Tavaly nyár végén mutatták be a mozikban az otthoni digitális asszisztens ámokfutását megéneklő aMItől félsz című horrort – akkor nem volt érkezésünk foglalkozni vele, de most megérkezett a Maxra, és mivel azonnal a heti TOP10 élén landolt, tettünk vele egy próbát. Nem mondom, hogy kidobott idő volt ez az alig másfél óra, mert van lehetőség ebben a filmben, de remek példa arra, hogyan lehet teljesen érdektelenné silányítani egy jól induló ötletet.

Innentől a cikk nyomokban spoilert tartalmaz!

Szellem a gépben

Nem akarok hosszan időzni a mesterséges intelligencia mozis ábrázolásán, de pár dolgot azért muszáj megemlítenem. Mióta létezik film, az öntudatra ébredt gép az egyik kedvenc témája a mozgóképnek. Az első mesterséges intelligencia majdnem száz éve, Fritz Lang 1927-es disztópikus sci-fijében, a Metropolisban jelent meg. False Maria egy antropomorf robot, és ez az ábrázolás a következő évtizedeket nagyban meghatározta. A Szárnyas fejvadásztól (1982) a Terminátoron (1984) át az A.I. - Mesterséges értelem (2001) című filmig mindenhol olyan gondolkodó gépeket látunk, amik úgy néznek ki, mint mi, emberek.

A huszonegyedik században azonban már nincs szüksége a mesterséges intelligenciának arra, hogy hasonlítson ránk, nyíltan vállalja, hogy több nálunk: test nélkül él az online térben.

Persze „szellem a gépben” sem új keletű ábrázolás, csak jóval ritkább volt korábban, és általában egy élő személy tudata került a komputerbe, mint a Szellem a gépben (1993) című horrorban, ahol egy sorozatgyilkos szelleme kering a hálón, vagy a Transzcendens című 2014-es Johnny Depp-filmben. A szinte korlátlan hatalommal bíró, öntudatra ébred algoritmus korábban ritkább volt, de például az X-akták első évadjának hetedik része, a Szellem a computerben már több mint harminc évvel ezelőtt foglalkozott ezzel. A ChatGPT, a Gemini és társai megjelenésével azonban egészen más alapokra helyeződött a mesterséges intelligencia, amit egyre több mindenre használunk a hétköznapokban is, hiszen már nem csak egy szűk réteg fér hozzá: ott lapul szinte mindenki zsebében a mobiltelefonján, de beköltözött az okosotthonokba is. Értelemszerűen sosem volt ennél időszerűbb, hogy a filmek és sorozatok ezzel foglalkozzanak, de az ígéretesnek tűnő aMItől félsz jócskán elkapkodta ezt.

Dramaturgiai rések

A forgatókönyvet és a rendezést is magára vállaló Chris Weitz filmje egyszerre akar könyörtelen társadalomkritika és cyber-horror lenni, de mindkettőt elég gyengén teljesíti. Egy ambiciózus családapa és marketingszakember, Curtis (John Cho) egy nap hazavisz egy vadonatúj AI asszintest a házába, amit a felesége és gyerekei kissé kétkedve fogadnak. A deal az, hogy a készítők hatalmas összeget fizetnek a cégének a promózásért, de ahhoz neki kell személyesen tesztelni. AIA kezdetben kifejezetten jó fej, bár ahhoz, hogy jól működjön, apró kamerákat kell felszerelni a házban, így mindent lát és mindenre reagál – ennél

nem is lehetne szájbarágósabban megmutatni, hogyan adjuk fel a magánszféránkat a gépek kedvéért.

AIA pedig egyre több teret követel és egyre több mindenbe beavatkozik, egy idő után már anélkül, hogy erre bárki is utasítaná. Csakhogy Weitz nem mindent visz végig koherensen – sok mindenbe belekezd, aztán annyi már a történetszál, hogy egyikről másikról teljen megfeledkezik.

Bár kezdetben mindegyik családtag a középpontban van, mindegyiket a maga módján igyekszik magához édesgetni a mesterséges intelligencia, ám egy idő után szinte csak a kamasz lány, Iris (Lukita Maxwell) hamisított pornóvideója miatti bosszúhadjárat áll a középpontban. Arról például teljesen megfeledkeznek, hogy

az anya, Meredith (Katherine Waterston) simán kiadta a személyes adatait az amúgy ismeretlen biztonsági protokollal rendelkező AIA-nak,

pedig eredetileg arra kérte, meséljen a gyerekének, a mesterséges intelligencia viszont rábeszélte, hogy inkább a biztosítást intézné el – nyilván azért, mert ahhoz rengeteg személyes adat kell. De aztán semmi következménye nem lesz ennek. Ahogy sok minden másnak sem ebben a filmben.

Ez is érdekelhet

Akarjuk mi ezt? Így változtatja meg a mozizási élményt a mesterséges intelligencia

Egész Hollywoodot felforgatja a mesterséges intelligencia, de azt nehéz eldönteni, hogy ennek örülhetünk-e vagy sem.

Lássuk!

Egy gyengébb Black Mirror

A neves filmesztéta, Király Jenő mondta, hogy az élet megvisel, ha túl izgalmas, a film viszont akkor visel meg, ha nem elég izgalmas. Ez sajnos az aMItől félszre is igaz, mivel képes úgy bemutatni egy családot fenyegető AI-t, hogy közben nyoma sincs feszültségnek, és ennél még az is rémisztőbb, hogy milyen gyorsan képes komplex válaszokat adni a ChatGPT, miközben az emberi gondolkodást mímelve igyekszik tovább görgetni a felhasználóval a beszélgetést. Az aMItől félsz igazából olyan, mintha a Black Mirror gyengébb epizódja lenne, a különbség az, hogy abban az esetben több remek rész közé lenne beékelve, amit az ember könnyen elnéz, hiszen a mondás úgy tartja: Krisztus mellé latrok kellenek. De mivel ez egy szál magában álló mozi, így nincs mentsége a kétes minőségre. A legsiralmasabb viszont a végjáték, amikor végre kiderül, kik is azok az emberek, akik a család háza körül ólálkodnak, és lakókocsiban laknak. Ennyire a semmiből leakasztott, mondvacsinált végkifejletet rég láttunk.

Nem véletlen, hogy a hasonló témában készült 2022-es M3GAN sokkal jobban működik, és idén érkezik is hozzá a folytatás. Abban egy mesterséges intelligenciával felpimpelt játékbaba kattan be, ami nyilván nem kicsit emlékeztet Chuckyra a Gyerekjáték-filmekből, és vajmi kevés eredetiség van benne, de ellentétben aMItől félsszel, a forgatókönyv jóval ötletesebb és következetesebb. Arról nem is beszélve, hogy M3gan sokkal karakteresebb és rémisztőbb, mint AIA, és nem azért, mert testtel rendelkezik, hanem mert

a cselekedetei egymásból következnek, és az empátia nélküli gépi logika szerint teljesen érthetőek is.

AIA viszont egyáltalán nincs rendesen kitalálva, nem kap rideg személyiséget, csak egy uralomra törő sekélyes algoritmus, amivel nyilván az ismeretlentől való félelmünket igyekeznek kiaknázni, de rettegés helyett csak azt érezzük, mennyire felszínes és kidolgozatlan.