
Reneszánszát éli a játék, amit javarészt mi, magyarok adtunk a világnak

További Futball cikkek
A gombfoci egy futballutánzó népi játék – röviden ez a definíciója. A játék Magyarországon és Brazíliában nagyjából egy időben alakult ki a 20. század elején, a labdarúgás elterjedésével párhuzamosan. Gráfik Imre néprajzkutató rámutatott, hogy a játék kísérlete Angliában bukkant fel, ott azonban nem volt iránta nagy érdeklődés, így a szigetországban a feledés homályába veszett.
Az 1900-as évek elején a Magyarországra érkező külföldi futballedzőknek az alapoktól kellett bemutatniuk a sportágat a magyar nagypályás játékosoknak. A nyelvi korlátok miatt az osztrák, cseh és angol edzők kövek, érmék és gombok segítségével próbálták elmagyarázni a hallgatóságnak a kapusok, védők, középpályások és támadók mozgását az általában földre rajzolt pályán.
Az ősidőkben kavicsokkal játszottak a gyerekek, ha nem voltak kéznél gombok
Innen aztán már tényleg csak egy lépés volt, hogy valakinek bevillanjon: a gombokat az asztalon is lehet mozgatni, imitálva a játékosok mozgását. Miután ez gyors átmenettel meg is történt, megszületett a gombfoci.
A magyar elme tehát játékká, később pedig sporttá változtatta a gombfocit, ami pillanatok alatt rendkívül népszerű lett a fiatalok körében. A bábuk beszerzése nem került pénzbe, a játékosok eleinte valódi kabát- és zakógombokból voltak, amiket a gyerekek, vállalva retorziót, a ruhákról szedtek le, azzal rendkívül nagy bosszúságot okozva szüleiknek. A legszegényebb rétegek pedig kavicsokkal játszottak, ha már gombok sem voltak kéznél.

A kapuk fából, papírból, gézből, hálókból vagy akár harisnyákból készültek (a háziasszonyok ezt sem vették jó néven), a védők magasítását pedig gombok szurokkal való összeragasztásával érték el. Tíz gomb elég is volt, a kapusokat ugyanis nehezékkel megpakolt gyufásdobozzal is lehetett helyettesíteni, mivel ők ritkán avatkoztak játékba, mozgásuk több mint statikus volt, és kizárólag a védésre koncentrálódott.
A gyerekek az ebédlőasztalon, esetleg a konyhakőn vagy a parketten is simán tudták pöckölni a gombokat, szinte bárhol le tudtak állni játszani, ha ismerték a foci szabályait (ne feledjük, a nagypályás futball is azért tudott gyorsan népszerű lenni, mert két-két ledobott táska vagy éppen a fűnél/gaznál alig magasabb kő is megfelelt kapunak a szabadban, onnantól meg csak egy labdára van szükség a versengéshez).

A Magyarországon megforduló angoloknak tehát mi is tanítottunk valamit, képes bizonyíték van arra, hogy az itt megforduló britek hazavitték magukkal a gombfoci eszméjét. Egy korabeli hirdetés szerint Angliában kísérletet tettek arra, hogy elterjesszék az asztali focit, de nem jártak sikerrel, annyi más szórakozási forma mellett ez nem lett népszerű unaloműző tevékenység a La Manche csatorna túlpartján. Gráfik Imre feljegyzése szerint az alábbi fotón Sandy Tait skót származású védő népszerűsíti a gombfocit, aki a Tottenham Hotspur játékosaként 1901-ben megnyerte az FA-kupát.

