
Kisemmizték, ezért öngyilkosságot követett el egy nyugdíjas: a tragédia után derült ki, hogy mégis megmaradt minden pénze
Sajnálatos módon a megmaradó vagyona nem hozhatja vissza őt.
A hatóságok közel három évtizeden keresztül igyekeztek azonosítani őt.
50 éve eltűnt tini emberi maradványaira találtak rá Kaliforniában. Ez derült ki végre egy olyan vizsgálat után, amit 30 évvel ezelőtt indítottak, ám a hírek szerint a szakértők egészen idáig egyszerűen nem tudták megállapítani, kihez tartozhatnak. Most egy DNS-teszt segítségével kiderült, hogy az évtizedekkel ezelőtt eltűnt, mindössze 13 éves Laura O'Malley maradványaira találtak rá.
Laurának 1975-ben veszett nyoma New Yorkban. Családja azóta sem hallott róla és azt sem tudni, hogyan tűnt el, hogyan került Kaliforniába, ahol a maradványai voltak. Habár azonosítani tudták, azt egyelőre még nem tudják, hogyan vesztette életét. Mint a rendőrök fogalmaztak, halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok, azonban így is rendkívül hálásak annak, hogy azonosították a tinit, akinek családtagjai így hosszú idő után végre lezárást kaptak.
Eltűnése kapcsán egyelőre egy 1978-ban megjelent újságot találtak, amelyben azt írták, Laurának két lány- és egy fiútestvére volt. Elmondásuk szerint Laurának és testvéreinek rossz kapcsolat volt mostohaapjukkal, amit a 13 éves egy anyjának írt levélben jelzett. Azt közölte vele, nem hajlandó hazamenni, ha a férfi is ott lesz – írja a UNILAD.
Sajnálatos módon a megmaradó vagyona nem hozhatja vissza őt.
Az MI azt mondta, hogy egyelőre nem tervezi a hatalomátvételt.
Több vízsugárral is oltják a tüzet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre