Reneszánszát éli a játék, amit javarészt mi, magyarok adtunk a világnak

A gombfoci egy futballutánzó népi játék – röviden ez a definíciója. A játék Magyarországon és Brazíliában nagyjából egy időben alakult ki a 20. század elején, a labdarúgás elterjedésével párhuzamosan. Gráfik Imre néprajzkutató rámutatott, hogy a játék kísérlete Angliában bukkant fel, ott azonban nem volt iránta nagy érdeklődés, így a szigetországban a feledés homályába veszett.

Az 1900-as évek elején a Magyarországra érkező külföldi futballedzőknek az alapoktól kellett bemutatniuk a sportágat a magyar nagypályás játékosoknak. A nyelvi korlátok miatt az osztrák, cseh és angol edzők kövek, érmék és gombok segítségével próbálták elmagyarázni a hallgatóságnak a kapusok, védők, középpályások és támadók mozgását az általában földre rajzolt pályán.

Az ősidőkben kavicsokkal játszottak a gyerekek, ha nem voltak kéznél gombok

Innen aztán már tényleg csak egy lépés volt, hogy valakinek bevillanjon: a gombokat az asztalon is lehet mozgatni, imitálva a játékosok mozgását. Miután ez gyors átmenettel meg is történt, megszületett a gombfoci.

A magyar elme tehát játékká, később pedig sporttá változtatta a gombfocit, ami pillanatok alatt rendkívül népszerű lett a fiatalok körében. A bábuk beszerzése nem került pénzbe, a játékosok eleinte valódi kabát- és zakógombokból voltak, amiket a gyerekek, vállalva retorziót, a ruhákról szedtek le, azzal rendkívül nagy bosszúságot okozva szüleiknek. A legszegényebb rétegek pedig kavicsokkal játszottak, ha már gombok sem voltak kéznél.

A kapuk fából, papírból, gézből, hálókból vagy akár harisnyákból készültek (a háziasszonyok ezt sem vették jó néven), a védők magasítását pedig gombok szurokkal való összeragasztásával érték el. Tíz gomb elég is volt, a kapusokat ugyanis nehezékkel megpakolt gyufásdobozzal is lehetett helyettesíteni, mivel ők ritkán avatkoztak játékba, mozgásuk több mint statikus volt, és kizárólag a védésre koncentrálódott.

A gyerekek az ebédlőasztalon, esetleg a konyhakőn vagy a parketten is simán tudták pöckölni a gombokat, szinte bárhol le tudtak állni játszani, ha ismerték a foci szabályait (ne feledjük, a nagypályás futball is azért tudott gyorsan népszerű lenni, mert két-két ledobott táska vagy éppen a fűnél/gaznál alig magasabb kő is megfelelt kapunak a szabadban, onnantól meg csak egy labdára van szükség a versengéshez).

A Magyarországon megforduló angoloknak tehát mi is tanítottunk valamit, képes bizonyíték van arra, hogy az itt megforduló britek hazavitték magukkal a gombfoci eszméjét. Egy korabeli hirdetés szerint Angliában kísérletet tettek arra, hogy elterjesszék az asztali focit, de nem jártak sikerrel, annyi más szórakozási forma mellett ez nem lett népszerű unaloműző tevékenység a La Manche csatorna túlpartján. Gráfik Imre feljegyzése szerint az alábbi fotón Sandy Tait skót származású védő népszerűsíti a gombfocit, aki a Tottenham Hotspur játékosaként 1901-ben megnyerte az FA-kupát.

Idehaza azonban töretlen maradt a játék népszerűsége, az első világháború előtt a cserkészek is részt vettek a terjesztésében, egyes feltételezések szerint az első kezdetleges szabálykönyv kidolgozása is hozzájuk kapcsolódik. Az 1950-es években kezdődött a direkt játékra tervezett gombok ipari gyártása, az Aranycsapat sikerei után pedig még többen kezdtek el gombfocizni. Kisvártatva aztán megjelentek az eltérő méretű, színű és mintázatú fröccsöntött, fényképekkel is ellátott csapatok.