Idehaza azonban töretlen maradt a játék népszerűsége, az első világháború előtt a cserkészek is részt vettek a terjesztésében, egyes feltételezések szerint az első kezdetleges szabálykönyv kidolgozása is hozzájuk kapcsolódik. Az 1950-es években kezdődött a direkt játékra tervezett gombok ipari gyártása, az Aranycsapat sikerei után pedig még többen kezdtek el gombfocizni. Kisvártatva aztán megjelentek az eltérő méretű, színű és mintázatú fröccsöntött, fényképekkel is ellátott csapatok.
Generációk a 6:3-ról: Puskásék öröksége és hatása a magyar futball évtizedeire
A magyar labdarúgás következő generációinak csaknem megugorhatatlan mérce született 70 éve.
A második világégés után lélekgyógyításra is jó volt a gombfoci
A külföldre vándorló magyarok más nemzetekkel is megismertették a gombfocit. Az 1936-ban kirobbant spanyol polgárháború után sok honfitársunk csatlakozott a köztársaságiakhoz, közülük többen is magukkal vitték a gombfocicsapatukat, így tőlünk nyugatabbra is megismerték a játékot. Horváth Imre elmondása szerint napjainkban azonban Spanyolországban kizárólag a katalánok gombfociznak, más nemzetiségűek nem.
Tőle hallottuk azt az anekdotát is, miszerint az ’56-os forradalom után disszidált magyarok két dolgot vittek magukkal, az értékeiket aranyra vagy valutára váltva, illetve a gombfocicsapatukat. Így terjedhetett el a világon a hungarikumnak tekinthető játék a magyar diaszpórának köszönhetően.
A városi legendák szerint a braziloknak egy francia emigráns mutatta meg a gombfocit, akit előtte a magyarok tanítottak meg játszani, de ezt nem sikerült bizonyítani. A kivándorolt magyarok révén pedig Afrikában is megismerkedtek a gombfocival.
A második világháború után jött az igazi felfutás, amikor a boltokban nemigen lehetett más játékot vásárolni. Innen ered a „traffikcsapat” elnevezés, a bábukat ugyanis a traffikokból lehetett beszerezni. A gombfocinak a keserves években lélekgyógyító funkciója is volt, a játék ugyanis rövid időre el tudta terelni a gondolatokat az élet nehézségeiről, ezzel magyarázható, hogy a gombfoci beleégett a magyar néplélekbe, és nem lehet onnan kitörölni.

Horváth Imre azt mondta lapunknak, hogy egy pécsi szabómester, Balogh László volt az, aki összefogta a Magyarország különböző területein gombfocizó baráti társaságokat, hogy létrehozzanak egy közös bajnoki rendszert. Majd a vezetésével 1961-ben kialakították a közös szabályrendszert, az első bajnokságot pedig egy évre rá meg is rendezték, amelyet a Váci Forte csapata nyert meg. A szabályrendszert a hagyományápolók a későbbiekben tovább finomították, bővítették, mert előfordultak olyan játékhelyzetek, amikre nem írt a szabály semmit, magyarázta Horváth Imre.


Az ő személye azért is érdekes, mert 72 évesen még mindig tagja a magyar asztalilabdarúgó-válogatottnak, nagyon ritka, hogy valaki ilyen korban még válogatott legyen, bármilyen sportágat nézünk. Néhányaknak Mary Hanna neve ugorhat be, az ausztrál lovas 69 évesen vett részt a 2024-es párizsi olimpián.
A magyar bajnok Horváth Imre (akinek Eb-aranyérme is van) azt is elmesélte lapunknak, hogy a forradalom után hivatalosan 17 gombfociklub működött Magyarországon, de jóval többen gombfociztak, egyszer a Balaton partján sétálva leszólította a járókelőket, és 5-ből 3 férfi azt mondta, űzi a játékot.

Az 1980-as évektől a gombfoci elindult a versenysporttá válás útján, majd Horváth Imre 1989. szeptember 30-án megalapította a Magyar Asztali Labdarúgó-sportszövetséget, miután elérte, hogy a Fővárosi Bíróság sportként definiálja a tevékenységüket. Így megszületett az első magyar eredetű sportág, az asztali labdarúgás (a második a teqball volt, amit már fel is vettek a hungarikumok közé).

A külföldi terjedés nyomán 1993-ban megalakult a Nemzetközi Asztali Labdarúgó-szövetség, amelynek szintén Horváth Imre lett az elnöke. Ugyanakkor csak 2002-ben, többévnyi jogi huzavona után került nyilvántartásba vételre a nemzetközi szövetség.
Közben kiderült, hogy két másik futballutánzó asztali játék (a Magyarországon is közkedvelt csocsó, továbbá a subbuteo, utóbbit még Ausztráliában is ismerik) is nemzetközi sportszövetséget alakított, és mindkét szövetség magyar fordítása asztalilabdarúgó-szövetséget jelent. Ezért a szövetséget átkeresztelték Nemzetközi Szektorlabda-szövetségre a névazonosság elkerülése végett.
Szakadáshoz vezettek a belső feszültségek
Itt azonban még nem értek véget a viták, belső feszültségek zavarták meg a sportág töretlen fejlődését Magyarországon. Ezt megelégelve számos klub kivált a Magyar Asztali Labdarúgó-szövetségből (MALSZ), és megalakította a Magyar Szektorlabda-szövetséget (MSzSz).
A legfontosabb különbség tehát, hogy a szektorlabda a gombfoci versenyszerű változata. A szektorlabda és a labdarúgás közötti elsődleges különbség pedig a lesszabály hiánya. Neve a szektormérő nevű eszközből ered, ami szükség esetén meghatározza, hogy ki következik a támadásban. A játékosok nemcsak pöckölgetik játékosaikat, hanem precízen kiszámítják a lövés szögét, erősségét stb.

