Terrence Stephen McQueen Indiana államban született 1930. március 24-én, apja, egy vándorcirkusz motoros kaszkadőrje már születése előtt lelépett – más források szerint 2 éves korában –, édesanyja pedig alkoholista volt. Hol rokonoknál nevelkedett, hol többször is újraházasodó anyjánál, aki végül javítóintézetbe adta nehezen kezelhető, lopási ügyekbe keveredő, utcai bandákkal lógó fiát. Steve 16 évesen egyedül vágott neki a világnak, dolgozott cirkuszban, teherhajón, bordélyban, favágóként, majd belépett a haditengerészetbe, ahol három évig szolgált, és talán saját magát is meglepve mintakatona lett, aki 5 bajtársa életét mentette meg, amikor harckocsijuk alatt beszakadt a jég egy gyakorlaton. Az amerikai törvények szerint volt katonaként mehetett aztán színiskolába, ahol aztán megalapozhatta karrierjét, és pár éven belül a legnagyobb sztárok közé került.

Minden, amit Steve McQueen csinált, menő volt, elképesztő jelenléte volt a vásznon, már a kiugrást jelentő filmjében, az 1960-as A hét mesterlövészben is ellopta a show-t a legtöbb kollégája elől – csakhogy ebben a tehetségén kívül a makacssága, akaratossága is hatalmas szerepet játszott. A legnehezebben kezelhető sztárok közé tartozott, aki kisebbrendűségi komplexusa miatt minden színésztársában vetélytársat látott – diszlexiásan nehezen tanult szöveget, és

évekig tartott, amíg megtanult úgy játszani, hogy közben mások szemébe nézzen.

Folyamatosan kompenzált mindenkivel szemben, legyen szó rendező, forgatókönyvíró vagy producer, miközben sokszor eltűnt a forgatásokról, hogy egy jót motorozzon – vagy csajozzon. Rengeteg történet maradt fenn arról, milyen nehéz volt vele dolgozni, mi csak néhányat osztunk meg ezek közül.

Bár a főszereplő Yul Brynner vitte be A hét mesterlövészbe az akkor még ismeretlen Steve McQueent, ezt a döntését később keserűen megbánta. McQueen ugyanis mindent megtett, hogy Brynnerrel közös jeleneteikben magára vonja a figyelmet, a kalapját babrálta vagy a lova sörényét, ide-oda hajlongott, és Brynner külön embert foglalkoztatott, hogy feljegyezze ezeket a kihágásokat. John Sturges rendező alig tudott rendet tartani közöttük. Ők ketten csak életük végén békültek ki, szó szerint McQueen halálos ágyán.

A nagy szökés (1963) egyik főszerepét McQueen csak azért vállalta, hogy meg tudja mutatni benne saját motorkerékpáros tudását – ezt az egyébként ikonikussá váló részt az ő kedvéért írták bele a forgatókönyvbe. Természetesen saját maga hajtotta végre motoros mutatványait – kivéve a „nagy ugrást”, amit a biztosító nem engedett –, ráadásul tette mindezt duplán. A film csúcspontja az a hajsza, amelyben a németek a lopott motoron menekülő Steve McQueent üldözik, és John Sturges rendező megengedte Steve McQueennek, hogy „álruhában” eljátssza az egyik német katonát, aki a saját karakterét hajszolja. Azt a katonát alakította, aki elveszíti uralmát a kormány felett, és nekifut egy kerítésnek.

A film forgatása közben McQueen egyre inkább úgy érezte, hogy nagyon kevés játékidőt kapott – ami marhaság, mert az igazi szökésben egyetlen amerikai sem vett részt, a szerepet csak az ő kedvéért kreálták. Ő azonban fogta magát, és sértetten hazautazott, csak egyik legjobb barátja, James Coburn tudta meggyőzni, hogy térjen vissza. Hogy megtartsák a jóindulatát, megírták neki a film második legemlékezetesebb, oly sokszor idézett jelenetét, amelyben karaktere, Hilts százados magánzárkába kerül, és egy labdát ütöget a falhoz, hogy elüsse az időt.

