rekedt asztronauták
Megható felvételek: így ölelték társaikat az űrben rekedt asztronauták

Megható felvételek láttak napvilágot, amikor a két űrben rekedt asztronauta megölelte váltótársaikat a súlytalanságban.

március 17., 09:35

  • világom
Egykor az ország szuperútja volt, ma már az erdőtől sem látszik
Egykor az ország szuperútja volt, ma már az erdőtől sem látszik

Hihetetlen, hogy mivé lett az országút e szakasza.

március 15., 18:30

  • világom
Ez volt a menü a világ leghírhedtebb börtönében az 50-es években: megirigyelhetnénk a választékot
Ez volt a menü a világ leghírhedtebb börtönében az 50-es években: megirigyelhetnénk a választékot

Többfogásos menüvel kínálták a rabokat a világ leghírhedtebb börtönében.

március 16., 13:36

  • világom
Kiszámolták: ekkor látható a legnagyobb eséllyel a Loch Ness-i szörny
Kiszámolták: ekkor látható a legnagyobb eséllyel a Loch Ness-i szörny

A Loch Ness-i szörnyet sokan szeretnék látni, kutatók most megmondták, mikor érdemes próbálkozni.

március 15., 14:00

  • világom
Magyar lehetett a legendás viking kalandozó nevelőapja: együtt érték el Amerikát
Magyar lehetett a legendás viking kalandozó nevelőapja: együtt érték el Amerikát

A vikingek és a feltehetően magyar származású férfi már Kolumbusz előtt 500 évvel partra léphetett az amerikai kontinensen.

március 16., 19:00

  • világom
Félrevezettek a filmek: ilyen szörnyű volt az aranyásók élete a valóságban
Félrevezettek a filmek: ilyen szörnyű volt az aranyásók élete a valóságban

Rettenetes körülmények között keresték az értékes fémet a gyors meggazdagodásról álmodó aranyásók.

március 17., 07:00

  • világom
Legendás ennek az országnak a tisztasága, a csatonából is inni lehetne
Legendás ennek az országnak a tisztasága, a csatonából is inni lehetne

Az utcán is szinte enni lehetne a földről, annyira tiszta.

március 16., 08:50

  • világom
Így még sosem láttad Velencét: ez a város 2000 éves titka
Így még sosem láttad Velencét: ez a város 2000 éves titka

Ismert a technológia, elképzelni mégis nehéz a velencei építészetet. Ez a kép most segít: így néz ki a víz alatt a város.

március 15., 16:45

  • világom
Megjelent az első fotó Ferenc pápáról kórházba kerülése óta: ilyen állapotban van most
Megjelent az első fotó Ferenc pápáról kórházba kerülése óta: ilyen állapotban van most

Ferenc pápa vasárnap más papokkal misézett, a fotó utána készült róla a kórházi kápolnában.

március 17., 08:36

  • világom
Furcsa jelzések mutatták az utat ezeknek a repülőknek: ma már kész életveszély lenne
Furcsa jelzések mutatták az utat ezeknek a repülőknek: ma már kész életveszély lenne

Ma már életveszélyes volna ezekkel a jelzésekkel tájékozódnia a repülőknek.

március 16., 19:30

  • világom
Sehol a világon nincs még egy ilyen színű tó
Sehol a világon nincs még egy ilyen színű tó

A sós víz és a különleges éghajlat együtt teszi, hogy ez a tó ilyen egyedülállóan néz ki.

március 17., 06:30

Ezt olvastad már?
Érdekességek