elektromos autó

Meghosszabbították a vállalati e-autó program határidejét

2025.03.31.

Az Energiaügyi Minisztérium szerint a keretösszeg kimerüléséig pályázhatnak támogatásra a flottáik zöldítését tervező cégek.

Az eredetileg március végi határidő letelte után is benyújthatók támogatási kérelmek a vállalati e-autó programban. A lehetőség a 30 milliárd forintos keretösszeg teljes kimerüléséig nyitva marad a hazai gazdasági társaságok előtt. A határidőt december elsejéig hosszabbították meg ugyan, ám mivel az eddig jelzett igények együttesen a 29 milliárd forintot közelítik, a rendelkezésre álló forrás várhatóan hamarosan elfogy - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn.

A tavaly februárban elindult programban egy vállalkozás foglalkoztatottjai számától függően 1-16 tisztán elektromos gépkocsi beszerzéséhez kaphat állami hozzájárulást. Egy járműre az akkumulátor teljesítményétől függően 2,8-4 millió forint támogatás igényelhető. A pályázat tehát egy gazdasági társaságnál 2,8-64 millió forinttal segítheti a járműpark környezetbarát korszerűsítését - ismertették.

A 2025. március 31. 10 órai korábbi végdátum közeledtével megélénkült az érdeklődés a program iránt. Az EM közlése szerint a kérelmek száma az utolsó hétben lépte át a hatezer, az igényelt gépkocsiké pedig a hétezer darabot. Mostanáig 4632 cégnek ítéltek oda összesen 20,7 milliárd forintot, túlnyomó többségükkel a támogatási szerződéseket is megkötötték. A kifizetések is jól haladnak, több mint 2500 nyertes már 10,9 milliárd forintot kapott kézhez - közölte a minisztérium.

Mint részletezték, az eddig beérkezett kérelmek alapján 6453 vállalkozás vásárolhat állami támogatással 7484 elektromos gépkocsit. A járműkategóriák közül a személyautóké a legkeresettebb (5892 darabbal), de sokan választottak kisteherautókat is (1574 darab). Kisbuszból tíz, 3,5 tonna feletti tehergépkocsiból öt darabra mutatkozott igény. A márkák népszerűségi rangsorát a BYD (1603 darab), a típusokét pedig a Tesla Model Y (kereken 800 darab) vezeti. A gyártói TOP10-be még a Hyundai, a Volvo, a Kia, a Volkswagen, a Cenntro, a Citroën, a Ford és az Opel fért be.

Az EM hozzáfűzte: a tiszta és csendes autók elterjedése élhetőbbé teszi a településeket. Az elektromos személygépkocsik, teherautók és kisbuszok a hagyományos hajtásúaknál olcsóbban üzemeltethetők. A pályázatnak is köszönhető, hogy a tisztán elektromos gépjárművek száma márciusban várhatóan túllépi a 75 ezret Magyarországon. Éves összevetésben tavaly és havi alapon idén februárban minden korábbinál több e-autót állítottak forgalomba zöld rendszámmal. Kiemelték, hogy a leginkább környezetkímélő állomány az évtized eleje óta több mint kilencszeresére nőtt.

A korábbi évek folyamatos emelkedése után 2023-ban csökkenőre fordult a közlekedés kibocsátása üvegházhatású gázokból. Az Energiaügyi Minisztérium két pályázaton összesen közel 60 milliárd forinttal támogatja a legnagyobb szennyezők közé tartozó ágazat további zöldítését. A másik felhívás a vidéki elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását célozza az országos lefedettség elérésre érdekében - emlékeztetett a minisztérium.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.04.17
Az észak-amerikai közlekedésbiztonsági biztosító intézet, az IIHS 2025-re megszigorította átfogó....
2025.04.17
A Porsche jelentősen növelte az elektromos járművek értékesítési arányát 2025 első negyedévében:....
2025.04.17
Balesetek és útépítések nehezítik a közlekedést országszerte ezen a nyárias csütörtök délután. ..
2025.04.17
Közlekedési balesetben elhunyt Varga Ákos, az első magyar motorversenyző, aki teljesítette a Dakar-....
2025.04.17
Bár csak egyetlen métert tett meg fejjel lefelé, a teljesítmény így is lenyűgöző. ..
2025.04.17
Ki mondta, hogy egy dobozos áruszállító nem lehet izgalmas? Hogy fölösleges légterelőt és a....
2025.04.17
A Porsche Hungária az ország öt szakképző intézményének adományozott egy-egy oktatási célra....
2025.04.17
Van olyan sztrádaszakasz, ahol 15 km-es a torlódás és akár 1,5 órát meghaladó menetidő-növekedéssel....
2025.04.17
A Rotax motorral szerelt Can-Am márkát elsősorban strapabíró quadjairól és brutális teljesítményű....
2025.04.17
Jövőre a Cupra Formentor és a Leon – exkluzív megjelenést kapva, amely még hangsúlyosabbá teszi....