McQueen állítólag 250 dollárt kért a producerektől, amiért saját óráját viselte A Thomas Crown-ügy (1968)  egyik jelenetében, miközben óriási, 750 000 dolláros gázsit kapott. Mondjuk tény, hogy az általa hordott órák tényleg méregdrága típusok voltak. Két karóra látható rajta, egy Jaeger-LeCoultre Memovox és egy nagyon látványos, elegáns Cartier Tank Cintrée.

William Friedkin elsőként McQueennek ajánlott fel Jackie Scanlon szerepét A félelem árában (1977), az 1953-as francia A félelem bére amerikai remake-jében. McQueen először igent mondott, majd hirtelen azzal feltétellel állt elő, hogy csak akkor fogadja volna el a szerepet, ha megteszik feleségét, Ali MacGraw-t a másik főszereplőnek. Friedkin nem fogadta el feltételeit, már csak azért sem, mert nem volt női főszerep a történetben, Scanlont pedig végül Roy Scheider játszotta el.

McQueen neve valahogy felkerült Richard Nixon elnök „Ellenségek listájára” 1972-ben. Ezen a listán rengeteg liberális színész szerepelt, de McQueen szabados életvitele ellenére konzervatív volt politikai meggyőződésében, támogatta a vietnámi háborút, Richard Nixonra szavazott az elnökválasztáson, és egy hatalmas amerikai zászló lobogott a háza előtt. Életrajzírója, William Claxton szerint McQueen azért került fel a listára, mert szinte minden nap marihuánát szívott és nagy mennyiségű kokaint használt az 1970-es évek elején.

Sam Peckinpah Junior Bonner (1972) című filmjében McQueen egy idősödő rodeócsillagot játszott, és érthető okokból nem igazán engedték közel a filmhez használt bikákhoz. Egy állat volt, amivel dolgozhatott, a Szelíd Napsütés nevű, szórakoztató, játékos, sőt gyerekbarát bika, viszont figyelmeztették, hogy nehogy a Gonosz Napsütés nevű állat közelébe menjen, mert az a „leggonoszabb, legőrültebb bika a bolygón". McQueen, aki utálta, ha megmondják neki, mit szabad és mit nem, úgy gondolta, vicces lenne kiengedni Gonosz Napsütést az arénába. Futott is, ki merre látott, szerencsére nem sérült meg komolyan senki, viszont a bika tönkretett egy drága 35 mm-es kamerát.

Nem volt kellemes McQueen szomszédjának lenni. Malibuban a brit rocker, Keith Moon a The Who-ból lakott a mellette lévő házban, akinek az volt a szokása, hogy éjszaka égve hagyta a fürdőszobai világítást. A fény McQueen hálószobájába sütött, és miután többször mondta Moonnak, hogy kapcsolja le, elővett egy vadászpuskát, szétlőtte a lámpát, majd visszafeküdt aludni. A Los Angeles-i brentwoodi szomszédja James Garner volt, akire McQueen állítólag azért neheztelt, mert elhappolta előle A nagy verseny (1966) főszerepét. Valójában az történt, hogy a színész egy haverját küldte el maga helyett tárgyalni a stúdióval, aki (valószínűleg részegen) vérig sértett mindenkit, ezért nem kapta meg az áhított szerepet, Garnerre pedig azért is haragudott, mert túl ápolt volt a kertje,

amit teledobált sörösdobozokkal.

A két férfi négy évig nem állt szóba egymással, de miután kiderült, hogy mindketten rajonganak az autóversenyzésért, a legnagyobb cimborák lettek.

Noha ő volt az 1960-as évek legjobban fizetett sztárja, McQueen igazi sz**rágó hírében állt. Egyes filmekben tíz elektromos borotvát és több tucat farmert követelt, máskor drága öltönyöket, és mindig mindent hazavitt. Később derült csak ki, hogy a legtöbb holmit továbbajándékozta a Boys Republic nevű kaliforniai javítóintézetnek, ahol ő maga is másfél évet töltött el. A méregdrága homokfutót viszont, amit A Thomas Crown-ügy forgatásán követelt ki magának, egész biztosan megtartotta.

