A többség nem akar gyűlölni

Narancsblog

Azok, akik elfogadók vagy akár csak a türelmi álláspontot képviselik a másságokkal szemben, többen vannak.

Orosz mintára elkövetett nettó gonoszság. Gumicsont, amelyet már csak emberi és európai mivoltunknál fogva is kénytelenek vagyunk rágni. Az ellenzék szalámizásának legfőbb eszköze. A Pride „betiltásával” kapcsolatban született elméletek közül több is érvényes, de egyvalamit szögezzünk le, mert mintha eltakarná a köd:

ez egy olyan utca, amely nem a politikai többség irányába vezeti a Fideszt.

Egy hangos kisebbség okozza az elfogadáspártiak Stockholm-szindrómáját.

Magyarország ugyanis korántsem annyira homofób, mint amilyennek gyakran látszik. Az Ipsos 2023-as globális kutatása szerint hazánkban az emberek 47 százaléka a házasságot is, 20 százaléka pedig a bejegyzett élettársi kapcsolatot engedélyezné a melegek számára, és legfeljebb 16 százalék kezd dühös toporzékolásba, ha arra gondol, hogy két azonos nemű embert más is összefűzhet, mint a közös túrázás meg a gombfoci. Az idő itt is a szabadelvű eszméknek dolgozik: egy évtizeddel korábban még a polgárok szűk harmada békélt meg a melegházasság gondolatával. Hiába a gyermekvédelminek álcázott homofób kampányok, a magyarok 56 százaléka engedélyezné az örökbefogadást az azonos nemű pároknak, 36 százalék pedig inkább nem. (Megjegyzendő: a vallásos lengyelek jóval kevésbé elfogadók a kérdésben, az istentelen franciák pedig csak 12 százalékponttal „előznek” minket.) A pedofíliát és a homoszexualitást aljasul és rendszeresen összemosó kampányok azért csak működnek: 2021-ben még 59 százalék pártolta a melegek örökbefogadási jogát.

A Pride elfogadottsága kilőtt az elmúlt hat évben. A Medián napokban közölt kutatása szerint az emberek 21 százaléka határozottan támogatja a színes karnevált, 28 százalékuk pedig támogatja, de túl nagy neki a felhajtás. A megkérdezettek 22 százalékának inkább nem tetszik, de nem tiltaná be, míg 27 százalék betiltaná. Hat éve még a teljes népesség harmada, most csak a negyede tartozik a tiltáspártiak közé. De mindezzel nem is törődnénk annyira, ha a Rogán-művek nem tartaná állandóan napirenden a kérdést, s tenné Jolly Jokerként előhúzható pótcselekvéssé a melegek, a transzneműek, s a szerelem ezernyi fajtájában gyönyörködő honfitársaink zaklatását.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne riasztó az évértékelő ramazuri, ahol a rekedten ágáló Orbán Viktor a Pride betiltásával félperces vastapsot aratott. Nem jelenti azt, hogy a felfokozott gyűlöletkampány nem torkollhat erőszakba, és nem jelenti azt sem, hogy meleg ismerőseinket éppúgy biztonságban tudhatjuk, mint néhány héttel korábban. Nem jelenti azt, hogy mivel a nemzetközi trendek szerint sem vagyunk kirekesztőbbek régiónk országainál, nem kell időnként magunkba néznünk, és kigyomlálni a gyűlölet konkolyát.

De azt igenis jelenti, hogy azok, akik elfogadók vagy akár csak a türelmi álláspontot képviselik a másságokkal szemben, többen vannak.

Nem biztos, hogy a Pride felkarolásával politikai tőkét lehet szerezni, de a tiltása sem zseniális húzás. Csak az egy-két százalékos Momentum tud szavazókat gyűjteni az LMBTQIA+-kérdéssel, ám sokkal többen vannak azok, akik az előbbi mozaikszót kibetűzni nem tudják, de nem tiltanák be. Ők megelégednek azzal is, amit Magyar Péter vall a kérdésben. Hogy virágozzék száz virág.

Így hát mi azt mondjuk, legyen Pride, legyünk rajta minél többen.

Azok is legyenek ott, akik ilyenkor félmeztelenül táncolnak, meg azok is, akiknél „alap, hogy normál” a kockás ing meg a szandál-zokni. Az egy- meg a kétkapura focizók, a szolidak, a harsányak, a twinkek, a macik, a daddyk, meg azok, akik azt sem tudják, mit jelentenek ezek. S ha már együtt kint vagyunk, írjunk egy szép nagy H-betűt az idézett mozaikszó elejére, annak emlékére, hogy mi, heterók, leszbik, melegek, queerek milyen jót sétafikáltunk az arcfelismerő kamerák kereszttüzében. Kiabáljuk jó hangosan, hogy hallják a Karmelitában, a Tisza-szigeteken, a neonáci romkocsmákban és mindenhol: a többség az utcán van.

Még az is lehet, hogy addigra Orbán Viktor is rájön, a Pride-ellenes hecckampány csupán rövid távon kifizetődő stratégia. Most éppen egy zebra nevelőapjaként jelentkezett – az egy még kisebb szubkultúra.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.