Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
Rendszeresen összekeverte a magyar zászlót a tádzsikisztánival Ordas Eszter, a Tisza Párt budapesti frakcióvezetője – vette észre a Nyugati Fény.
Tény, hogy a két lobogó eléggé hasonlít egymásra, ám míg Magyarország zászlaja három egyelő szélességű vízszintes sávból áll, amelyeken a piros, a fehér és a zöld színek szerepelnek, addig a Közép-Ázsiai országénak középső sávjában látható egy korona is.
Ordas Eszter privát oldala mellett a TISZA Budapest Facebook-oldalán is visszaköszön a már említett kínos baki. Ráadásul több kommentelő is felhívta a figyelmet a tévedésre, a bejegyzésekben mégsem történt változás.
A Tisza Párt budapesti frakcióvezetője korábban vétett már ennél súlyosabb hibát is. Tavaly októberben felszólította Karácsony Gergelyt, hogy rúgja ki Szabó Rolandot, az Állatkert főigazgató-helyettesét. Ezzel az volt a probléma, hogy Szabó ekkor már közel két éve nem dolgozott az Állatkertnél, ráadásul nem a főpolgármester volt a munkáltatója.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Tükröt zúzott, majd mindenkit leszorított az audis az 51-es úton
A publikált felvételek alapján folyamatosan indulnak az eljárások a vétkes sofőrök ellen.
8 perce
- Belföld
Tavaszi ítéletidő: az egész országban fagy volt hajnalban
Volt, ahol mínusz 8,3 fokot mértek.
április 7., 12:20
- Belföld
Sorra érkeznek az Európai Unió tagállamainak katonai járművei Pápára
Április 10-től indul a gyakorlat.
április 7., 13:56
- Mindeközben
Valóra vált a Futni mentem, Tenki Réka nemes cél érdekében teljesítette a Vivicittát
47 perce
- Mindeközben
Cápák között: kutyapiszoárral házalt egy vállalkozó, de nem talált megértő fülekre
3 órája
- Belföld
Miskolcon is utcára vonulnak, miközben Hadházy Ákos Budapestre hirdetett demonstrációt
Vidéken is folytatódik a tiltakozás.
április 7., 13:10
- Belföld
Új trolibuszjáratot indít a BKK Zuglóban
A 81-es járat a Mexikói út és az Örs vezér tere között közlekedik majd.
április 7., 13:40
- Belföld
Sötét folyadék jön a talajból az elföldelt marhák után, de van rá magyarázat
Nagy István kéréssel fordult a lakossághoz.
április 7., 12:38
- Belföld
Egy üzlet kamerája buktatta le a pécsi férfit, aki ablakból kamerázta a mosdót használó kolléganőit
A nyomozás során több sértett személyét nem sikerült megállapítani.
április 7., 13:47
- Mindeközben
A Nagy Duett: Gáspár Győző nehezményezte, hogy Mihályfi Lucáék a színpadon henteregtek
4 órája
- Címlapon
Blokádot, kürtöt és molinót is bevetettek, de nem sikerült megakadályozni az Alaptörvény módosítását
4 órája
- Belföld
Jó hírt kaptak a kis- és középvállalkozások: jöhet a törvény, amely megvédené őket
Új törvényjavaslatot nyújt be Lázár János az Országgyűlésnek.
április 7., 13:04
- Belföld
Újabb kutatások láttak napvilágot, hatalmas az ellentét Magyarországon az ukrán EU-tagságról
A különböző pártok szavazóinak véleményét is kikérték.
április 7., 11:32
- Belföld
Ha még messze is a söralátét, szép csendben héttel csökkent az adónemek száma Magyarországon
A megszüntetett adók egytől egyig ágazati különadók, mutatjuk, mennyi maradt összesen.
április 7., 11:57
- Címlapon
Elcipelték a rendőrök a blokádra készülő momentumosokat, kergetőzés indult a Parlamentnél
Tudósításunk a Kossuth téri demonstrációról.
4 órája
- Mindeközben
Megható üzenetet hagyott egy kukás férfinak egy 9 éves kisfiú, ennél szívhez szólóbb történet kevés akad
7 órája
- Címlapon
Elárulta, hogy miben hisz Tiborcz István
Tiborcz István szerint „mi magyarok zseniálisak vagyunk”.