Mivel imádta az autóversenyzést, a Le Mans (1971)  című film igazi szívügye volt, amibe saját produkciós cégével is beszállt. Az egész cégét Franciaországba költöztette a forgatásra, és megszerezte magának a legendás rendezőt, John Sturgest, akivel A nagy szökésben még jól megértették egymást, de nem volt forgatókönyv, mert összeveszett az íróval. Csakhogy a forgatás egy káosz volt, részben McQueen fűvel-fával csalta a feleségét, aki bosszúból megcsalta, amit a színész egója képtelen volt feldolgozni, Sturges pedig hat hét forgatás után lelépett, mondván: „Túl öreg és túl gazdag vagyok ahhoz, hogy ezt elviseljem.” Mivel a forgatás túllépte a költségvetést, McQueen kénytelen volt lemondani a film teljes kreatív irányításáról, szinte minden barátjával és kollégájával összeveszett.

Annak idején McQueen azért nem vállalta el a Butch Cassidy és a Sundance kölyökben (1969) Sundance szerepét, mert csak másodikként szerepelt volna a neve az akkori nagyobb névnek számító Paul Newman után.

Öt évvel később újra keresztezték egymás útját.

A Pokoli toronyban (1974) a tűzoltóparancsnok eredetileg jóval kisebb szerepet kapott, ám miután Steve McQueené lett a szerep, mindez megváltozott, hiszen Paul Newman mellett ő lett a másik abszolút főszereplő. A filmről szóló cikkünkben megemlítettük, hogy McQueen nem volt hajlandó elfogadni, hogy Newmannek több szövege legyen, mint neki, így a forgatókönyvet is át kellett írni; de a vágást is megnehezítette, hogy kettejüknek pontosan ugyanannyi szövegük legyen. McQueennek ezenkívül az sem tetszett, hogy a tűzoltósisak széles karimája árnyékolja a szemeit, ezért követelte, hogy alakítsák át. Nem érdekelte, hogy olyat viselnek az igazi tűzoltók is, azaz mindegyiknek ugyanolyan sisakja van – egytől egyig az összes karimáját keskenyebbre szabatta. A díjazásuk is egyforma volt. McQueen  és Newman fejenként 1-1 millió dollárt kaptak, illetve 10 százalékos részesedést a bevételből. 

A Pokoli torony hatalmas sikere után McQueen bejelentette, hogy minden producernek, aki igénybe kívánja venni a szolgáltatásait, egy 1,5 millió dolláros csekket kell küldenie a forgatókönyvvel együtt. Ha tetszik neki a forgatókönyv, és meg akarja csinálni a filmet, akkor beváltja a csekket, és ha a producer nem küldi el a várható gázsija másik felét, akkor megtartja a pénzt. McQueen valószínűleg azért találta ki ezt a furcsa szisztémát, hogy békén hagyják a következő hat évre, amíg szünetet tartott

– egy producer sem volt olyan ostoba, hogy csak úgy elküldjön neki másfél millió dollárt.

Ezalatt az időszak alatt egyetlen filmben szerepelt, A nép ellensége (1978) című szerelemprojektben, amelynek ő maga volt az executive producere. Ez volt az a film, egyébként egy Ibsen-darab feldolgozása, amelyben meg akarta csillogtatni színészi tudását, amihez jókora szakállat növesztett, de a kritikusok nagyon lehúzták, a stúdió be sem akarta mutatni, végül csak pár mozi játszotta. 

A "King of Cool" nem sokkal halála előtt „újjászületett” evangélikus keresztény lett harmadik felesége, Barbara Minty, valamint repülőoktatója, Sammy Mason hatására, és Billy Graham egyházának tagja lett. A vadász (1980) című film forgatása alatt állapították meg, hogy pleurális mezoteliómában szenved, a tüdőrák egy gyógyíthatatlan formájában, melyet az azbesztnek való kitettség okoz, és amit az okozhatott, hogy a haditengerészetnél

egy csapatszállító hajón kellett azbesztszigetelést bontania.

1980 júliusában Mexikóba utazott, ahol egy William Donald Kelley nevű sarlatán kezelte kávés beöntésekből, gyakori samponos fürdésekből, bárányokból és tehenekből nyert sejtekből összeállított injekciókoktélokkal. A „kezeléstől” a színész állapota csak rosszabb lett, majd október végén álnéven egy Ciudad Juárez-i kórházba feküdt be, hogy eltávolítsanak a májáról egy kétkilós daganatot, és továbbiakat a teste több pontjáról. Az orvosok közölték vele, hogy a műtét túl kockázatos, McQueen mégis vállalta. Ennek a szövődményeibe halt bele november 7-én. Alig volt 50 éves.