Midőn beköszöntött az előző pártállam, a kistulajdonos bűnössé lett nyilvánítva – mint ma a bírák, újságírók, civilek, kőfaragók és balett-táncosok labanccá, sőt poloskává, akiket ki kell irtani, ugye, ismerős retorika ez errefelé –, egyszerűen erőszakkal elvették a bortermelők évszázados kisbirtokait, amelyek hálózata a hétköznapi magyar borkultúra infrastruktúráját képezte; egyszerűen erőszakkal elvették, slussz. Ha ugattál emiatt, jöttek a Kádár-huszárok és bevittek egy kis elbeszélgetésre a kultúrba. Pillanatok alatt semmisült meg egy fantasztikus, évezredes kultúra. Átgondolatlan földosztás, államosítás, beszolgáltatás, kitelepítések, a föld- és jövedelemadó növekedése, ötszörös adókulcs a szőlő- és gyümölcsültetvényekre, a hegyközségek 1949-es megszüntetése stb., az ötvenes években a világszép magyar borvidékeken, az ország legszebb részein 50 ezer hektárnyi szőlőt vágtak ki és hagytak fel a termelők (ma 58 250 hektárnyi borszőlő van).
Úgy nézett ki, Magyarország megszűnik borország lenni.
Úgyhogy nem csoda, ha a borászok rühellik a baloldali államot, mint a kukorica gölődint. Ez érthető. Nagyobb baj, hogy milyen is az a mai magyar a jobboldaliság, amit többségük követ.
A rendes magyar borász kiirthatatlan meggyőződéssel állítja, hogy a rendes magyar ember egyenlő a hunokkal, rosszabb esetben a sumerekkel. Szólni kéne nekik, hogy a 2011 óta nagy mintaszámú archeogenetikai kutatásokat végző nemzetközi kutatócsoport vizsgálatai szerint az ókori sumer populáció genetikailag főként a mai közel-keleti szemitákhoz hasonló populáció volt/lehetett, ezért vigyázat, nehogy má’ valami zsidófélék legyenek a rendes magyar emberek ősei, épp’ elég baj, hogy pár ezer évvel később, a VIII. század körül a magyarok etelközi őseit integráló kazárok felvették az izraelita vallást, és lehet, hogy még Aba Sámuel is zsidrák volt – bár az is lehet, hogy kun volt, ha nem kohn, muhaha… Még olyan agyfallosz eszme is van, hogy a magyar ősnyelv minden nyelv ősmamája.
De ami a leggázabb a jobber magyar ideológiai moslékban, az az antiszemitizmus.
A borászok zöme nem egy korszerű, nyugatias konzervativizmus nézeteit vallja, hanem egy obskúrus mitológia rendszerszerű elemeivel azonosul, egy olyan értékkészlettel, amire bízvást mondhatjuk, hogy nem sok köze van a valósághoz, és jellemzően hamis premisszákból és világmagyarázatokból áll. Ahogy az egész mainstream jobboldali ideológia. Mert a mai magyar jobboldaliság csak nyomokban tartalmazza a demokratikus hatalomgyakorlás és a konzervativizmus párosításán alapuló veszterniánus jobboldaliság elemeit, a mérsékelt jobboldal magyar képviselői örök kisebbségben vannak és kiszorulnak a politikából (most épp’ az MDF mérsékeltjei, az első Orbán-kormány szakpolitikus képviselői). Azzal a többséggel szemben, mely egyrészt alapvetőn durwára meg van sértődve, hogy nyomják Krahácsot, másrészt világnézetük konstituáló eleme, strukturális sajátsága, hogy a tudjukkik nyomják őket (most épp’ azért, hogy migráncsokat telepítsenek be). Tágabb családomból, ahol kiváló konzi emberek mellett minőségi nyilasok, menő parlamenti képviselők hangicsáltak már a horthysta pártállam idején, ismerem azt a bonmot-t, hogy „zsidó, de rendes ember”. (Ad analogiam: kedvenc tokaji borászom mondta, hogy „Imrét imádom, pedig liberális”.) Ma ezeknek a rokonoknak egy része a NER-be mélyen beágyazott, a korrupciós paradigmán megtollasodott vállalkozó és politikus.
Egy rendes magyar borász tehát mélyeket kortyol ebből a részben sérelmi érzésből, részben a rendies gyökerű túlzott önértékelésből és a közép-kelet-európai gyökerű túlzott kisebbrendűségi érzésből kevert kellemetlen küvéből, miközben egyszerűen nem érti a demokráciát, a hatalommegosztás neki olcsó bolsevista trükk, a demokrácia a tudjukkik gyanús izéje, a liberalizmus pedig perverz szitokszó.
