Katonai diktatúra, polgárháború, népirtás – Mianmar sötét öröksége

Mianmarban nem mindennaposak a földrengések, de nem is mennek ritkaságszámba. A héten bekövetkezett, 7,7 erősségűnél korábban volt egy sokkal erősebb, 9,1–9,3-as erősségű is a térségben. Az ezt követő emlékezetes cunami a hivatalos adatok szerint 36 ember életét oltotta ki az országhoz tartozó, de a szárazföldtől távoli Coco-szigeteken, az ENSZ szerint azonban sokkal többen haltak meg.

A mostani földrengés epicentrumát Mianmar szinte földrajzi középpontjában, Szagaingban azonosították. Itt és a vele szomszédos Mandalajban több mint egy tucat erős földmozgást regisztráltak – az elsőt még 1485 nyarán.

A pusztítás mértékét jellemzi, hogy az egykor buddhista központnak számító, 300 ezres város légvonalban 1200 kilométerre van Thaiföld fővárosától, Bangkoktól, ahol a szagaingi rengés következtében összeomlott egy épülő felhőkarcoló.

Délkelet-Ázsia jelenleg legnagyobb országának területén már 750 ezer éve megjelent a Homo erectus, 25 ezer éve pedig a szerszámokat használó Homo sapiens. A bronzkorban, nagyjából 1500 évvel időszámításunk előtt szárnyasokat és sertést neveltek, és rizst termesztettek.

Kiskirályságok és városállamok egyesülésével jött létre a királyság, amely sikeresen harcolt a portugál gyarmatosítók ellen, a britek ellen azonban a harmadik háborút is elvesztette, így az akkor már Burma néven ismert ország 1885-ben a birodalom gyarmata lett.

Az ország akkori és jelenlegi neve, Burma, illetve Mianmar mindmáig vita tárgyát képezi. Egy azonban biztos: mindkettő a mranmából vagy mrammából származik. Ez az etnikai csoport volt a legnépesebb az akkori társadalomban. Az egyik népszerű elmélet szerint a szó eredete a szanszkrit Brahma desa, a hindu alapító isten Brahma földje.

A katonai junta 1989-ben írta át az angolosított elnevezéseket – így lett a többi között Burma Mianmar.

A függetlenségi harc

Az ország legjelentősebb újkori személyisége Aung Szan. A függetlenségi aktivista és forradalmár indította el Burma felszabadítását a brit uralom alól.

Ennek ellenére a második világháború után jó kapcsolatokat ápolt Sir Reginald Dorman-Smith ezredessel, az utolsó kormányzóval, akinek már 1946-ban arra panaszkodott, hogy elvesztette régi kapcsolatait a burmai seregben, ráadásul úgy érezte, hogy ellenségek veszik körül.

Egy dzsip kanyarodott be 1947. július 19-én egy védtelen épület elé, amelyben Aung Szan vezetésével kormányülést tartottak. Négy fegyveres hatolt be a nagyterembe, majd kiadták a parancsot, hogy mindenki maradjon ülve. Aung Szan nem fogadott szót, elsőként állt fel, és azonnal mellkason lőtték.

A merénylők indítéka nem derült ki, a feltételezések szerint pedig a parancsot személyesen U Szo, Burma korábbi miniszterelnöke adta ki.

Az ország függetlenségét 1948. január 4-én kiáltották ki, Burma azonban – más korábbi brit gyarmatoktól eltérően – nem lett a Nemzetközösség tagja.

A katonai diktatúra

A burmai szabadság nem volt hosszú életű: tizennégy évvel később, 1962. március 2-án katonai puccsal megdöntötték a polgári hatalmat. Pedig a demokrácia éveiben Burma – U Thant személyében – még egy ENSZ-főtitkárt is adott a világnak.

Az országot azóta szinte megszakítás nélkül a hadsereg irányítja.

Az első diktátor Ne Vin tábornok volt, aki betegesen hitt a számmisztikában, a babonákban, és – miközben maga igencsak megtollasodott – pénzügyi káoszba sodorta országát.

