Nem az ingyentermék számolja fel a menstruációs szegénységet

– Nem lehet még körülbelül sem megbecsülni, hogy hány nőt érint Magyarországon a menstruációs szegénység. Ilyen specifikus kutatás nincs – szögezi le kezdésként Szirbik Gabriella szociológus, a Miskolci Egyetem mesteroktatója.

Lapunkban többször írtunk már a lesújtó helyzetről: a legszegényebb réteg lányai, asszonyai számára sokszor megfizethetetlenek a női higié­niai terméket, ezért a menstruáció idején mindenféle, ingyen elérhető holmival – textíliával, papírtörlővel – pótolják azokat, vagy egyszerűen ilyenkor nem mozdulnak ki otthonról. A nem erre való anyagok sokszor fertőzéseket okoznak, a bezártság miatt pedig ideiglenesen ki kell maradniuk az iskolából, vagy a munkából. A legkézzelfoghatóbb esetekben, teszi hozzá ehhez a szociológus, például a kedvezőtlen tanulói összetételű iskolákban a felső tagozatos lányok jelentős részben azzal szedik össze a hiányzást, hogy menstruáció alatt nem mennek iskolába. Ugyanez igaz a felnőtt nőkre: kimaradnak a munkából.

Erre rá sem kérdeznek

A menstruációs szegénység mint probléma a 3. világ országaiból indult ki. Az igazi tragédia, hogy a fejlett, nyugati típusú társadalmakban is megjelent, ez pedig esettanulmányokból, karitatív jelentésekből, interjúkból, szociális szakemberek beszámolóiból derült ki. Meglepő kijelentést tesz Szirbik Gabriella: mindez azt jelenti, hogy például Magyarországon is csak nem olyan nagyon régen szembesültek azzal a szakemberek, hogy a jelenség itthon is létezik. Az úgynevezett hagyományos szegénység Nyugat-Európában a ’80-as évek második felében érte el a kutatók ingerküszöbét. Kelet-Európában a rendszerváltozásig várni kellett arra, hogy a szegénység egyáltalán hivatalosan megjelenhessen a kutatásokban, és ne tabuként kezeljük. Elsősorban a gyermekszegénységre irányult a fókusz, majd megjelent egy nagyon fontos fogalom, amely összefügg a menstruációs szegénységgel: a szegénység feminizálódása, azaz elnőiesedése.

Szirbik Gabriella két okból tartja tabudöntésnek azt, ha beszélünk a menstruációs szegénységről. Egyrészt azért, mert nyilvánvalóvá teszi, hogy a szegény és a nem szegény ugyanolyan: van biológiai ritmusuk. Másrészt rávilágít, hogy a szegénységnek sokféle arca van, nem elég egy rátát mondani, egy számot, egy százalékértéket. Rengeteg, a szegénység mérésére szolgáló kutatás van, ezt az Európai Unió kötelezően el is várja. Tizenhárom dimenziót kérdeznek meg minden tagállamban. Az anyagi deprivációt, azaz a valamitől való megfosztottságot mérik, de konkrétan a menstruációra, a nők higiéniai helyzetére vonatkozó kérdés nincs. Tehát elképzelhető, bár a Miskolci Egyetem oktatójának nincs erre konkrét adata, hogy más országokban sincsenek minderről pontos számok.

Nőnek lenni drága mulatság

Magyarországon 1947 és 2014 között folyamatosan számolt a KSH létminimumot, azóta nincs erről adatunk. Az biztos, hogy ezekben az évtizedekben az egyszemélyes női háztartásokban mindig magasabb volt a létminimum, éppen a női higié­niai termékek és a fogamzásgátlás költségei miatt. Az egyetemi oktató azt nem állítja, hogy a női emancipáció területén nincsenek eredmények, de összességében vannak még hiányosságok, és az erősen férfidominanciára épülő magyar társadalomban mindez politikailag is meg van támogatva. Arról például, hogy válsághelyzetben egy nő alól könnyebben kicsúszik a talaj, a Visszhang február 22-i számában írtunk.

A szegénység csökkentése szempontjából az állami szerepvállalás elég hézagos, a szegénypolitika nem a helyzet jobbítására irányul, csak a túlélésre. Jellemző, hogy a problémát civilek vállalták fel. Ők szoktak kampányokat indítani, tisztasági csomagot, higiéniai terméket gyűjteni. A szegénység azonban több összetevős, nemcsak azt jelenti, hogy egy nőnek nincs egészségügyi betétje, hanem azt is, hogy nincsenek megfelelő tisztálkodási lehetőségei, nincs mosdó, folyó víz.