A szektorlabdának több változata is van. Itt jön képbe Brazília, ahol a magyartól kissé eltérő, gombfociszerű játékot játsszák. Ezért sem mondhatjuk, hogy a gombfoci kizárólag magyar találmány. Ezt a típusú gombfocit a dél-amerikai országok mellett az Egyesült Államokban és Japánban is ismerik, a 12 érintéses asztali labdarúgást 2010-ben vették fel második szakágként a világversenyek programjába. Az elnevezése abból fakad, hogy a szektorlabdában megszokott passzolás helyett a labdavezetés jellemző, ahol egy akció végigvitelére összesen 12 labdaérintés áll rendelkezésre.
Brazíliában hatalmas népszerűségnek örvend a gombfoci, a nagyobb labdarúgó-egyesületek saját gombfociszakosztállyal is rendelkeznek, a brazil „gombozók” pedig a világ élvonalába tartoznak.
A brazil gombfocira véletlenül bukkant rá Horváth Imre, aki a szakdolgozatához keresett anyagot az interneten, és a gombfociszerű játék fotóit látva elhatározta, hogy kinyomozza, kik is láthatóak a képen. A nyomozásban egy Romániában letelepedett, a magyar nyelvet feleségének köszönhetően ismerő, de még így is kevés nyelvtudással bíró brazil futballedző segített neki. A brazil válogatottat meghívták a 2007-es, tiszavasvári világbajnokságra, a csapat tagjai pedig örömmel fogadták el a meghívást, így ismerkedtek meg közelebből a magyar gombfocival.

Azóta a dél-amerikaiak is játsszák a magyar gombfocit, a magyarok pedig megtanulták a 12 érintéses asztali labdarúgást.
Az asztal mellett egy sikerért küzd a vendéglátós, a kétkezi munkás és a hitelminősítő
Van egy harmadik szakág, a chapas kategória. Ebben söröskupakokat fordítanak meg, és azokat pöckölik a játékosok. Ez szintén Dél-Amerikában elterjedt formája a versenyszerű gombfocinak, a legszegényebb rétegek kezdték el játszani, mesélte Horváth Imre, aki kérdésünkre elárulta, hogy a magyar szektorjátékosoknak van civil foglalkozása, mert a hobbiként űzött játékból nem tudnának megélni.
Van köztük
- vendéglátós,
- közgazdász,
- kétkezi munkás,
- informatikus szakember,
- hitelminősítő,
- de még nyugalmazott politikus is.
A tábla mellett viszont mindegy, ki honnan érkezett, ott csak az a fontos, hogy csapatban minél jobbak legyenek.
A retró gombfoci a technikai fejlődés miatt más társasági játékkal együtt háttérbe szorult a magyar köztudatban, a játékkonzolok és okostelefonok térnyerésével a fiatalokat jobban lekötik a videójátékok. Sokan csak hírből hallottak róla, amikor az apukájuk vagy a nagyapjuk szóba hozta.
Az utóbbi időben azonban ismét szerveződni kezdtek kisebb-nagyobb gombfocis közösségek, a tagok pedig heti rendszerességgel játszanak munka és iskola után. A beszámolók szerint több fiatal is lejár az edzésekre, volt olyan verseny, ahol a döntő egyik résztvevője mindössze 11 éves volt.
Háromrészes sorozatunk következő részében bemutatunk egy különleges helyet, a gombfoci szerelmeseinek Mekkáját, illetve feltárjuk, milyen hatást gyakorolt a magyar kultúrára ez a népi játék, majd a zárófelvonásnak szánt epizódban ellátogatunk az egyik, mai napig aktív gyártóhoz, aki ugyancsak érdekes részletekkel egészítette ki a magyar gombfocis történelmet.
Szerkesztőségünk a beszélgetés leiratának elkészítéséhez a Régens Informatikai Zrt. által forgalmazott, mesterségesintelligencia-alapú Alrite beszédfelismerő programot használta.