A saját javára.

A vagyonát – akkoriban – négymilliárd dollárra becsülték. Rajongott a golfért és a nőkért, de csak látszólag. Hatszor nősült, feleségeivel és szeretőivel azonban kimondottan gonoszul bánt; a veréstől sem riadt vissza.

Hogy urbánus legenda, nem tudni, mindenesetre azt mesélték, hogy a hidakon – ki tudja, milyen megfontolásból – csak hátramenetben volt hajlandó átkelni. Az egyik jósa arra figyelmeztette: óvakodjon az ebektől. Attól kezdve, bárhová is látogatott, testőrei előzetesen lemészárolták a környék kutyáit. Végül Ne Vin uralmát 1988-ban söpörte el egy országossá szélesedett felkelés.

A Nobel-békedíj

Két évvel később, 1990-ben tartották meg az első többpárti választásokat az országban, amelyet fölényesen az Aung Szan Szú Csí vezette tömörülés, az NLD nyert meg. A képviselői helyek négyötödét szerezték meg.

A katonai vezetés természetesen nem volt hajlandó átadni a vezetést a civileknek. Ezért az első nagyobb felkelést az elnyomott buddhista szerzetesek robbantották ki 2007-ben az emelkedő üzemanyagárak ürügyén, a sáfrányos forradalmat azonban – a jelző a szerzetesi viselet jellegzetes színéből származik – a hatóságok véresen elfojtották.

Fellázadtak a keresztények, a muszlim rohingyák, a sán, lahu és karen kisebbségek, a kínaiak, ráadásul az al-Káida is azt tervezte, hogy megveti a lábát Mianmarban.

A 2010-es választásokat az NLD bojkottálta, így hatalomra egy, a katonák által támogatott párt került, a kormány élére pedig egy nyugalmazott tábornok. Öt évvel később azonban az NLD is beszállt a versenybe, és abszolút többséget szerzett a parlamentben. A győzelemmel a párt államfőt is jelölhetett volna, a hatalom azonban elővigyázatosságból már korábban alkotmányba foglalta, hogy az 1991-ben a demokráciáért és szabadságért folytatott harcáért Nobel-békedíjjal kitüntetett Aung Szan Szú Csí nem lehet elnök.

Ellentmondásos volt a pályafutása. Később kormányfő lett, és még az is felmerült, hogy visszavonják Nobel-díját, mert szemet hunyt a rohingyák üldöztetése felett. Az emberi jogokért kiérdemelt Szaharov-díjat sem tudták megvonni tőle, ezért az EP kitagadta a díjazottak közösségéből.

A polgárháború

Az öt évvel ezelőtti parlamenti választásokon Aung Szan Szú Csí pártja elsöprő győzelmet aratott, miközben a katonák által támogatott tömörülés csak 33 helyet szerzett a 476 tagú törvényhozásban.

A hadvezetés nem nézte ölbe tett kézzel a történteket: az első ülésnap hajnalán letartóztatták az ellenzéki vezetőt, és államcsínnyel újból átvették a hatalmat. Hadiállapotot hirdettek, lezárták a határokat, és megszakították a kommunikációs csatornákat.

Újabb polgárháború robbant ki, amely 2021. május 5-én kezdődött – azon a napon, amikor a nemzeti egységkormány megalakította katonai szárnyát, azaz saját seregét.

És a rohingyák üldözése is.

Zaklatásuk a hetvenes években kezdődött, a népirtás pedig két szakaszban zajlott: 2016 októberétől három hónapon át, majd 2017 augusztusától, és azóta sem szakadt vége.

Aung Szan Szú Csít koholt vádak alapján összesen 33 év börtönre ítélték, a büntetését azonban nagylelkűen 27 évre enyhítették. A fogházból tavaly házi őrizetbe került.

(Borítókép: Puccsellenes tüntetők 2021. március 28-án Mianmarban. Fotó: Stringer / Getty Images)