A második világégés után lélekgyógyításra is jó volt a gombfoci

A külföldre vándorló magyarok más nemzetekkel is megismertették a gombfocit. Az 1936-ban kirobbant spanyol polgárháború után sok honfitársunk csatlakozott a köztársaságiakhoz, közülük többen is magukkal vitték a gombfocicsapatukat, így tőlünk nyugatabbra is megismerték a játékot. Horváth Imre elmondása szerint napjainkban azonban Spanyolországban kizárólag a katalánok gombfociznak, más nemzetiségűek nem.

Tőle hallottuk azt az anekdotát is, miszerint az ’56-os forradalom után disszidált magyarok két dolgot vittek magukkal, az értékeiket aranyra vagy valutára váltva, illetve a gombfocicsapatukat. Így terjedhetett el a világon a hungarikumnak tekinthető játék a magyar diaszpórának köszönhetően.

A második világháború után jött az igazi felfutás, amikor a boltokban nemigen lehetett más játékot vásárolni. Innen ered a „traffikcsapat” elnevezés, a bábukat ugyanis a traffikokból lehetett beszerezni. A gombfocinak a keserves években lélekgyógyító funkciója is volt, a játék ugyanis rövid időre el tudta terelni a gondolatokat az élet nehézségeiről, ezzel magyarázható, hogy a gombfoci beleégett a magyar néplélekbe, és nem lehet onnan kitörölni.

Horváth Imre azt mondta lapunknak, hogy egy pécsi szabómester, Balogh László volt az, aki összefogta a Magyarország különböző területein gombfocizó baráti társaságokat, hogy létrehozzanak egy közös bajnoki rendszert. Majd a vezetésével 1961-ben kialakították a közös szabályrendszert, az első bajnokságot pedig egy évre rá meg is rendezték, amelyet a Váci Forte csapata nyert meg. A szabályrendszert a hagyományápolók a későbbiekben tovább finomították, bővítették, mert előfordultak olyan játékhelyzetek, amikre nem írt a szabály semmit, magyarázta Horváth Imre.

Az ő személye azért is érdekes, mert 72 évesen még mindig tagja a magyar asztalilabdarúgó-válogatottnak, nagyon ritka, hogy valaki ilyen korban még válogatott legyen, bármilyen sportágat nézünk. Néhányaknak Mary Hanna neve ugorhat be, az ausztrál lovas 69 évesen vett részt a 2024-es párizsi olimpián.

A magyar bajnok Horváth Imre (akinek Eb-aranyérme is van) azt is elmesélte lapunknak, hogy a forradalom után hivatalosan 17 gombfociklub működött Magyarországon, de jóval többen gombfociztak, egyszer a Balaton partján sétálva leszólította a járókelőket, és 5-ből 3 férfi azt mondta, űzi a játékot.

Az 1980-as évektől a gombfoci elindult a versenysporttá válás útján, majd Horváth Imre 1989. szeptember 30-án megalapította a Magyar Asztali Labdarúgó-sportszövetséget, miután elérte, hogy a Fővárosi Bíróság sportként definiálja a tevékenységüket. Így megszületett az első magyar eredetű sportág, az asztali labdarúgás (a második a teqball volt, amit már fel is vettek a hungarikumok közé).

A külföldi terjedés nyomán 1993-ban megalakult a Nemzetközi Asztali Labdarúgó-szövetség, amelynek szintén Horváth Imre lett az elnöke. Ugyanakkor csak 2002-ben, többévnyi jogi huzavona után került nyilvántartásba vételre a nemzetközi szövetség.

Közben kiderült, hogy két másik futballutánzó asztali játék (a Magyarországon is közkedvelt csocsó, továbbá a subbuteo, utóbbit még Ausztráliában is ismerik) is nemzetközi sportszövetséget alakított, és mindkét szövetség magyar fordítása asztalilabdarúgó-szövetséget jelent. Ezért a szövetséget átkeresztelték Nemzetközi Szektorlabda-szövetségre a névazonosság elkerülése végett.

Szakadáshoz vezettek a belső feszültségek

Itt azonban még nem értek véget a viták, belső feszültségek zavarták meg a sportág töretlen fejlődését Magyarországon. Ezt megelégelve számos klub kivált a Magyar Asztali Labdarúgó-szövetségből (MALSZ), és megalakította a Magyar Szektorlabda-szövetséget (MSzSz).

A legfontosabb különbség tehát, hogy a szektorlabda a gombfoci versenyszerű változata. A szektorlabda és a labdarúgás közötti elsődleges különbség pedig a lesszabály hiánya. Neve a szektormérő nevű eszközből ered, ami szükség esetén meghatározza, hogy ki következik a támadásban. A játékosok nemcsak pöckölgetik játékosaikat, hanem precízen kiszámítják a lövés szögét, erősségét stb.

A szektorlabdának több változata is van. Itt jön képbe Brazília, ahol a magyartól kissé eltérő, gombfociszerű játékot játsszák. Ezért sem mondhatjuk, hogy a gombfoci kizárólag magyar találmány. Ezt a típusú gombfocit a dél-amerikai országok mellett az Egyesült Államokban és Japánban is ismerik, a 12 érintéses asztali labdarúgást 2010-ben vették fel második szakágként a világversenyek programjába. Az elnevezése abból fakad, hogy a szektorlabdában megszokott passzolás helyett a labdavezetés jellemző, ahol egy akció végigvitelére összesen 12 labdaérintés áll rendelkezésre.

Brazíliában hatalmas népszerűségnek örvend a gombfoci, a nagyobb labdarúgó-egyesületek saját gombfociszakosztállyal is rendelkeznek, a brazil „gombozók” pedig a világ élvonalába tartoznak.

A brazil gombfocira véletlenül bukkant rá Horváth Imre, aki a szakdolgozatához keresett anyagot az interneten, és a gombfociszerű játék fotóit látva elhatározta, hogy kinyomozza, kik is láthatóak a képen. A nyomozásban egy Romániában letelepedett, a magyar nyelvet feleségének köszönhetően ismerő, de még így is kevés nyelvtudással bíró brazil futballedző segített neki. A brazil válogatottat meghívták a 2007-es, tiszavasvári világbajnokságra, a csapat tagjai pedig örömmel fogadták el a meghívást, így ismerkedtek meg közelebből a magyar gombfocival.

Azóta a dél-amerikaiak is játsszák a magyar gombfocit, a magyarok pedig megtanulták a 12 érintéses asztali labdarúgást.

Az asztal mellett egy sikerért küzd a vendéglátós, a kétkezi munkás és a hitelminősítő

Van egy harmadik szakág, a chapas kategória. Ebben söröskupakokat fordítanak meg, és azokat pöckölik a játékosok. Ez szintén Dél-Amerikában elterjedt formája a versenyszerű gombfocinak, a legszegényebb rétegek kezdték el játszani, mesélte Horváth Imre, aki kérdésünkre elárulta, hogy a magyar szektorjátékosoknak van civil foglalkozása, mert a hobbiként űzött játékból nem tudnának megélni.

Van köztük

• vendéglátós,
• közgazdász,
• kétkezi munkás,
• informatikus szakember,
• hitelminősítő,
• de még nyugalmazott politikus is.

A tábla mellett viszont mindegy, ki honnan érkezett, ott csak az a fontos, hogy csapatban minél jobbak legyenek.

A retró gombfoci a technikai fejlődés miatt más társasági játékkal együtt háttérbe szorult a magyar köztudatban, a játékkonzolok és okostelefonok térnyerésével a fiatalokat jobban lekötik a videójátékok. Sokan csak hírből hallottak róla, amikor az apukájuk vagy a nagyapjuk szóba hozta.

Az utóbbi időben azonban ismét szerveződni kezdtek kisebb-nagyobb gombfocis közösségek, a tagok pedig heti rendszerességgel játszanak munka és iskola után. A beszámolók szerint több fiatal is lejár az edzésekre, volt olyan verseny, ahol a döntő egyik résztvevője mindössze 11 éves volt.

Háromrészes sorozatunk következő részében bemutatunk egy különleges helyet, a gombfoci szerelmeseinek Mekkáját, illetve feltárjuk, milyen hatást gyakorolt a magyar kultúrára ez a népi játék, majd a zárófelvonásnak szánt epizódban ellátogatunk az egyik, mai napig aktív gyártóhoz, aki ugyancsak érdekes részletekkel egészítette ki a magyar gombfocis történelmet.

Szerkesztőségünk a beszélgetés leiratának elkészítéséhez a Régens Informatikai Zrt. által forgalmazott, mesterségesintelligencia-alapú Alrite beszédfelismerő programot használta.