Bevezető helyett
Tizenöt évvel ezelőtt értelmes elfoglaltságot keresve – 40 évnyi bankszakmai pályafutással a hátam mögött – úgy döntöttem, megpróbálkozom szakfordítással, pontosabban: angol nyelven kiadott társadalomtudományi, ezen belül főként közgazdasági könyvek magyarra történő fordításával (és persze megjelentetésével). Nem számítva az igyekezetet az értelmes elfoglaltság felkutatására, a motivációm hármas volt: nagyon szeretek olvasni, szeretem az angol nyelvet és nem utolsó sorban azt is gondoltam, hogy ezeknek a könyveknek a többsége „magától” nem fog eljutni a hazai közönséghez, így a munkámnak lehet valamennyi szélesebb értelemben vett haszna is. E könyvek többsége ugyanis valóban első osztályú, sőt a feletti; Nobel-díjas és másképpen ünnepelt szerzők műveiről van szó, amelyeket a szerzők nem elsősorban a szakma, inkább a szélesebb olvasóközönség számára szántak.
Az elmúlt hónapokban rövid ismertetőket írtam mindegyik kötetről, amelyeket feltettem a Facebook-oldalamra. Ezek közreadásával a Népszava jóvoltából most egy szélesebb olvasóközönséget is elérhetek.
Dani Rodrik: A globalizáció paradoxona – Demokrácia és a világgazdaság jövője. Corvina Kiadó, 2014
A globalizáció áldás és átok, szitokszó és hozsanna – ki melyik oldalról nézi. És vannak olyanok is, mint a török származású amerikai közgazdász, Dani Rodrik, akik középről nézik. Már 1997-ben könyvet írt ezzel a címmel (fordításban): „Nem ment-e túl messzire a globalizáció?” Az itt ajánlott könyve 2011-ben jelent meg, amikor a világ már szembesült a 2008-as nagy pénzügyi világválsággal és elszenvedte a következményeit. Rodrik hangsúlyozza, hogy a világ sokat köszönhet a globalizációnak, amely példa nélkül álló gazdagságot eredményezett (igaz, nagyon egyenlőtlen eloszlásban), és lehetőséget teremtett Kína, India és más fejlődő országok számára, hogy a világkereskedelembe bekapcsolódva emberek százmilliót emeljék ki a mélyszegénységből. Ám ahogy Rodrik fogalmaz, a talapzat, amire a globalizáció épült, nagyon is ingatag. Ellentétben a nemzetállamokkal, nemzetközi szinten nincsenek globális versenyhatóságok, nincs globális jegybank (végső hitelnyújtó), nincs globális szociális védőháló és természetesen nincs globális demokrácia sem. A tőke és az áru szabadon áramlik, de a munkaerő korántsem. Mindez komoly legitimitási kérdéseket vet fel, vagy egyszerűbben szólva ellenállást vált ki a globalizációval szemben és korántsem csak a fejlődő világban. A Trump-jelenség vagy a Brexit egyértelműen ennek a tiltakozásnak a megnyilvánulása.
A könyv nagyon közérthetően és színesen tárgyalja ezt a konfliktust, olyannyira, hogy a szerző a könyv végéhez még egy kis tanmesét is biggyesztett a könnyebb érthetőség kedvéért.
E helyütt mindössze két dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik, amit a szerző a világgazdaság politikai trilemmájának nevez, a konfliktust, ami a demokrácia és a globalizált piacok között húzódik. Szerinte három lehetőség közül csak kettőt választhatunk: 1.) korlátozhatjuk a nemzeti keretek között működő demokráciákat annak érdekében, hogy a globális piacok minél hatékonyabbak legyenek; 2.) korlátozhatjuk a globalizációt, ami teret hagy a nemzeti keretek között működő demokráciák számára; vagy 3.) szupranacionális intézmények létrehozásával és legitimálásával globalizálhatjuk magát a demokráciát. Rodrik szerint talán akarhatjuk mind a hármat, de reálisan csak legfeljebb valamelyik kettőt tudjuk elérni. Az Európai Unió az egyetlen jelenleg is folyó kísérlet, amely a fenti három valamifajta összeegyeztetésével próbálkozik – egyelőre vitatható eredményekkel.
A másik kicsit viccesebb és a megértéséhez valamennyi magyarázatra van szükség. Arkhilokhosz ókori költőnek tulajdonítják a szállóigét, hogy „A róka sok mindent tud, a sündisznó azonban csak egy fontos dolgot tud” (t.i. összegömbölyödni). Isaiah Berlin, az orosz származású angol filozófus egy csak félig komolynak szánt tanulmányában felelevenítette és újraértelmezte ezt a mondást azzal, hogy bizonyos embereknek (ők a sündisznók) egyetlen, minden másnál fontosabb ideájuk van és az egész világot azon keresztül szemlélik, magyarázzák, abból vezetik le. Másoknak (ők a rókák), akik iránt Berlin sokkal nagyobb rokonszenvvel viseltetik, jóval összetettebb képük van a világról, szkeptikusak a nagy elméletekkel szemben, mert úgy érzik, a világ annál sokkal bonyolultabb, hogy egykönnyen általánosítani lehetne. Berlin szerint például Dante és Dosztojevszkij sündisznó volt, Shakespeare és Goethe viszont inkább róka.
Rodrik ezt a metaforát a közgazdászok közösségére alkalmazza; a sündisznó típusú közgazdász nagy ideája a piac – minél szabadabb, annál jobb –, míg a róka-típus nem vitatja, hogy a piacokra szükség van, végül is közgazdász, de azt is gondolja, hogy a való világ épp elégé bonyolult, ezért óvatos megközelítésekre, a kontextusok figyelembevételére van szükség.
Nem kérdés, hogy Rodrik magát a rókák közé sorolja. Egy következő könyvében, amelyről hamarosan szó lesz, ezt a kérdést boncolgatja tovább.