14 perce
- Címlapon
Célkeresztben Hankó Balázs családja, vizsgálat indult Vészabó Noémi Munkácsy-díja miatt
Polt Péter átadta az ügyet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának.
4 órája
- Belföld
Visszatért a kőkemény fagy Magyarországra, és ez még csak a kezdet
Még havazás is várható.
április 7., 06:12
- Belföld
A NAV közölte, mennyi cigarettát foglalt le 2024-ben
A csempészek már a legújabb technológiát használják a határon.
április 7., 08:04
- Belföld
Itt a járvány hatása, szinte már át se lehet jutni a határon Ausztriába
Több kilométeres torlódások vannak.
április 7., 09:36
- Belföld
Előbb a piroson hajtott át az autós, majd kevés híján a zebrán gázolt gyalogosokat Budapesten
Az esetről felvétel is készült.
április 7., 07:33
- Címlapon
Diplomáciai konfliktusokhoz és társadalmi feszültségekhez vezet az egyre súlyosabb a vízhiány Iránban
A szűkös vízkészlet mellett óriási gond a vízpazarlás is.
28 perce
- Mindeközben
Kajdi Csaba beszólt a magyar celebeknek, Majka, Ördög Nóra, de Lukács Miki is kapta az ívet
10 órája
- Mindeközben
Luxuslakásként született újjá egy romos templom Angliában, lessen be ebbe a szokatlan otthonba!
11 órája
- Címlapon
Börtönnel fenyegeti Putyin a hazatérő orosz hadifoglyokat, Sztálin egymilliót küldött a halálba
Az orosz elnök felelevenítette a hagyományt, ő is árulóként tekint az orosz foglyokra.
3 órája
- Mindeközben
Aubrey Plaza majdnem összeházasodott Michael Cerával, meglehetősen fura okból
tegnap, 21:48
- Belföld
Orbán Viktor döntött, már nem Hende Csaba a Fidesz Vas vármegyei választókerületi elnöke
Ellenzéki oldalról várhatóan Czeglédy Csaba lesz az egyik ellenfele az új vezetőnek.
április 7., 08:28
- Belföld
25 ezer eurós büntetést kapott az RTL beleegyezés nélküli felnőtt-tartalom miatt
A Való Világ 12. évadának egyik epizódja miatt szankcionálták a csatornát.
április 7., 10:45
- Belföld
Gundel Takács Gábor a kegyelmi ügyről: Az volt az utolsó nagy csalódásom a világban
Novák Katalin tanácsadójaként dolgozott a televíziós műsorvezető.
április 7., 08:35
- Belföld
Alkotmánymódosítás és ifjúságvédelem – így indul a parlamenti hét
Az energiaital-tilalom és Alaptörvény-módosítás is szerepel a napirendi pontok között.
április 7., 07:02
- Belföld
Népszava: Pintér Sándor és a tankerületek dönthetik el, kiből lehet iskolaigazgató
Központi szűrőn kell átesniük a leendő iskolaigazgatóknak 2025-től.
április 7., 08:19
- Belföld
Megsértődött, hogy nem adnak neki kölcsön, ezért rágyújtotta a házat ismerősére a férfi Borsodban
A vádlott telefonon érdeklődött, hogy mi történt, de többen látták őt végrehajtás közben.
április 7., 13:59
- Címlapon
Drasztikus áremelés jön a dohánypiacon, már rágyújtani is luxus lesz
Akkora emelés jön, hogy kiesik a cigi az emberek szájából.
5 órája
- Belföld
Bombariadó a Fiumei úton, több órára leállt a sürgősségi ellátás
A rendőrség azonnal a helyszínre érkezett.
április 7., 15:51
- Mindeközben
Jennifer Garner Instagram-fotója mindenkit összezavar, ritkán látni ilyen felvételt a színésznőről
tegnap, 20:06
- Belföld
Szexuális erőszakot akadályozott meg egy szabadnapos rendőr Budapesten
A nőre támadó férfit letartóztatták.
április 7., 06:20
- Belföld
Elfogták a Benedek Tibor-emlékfalat megrongáló férfit
A gyanúsított beismerő vallomást tett.
április 7., 06:53