sztálin fia

1907 júniusában a 29 éves Joszif Visszarionovics Dzsugasvili feleségével, a 22 éves Kato Szvanidzével és három hónapos csecsemő fiukkal, Jakovval sietve hagyta el Grúzia fővárosát, Tbiliszit. Nem a jobb megélhetés vágya vagy a politikai üldöztetés vonzotta őket Bakuba, ahol az olajmezőktől nem messze, egy tengerparti kunyhóban telepedtek le, hanem egy köztörvényes bűncselekmény, aminek szervezésében „Koba”, azaz a későbbi Sztálin is jócskán benne volt.

Bankrablóból pártvezér

Bolsevikek egy csoportja ugyanis 1907. június 27-én bombákkal és fegyverekkel megtámadta az Orosz Központi Bankba érkező pénzszállítmányt, hogy az így megszerzett bevételből finanszírozzák tevékenységüket. Az ötletgazdák között volt többek között Lenin és Sztálin, s a véres akció negyven halottat és ötven sebesültet követelt. Sztálin szerepe nem egészen tisztázott a támadásban: egyes források szerint „csupán” a szervezésben vett részt, mások szerint megfigyelőként kísérte az akciót, de olyan vélemények is vannak, hogy ő maga is részt vett a támadásban, sőt meg is sebesült. Bárhogyan is történt, Sztálin az akció után sietve Bakuba menekült családjával.

1907 novemberében felesége, Kato Szvanidze tífuszban elhunyt, őt Sztálin őszintén gyászolta. Az ekkor még „Koba” mozgalmi néven ismert későbbi diktátor továbbra is Bakuban maradt: csecsemő fia nevelését annak anyai nagyszüleire bízta, ő pedig tovább folytatta törvényen kívüli útját. Zsarolással, pénzhamisítással, tehetős oroszok gyermekeinek elrablásával szerzett pénzt, miközben maga köré gyűjtötte a térségben a bolsevikokat, egészen addig, amíg a cári rendőrség el nem fogta. Előbb Bakuban börtönözték be, majd Észak-Oroszországba száműzték. Többszöri szökés után Vologdában is töltött néhány évet, ahonnan 1912-ben szabadult.

Sztálin nem tudta szeretni félénk fiát

Jakov Dzsugasvili, Sztálin elsőszülött fia egészen 1921-ig anyai nagyszüleinél, illetve nagynénjeinél nevelkedett. Apja 1919-ben ismét megházasodott, Nagyezsda Allilujevától két gyermeke született: Vaszilij és Szvetlána. (Emellett állítólag futó kapcsolataiból is születtek gyermekei, valamint örökbe fogadta egy párttársa árván maradt fiát, Artyomot.) 1921-ben, az egyik Szvanidze-nagybácsi közbenjárására Sztálin nagy hatalmú népbiztosként magához rendelte és Moszkvába költöztette a 14 éves Jakovot, aki érthető módon megriadt a lehetőségtől: 

Sztálint irritálta Jakov félénk, csendes természete. Annak ellenére, hogy „Jása” megjelenése és hangszíne hasonlított apjáéhoz, Sztálin kifejezetten ellenséges volt vele: bár ő maga 1912 óta a Sztálin (jelentése: „acélos”) vezetéknevet használta, fiának megtiltotta a névváltoztatást. Féltestvéreivel és nála mindössze hat évvel idősebb mostohaanyjával Jakov jó viszonyban állt, s időnként Sztálin is próbált a maga módján közeledni fiához: elküldte például neki egyik könyvét, azzal a felszólítással, hogy mielőbb olvassa el.

Jakov villamosmérnöknek tanult, de apja ezt ellenezte: mindenáron katonát akart faragni belőle, ezért mostohafiával, Artyommal együtt 1937-ben beléptette a tüzérséghez. „Egy nap Sztálin bácsi magához hívott minket, fiúkat, és azt kérdezte: »Mit akartok kezdeni az életetekkel?«” - emlékezett vissza Artyom. Mindketten mérnökök akartak lenni, de Sztálin ezt nem vette figyelembe: „Nem jó. Nekünk tüzérek kellenek.” Így aztán mindketten tüzéri kiképzést kaptak.

Jakov és a nők

Jakov Dzsugasvilinek több kapcsolatáról maradtak fenn információk. 21 évesen, 1928-ban feleségül akarta venni Zója Gunyinát, egy ortodox pap lányát, Sztálin viszont hallani sem akart a házasságról. Dzsugasvili ekkor mellbe lőtte magát, és kis híja volt, hogy nem találta el a szívét. Sztálin fia öngyilkossági kísérletét hallva cinikusan reagált: állítólag ekkor mondta róla, hogy „még lőni sem tud egyenesen”. Több hónapnyi kórházi lábadozás után Jakov végül felépült, és feleségül vette Zóját, akivel Leningrádba költözött. 

Jakov ezután egy befolyásos grúz bolsevik politikus lányát, Ketevan Orakhelasvilit nézte ki magának, de túlságosan félénknek bizonyult, így a nő végül máshoz ment feleségül. Ezt követően a Moszkvai Repülési Iskola egyik növendékével, Olga Golisevával került intim kapcsolatba, el is jegyezték egymást, majd a nő visszaköltözött szüleihez – az pedig, hogy 1936-ban fia született (Jevgenyij), csak két év után jutott Jakov tudomására. Jevgenyijt ekkor elismerte fiának, Sztálin viszont soha nem tartotta őt törvényes unokának.

Jakov következő feleségét, Julia Meltzert 1938-ban, egy fogadáson ismerte meg. Az odesszai zsidó táncosnő egy csekista felesége volt, Sztálin és a Szvanidze-família „kalandornőnek” tartotta, aki bár szép, de „nem túl okos és nem túl kulturált”. A diktátor meg volt róla győződve, hogy fia szándékosan választott zsidó származású nőt azért, hogy őt feldühítse. Később megenyhült, a pár kapott egy két-, majd egy négyszobás lakást, és 1938 februárjában megszületett egyetlen lányuk, Galina is.

Jakov Dzsugasvili, a fogoly

Sztálin gondoskodott arról, hogy fia és nevelt fia szinte az első naptól kezdve a fronton harcoljon. 1941. június 22-én a náci Németország elindította a Barbarossa-hadműveletet, Jakov pedig június 27-től a 14. páncélos ezredben szolgált hadnagyként, de nem sokáig: július 16-án Szmolenszkben elfogták. Elfogásával kapcsolatban ellentmondásosak a visszaemlékezések: egyesek szerint Jakov nem engedelmeskedett a visszavonulási parancsnak, mások szerint társai adták fel, mert gyűlölték Sztálint, de a legvalószínűbb mégis az, hogy önként adta meg magát. A náci propaganda ezután röplapokon próbálta meggyőzni a szovjet katonákat, hogy kövessék vezérük fiának példáját, a hírt pedig világgá kürtölték. 

Nem is maradt el a bosszú: Julia Meltzert két évre száműzte a Gulágra, elszakítva a nőt hároméves kislányától, akiről addig Szvetlána Allilujeva gondoskodott.

Eközben Jakovot egy berlini villában tartották fogva. Kihallgatóinak bírálta apja rendszerét, és antiszemita eszméket hangoztatott. A németeknek az volt a tervük, hogy Jakovval orosz nyelvű rádióadásokat fognak felvenni, hogy így befolyásolják a szovjet lakosságot. Ez végül nem valósult meg, Jakov pedig a lübecki, majd a sachsenhauseni koncentrációs táborba került. Több fogolytársával is összetűzésbe keveredett, a nácik pedig a sztálingrádi vereség után felajánlották Sztálinnak a fogolycserét: Friedrich Paulus tábornokot szerették volna kiváltani Jakov Dzsugasviliért cserébe. Sztálin szíve azonban kemény maradt:

„Nem fogok egy tábornagyot adni egy hadnagyért cserébe”

– mondta. Ugyancsak visszautasította, hogy Hitler unokaöccsét Jakovért cserébe elengedje.

1943. április 14-én az esti órákban a sachsenhauseni koncentrációs táborban Jakov Dzsugasvili elhagyta a barakkját, és nekirohant az elektromos szögesdrót-kerítésnek. Az őr, aki észrevette, megálljt parancsolt neki, majd rálőtt. Halálát – mint a később előkerült post mortem jelentések állítják – áramütés okozta, tettében tehát több volt a szándékosság, mint a véletlen. Sztálinnak soha nem hozták a tudomására ezt a jelentést: Roosevelt és Churchill a potsdami konferencia előtt úgy döntöttek: nem árulják el a szovjet diktátornak, hogy egy német archívumban megtalálták Jakov anyagát. Sztálin, fia halálhírét hallva állítólag hosszan bámulta annak fényképét, és megjegyezte: Jakov „igazi férfi” volt, de „a sors igazságtalanul elbánt vele”. Arra valószínűleg nem gondolt, hogy talán nemcsak a sors volt Jakov Dzsugasvilivel igazságtalan, hanem ő maga is.

Ha szívesen olvasnál a végzetes Sztálin-epigrammáról is, ezt a cikket ajánljuk.